Niki - főkép
>> AutóápolásAlfa 147 1.6 T.Spark Progression; 120LE // 2012-05-10

Közel 2 órás alapos tisztítást követően jelenleg mind a négy felni csillog, ahogy kell. Alkalmazott eszköz+szer a két szép kezemen kívül: savmentes keréktisztító és hiperszuper Wheel Brush/felnitisztító kefe mindkettő az Autoglym-től. Csak ajánlani tudom.

>> EseményAlfa 147 1.6 T.Spark Progression; 120LE // 2011-05-28

Monostori Erőd

 

Valentin nap ide vagy oda, eseménydúsan telt a csütörtök éjszaka.
Az autómnak mindenképpen.
Ahogy lenni szokott, az ablak alá parkoltam, csendesen pihengetett s várta a reggelt, mint évek óta nap, mint nap. Pénteken azonban, a téli acélfelnik gyári dísztárcsák nélkül szomorkodtak.
Ez várt rám.
Káromkodást kihagynám, így sípolhatunk legalább egy sort.

Kinek és miért és egyáltalán?
A mérgelődés nem hagyott alább, így kollégáknak bármennyire is viccesnek tűnt, fogtam magam és egy fényképpel (a tárcsáról) a kezemben bementem a Győri Rendőrkaptányságra, ahol feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen.
Másfél órás hercehurca után, ha nem is mosolyogva, de a „megtettem amit tudtam” gondolattal hagytam ott az épületet.

A dísztárcsáknak ennyi, ezek nélkül is használható, nemsokára itt a tavasz, akkor úgyis 17” díszíti, addig meg, háááát ezvan. Sok 10ezret nem adok ki értük, az biztos.

Eltelt a péntek és majdnem a szombat is.

Szombat este telefonhívás érkezett a kapitányságról, hogy megvannak a tárcsák, menjek és azonosítsam őket.
Azonosítottam. Ugyanazt elmondtam ismét, amit a feljelentéskor is, hogy mi alapján tudnám és tudtam felismerni őket.

Ismét másfél óra, ismét 3 oldalas jegyzőkönyv és a vége...hétfőn telefonáljak, mivel még a másik oldalról nem készült el a lefoglalásuk, addig nincs kiadás sem.

18-19 éves suhancok, öten.
Szombaton az egyetem környékén igazoltatták őket, miközben egy autóban ücsörögtek és drognak köszönhetően kissé furcsán viselkedtek, így az autót átvizsgálták és a csomagtartóban véletlenül ott figyeltek az én dísztárcsáim, amiknek eredetét igazolni nem tudták.
Mindegy. Részletekbe nem merülnék, akit érdekel, úgyis megkérdezi. A becsült károm 60.000,- Ft, ami ezzel megtérült.
Az esély, hogy meglesznek, szinte nullával volt egyenlő...de sikerült.

A tárcsákat ma átvettem, csomagtartóban vannak, s ha a rendőr megállít, papírom is van róla, hogy miért nem a gurulókat ékesíti :)


Eddig a négy fal között tekertem a kilométereket 20-25 őrült társammal együtt naponta két órán át, ahol testedzés közben csakis a zenére koncentráltam.
Nem volt mit néznem, esetleg a tükörképemet, vagy ha olyan helyre „ültem” akkor az előttem bicajozó hátsóját, de mivel az edzésre látogatók legalább 70%-a nőnemű (nyáron ez nagyjából 95%, hiszen melyik az a férfi, aki edzéssel készül a bikiniszezonra?), így ez annyira nem dobott fel.

Pár hete azonban az spinningterem új helyre költözött, a Duna partra.
Igaz, hogy kisebb, igaz, hogy még a légcserés hiperszuper légkondiizé hiányzik és nyakunkon a hőségriadó, de a Dunán evező kajakosok és a panoráma együttes látványa valamelyest kárpótol, ha már a legutolsó levegőm után kapkodok.

Az edzőm szerint mindez bónuszként jár. Köszönöm Fecó.

Talán a Duna teszi, talán a hőség, de sokszor azon kapom magam, hogy a lábam mellett a gondolataim is mindenfelé cikáznak.
Minap például azon tűnődtem, hogy van-e/volt-e példaképem, hogy utánoztam-e valaha úgy istenigazából bárkit, legyen szó akár híresen hírhedt emberről, akár a szomszéd Juliról.
Rá kellett jönnöm, hogy nem.
Így váltam felnőtté, hogy nem akartam hasonlítani senkire. (Természetesen a szülők kivételek, ők minták, de ha nem akarom, akkor is hasonlítok rájuk :))
(...)
Na jó, utánoztam.
4 éves fürtös hajú kislányként például testvér híján az unokanővéremet, de már akkor is valami olyanról álmodtam, ami igazán egyedi, amitől és amivel én, igazán Én lehetek, akkor azonban mindezt nemhogy leírni, de elmondani sem tudtam, ugyanis kisebb akadályokba ütköztem, gondolok itt a szókincsem enyhe hiányára és kisebb fogalmazási problémákra...is.

Bár az első kimondott szó óta csak beszélek s beszélek, azon a nyári reggelen, oviba készülődve mégsem sikerült érthető és nyomós érvekkel alátámasztott szavakká formálnom gondolataimat, mely szerint drága anyum, ne azt a piros pöttyös kis ruhácskát adjad rám, mert én bizony a bordó rövidnacit és a hozzá színben is illő pólót szeretném felvenni.
Mert az úgy stílusos.
Szörnyen hosszú óvodai nap volt, mely a fehér alapon piros pöttyös ruhácskámban telt el.

(...)
Tiniként lázadtam a divat ellen, pedig csak annyit szerettem volna, hogy ne jöjjek saját magammal szembe az utcán.
Stílust akartam, sajátot, amit talán hátralévő életemben sem találok meg úgy igazándiból, de..., hogy egy kedves barátom szavait használjam „keresem... a határaimat”.

Felnőttem. A Világot megváltani nem akarom, de az álmaimat valóra váltom. Ha tudom.

Emlékszem, mikor megláttam s megvettem az Alfámat közelebb kerültem hozzá.
Az álmaimhoz és a saját stílusomhoz.
Az Alfa nem csak egy autó, az Alfa az Autó.
Ez már fanatizmus?
Vállalom.
Stílusos fanatizmus.
Ezt senki sem tagadhatja.

Egyszer olvastam valahol, hogy a stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki meg engedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha meg van hozzá az emberben a kellő intelligencia."

Giorgio Armani-nak igaza van.

Elvégre Ő is olasz.

>> AutóápolásAlfa 147 1.6 T.Spark Progression; 120LE // 2007-06-12

CÍMKE; FELHŐ? Mégis miért?

Első bejegyzésemkor erre a két szóra és kérdőjelre ugyan felfigyeltem, de egy legyintéssel elintéztem, hisz még az is kérdéses volt, hogy írok-e újabbat, így nem éreztem át az erejüket. Mostanra azonban elkaptam a szikrát, értem és tudom, hogy milyen az, ha van egy kicsi felhő, amit növelni lehet, mit lehet...kell.

Szóljon ez a bejegyzés hát a blogfelhőkhöz!

Mégis miről? Sokat gondolkodtam, hisz a fényképezős témát kimerítettem.

Autóm mosását nem említem, bár megteszem minden héten, így nekem ez legalább annyira egyértelmű, mint, hogy beülök bal egybe, elfordítom a kulcsot, megtalálom az egyest, s már indulok is...erről sem írok esténként.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nem, vagy csak ritkán adom át másnak ezt a munkát, /még mindig az autómosás/ s háááát a többi blogot olvasva, rájöttem, hogy megkímélem magam nagyon sok mindentől.

Lássuk csak.

Nem kell figyelnem, hogy a „megbízott autómosó emberek” mégis hány percig dolgoznak kívül-belül a járgányomon.

Nem kell figyelnem azt sem, hogy a szivacs, amivel mossák a drágaságomat, hányszor lett kiöblítve, s vajon azt a spongyát kicsavarják-e háromszor, vagy csak kétszer.

Nem kell figyelnem továbbá arra, hogy vajon a felnit jobbról-balra, vagy balról-jobbra tisztícccccsák, hogy ugyanabból a vödörből, ugyanazzal a szivacsossal, amivel az előbb még az autó jobb oldalát.
S ne adja, tényleg ne adja Isten, de a legrosszabb, ami történhet öblítettek-e ismét...

Legalább nem vonom fel a szemöldököm, hogy használnak-e bogároldót (itt ugye egyből felmerül a kérdés, hogy mégis milyen lehet az az oldószer /árthat-e az autóm orrának) vagy mégis mekkora erővel sikálják meg a szentem védőréteggel bevont pofiját.

Legalább nem izzadok tíz percen át az idegességtől, hogy mi történik ha belső tisztítást is kérek, s nem én magam törölgetek, porszívózók, fényesítek.

Előfordulhat például, hogy a pohártartóból kiejti az üdítősüveget a szakember, ami bár nem borul, nem ömlik, de a helyére, biza vissza NEM teszi ...újabb hajfestésre kellene időpontot kérnem...Nem ér annyit az egész.


Kérem szépen, kinek van szüksége ilyen idegtépő 25 percre?

Inkább a jól bevált benzinkút porszívóját hallgatva, bamba, bámulós offvezető tekintetek kereszttüzében előszedem az autóápolási- kozmetikai cukitáskámat a benne lévő 10 különböző flakon tisztítóápolóoldófényesítőszerrel; szivaccsal; ronggyal és papírtörlővel, majd hozzálátok.

Hozzálátok, legyen tél vagy nyár.

Péntek este volt.
Szokásos edzésemre siettem, éreztem, hogy ez más lesz, mint a többi.
Felültem a spinningbringára és csak járt az agyam, vajon miért nem gépeltem eddig egyetlen blog bejegyzést sem, pedig...
Írtam én már sok mindenről, sokfélét.

Kislányként emlékkönyvbe verseket; tízévesként rózsaszín füzetecskébe oldalakat a srácról, aki virágot tűzött a piros biciklim kormányára; felnőtt kor hajnalán szakdolgozatot a diákszigetről, de most érzem itt az idő, hogy elkezdjek valami egészen újat, valami igazán nőciset, blogot írni az autómról, igen az autómról, s nem a legújabb körömlakk divatról és az ahhoz illő retikülről.


Igazi blog bejegyzéshez fénykép is jár.
Mit lehet Pünkösd hétfőjén tenni, ha nem mást, mint fényképezni.
Amatőr módon, amatőr géppel szép autót, jó környezetben.
Járgány és fotóápárát adott, napsütés és borús idő is egyben, a helyszín pedig?
Majd csak találok valamit.

Ráleltem.
Betolattam a repceföldre, virágporos voltam mindenütt, térdeltem vasúti sín közepén s onnan fényképeztem, autóval is álltam vasúti átjárón vagy fél órát, bányatónál gyönyörködtem az autómban s a végeredmény több mint két órával és százvalahány normálisnak mondható fényképpel később egészen elfogadható lett.

S most ide is töltsek fel? Na jó, talán egyet. Többi saját, illetve néhány felkerül az oldalamra a fotóalbumba, valamint a jelenlegi autóm alá, melynél sajnálatos módon csak a „továbbgomb” megnyomásával lehet hozzáférni, mármint a képekhez...szóvá is tettem már :)


Hogy írok-e még blog bejegyzést, nem tudom, mindenesetre az autóm a 88.000 km-nél tart, tegnap megvettem az 5 liter Selénia 20K olajat s ma viszem annak tízezrenkénti cseréjére, emellett kap néhány szűrőt is, mert hát manapság már mindent szűrni kell, levegőt, pollent...

Lehet, hogy elmúlik az allergiám is?