Mutasd

>> Esemény2013-05-05

Emlékeztem rá, hogy egyszer elment mellettem a Google fényképező-autója. Most rákerestem és tényleg ott van.. Ezért új a főkép.

>> Esemény2010-08-12

Ma elvitték a traktort. :( Remélem jó gazdája lesz az új tulaj. Több mint öt évig volt családtag. Mit is írhatnék még? Erre nincsenek szavak..

 
>> Szerviz2008-06-30

..legalábbis így hangzott. Először csak egy-egy koppanás, gondoltam érik valamelyik szilent, majd a legközelebbi szervíznél orvosoljuk. Aztán egy nap egyre többször és ami a legnyugtalanítóbb: a kerék forgásának ritmusában. Ennek fele sem tréfa: telefon a szervízbe, időpont, addig ne is nagyon járjak vele. De hazafelé annyira zajos lett, hogy meg kellett állnom megnézni nem akar-e kiesni a kerék. Ki akart.. Az összes kerékcsavar laza volt, volt amelyiken egy fél, de olyan is, amelyiken három fordulatot tudtam húzni. A zaj megszűnt. Pfű..
Viszont a szervízidőpont megvolt, úgyhogy a rég gyengélkedő termosztát újnak adta át a helyét. Most már rendesen felmelegszik a hűtővíz.

>> Szerviz2007-07-16

A minap reggel indulnék, de az autó megmakacsolja magát. Az indító rendesen forgatja, az immo lápácska is elalszik, a comp. visszajelző sem világít, az izzítás visszajelzője is normális. Egyszóval minden rendben levőnek tűnik, csak épp nem indul be. WTF?!?
Konzultáció Szamosiékkal: légtömegmérő, vagy fordulatszám-jeladó. A netes fórumokban sincs jobb ötlet. LMM lehúz, indítás, semmi...
Trélert kell rendelni :( Nagynehezen kihúzzuk a garázsból, aminek a vonószem látja kárát. Oldalirányú terhelésre nincs méretezve (csak kissé oldalt tudtuk húzni, ráadásul lejtőn felfelé), ketté is tört. Nagynehezen fenn a tréleren az autó (siralmas látvány..), irány Hidegkút.
Comp. kiolvasva: csak LMM hiba látszik (ami nem is csoda, tekintve, hogy előző nap lehúztam). Szamosi mester határozata: cseréljük ki a fordulatszám-jeladót, a tapasztalat szerint az a ludas. Igaza lett. Az új alkatrésszel pöccre indul az autó. A trélerezés párszáz forint híján annyiba került, mint a javítás. :(
Tanulságok:
1. bosch/germany monnyon le! (az új érzékelő digó gyártmány, meglátjuk, hogy bírja)
2. Így utólag volt előjele a dolognak. Egy ideje nem indult olyan könnyen, mint előtte; egy-két fordulattal többet tekerte az indító, mielőtt beindult. Egyszer pedig mirnix-dirnix leállt, de aztán simán újraindult. Ha valaki ilyet tapasztal irány a szervíz és méresse meg a jeladót!
3. Amit én is megtettem a kiszerelt alkatrészen. A szervíz manual szerint 860 ± 10 ohmnak kellene lennie; én 540-et mértem. Tényleg kinn van a toleranciából.
4. bosch/germany monnyon le! Egy ilyen hülyeség miatt nem szabadna járóképtelenné válnia az autónak. Nem hiszem, hogy hatalmas műszaki probléma volna ennek a megoldása. Nekem legalább két ötletem van hogyan kéne csinálni.

>> Esemény2007-05-18

Kicsit hideg volt, de szépen sütött a nap. Jól sikerült kirándulás volt. :))
A 156 jól mutat a patinás környezetben...

>> Szerviz2007-05-16

Folytatás. A többi kép, ismét balról jobbra:
A betét előlről. A rögzítő ragacs eltávolítva - Vastagréteg elektronika és érzékelő. Jól látható a kanyargós légcsatorna. - Itt megy be az érzékelőhöz a levegő... - ...és itt jön ki.

>> Szerviz2007-05-16

Újabb megbízható alkatrész; BOSCH made in Germany. Sz@r olasz, mi?!
Ez is a boncasztalra került, miután sikerül bele viszonylag jutányos áron (LOL!) egy újat szerezni.
Azt gondoltam, hogy egy szimpla termisztor van benne Wheatstone-hídba kötve, ehhez képest egy vastagréteg elektronikát rejt a tok és az érzékelő is egy bonyolultabb áramkörnek tűnik: 12 dróttal kapcsolódik az elektronikához. Mivel csak 5 pólusú csatlakozóval kapcsolódik a motorelektronikához, valószínűleg soros vonalon kommunikálnak (ez persze csak tipp). Az egész ki van öntve dzsuvával, javítani esélytelen. A belvilágát látva már nem is olyan horror az ár, amit kérnek érte.
A képek balról jobbra:
Csatlakozó - Ahol bemegy a levegő... - ...és ahol kijön - A betét hátoldala