Fórum >> Típusok >> Stelvio

Azurherceg2017-03-09 19:33:09 // 197
Nem ismerem az eladási számokat. Igazából arra akartam kilyukadni, hogy Zsolt ìrta, hogy a bemutatást követő évben jött a válaság. De az 2006-ban jött, hanem 2008-2009-ben. Amit a dìzelekről ìrtál, azzal maximálisan egyetértek. De akkor is kellett volna egy 1750 TBi karakterű motor már a megjelenéskor.
Giuntini2017-03-09 19:23:33 // 196
Abban vitatkoznék veled amit az elején írtál. A 159 2008-ig nagyon jól fogyott, és nem csak Olaszországban. A dízel motorok vitték a prímet, de abban az időben nagyon kevés benzines fogyott. A közép, és felső-közép kategóriában akkor a prémium autók nagy részét dízel motorral vették, mégpedig a teljesítmény és a fogyasztás miatt. Ugyanolyan lökettérfogatból a dízel azt a teljesítményt vagy többet hozott ki mint a benzinesből, durván fogalmazva fele fogyasztással. Egész Európa a dízelekre volt kihegyezve, és a benzinesek mostohák voltak. Az Alfa is így gondolkozott a benzinesekkel. Aztán jött a válság, és mindenhol ezeknek az autóknak az eladása csökkent, csak a nagy értékű luxusautók piaca nem változott.

Ami a Stelviót illeti, most hogy Tediék így bemutatták, nekem is a forma nagyon bejön, az egész belső térrel, pedig nem vagyok SUV rajongó. Egyszerűen az a fekete piros bőrrel nagyon üt! És tényleg nagy, és impozáns. Mellette egy X3 egy semmilyen, egy teljesen belesimuló a környezetébe. A Stelvio mindenhol fogja vonzani a pillantásokat. Legalábbis remélem!
Azurherceg2017-03-09 18:55:26 // 195
Annyit még hozzátennék, hogy a 159 megjelenésekor nem adtak hozzá tisztességes benzin motort. Nem kukacoskodás, de a 159-est 2005-ben mutatták be, a gazdasági válság pedig 2008 őszén robbant ki, de igazi hatása 2009-től volt. Szóval a 159 nem hiszem, hogy a válság miatt bukott.

Hogy a topicnál maradjak: én se vagyok SUV rajongó, de ez a Stelvio piszok szép lett. Imádom Julcsit is, de Isten bizony ez a forma olyan, mintha eleve a Stelviora szabták volna, csak Julcsi előbb jött ki. Szép dög nagyon.
Halesz2017-03-08 20:10:40 // 194
...ott majd Tedi lesz, a Brandmánia (RTL) című műsorban ő beszél majd az Alfákról :)
Kazes☻2017-03-08 18:24:07 // 193
Uhhh... gyerekeeek... király! Gyönyörűek az autók! Jó videó, nagyon ügyesek vagytok... mehet a tévébe! :)
Halesz2017-03-08 18:22:08 // 192
Legközelebb pedig már stabilizátorunk is lesz! :)

Igen, a színkülönbség annyira nem jön át, pedig nagyon látszott...
Tedi2017-03-08 17:07:58 // 191
Sajnos a hosszabb kábelű mikrofonunk bemondta az uncsit, úgyhogy rövid pórázon voltunk tartva :D Én sajnálom, mert egyrészt nem lehetett normális totálos képeket csinálni, márészt hülyén néz ki a belógó kábel. Nade majd legközelebb :)
Zsolt1552017-03-08 17:01:19 // 190
A 159-nél szerintem sok minden közrejátszott, hogy az eladási darabszámok nem úgy jöttek, mint a 156-nál.
Először is egy méretében nagyobb modell lett, mint az elődje és kb.156-166 közé pozícionálták, kiváltva az előbbieket. A 156 tulajoknak nagyobb és drágább, míg a 166 esetében meg kisebb és alacsonyabb "presztízsértékű" lett. A márkán belül ez lett "zászlóshajó". A Peugeot is ezt az utat követte, amikor a 407-607 helyett jött az 507. Egyiknek nagy és drága, míg a másiknak nem elég exkluzív. Nem nagy siker, de gondolom a Vectra/Insignia vagy Passat kategóriába való betörés volt a cél, volt mind a két gyártónak a célja. Csak aztán a gyártás második évében jött a gazdasági válság, ami megint nem volt szerencsés a modell szempontjából.

Az, hogy anyagilag sikeres volt vagy sem, az függ attól, hogy a GM-mel mennyiben oszlottak meg a fejlesztési költségek. Az alapelgondolás nem volt rossz, mert a Fosvágen is ugyanazt háromszor, négyszer el tudja adni csak más köntösben a konszernen belül. Viszont a fejlesztési költségek megoszlanak a VW, Audi, Seat, Skoda gyár között. Így lehet nyereségesen gyártani.
Jorjie2017-03-08 16:47:13 // 189
Jó lett a videó, ügyes ez a külön mikrofon, érteni minden szót. Viszont a 8C piros-pasztell piros különbség annyira nem látható, de lehet csak a monitorom nem olyan jó. Vagy a szemem :-)
Zsolt1552017-03-08 16:35:17 // 188
Az biztos, hogy a 159 sokkal egyedibb megjelenésű, mint például a Giulia.
Halesz2017-03-07 23:08:10 // 187
Nem fázunk, alfázunk! :)
Jorjie2017-03-07 22:34:01 // 186
Nagyon hideg van Genfben? :-DDD
CseBali2017-03-07 20:05:01 // 185
....azért az a Misano kék Stelvio...igggen ütős lett... :)
Lehet nem szeretni a SUV-at, de az olaszok kezében ezek is műalkotásokká válnak!!
Kazes☻2017-03-07 10:30:25 // 184
Király! Mindent mutassatok meg nekünk, amit csak lehet kamerával, szavakkal és egyáltalán... :-)
Kazes☻2017-03-06 18:45:50 // 182
Nem túrós... hanem túros. :)




bocsika! :D
Kazes☻2017-03-06 18:44:42 // 181
:DDD Ezzel egyetértünk...! :D

Csak nem ilyen kontextusban írtam amit... ;)
BeeGee2017-03-06 17:00:14 // 180
Annyira azért nem.
Hirtelen angol árakat találtam összehasonlítani:

156 SW
£18,882 - 29,272

159 SW
£19,600 - 31,800

Reálértéken kb ugyanott volt a két típus.

De tényleg mindegy már :)
Giuntini2017-03-06 16:36:08 // 179
Azt ne felejtsed el, hogy a 159 lényegesen drágult az elődhöz viszonyítva. 40 ezer ojró egy jobb fajtáért 2008-ban hatalmas pénz volt.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 15:45:29 // 178
hát nem követik el, végre saját platform, saját fejlesztés ...közös lónak túrós a háta...
Abarai2017-03-06 15:44:39 // 177
Épp a 916 GTV ott lesz. A derékhad lassan elhullik, a bontószökevények eljutnak a bontóig, a szépek meg már nem lesznek olcsóbbak. A jobb V6-ok már el is kezdték a drágulást...
BeeGee2017-03-06 15:43:07 // 176
"Mindegy, remélem most nem követik el ezeket a hibákat."

pont ez akartam írni :)
BeeGee2017-03-06 15:42:03 // 175
Dehogy vannak ugyanott időarányosan. Illetve a 6 év nem véletlenül lett hat év. Mármint hogy nem volt érdemes tovább gyártani. Ha jól emlékszem, a 2011es utolsó szériás gyártásokat még 2014ben is újonnan árulták..

156 az első 3 évben produkálta azt, amit a 159 6+ év alatt.
2000 97056
1999 96740
1998 94924
droberto2017-03-06 15:40:47 // 174
Bocs, hogy ismételtem. Nem olvastam végig.

@BeeGee:
Annyi még, hogy az eladás csökkenésnek legkevésbé a típus volt az oka. Egyszerűen letojta a gyár a termékét, nem voltak rendes akciók, reklámok. Még csak egy valamire való ráncfelvarrásra se futotta.
Anno emlékszem az 56-nál, 47-nél jöttek a különböző kiadások, csomagok.

Mindegy, remélem most nem követik el ezeket a hibákat.
Illetve egyet már biztos elkövettek: 100 emberből jó ha egy hallot a Stelvióról.
Miért nem reklámoznak???
droberto2017-03-06 15:29:46 // 173
Ha lettek volna normális benyás motorok és 100 kg-al lett volna könnyebb más lett volna a helyzet.
No meg ahogy Erhard írta jött 2008-ban a recesszió is.
Egyébként ha időarányosan nézed kb. ugyanott vannak a típusok, mivel az ötvenkilencet csak 6 évig gyártották.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 15:08:59 // 172
és kiket érint a válság szerinted? Josefnek 10 milliárd dollár helyett csak 15 lett rosszabb esetben 8,5, attól még bármikor meg tud venni egy Porsche-t fél milláért gondolhatod, hogy két hanuka között nem azt mérlegelte vajh jó lesz e neki az 59 :DDDD
BeeGee2017-03-06 14:52:29 // 171
Akkor jó :)

Alfa 6-ot nem tudom h mekkora kudarc volt, tény h nem váltotta meg a világot :) De azt vitatom h keresett drága ritkaság lett belőle. Ok, ritkaság az igen, de 12K Eurnál van a teteje. A még csak nem is youngtimer 916 GTV-k vannak ezen a szinten. Pedig csak egy FWD, keresztmotoros műanyag kúpé.
Oda akarok kilyukadni hogy keresve találni csak a modern Alfák között olyat, ami keresett oldtimer lesz a ritkaságuk miatt. Mert nem azért ritkák, mert olyan különlegesek, hanem mert sose mentek annyira az eladások.. :/ 8C (és mutációi) illetve 4C talán, de ott mesterségesen idézik ezt elő.
Kazes☻2017-03-06 14:46:03 // 170
Igen. Nem komplett lett eladva, mert a sok újítást megtartották, de így lett a Renault R8. De ez itt már nagyon off. :)
Kazes☻2017-03-06 14:36:43 // 169
Igen... :D Bár nem átlagemberekről volt szó, csak a válságról és az eladásokról, ill. a visszaeséséről. :P
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 14:15:37 // 168
de nem csak a közvetlen válságra gondolok, ha nem a közvetettre is... ugye egy padlólemezt fejlesztettek ki a GM-mel meg a Saab-bal az utóbbi csődbe ment a bivaly nehéz alvázból kellett kihozni azt amit csak lehetett nem tudtak már hova nyúlni, normális benzines sem volt 2009-ig, elmaradt a V6 dejzel is, sajnos az 59 rosszkor született ezért is ilyen gyér az eladásai ...
az 56-ot 97-2007-ig gyártották, a 47-et 2001-2011-12-ig persze hogy szépek az eladási mutatók 10-re, az 59-et meg 2006-11-ig ...6 év...
Giuntini2017-03-06 14:09:50 // 167
Dehogy van harag! Jó hogy különbözőek a vélemények. Én elismerem, hogy a Giuliánál ott van a 10 év fejlődés. Ami nekem feltűnt a legelső beülésnél, és az első vezetésnél, hogy a 159 egy súlyosabb személyiség, egyszerűen több benne az anyag. Nekem, és ez izlés kérdése, de nekem mindig sokkal jobban bejön a retró design. A műszerfal hamisíthatatlan Alfa jegyeket hordoz magában, szerintem sokkal többet mint a Giulia vagy a Stelvio, de ez izlés kérdése. Viszont a Giulia vezethetősége a régi Alfákat idézi, nekem a 2000-es (máig kedvenc) Alfa jut eszembe. Ez ebben retró. Viszont kinézetre, a 159 juttatja eszünkbe a régi Alfákat.

A válság miatt gyártottak kevesebb 159-est, utólag ezen már nem lehet vitatkozni, hogy mi lett volna ha... Miért nem készült el a GTA, miért nem tért vissza az Alfa a WTCC-be vagy a DTM-be.

A forma maradandóságáról annyit, vagy miként válik a gyüjtők kedvenc darabjává, azt sok minden befolyásolja. Mennyi marad meg belőle, a ritkasága is befolyásolja. 200 ezer legyártott darabszám a mai világban semmi! Az Alfa történelmének egyik legnagyobb buktája (az Arnáról ne beszéljünk) a 6 volt. Tizede akkora sikere nem volt, mint a 164-nek. Mégis, a szép állapotúak vagy felújítottak horribilis összegbe kerülnek. Erre mi a magyarázat? Szerintem a ritkasága, és a mítosz része. Ebben volt először a Busso V6.

Pettinke azt írta, hogy a hatvanas évek Giuliája nem volt design-ban annyra előremutató. Én ezt nem így látom! Igenis nagyon előremutató volt, hiszen ebben az időben a többiek még pakodaszerű vagy bogárhátút gyártottak. A Fiat kezdte ezt el az 1300/1500-al, illetve az Alfa tökélesítette az abszolút modern, mai szemmel is modernnek ható designal, hiszen a mai napig is klasszikus tervezés.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 13:55:13 // 166
na igen annyi átlag ember vett új porsche-t bakker de annyi :DDDDDDD
Kócosw2017-03-06 12:37:38 // 165
igen a draga autok akkor is mentek,mert az a reteg aki ezeket vette nemigen csinalta össze magat a valsagtol, söt sokan rengeteg penzre ttek szert akkor...
pettinke2017-03-06 12:21:50 // 164
"produced a drag coefficient of Cd=0.34, particularly low for a saloon of the era."

háááááááát :-)
BeeGee2017-03-06 12:17:31 // 163
Nem ez volt akkoriban a legjobb légellenállású szedán? :)
pettinke2017-03-06 12:15:10 // 162
ha a Tipo103-ra gondolsz, az ment a süllyesztőbe, nem lett a Renault-é.
BeeGee2017-03-06 12:13:18 // 161
Az tény, de összehasonlítva a németekkel, 156os legjobb éve 2000 volt, A4es 1,75x többet adtak el akkor. A 159 legjobb éve 2007 volt, 3,35x több A4es ment el akkor. 2010ben már válság volt mindenkinél. Ebben az évben 11,5x több A4es fogyott, mint 159es. Pasattal, 3er különbség még csúnyább..
Úgy is mondhatjuk, hogy a 159el sikerült behozhatatlanul leszakadni az eminensektől :(
Kazes☻2017-03-06 11:58:16 // 160
Biztos... Bár a Porsche meg nőtt és akkortájt építette a budapesti szalonját is.
Kócosw2017-03-06 11:53:52 // 159
tutira, akkoriban eleg gatya volt a helyzet az autoiparban...
Kazes☻2017-03-06 11:49:19 // 158
Mondjuk a maga nemében pont forradalmi volt, igaz nem pont ez, hanem az elődje, amit gyorsan el is adtak a Renaultnak, ha jól emlékszem. :-)
Tuco2017-03-06 11:45:03 // 157
Mondom,hogy ez csak az én véleményem! Szeretem a 159-et mert egy jó autó. De sokkal jobban szeretném ha ugyanezzel a kinézettel egy olaszosabb könnyebb gép lenne nem ilyen tank.
pettinke2017-03-06 11:38:20 // 156
nézd meg 105-ös Giuliát 1962-ből, ami iszonyat nagy siker volt.
az mennyire "forradalmi" dizájn? :-)

szerintem gyönyörű autó, és vannak rajta nagyon szép részletek, amik különlegessé teszik, de egyáltalán nem üt el a kor 3 dobozból összerakott autóitól. nekem ez a tervezési elv nagyon rokon a mostani Giuliával.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 11:35:32 // 155
jah meg volt egy faszányos kis gazdasági válság pont az 59 érában ... nem tudom mennyit tett hozzá de biztos vett el...
Kócosw2017-03-06 11:22:11 // 154
no ezen soraidra nagyokat bólogatok !
Tuco2017-03-06 11:21:48 // 153
Kicsit lesarkitva a dolgot a 159 egy német autó olasz köntösben a giulia meg egy olasz német köntösben. Szeretem a 159-et mert egy jó autó de sokkal jobb lenne a giulia ezzel a kinézettel. De mondom ez csak az én véleményem.
BeeGee2017-03-06 11:09:57 // 152
Tök off, és tisztelem hogy Neked a 159 a világ közepe, de az a típus sosem írt történelmet. Érdekes, hogy miért a 159es tulajok gondolják a leginkább ezt. Tényleg szép az autó (ami egy szubjektív dolog) de semmi másban nem alkotott maradandót. Ez meglátszik az értékesítésen is, csak az érdekesség kedvéért:

159: 227.593 db
Brera: 19.179 db
Spider: 12.488 db

Mind a MiTo (254.613 db) és a Giulietta (342.900 db) jobban fogy, de közelébe sem érnek a 156/147 korszaknak:

156: 602.172 db
147: 607.138 db
GT: 74.531 db

Ez a korszak már inkább lehet történelmi, mert év autója lett a 147, kurva jól mentek az eladások (Alfás viszonylatban), és pl képesek voltak egy 250 LE-s hot-hatchet csinálni elsőkerék hajtással, ami azóta bevett dolog lett.
Ehhez képest a 159 platform összes modellje bukó volt. Hiába szépek, ezek a számok.

Most a Giulia ismét nevezhető történelminek az USA visszatéréssel, az RWDvel és a Stelvióval. Remélem holnapra meg lesz az Év autója cím és megismétlik a 2000 évet.

Remélem nincs harag :)
Erhard 242 (Pure Energy)2017-03-06 11:06:53 // 151
nem értettem meg, változnak az idők, az igények, változni kell vagy halára van ítélve a márka...
Giuntini2017-03-06 11:06:47 // 150
A budapesti utakon az utóbbi időkben hihetetlenül elszaporodtak a SUV-ok. Ez leginkább a Vitarának, és az olcsóbb modelleknek köszönhető, de hihetetlen mennyiségű premium vagy luxus SUV van. Be kellett nekünk is lépni ebbe a vonulatba, tetszik vagy nem tetszik. Ez hozhatja a pénzt!
Liquid2017-03-06 11:02:38 // 149
Szerintem értjük :) Pont azért léptek vissza egyet, hogy ne legyan megosztó.
A Stelviot a piac kívánja, ezzel lehet pénzt keresni. A Porsche is a Chayene-k köszönheti a fennmaradását, és a BMW se lőtt mellé az X-es vonulattal.
Közvetlen környezetemben is látom, hogy mindenki a SUV-okra izgul.
Amúgy ahhoz képest kiválóan megoldották, mert jól néz ki, és ha ez kell hogy legyen rendes modell is, akkor hajrá, fullgáz :)
pettinke2017-03-06 11:02:29 // 148
az a baj, hogy a 156 sikerét NEM fokozta tovább a 159 :-(
kb. harmad(!)annyi fogyott belőle, és tudtommal veszteséges is volt.

értem, hogy szerinted a dizájn még extravagánsabb lett, és én is szerettem az '59-esemet, de ez még nem minden.
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.