Két dolgot te is ki tudsz próbálni. Alaphelyzetben tekert minimumra a hőmérsékletet és maxra a belső ventillátort. Kezd el járatni alapjáraton álló helyben a kocsit dögmelegben. Amit írtál, az alapján az jön le, hogy úgy jársz majd, mint én: kattogás és szörcsögés meg enyhén hullámzó alapjárat mellett ki-be kapcsolgat a klímakompresszorod, és langyos levegőt fog fújni a cucc.
Na, most jön két kérdés:
1. Menet közben 100 körüli tempónál van rendes hűtésed?
2. Egy haverod egy húszliteres vödörből nekilát (ésszel persze) vizet locsolni gazdagon a klímahűtőre hogy segítsen neki lehűlni. Megjelenik az anktartisz? (Pillanatokon belül meg kell neki).
ha mindkét kérdésre igen a válasz, valszeg neked is a klímahűtőd ment gatyára. Ezt egy klímás elvileg nem túl drágán meg is erősíti egy ötperces nyomásméréssel.
Wickey2009-06-10 22:44:25 // 96554
Zsolesz2009-06-10 22:37:13 // 96553
Ez a klíma dolog nekem is almás. Szerintem túl sokat kapcsol be a venti kint, és belül néha hallani sziszegést mintha nem lenne rendes nyomás a rendszerben.
Ráadásul ma mentem egyik haverral 1,7 dízel asztma és beindította 10 mp és full hideget nyomott. Szóval egy kicsit gyengének érzem ezt a hűtést ami nálam van
Ráadásul ma mentem egyik haverral 1,7 dízel asztma és beindította 10 mp és full hideget nyomott. Szóval egy kicsit gyengének érzem ezt a hűtést ami nálam van
Wickey2009-06-10 22:28:35 // 96552
valszeg nem az a gyakran eltömődő vagy telítődő fajta. Erre eleve a 4 éves és közel százezres csereperiódusa is utal.
Amúgy én sem nyúltam a klímához, ember ma megmérte, a nyomásértékek rendben vannak, arra pedig, hogy miért nem hűt rendesen visszakérdezett: "és menet közben fasza?" akkor döbbentem rá a nyilvánvalóra: fasza, és a klímahűtővel lesz gondom, valszeg cserés, mivel már tavaly vagy tavalyelőtt is hiábavaló volt a brigéciolos pucolgatása. Hozott egy bödön vizet, és ráborította az alapjáraton negyedórája ketyegő és szenvedő szerkezetre, egyből lett nagy anktartisz.
36ezer forintot (+8k a töltés + munkadíj a cserére) viszont nem fogok hűtőcserére költeni.

Csöri2009-06-10 21:57:45 // 96551
Piritu - 1.000.0002009-06-10 21:57:29 // 96550
Na jah, ha extra megnyitom tényleg van :-(
Zsolesz2009-06-10 21:55:32 // 96549
Hogyne lenne
Piritu - 1.000.0002009-06-10 21:53:41 // 96548
Mintha nem lenne 3-as a képen :-)
Csöri2009-06-10 21:50:47 // 96547

A 3 kép.
Egyébként én sem hallottam aról,hogy ezt cserélni kellene.
Piritu - 1.000.0002009-06-10 21:44:16 // 96546
nekem a garázsba szokott "bepisilni" a Vas amikor hazaérek :-)
GTPeti2009-06-10 21:39:16 // 96545
Én még sosem láttam pocsolyát az autóm alatt. :(
Piritu - 1.000.0002009-06-10 21:35:38 // 96544
eccerű, ha megállsz és lesz pocsolya a kocsi alatt, akkor kifolyik a víz, ha nincs nem.
Piritu - 1.000.0002009-06-10 21:34:31 // 96543
Sose szoktam kapcsolgatni, szinte mindig automatán megy, max ha melegben a városban rövideket furikázom kapcsolom ki, hogy a sűrű ki és beszállásnál ne fázzak meg.
A kocsi könyve sem írja hogy ki kéne kapcsolni.
A kocsi könyve sem írja hogy ki kéne kapcsolni.
GTPeti2009-06-10 21:20:29 // 96542
1-2-3 ezer Ft bontóban.
Amúgy egy hosszú és lapos végű csavarhúzóval nagy eséllyel fel tudod szedni épségben.
Amúgy egy hosszú és lapos végű csavarhúzóval nagy eséllyel fel tudod szedni épségben.
Zsolesz2009-06-10 21:16:20 // 96541
Nem hiszem. De annyira nem látszik, úgyhogy nekem vissza is ment a régi.
Gabesz012009-06-10 21:06:46 // 96540
:( Remélem az enyém túléli, de majd csak 10 nap múlva. Max ha törik,akkor kell másik. Drága lehet?
Zsolesz2009-06-10 20:56:59 // 96539
Nekem megrepedt :(
Mufy2009-06-10 19:41:02 // 96538
csak ki kell fertőtleníteni a klímádat és nem lessz posvadt szaga
Gabesz012009-06-10 18:10:59 // 96537
Köszi a segítségert, remélem nem fog törni :)
Vinnie2009-06-10 18:06:43 // 96536
Aláfeszítesz óvatosan. Két helyen van rögzítve, kb 10 centire mindkét végétől. De tényleg óvatosan, mert hamar törik.
Gabesz012009-06-10 18:00:29 // 96535
Sziasztok!
A hátsó űlések előtt hogy lehet lebontani az alfa romeo feliratu díszműanyagot? Nem akarom eltörni, azért kérdezem tőletek.
valaki tudja??
A hátsó űlések előtt hogy lehet lebontani az alfa romeo feliratu díszműanyagot? Nem akarom eltörni, azért kérdezem tőletek.
valaki tudja??
GTPeti2009-06-10 17:41:21 // 96534
Én Bp-n többet tartózkodom a 156 alatt, mint otthon mégsem tűnt fel semmi leeresztőcsőféle. Igaz nem is kerestem. Majd megnézem az eLearn-ban.
Cgo2009-06-10 16:25:58 // 96533
a 146-on egy gumicso volt, ami itt-ott eldugult a levelektol. de a 156 motortere ugy tele van, h eselyem sincs megtalalni emelo nelkul
Cgo2009-06-10 16:12:56 // 96531
nem lehet, hogy a kondenzviz lefolyom van eldugulva es befele folyik? tudja valaki, hol kell ellenorizni? koszi
Ferke2009-06-10 16:06:43 // 96530
Háát, ez nem úgy nézett ki:))
Cgo2009-06-10 16:01:51 // 96529
nem tudom. lehet, h rosszul hasznalom, ugy tudom, hogy par perccel megallas elott jo kikapcsolni, hogy legyen ideje kiszaradni a rendszernek. ha bekapcsolom 2-3 percig poshadt viz szag van, kikapcsolas utan detto
Cgo2009-06-10 15:58:29 // 96528
rakj mar fel egy kepet, mi ez a szaritoszuro
GTPeti2009-06-10 15:53:35 // 96527
Miért, a léxűrők nem lifetime alkatrészek? :)))
Ferke2009-06-10 15:52:59 // 96526
Apropó, én pont hétvégén láttam egy opel combo 1.4-est, eredeti levegőszűrővel!:) Egy barátom most örökölte meg az "autót", és hazáig nem értette, hogy miért nem pörög fel, miért fullad....durva látvány volt, amikor lenyitottam a léxűrőház fedelét:)))))
Gabesz012009-06-10 15:33:44 // 96525
Sziasztok!
A hátsó űlések előtt hogy lehet lebontani az alfa romeo feliratu díszműanyagot? Nem akarom eltörni, azért kérdezem tőletek.
A hátsó űlések előtt hogy lehet lebontani az alfa romeo feliratu díszműanyagot? Nem akarom eltörni, azért kérdezem tőletek.
GTPeti2009-06-10 14:37:09 // 96524
Nem téged b...nak át, hanem azt, aki nyugodtan autózik 30ezres periódusokkal ÉS hosszútávra tervez.
Piritu - 1.000.0002009-06-10 14:30:08 // 96523
Viszont ezt nem lehet helyből meg nem cáfolható műszaki indokokkal alátámasztani.
Még provokítíven azt is kérdeztem, hogy engem most akkor átg@sztak, hogy sűrűbben kell pénzt költenem olajcserére? Válasz helyett pislogtak, mint hal a szatyorban :-))
Még provokítíven azt is kérdeztem, hogy engem most akkor átg@sztak, hogy sűrűbben kell pénzt költenem olajcserére? Válasz helyett pislogtak, mint hal a szatyorban :-))
Piritu - 1.000.0002009-06-10 14:27:53 // 96522
Válasz ott :-))
GTPeti2009-06-10 14:23:14 // 96521
Hát ezt nem ide szántam... :)
GTPeti2009-06-10 14:22:25 // 96520
Jaja, az az ESP lesz.
Ami legyen defaultban minden indítás után bekapcsolva, de maradjon má' csöndben, ha a júzer azt explicite kéri!!! Na.
Ami legyen defaultban minden indítás után bekapcsolva, de maradjon má' csöndben, ha a júzer azt explicite kéri!!! Na.
GTPeti2009-06-10 14:19:00 // 96519
A 20e vs 30e témához: Számomra - így 2009-ben - egyértelmű, miért annyi az annyi. Fogyasztói társadalom és 4 éves garancia rulez...
Piritu - 1.000.0002009-06-10 14:17:12 // 96518
A következő olajcserénél majd rákérdezek, kíváncsi vagyok a "szakemberek" véleményére.
Mondjuk azt se tudták megmagyarázni, hogy az 1,9 mjet-nél a 156-ban miért 20e és a 159-nél miért 30e az olajcsereperiódus :-))
Mondjuk azt se tudták megmagyarázni, hogy az 1,9 mjet-nél a 156-ban miért 20e és a 159-nél miért 30e az olajcsereperiódus :-))
Wickey2009-06-10 14:14:21 // 96517
na most utánaolvasgattam picit, a klímások persze nem fognak maguk ellen beszélni, ráadásul nem is egyformát mondanak, de öt perc guglizás után egyöntetűen azon a véleményen vagyok, hogy nem hátrányos cserélni. Van aki 2 évet, van aki 4 évet, van aki 60ezer km-et van aki 75ezer km-et mond. Én most mindenesetre bevarrom az újat. Nem tétel, valami 6kHUF a Unixban. Ha emiatt nem jegesedik le az expanziós szelep és nem bassza szét a rendszert, már megérte.
Wickey2009-06-10 14:09:58 // 96516
Fene tudja. Miután a nevében is bennevan, hogy szűrő, gondolom nem élettartamig szól.
Olyat is ismerünk, hogy valaki 70-80ezerig nem cserél motorolajat, és láttam már 1997-es opelt eredeti pollenszűrővel is. Szóval.... tudja a retkesrépa.
Olyat is ismerünk, hogy valaki 70-80ezerig nem cserél motorolajat, és láttam már 1997-es opelt eredeti pollenszűrővel is. Szóval.... tudja a retkesrépa.
GTPeti2009-06-10 14:08:01 // 96515
Én egy szóval sem mondtam, hogy nekem is szagos. (Mert nem az.) Attól még kb. 2 évente ki szoktam fertőtleníteni.
Piritu - 1.000.0002009-06-10 14:05:46 // 96514
Hát nekem a szaxervíz eddig egyik Alfimban se cserélt ilyet, pedig a 4-ből 3-nál megvolt a 75e, volt amelyiknél 2x is.
Lehet hogy ők nem ismerik a nagykönyvet?
Lehet hogy ők nem ismerik a nagykönyvet?
Piritu - 1.000.0002009-06-10 14:03:10 // 96513
Hol szeditek össze a "szagot" ? 12 éve járok klímás kocsival és sose bűzlött a rendszer.
Wickey2009-06-10 14:02:09 // 96512
a szondás jobb, de macerásabb. A pollenszűrőt lusta vagyok kivenni. :-)
Wickey2009-06-10 14:01:30 // 96511
van fertőtlenítő spray. Unixban pl. egész kultúr áron kapható, processz valami olyasmi, hogy belsőlevegőkeringetés, klíma, ventillátor maxra, flakon megnyom, majd könyöklőre letesz, autó becsuk (felhúzott ablakokkal ofkóz, és magára hagy negyedórára. Utána szellőztetés, és örülés. Ezt érdemes pollenszűrő cserével együtt megoldani.
A szárítószűrőt meg a nagykönyv szerint négyévente és 75ezer kilométerenként cserélni kéne. Szerintem nekem még gyári (2002) és csak mentem vele 101ezer km-et mióta megvettem.
A klímát most ellenőriztetem, mert nagyon vérszegény teljesítménye van. 30 fokos külső hőmérséklet mellett langyos és nem hideg levegőt fúj. Valszeg egy töltés ráfér, de ha már lerángatják a gázt, akkor cseréljék is ezt a cuccot egyúttal.

GTPeti2009-06-10 13:59:23 // 96510
A Bárdinál lehet kapni szondás spray-t. Tehát nem azt a mi az utastérbe fújja a tartalmát, hanem olyat is, amiből a fertőtlenítőhabot közvetlenül a légjáratokba tudod juttatni. SZVSZ EZ a módszer "nem hazudik".
És azt ist meg tudod tenni, hogy kiveszed a pollenszűrőt, bekapcsolod a ventit és a motortér felől adagolod neki a habot. (Ami amúgy nyom nélkül elpárolog.)
És azt ist meg tudod tenni, hogy kiveszed a pollenszűrőt, bekapcsolod a ventit és a motortér felől adagolod neki a habot. (Ami amúgy nyom nélkül elpárolog.)
Cgo2009-06-10 13:55:08 // 96509
mire jo azt cserelni?
amugy meg mindig budos a klimam (pollenszuro cseretol vartam a megoldast). van valami hazi modszer, hogyan fertotleniteni a rendszert? (spray, ...)
amugy meg mindig budos a klimam (pollenszuro cseretol vartam a megoldast). van valami hazi modszer, hogyan fertotleniteni a rendszert? (spray, ...)
Wickey2009-06-10 13:23:36 // 96508
úgynézki.
Olyankurvameleg van hogy mire kiborítja a bödönből a zománcot, beleköt a szórópisztolyba még mielőtt visszarakná rá a kupakot. :-))))
Olyankurvameleg van hogy mire kiborítja a bödönből a zománcot, beleköt a szórópisztolyba még mielőtt visszarakná rá a kupakot. :-))))
András bácsi2009-06-10 12:59:10 // 96507
Mi van, nincs meló?
krisz332009-06-10 12:53:28 // 96506
á wickey hagyd a klimát ugyis gyenge nyár lessz :) az epret hozhatod habbal meg cukoral :)
Erhard 242 (Pure Energy)2009-06-10 12:39:52 // 96505
és? én a kereszteződés után előztem a szaggatott vonalon :)