Mutasd

>> Egyéb2021-06-11

Egyre jobban furdal a gondolat, milyen lehet egy Giulietta a 159-hez viszonyítva. Igen tudom mindkettő teljesen más kategóriát képvisel, de számomra ez a két típus jöhetett szóba. Egy alkalommal mikor Turpinál voltunk a legfrissebb szerzeménye ott lapult a garázs tövében, félig megbontott orrésszel. Akkor még nem tudtam, hogy pont ez a kocsi lesz az egyik kiszemelt alany.

Eltelt pár hét, majd ismét Turpinál kötöttünk ki egy szerviz alkalmából. Tovább boncolgatva a kocsi váltás témáját Turpi egy másik alternatívát dobott fel. Ekkor rámutat a garázs tövében pihenő csilli-villi Rosso Giuliettára. Az állam a talajt súrolta, szemeim pedig ragyogtak mint Salamon fa..khmm... fallosza. Gyönyörű látvány volt, majd kinyitotta és bele is ülhettünk. Szinte full-extrás volt a kocsi. Ámultam bámultam, majd közölte velem, hogy nézzem meg bátran a motorteret is. Igen, pontosan tudta, hogy ez majd levesz a lábamról. Ott pihent benne a 1.75Tbi a maga 235 kiscsikójával. Máris beleszerettem és már kevésbé hiányzott az a nagy csomagtér és rengeteg hely.
Ezt követően váltottunk még jó pár mondatot, hogy miért is érné meg, de azért QV-nek az árát is fontolóra kell venni. Végül abban egyeztünk meg, hogy alszunk még rá egyet és majd a hét folyamán felhívjuk a döntéssel kapcsolatban, ő pedig volt olyan szíves és megtartotta nekünk arra a hétre a kocsit. Otthon átbeszéltük még egyszer és mindketten arra jutottunk, hogy márpedig nekünk ez a kocsi kell, mert ilyen aligha lesz még egy. Még aznap felhívtam Turpit és közöltem vele, hogy egy karikát azért még mennénk vele, de számolhat azzal, hogy mi a kis Julcsit hazahozzuk.

Még a héten, szombaton leugortunk hozzá a beígért tiszteletkört letudni. Sajnos a kocsi mivoltjából adódóan még nem rendelkezett rendszámmal ezért egy ideigleneset kapott és tényleg csak egy kis karikát tudtunk vele menni. Eddig is lenyűgözött a kocsi, de vezetni még ennél is jobb volt. Nagyon agilis és sportos, mindemellett kiegyensúlyozott, finom járású a motor és a futómű is. Az arcomon az erejéből adódó félelem és a fülig húzott Joker-es mosoly váltotta egymást... Megvettek kilóra...

A próbakör után csak annyit mondtam, hogy nekem ez kell és mindenképpen visszük. Sajnos nem vihettük el a kocsit, mivel egy behozatalról van szó ezért az alapból magas árhoz jár még egy magas papírozási költség is. A nagyját szerencsére Turpi elintézi a többi majd rám vár. Nekünk pedig nem maradt más mint pár fénykép és a hooooszú hoooszú várakozás, de úgy érzem, érdemes lesz ezt kivárni.