Mutasd

>> Szerviz2024-01-18

Erre az évre is letudtuk a kötelező olaj és filter cseréket. Úgy, mint minden évben betartva, 10K km után kapja meg a friss nedűt ami egy 10W 40-es Shell Helixben teljesült ki. Már második éve kapja ugyan ezt és köszöni jól van még a -9 fokban is. Cserekor szó esett a már régóta valahonnan szivárgó, gyöngyöző olajszivárgásról. Így majd a közeljövőben ez is terítékre kerül és sikerült kiírni is az idegesítő airbag hibát, ami már-már beleégett a retinámba. Remélem idén is kegyes lesz hozzám a Bella és így végre jut majd idő/pénz a csinosítására is.

>> Tuning és extra2023-11-05

Mivel szerencsére semmi komolyabb gondja-baja nem volt a kocsinak, így a jó viselkedése gyanánt meg szerettem volna lepni őt a régóta vágyott bőrülés szettel. Volt akkora mákom, hogy nem is olyan messze tőlem éppen bontottak egy 66-ot, így már repült is az e-mailem az illetőhöz árajánlatért (plusz pár beltéri apróságért). Sokkolóan olvastam végig a visszakapott levelet - Bőrülés szett: 600€ (semmi extra állapot, sőt a sofőr fele eléggé viseletes), scudetto: 50€, sminktükör világítás: 25€/darab !! El sem akartam hinni, mondom biztos csak félregépelte, de sajnos nem. Referenciaként rákerestem az E-bay-en és nyeltem egy nagyot, mikor az ottani árak megegyeztek a levélben kapottakkal. Na basszus, ideje minél előbb szerezni egyet, mert lassan elindul a lavina a youngtimer árakkal...

Elindult a keresés egy szett bőrülésért és szerencsére elég hamar találtam is egy bontós oldalt, akiket még aznap felhívtam és megérdeklődtem a makulátlan full-full mindenes ajtókárpitos szettet. Minden stimmelt, elmondásuk szerint működő is, így ment is a kosárba és másnap reggel meg is rendeltem. Jött is a visszaigazoló mail és a "köszönjük, hogy nálunk vásárolt..." üzenet, majd pár napra rá a telefon, hogy sajnos az adott áru már nincs raktáron, el lett adva már rég. Jött is a kérdés részemről, hát akkor miért van még mindig fent az oldalukon, SŐT! hogyan tudom megvenni a már eladott árut?! Semmitmondó magyarázkodást követően lerakták a telefont, így nem maradt más, mint továbbkeresgéljek.

Sikerült találnom az FB-s csoportban egy ígéretes darabot az előzők töredéke áráért és a többi beltéri cuccokat is be tudtam szerezni ezen a helyen. Az aprócska gond csak az volt, hogy az illető (köszi Gabi innen is!) MO nagyooon keleti pontján található meg, így ment a matek mégis hogyan juttassam el hozzám haza. Több futárszolgálatot is próbáltunk, vagy nem vállalták a szállítást, vagy túlságosan drágák voltak (értsd a csomag árának a 3/4-e a szállítási díj), így kellett keresni egy alternatív megoldást, ami egy MO-n élő haver, akinek a címét és adatait felhasználhattuk, hogy a csomaglerakó központba tudjuk vitetni a csomagot, majd ott átvenni és kifizetni. Így mindenki boldog lesz és senkinek nincs plusz macera a csomaggal és a fizetéssel sem - Plot twist: nagyon nem így lett...

A futár valami érthetetlen oknál fogva kivitte a csomagot a haver címére, pedig a leírásban is szerepelt, hogy Depóba kérjük és a csomag feladásánál is meg volt kérve, hogy legyenek szívesek oda szállítani. Mivel utánvétre volt a csomag, ezért az egész csomagot és annak értékét is neki kellett tárolnia és fizetnie, egyszerűen semmi sem úgy alakult ahogy tervben volt... Mivel csak belföldi tel. számot lehetett megadni a csomagátvételhez, ezért EZT SEM adhattam meg a sajátomat, így mikor jött a csomag és lebonyolódott ez az egész kalamajka én csak a havertól tudtam meg, hogy mi is történt. El is küldte a futár számát, hogy illedelmesen kiköszörülhessem a torkom a telefonban és mikor megkérdeztem, hogy miért nem a Depóba a leírásba megadott helyre lett szállítva a csomag (ahol az én adataim is fel voltak tüntetve (Név, tel.szám, személyi) cask annyit kaptam válaszul, hogy neki ilyenre nincs ideje és a csomag már ki van szállítva, majd rámcsapta a telefont. Köszi szépen, ment is a negatív értékelés a már 1 csillagosra értékelt Magyar Postára...

Másnap két kocsival mentünk a haverhoz sűrű bocsánat kérések között átvenni a csomagot, megígérve, hogy ezt már újra nem játszuk el. Szerencsére épségben volt a csomag tartalma és sikeresen haza is jutott velünk. Kezdődhet a felújítás, csinosítás, okosítás folyamata.

>> Szerviz2023-06-21

Szegény Bella festését már az idő vas foga, de főleg az UV tépázza rendesen. A csillaggarázs még mindig az otthona és a fő oka ennek. Idén már a vállalhatatlan kategóriát érte el a festék hámlása pár helyen, így úgy döntöttem ideje kicsit rendbedobni. Volt már régről egy cserelökösöm is - mert a mostani már be volt hasadva és overal nem volt éppen a legjobb passzban, illetve a csomagtérajtó is büszkélkedett egy macipuszival, amit szégyenszemre én hoztam össze a nagy kapkodás közepette...
Sikerült hosszú idő után találnom egy egész korrekt fiatal srácot, akinek éppen volt már dolga egy 166-tal is, így bátran mertem hozzá vinni Bellát is.

Telefonos egyeztetés után le is adtam a Bellát és reménykedtem, hogy az én kocsim is legalább annyira jól sikerül majd, mint a 66-os, amit fent láttam az oldalán. Pár nap múlva kaptam is az üzenetet fényképekkel, hogy a macipuszit teljesen nem lehetett eltüntetni, de már szinte alig látni, így már neki is fog a festésnek. Két napra rá már kaptam is az üzit, hogy a következő hét elején mehetek is a kocsiért, aztán másnap indult a sz@rlavina...

A srác teljesen kétségbeesve magyarázta nekem, hogy ő kikeverte a színt a színkód alapján a festéket ami mindaddig jól is mutatott, amíg fel nem rakták vissza az alkatrészeket. Ő azt mondta, hogy ezt így nem adhatja ki és holnap kikeveri még 1x a színt és lefesti újra, de ha tudta volna, hogy ez ennyire macera, akkor inkább el sem vállalja. Ekkora már kezdtem kételkedni mind a srácban, mind a tudásában és már ő is érezte, hogy nem ez lesz élete munkája, így adott egy vissza nem térő ajánlatot. Felkínálta a többi "eredeti" fényezéssel bíró elemeket szinte fele áron lefújja, csak hogy ne üssenek el a mostanitól. Mondani sem kell, hogy ekkor már nagyon féltem a végeredménytől, mert azóta még nem láttam a kocsit.

Végül eljött a pillanat, mikor átvehettem a kocsit. Izgultam mint kiselsős a sulikapuban, vegyes érzelmekkel. a Srác hátravitt a a műhelybe, majd mikor láttam, hogy nem kék-zöld lett a kocsi meg is nyugodtam. Nappali fényben szinte észre sem vehető a két árnyalat közti különbség, inkább csak neon fény alatt. A srác bocsánatot kért, hogy eddig tartott és megígérte, hogy ha úgy gondolom a többi elem festését a megegyezett összegért szívesen lefújja. Annyiban maradtunk, hogy még mindenképpen keresni fogom, mert van még pár esztétikai hibája, amit illene helyrerakni.

>> Szerviz2023-02-12

Az egész egy pillanatnyi hibaüzenettel kezdődött, ami elsőre minden mellékes hibával távozott is pár percen belül. Ekkor az "Air condition faulty please contact workshop" hibaüzenet jelent meg, de maga a klíma gond nélkül működött, így nem nagyon szenteltem neki a figyelmem.

Pár héttel később a hibaüzenet visszajött, de más üzenettel - "Momentary connection to air conditioner faulty". Most már sem a hőfokot, sem a befújt levegő erősségét nem lehetett állítani. Pár fórumot körbebújva arra jutottam, hogy maga a fűtőventilátor mondta be az unalmasat. Sikerült is szereznem egy cseredarabot, majd ezt lepróbálva megpróbáltam otthon kicserélni, de sajnos idő és garázs híján ez kudarcba fulladt. Nem maradt más, mint hogy újra felhívjam Mikit és kérjek egy időpontot ennek a cseréjére.

Meg is történt az alkatrész cseréje és ahogy sejtettem a ventilátorhoz vezető kábel is sérült volt. Forrasztás és a ventilátor csere után minden tökéletesen működött. A beszerelés során a klímagázt le kellett engedni, így ennek a feltöltése is megtörtént. Amióta megvan a kocsi, azóta nem volt a klímához nyúlva - nem is volt rá panasz soha - viszont amikor megtudtam, hogy 50g volt a 600g helyett a kocsiba, nagyon meglepődtem. Most már jöhet hideg-meleg a kocsiban mindig kellemes idő lesz.

>> Szerviz2023-02-03

Eljött az új év és ezzel együtt a már megszokott potyogós kuplung pedál is bejelentkezett az év elején. Még használható a kocsi, jön-megy, de már tapasztalatból tudom, hogy egy pár hét és a pedált már a padlóról fog lehetni felkapargatni.

Kértem is időpontot Mikitől, de sajnos ő is időszűkében volt, ezért csak január végén tudott foglalkozni vele. Mint ahogy már sokadszorra, most is a kuplung pedál feletti munkahenger mondta be az unalmasat. Volt már benne nagyon olcsó és nagyon drága is, de nagyjából az összes kb másfél évet bírt. Most sem volt másképp, ezért most egy viszonylag olcsóbb darabot kapott. Figyelni fogom és csak remélem, hogy az olcsóbb darabbal is legalább ennyit fog bírni.

 
>> Tuning és extra2022-10-16

Az előző bejegyzés további képei >>

 
>> Tuning és extra2022-10-16

Már elég régóta hajtogatom, hogy ezzel a kopottas belsővel már igazán kellene valamit kezdeni, így hát ennek is eljött az ideje, hogy megszépüljön.
Elsőnek kipakoltunk a kocsiból mindent amit mozdítani lehet - mivel két elem a középkonzol körül csak teljes bontással kivehető - hogy tudjunk a beltérben is fújni.
Következett a gondos takarítás és előkészítés a festésre.

Hideg zsíroldó (márka: Very Well), egy csomag kesztyű és rengeteg szivacs meleg vízzel. Első sorban erre volt szüksége minden elemnek ami a kocsiból kikerül. Festékként a MONTANA Black széria színei közül választottam egy csontfehéres-szürkés árnyalatot - ez hasonlított a színskála alapján az ajtókárpithoz a leginkább ...plot twist: sajnos mégsem, mert túl világos lett. Minden elem kapott 3 réteg matt színt, majd 2-3 réteg matt lakkot. Sajnos ez a folyamat elég sokáig tartott, mivel csak esténként tudtam dolgozni vele és a harmat elég hamar utolért, így napi 1 réteget tudtam fújni.
A beltérben sem volt könnyebb dolgom, mivel mindent ki kellett maszkolni majd míg száradtak itt is a dolgok, addig a szőnyeg is kapott egy kis törődést.
A középkonzolt leemelve rengeteg szivacs törmelék fogadott a váltó körül. Ez mind el lett távolítva ill. a kilazult váltókaron is lett húzva, így már az is sokkal pontosabban jár.

Míg az elemek száradtak úgy döntöttem hasznosan töltöm a várakozási időt és megjavítom az ősidők óta lógó-lötyögő fejtámlákat. Bontást követve már nem is csodálkoztam, hogy ez ennyire lógott. Konkrétan a tartókonzolból ki volt törve a műanyag, csavarostul. Kapott egy kis kókler drótozást, majd két csavarral és egy lemez lappal rögzítettük. Mint az új, úgy mozog. Ez is pipa !

Jöhettek a króm díszlécek a sorra. Az eredeti tervem a benne lévő Alfa Romeo felirat piros színnel való feldobása volt. Sajnos a kivitelezés nem úgy sikerült, mint ahogy én azt elképzeltem, ezért ezen elemek felpolírozása lett a cél, ami kifejezetten jól sikerült.

Mikor már az összes elem megkapta a végleges lakk réteget és száradt vagy még egy napig, jöhetett az összeszerelési fázis. A könyöklő részén lévő szivargyújtó is le lett cserélve egy dupla USB-s 12V dugóra. Semmi csicsa, szolid fekete gumis védő takarja. Pikk-pakk minden elem visszakerül az eredeti helyére, sőt még a Loudlink is kapott egy tökéletesen passzoló új helyet. Sajnos mivel az én elképzelésemtől kissé világosabbak lettek a festett elemek így a belső bőr borítás esetleges cseréjét fontolgatom. Az összkép javítása érdekében pedig nekiállok vadászni egy fekete szőnyegre.
Hosszú folyamat volt, de minden egyes percét élveztem !

>> Szerviz2022-09-16

A májusi futóműben csérélt egy-egy szilent nem volt elegendő a probléma megszüntetésére, így egy második fordulóban a teljes hátsó futómű felújításon fog majd átesni. A kocsi felemelése után szinte magától hullottak ki az alkatrészek, így teljesen jogos volt a már "használt, de jó állapotú" hátsó híd és társai felújítása.
Ha már Bella a magasban Miki szólt, hogy elöl is kellene szilentet cserélni az első lengőkarban, így ennek a cseréje is megtörtént. Az egész műveletet egy futómű beállítás koronázta meg és már vihettem is a vastagabbik pénztárcám. Remélem így már pár évre a futóművet letudhatom.

 
>> Szerviz2022-05-19

Rengeteg fejtörős éjszaka és a barátnőm meggyőző szavai után úgy döntöttem a Bella marad és a fennmaradó gondok pedig orvosolva lesznek fontossági sorrendben.
Ígyhát utunk ismét Mikihez vezetett, aki a rutin olajcsere után még pár hátsó szilentet, első tárcsákat + fékcsöveket + folyadékot, stabilizátor gumit cserélt le a bálnán. Ezek cséréje után a kocsi kapott egy futómű beállítást is.
Egy hét várakozás után és egy vaskos számlával a kezemben távoztam Mikitől, viszont annál nagyobb mosollyal az arcomon.
Következhet a beltér felújítása ;)

 
>> Egyéb2022-05-04

Igy hogy már családon belül két alfa is van, egy másik olasz és egy motor, kissé nehézkessé kezd válni a fenntartásuk. A jövőbeli nagy projektünkre való tekintettel és nagyon fájó szívvel úgy látom, hogy Bella lesz az, aki áldozatul esik ennek. Egy rakás pénz lett már belelocsolva és jelenleg is több nagyobb tétel szükséges a rendbehozatalára, mint pl: az olajcsepegés megszüntetése, a komplett hátsó futómű felújítása, a beltér felújítása, bádogos és festő munkák illetve a közelgő műszaki vizsga is.

Tudom, hogy a kocsiba fektetett pénz sosem térül meg - hiszen már így is a kocsi vételárának a négyszerese pihen benne - de az agyam már azt mondja, hogy a következő rahedli pénzt már nem erre kellene költenem, viszont még nem tudnám elengedni a kezét....
Úgy érzem, nehéz fejtörős hónapoknak nézünk elébe, de egy biztos: sosem bánom meg, hogy akkor, azon a napon őt hoztam el a parkolóból...