Egyszerűen az van, nem értem amit a csajok beszélnek.. állok előttük, teljesen tisztában avval a kérdéssel ami pár másodperce hangzott el az én számból, csak mondják; pedig minden szót hallottam milliárdszor, minden betűt ismerek, mégsem áll össze egésszé.. valahol elvesztem a fonalat, vagy pedig tényleg az van, nem igazán vagyok képes érdemben kommunikálni csajokkal.
Azt gondolom jóval egyszerűbb eset a mondandó fonalának elvesztése... tényleg megvan a indulás, elkezd fűződni a mondat, és lélekben már hátra is dől az ember, ez megvan..Valahol e pillanat környékén, tűnik el a szál, felnézek, és szemembe röhög a nyers felismerés, nem értem mit mond a csaj. Pedig magyarul beszél és a zsivaj sem túl nagy körülöttünk. Talán azért ez a menthetőbb verzió, itt még vissza lehet kérdezni a mondat elejére, ahol még minden rendben volt, és ahol még úgy tűnt, mégiscsak jó emberismerő vagyok, ami sem mint szó, sem mint fogalom nem létezik. Talán azt bizonyítva, figyelek a másikra, mert ez természetes dolog, hisz érdekel a másik ember, legyen akárki az aki előttem áll.
Amikor kérdezek valamit, és sejtelmem sincs mennyire nem az a válasz jön, amiből legalább millió be van tárazva, hanem valami egészen bődületes, egészen szokatlan. MÁS.. óriási érzés az amikor egy elhangzott mondat után nem tudok megszólalni!
Soha nem azt érzem most felülmúltak, lealáztak vagy valami, hanem a bámulatot és vele azt a tizedmásodpercnyi időt amíg leáll az agyam, és semmi nincs ami helyette megmozdítaná a számat.