kutatni jó dolog
egyszerűen azért is mert kutatásban véleményem szerint rendkívül jó vagyok
persze csakis a folyamat izgat, az eredmény automatikusan lehangoló, így csupán egyfajta önostorozásként űzöm.
vagy erősen elkábulok amikor bizonyítom az igazam.
nehéz folyamat tényleg.
ilyenkor valószínűleg meg kellene veregetnie a vállam valakinek, holott csak kicsit kutattam, igazán nem több
legálisan, tényleg minden ott volt, amiből leszűrhettem a később igaznak bizonyult vad asszociációt.
Persze az eredmény nem lényeges, mindig csak a folyamat
"megfogtál
ülök tényleg és rám nem jellemző módon nem igazán tudom mit is lehetne valójában válaszolnom. mindenesetre jól esett amit írtál
azt mindenképp megtudtam, főnök vagy és érett.
szerintem én is
bár sokak véleménye ettől erősen eltér, legalább is az érettség szempontjából feltétlenül
de én egyáltalán nem értek egyet velük
ma mintha egy kissé fáradt lennék, őszintén, hosszú napom volt
és államvizsga után lesz egy nagyobb szabású szülinapi összejövetel, a részvétel teljesen ingyenes,
van vendégszoba is"
a szöveg, amit a hazaérkezésemkor húsz másodperc alatt begépeltem, aztán megakadtam...ettem valamit, zuhanyoztam, és most valahogy nem akaródzik az elküldés
végül akárhogyan is van, okoztunk egymásnak nem túlzottan jó pillanatokat
- Szeretnék megsúgni egy titkot Neked. Az információ feltétlenül bizalmas, így kérlek a megfelelő helyen kezeld amit most hallani fogsz. Nem csupán azért mert csak rád tartozik, vagy mert hosszas vívódás után tudom csak kiszakítani magamból, hanem azért is, rettenetesen hiányozni fog, ha már nem csak én leszek az egyedüli ismerője.
A tegnapi vihardarabkák, mintegy felemésztve, a sors furcsa fintoraként sodortak magukkal. Teljesen feloldódtam a kétes dicsőségben, holott világos volt a vereség, nem a csata, hanem a háború elvesztése. Mégis élveztem, tudomást nem véve a rettentő valóságról, tudomást nem véve oszlásnak indult bűzlő holttestemről.
Amennyiben Pateronak igaza volt, akkor javítást kell végezni, hiszen feltétlenül lehet ennél optimálisabb konfiguráció, és igazán nem fogok ártani vele senkinek, mint ahogy nekem sem ártanak a világ magányosnak ítélt elvei.
Nem voltam tolakodó, igazán nem. Rám nem jellemző módon húzódtam meg egy csendes szegletében a szobának, szigorúan ügyelve arra, egy pillanatra se váljak zavaróvá senki számára /ugyanis távol álljon tőlem, hogy bárkit – akár csak egy rossz szóval is – megbántsak/, és ebből a biztonságosnak ítélt menedékből ordítottam, vonaglottam, éreztem az apokalipszist. Fehér volt minden körülöttem, az a vakító makulátlan tisztaság vett körbe, amiről mindig álmodoztam a legsötétebb éjszakákon. Megkönnyebbülésként hatott a kéjes süllyedés alatt vizionálni a szeplőtelenséget, csak kinyújtott kezem kisujja látszott ki az iszapból; az elhaló fergetegben végül elélveztem.
Képek a tündöklő fehér falon. Ismerős alakok meggyőzően mosolyogva konstatálták a hiányt. Az érzés nélkülözést, és az egyedüllét hazug gyönyörét. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért hiányzik a két kép, hiszen ki akarná a gyűjtemény két leggyengébben sikerült alkotását ellopni. Hiába a sok szép szeretet-tájkép, az hívogató idealista vonzódás, a meleg színek orgiája, az erkölcs fetisizmus, nekem az a kettő kellett. Elégedettségből jelesre vizsgázva loptam el, megalapozván nem kívánt szenvedésem.
Őrjít a világ határozatlansága és elborzaszt saját bizonytalanságom. Vajon a kiüresedés meddig leplezhető határozottsággal? A bizonytalanság meddig maradhat következetes?
- Mindenhol kerestelek, mondtam már? És azt, hogy hiányzol?!
Érted már ugye, miért fontos, hogy ne áruld el senkinek a titkomat!
zenei összeállításunkat folytassuk a puerto rico-i származású előadóművész négy lemezével 2009-ből.
Kérem vegyék, hallgassák, nézzék, élvezzék!
Joepardy kissé unottan dőlt hátra a széken, valahogy úgy gondolta már mindent hallott. Matatni szeretett volna a zsebében, de keresztbe tett lábai miatt egyszerűen lehetetlen volt elérni a cigarettásdobozt rejtő nadrágzsebet. Derengett még egy kicsit az a nap, amikor félreérthetetlenül rábólintott a munkára, az eltűnésre kiválóan ajánlottra, az egyre jobban elszigetelődő, mindenképpen néhol érthetetlen és felszínes elgondolás eredményeként. A vízió a süllyedő hajóról.
A kezét szerencsétlenül lógatta maga mellett, érezte, Kirsten azt is megjegyezné milyen szánalmas amikor így képes ülni egy „fontos ember” továbbá nem is biztos akarná-e valójában kimondani az igazat. Hiszen mindent elmondott, és Joepardy tényleg mindent, igazán mindent hallott.
Bár teljes meggyőződése volt, hogy csupán ezt kellett mondania; valójában konspiráció, előre megkomponált, felvett lemez szaladt egy tökéletesen kihegyezett tű fokán, ami csodálatosan adta elő a megsemmisítőnek szánt monológot.
Talán fogyott pár kilót az elmúlt év során, könnyedén nyújtotta ki a bal kezének két ujját, hogy elérje a furcsa rózsaszínű italt, ekkor a nyilalló emlék már elbódította, és inkább újból a cigaretta megszerzésére kezdett koncentrálni, alaposan kidolgozott tervekkel a fejében.
- A 108.adik magyar birodalmi harkocsihadsereg, méltán az elit hadsereg címet is magán viselve; többszöri próbálkozások eredményeként tudta csak meghozni a szélesebb frontszakaszon való sikeres áttörést - valahogy mindig ezt harsogta a rádió.
Nem értette hogy lehet ezt hosszabb távon kibírni. Mindig is utálta a híreket, egyrészt annyira távoliak voltak, elvesztek az éterben, és persze nem is voltak sosem igazak.
Akkor álljon itt Kirsten meséje
- Tudod igazán ezt a beszélgetést már meg sem akartam hallani
Tudtam hogy ezt kell majd mondanod
És tényleg mit is mondhattál volna
Újból elváltunk, és sajnos feltételezem megint nem kevés időre…
Nem az hogy nehéz volt mert éreztem hogy ez lesz
De igen persze hogy van tovább
A szomorúság mellett azért ott marad a tanulás, a csodálat, meg az a kis doboz és a lenyűgöző a csillogás a szemedben
Sok dolgom van még az életben, és van mivel foglalkozzak, tulajdonképpen semmi időm sincs
Semmi ami kizökkenthet az ürességből
Csak valahogy mindenki elmenekül előlem, és te még csak nem is igazán előlem
Még csak annyi sem
Nem kudarcnak élem meg hanem rettentő szomorúságként.
Hogyan érezhettem azt hogy boldoggá tudlak tenni?
Hogy majd mellettem örökké mosolyogsz..
Nem az érzéseim nem hazudtak csak egyedül maradtak
Nem először –
Joepardy alatt kicsit megdőlt a padló, a szokásos reflexeitől vezérelve kitámasztotta a székét és megfogta a háttámlát. Hirtelen felállt és odamotyogott valamit a kormányosnak, kinyújtózkodott, és már hangosan csak a szokásos jelmondatát skandálta el a világnak: navigare necesse est
A füstöt harapni lehetett. Ködbe vesző alakok, a mélyből bizsergő ütemes lüktetés és a káosz.
A távolodás a mellettem elnyúló hangfaltól, csak egy gyenge próbálkozás volt a külvilág kizárására. Vonaglottam és szenvedtem, amíg nekitámaszkodva a falnak, a saroktól nem túl messze rágyújtottam. A srác, aki jött velem szembe rendkívül elegánsnak tűnt. Tényleg igazán elegáns volt. Széles mosollyal ölelte meg a mellettem álló nőt, akire eddig nem is figyeltem, annyira el voltam foglalva saját szerencsétlenségemmel.
Az ölelés utolsó pillanatáig nem vette le rólam a szemét. Úgy mosolygott rám, mintha mindent de igazán mindent tudna rólam. Meztelen voltam előtte. Törékeny és szégyenlős.
Sietve indultak kifelé. Éreztem az óriási megkönnyebbülést, megváltás volt a távozásuk.
Csupán még annyi történt hogy visszanézett, ugyanúgy, mosollyal az arcán.
Akkor összeomlottam
Az előadások halálos unalmát megtörni igazán csak a másról gondolkodással lehet. A koncentráció teljes hiánya folyamatosan kerget a gondolatok erdejébe, mélyebbre és még mélyebbre. Van úgy, hogy az óra mutatója a létező leglassabban kúszik, minden eltelt percért komoly árat kell fizetni. A füzetem minden sarkát telerajzoltam már, a telefon híváslistáját háromszor pörgettem végig, már kívülről tudtam aznap ki mikor hívott. Tudtam hányan ültünk a teremben, tudtam hány neon ég. Már azt is tudtam mi a neve a lánynak, akivel ha találkozott a pillantásunk kihúzta magát; láttam ahogyan a melle emelkedik a felsője alatt, láttam rajt a feszültséget vagy talán a vágyat. Ki akart törni.
Amikor kimondta a szünet szót, kérdően nézett rám, miközben ügyetlenül szórtam bele a cuccaimat a táskámba.
A folyosón még futottam is
Vetíteni. Mindig vetíteni. Filmet vagy reklámot, híreket, vagy az eseménytelenség oldására hazugságokat. Talán, 16 év távlatából mindent megtett. Helytállt, amikor csak szükség volt rá, bár a hányattatottság nem igazán kerülte.
Többször hosszú hónapokig csak a csend volt a szobában, csak nézett maga elé, teljesen tehetetlenül. A fáradság. A borzalom.
Persze aztán végül találkozott valakivel. Ereje már nem volt újra fénnyel megtölteni a világot, csak nézte.
Nézte, ahogy szívet rajzolt a falra.
Ami aztán nem jött le
Üdvözletem Csaba!
igazából szeretnék érdeklődni tetőkárpit javítás ügyében...
bár természetesen nem vagyok egyáltalán nagy szakember meg minden /persze azért is fordulok Önhöz/ de szóval ahogyan én felmértem a helyzetet a tetőn lévő szivacsról elengedett a ragasztás, és a kárpit lóg bele az utastérbe, a szivacs meg porrá válva hullik a nyakamba. egyszerűen helyzet van
kérem szépen mindenképpen segítsen!!!!
meg lett mozdítva az öreg
igazából nem hiszem hogy különösebben részletezni szeretném, de gondoltam azért mindenképp érdemes leírnom azt hogy, rettentően megy az autó
rettentően nagyon
talán kicsit túlzás lehet ez a rengeteg kép, bár nem igazán vagyok ebben biztos
úgy érzem nem baj ha megörökítem amennyiszer csak lehet...ilyen autót is gyártott az emberiség
