Régóta szerettem volna állítható kartámaszt. Végre mikor mentem a téli felnikért volt egy bontott autó amiben volt. Igaz a bőr része az használhatatlan volt. Szétszedtem megtisztítottam és kapott új igazi bőrt. 5000 Ft volt az áthúzás.
Nekiállt szórakozni a lambdaszonda. Bedobta a hibát kiütöttem megint bedobta ismét kiütve. Aztán megint. Nem ütöttem ki. Erre meggyógyította magát. Eltűnt a “sárga tengeralattjáró” magától.
Közbe kaptam defektet ahol láttam hogy az első betét is kuka lassan. Így beszéltem Csörivel. Mondta hogy 2690000 km vel a lambdának már csak múltja van mint jövője. Itt már bőven tönkre szoktak menni. Így hiába jó jelenleg cserélve lett. A fékbetétek szintén. Gyorsan mint mindig és precízen.
Közel egy év használat és kb 10000 km után elváltak útjaink. Lehet nézni a következőt az 59 mellé vagy helyette.
Mint írtam korábban miután Csöri kicserélte a hátsó ajtóknál
rájöttem hogy az elsők is hangosak. Így vettem kettőt és kicseréltem.
Mivel Csöri mindent rendben talált illetve amit nem azt cserélt így gondoltam elviszem egy futómű állítására ellenőrzésre. Már ráfért hisz vásárlás óta ami nem most volt ferde volt a kormánykerék is. Itt újra jól megnyuzták állítás előtt. De minden rendben volt. Kellett állítani elől. Hátul minden rendben volt. Most a kormány végre egyenesen áll.
Ismét eljött a kötelező szervíz ideje, így irány Csöri. Mikor bejelentkeztem, aznap megadta magát két izzitógyertya is. Szerintem tudta, hogy megy szervízbe. Igy cserélve, természetesen mind a négy. Elől jobboldalon kopogott valami, az is orvosolva lett, cserélve a kutyacsont.
Aztán míg lent volt, álmomba előjött a hátsó ajtók nyikorgása. Másnap felhívtam Attilát, hogy esetleg meg tudná e csinálni, vagy ha már így a szervizelés közepén szólok, elég ha megrendeli, én kicserélem. De meglepetésemre azok is a helyükön voltak. Egy gond van velük, hogy most viszont feltűnt hogy az első ajtóknak is van egy kis hangja. Idáig nem volt feltűnő, mert olyan hangosak voltak a hátsók, hogy mellettük az elsők eltörpültek, a hátsó ajtókat meg nem volt kedvem szétszedni nagyon. Szerintem az elsők is cserélve lesznek.
Most újra mind a kettő itthon van.
Köszönet, mindenért a Csörgő szervíznek.
Jó pár évet bírt de elfáradt. Hála ég még egy utolsót indított mikor a semmi közepén voltam a hegyeshalmi tavaknál épp merülni, és a környéken se volt olyan aki tudott volna segíteni. Vagy esetleg több óra múlva. Aztán végleg elfáradt.
Idegesített, hogy nem tudom hova rakni a telefonom, illetve mivel elég nagy / iPhone 11 Pro Max / nem nagyon szerette a szellőzőbe rakható tartó. Régóta szemeztem már vele.Ismerni ismerem mert a "céges" autókba is ilyen van. Nem kell fúrni, nem esik le a meleg miatt. A tartó telefonspecifikus. Egy negatívum, hogy másnap nincsen itt mert külföldi raktárból dolgoznak. De nagyon jó a konzol és a tartó is.
Egyre több bejegyzést láttam facebook csoportokba, ahol a hanyag tulajdonos és a hozzá nem értő szerelő párosából a főtengely végén lévő ékszíjtárcsa megadta magát, és rendetrakott a motortérben. Én azért próbálok figyelni a dolgokra, Csörit meg nem kell bemutatni senkinek. Az enyémen még Piritu cserélte megelőző jelleggel, így úgy gondoltuk itt az ideje ezt is cserélni, hogy megelőzzük a bajt.
Valamint ha már szervizbe volt, és át lett nézve, Csöri mondta, hogy lassan a hátsó féket cserélni kell, így úgy döntöttem bár van még benne egy kevés potenciál, azért cserélje ki azt is, meg mivel nem tudtam jelen lenni a műveleteknél, így képeket is készített róla. Gyors pontos és hibátlan mint mindig.
Meg lett ejtve egy szerviz, és teljes átvizsgálás. Olaj és szűrők cserélve, valamint ablaktörlőlapátok szintén, illetve egy vezeték a bal első keréknél, ami a fékbetétre megy rá. Vezérlés is átnézve, de az cserélve volt korábban, így azt nem kellett. A szervizet természetesen Csöri csinálta a szokott színvonalon. Illetve ha már itt voltam, akkor személyesen megbeszéltük a két Punto szervizelését is.
1
389
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- GT coupé
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Coffee - Minden ami kávé
- Erőforrás alternativák
- Mo-i utak helyzete: ele...
- Zenebutik
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alfa reklám
- Alfa történelem, híres ...