Meg lett ejtve egy szerviz, és teljes átvizsgálás. Olaj és szűrők cserélve, valamint ablaktörlőlapátok szintén, illetve egy vezeték a bal első keréknél, ami a fékbetétre megy rá. Vezérlés is átnézve, de az cserélve volt korábban, így azt nem kellett. A szervizet természetesen Csöri csinálta a szokott színvonalon. Illetve ha már itt voltam, akkor személyesen megbeszéltük a két Punto szervizelését is.







Megjött az egyedi kézzel készített telefontokom. Az ülés színéhez készítve.

Megtörtént a forgalombahelyezés. Végre van rendszám. Bár az eleje nem akar összejönni. Valaminek mindig útban van és nem valami esztétikus. Valamit ki kell találni. Hétfőn bejelentem nagyszervizre Csörihez.



Hallottam hátulról kis kopogó hangot. Levitték Várpalotára Csörihez hogy járjon a dolgok végére. Rugó törés volt a diagnózis. Cserélve lettek gyorsan és hibátlanul mint mindig.

Olaszországból érkezett. Sajnos nem automata, pedig azt szerettem volna, viszont más minden benne van amit akartam. Nagyon jó vezetni. Teljesen más mint a 159. Míg nem találok másikat addig élvezem.





Az autóból egyszer csak eltűnt az olaj estére, aztán másnap reggelre visszajött. Csak mivel közbe töltöttem bele egy keveset, így az olajszintem a maximum fölé került. Egyszer már csinált ilyen érdekes jelenséget az előző tulajdonosnál. Mivel lassan aktuális lett volna az olajcsere, így elvittem Várpalotára kicseréltetni, mert így nem akartam vele járni. Meg a többi szűrőt is. Gyorsan pontosan tökéletesen mint mindig.

Sajnos beragadt. Így Csőri kicserélte. Meg mivel eltört a kézifék borításának a tartója az is cserélve lett.



Kapott egy polirt. Már nagyon ráfért. Árpi csinálta itt helyben.







Az autót elég sokat használtam városba rövid távon, és az olajszintjelző is azt jelezte, hogy nincs benne olaj, pedig maximumon volt. Ekkor tudom, hogy függetlenül a kilométertől, és a gyári előírástól eljött a kötelező szerviz ideje. Így irány Várpalota. Olaj és szűrők cseréje. Illetve mivel az egr hűtőbe 80.000 Km van és innen minden nap ajándék, így az is cserélve lett.
Illetve még egy dolog, ami meglepetést okozott, főleg Csörinek. Nagyon sok autónál olvastam amiben ennyi km van, illetve Csöri is mondta, hogy a szelepek tetején lévő himbák elkopnak berágódnak. Mivel kicsit szivárgott az olaj a szelepfedélnél, és azt is cseréltettem, akkor mondtam, hogy ezeket is cserélje.
Na itt jött a meglepetés. Se különösebb berágódás se kopás. De ha már meg lett rendelve így cserélve is. Ahogy mondta Attila, vagy azoknál az autóknál 2X 3X annyi km van amikben cserélt vagy rossz olaj vagy hosszú intervallum, de érdekes.
Igazából, hogy a normális és hozzáértő szerelő, mivel az autót Csörin kívül más nem szerelte, kivéve a gyári szervizet. Onnantól mind az előző tulajnál mind nálam csak Ő nyúlt hozzá, vagy a normális olaj, mivel csak Seléniával ment, vagy a normális - nem gyári- szervizciklus vagy ezek összessége eredményezte nem tudom, de jó hír.







Még januárba ráesett egy kuka és összekarcolta az oldalát, meg meghúzták az elejét a parkolóba. Mostanra kaptam időpontot a festőtől. Minden javítva lett. Mondtam a festőnek ne ködöljön, mindent élbe vagy telibe fessen. Úgy sokkal szebb, igaz drágább is. Az irányjelzővel jó nagyot szívtam, mivel a használati utasítás szerint " nyomd a menetiránnyal ellentétes irányba" . Én nyomtam, húztam, csak nem jött, aztán kiderült pont fordítva kell, a menetiránnyal megegyező irányba.












0
264
