Mutasd

>> Szerviz2024-01-05

Ma a 147-esen is megvolt a szokásos januári kisszervíz, de becsúszott némi extra.
- motorolaj: SAE10W-40 Selenia 20K ACEA A3-96 CCMC G5API SJ
- olajszűrő
- levegőszűrő
- pollenszűrő

Futómű át lett nézve mert volt nyikorgás, de nem tallt semmit a szerelőm, nem lóg semmi, szilentek jók, úgyhogy be lett fujkálva minden. Majd idővel előadja magát a hiba.
Bal első ajtón alul a kilépőfény világítás búrája le volt esve, az vissza lett rögzítve.
Jobb hátsó hangszóró ki volt esve félig, vissza kellett ragasztani, mert el voltak törve a fülek.
A rádió néha egyik oldalon – egyszer a bal, másszor a jobb oldalon – nem szól. Sajnos ezzel egyelőre nem tudott mit kezdeni a szerelő, mert hogy most tökéletesen működik.
Csomagtérvilágítás nem működött, ki lett mérve a hiba, sajnos csomagtér zár mikrokapcsoló. Ha minden igaz, akkor holnap lesz bontóból csomagtérzár.
Hátsó rendszámtábla világítás izzó lett cserélve.

Hátsó rugók: hát igen, a múltkorban úgy alakult, hogy beültünk öten, köztük én a 105 kilómmal és a fiam, a másik 100 kilóval, és egyik kanyarban hallottuk, hogy valami nem oké. Most, ahogy szét lett szedve, kiderült, hogy az egyik hátsó rugó törött volt. Viszont a stabpálcákat is cserélni kellett, mert úgy be voltak rohadva, hogy csak roncsolással jöttek ki.

A motoron vannak olajtaknyolás nyomok, kell is kb. 2-3 havonta olajat utántöltenem, úgyhogy vagy holnap, vagy jövő hét szombaton a szerelőm csinál egy motormosást (ő tudja, hogy mit és hogyan szabad a gőzborotvával mosni), majd utána pár nap elteltével ránéz, hátha kiderül honnan szivárog az olaj.

 
>> Szerviz2023-01-07

Szokásos éves szervíz:
- olajcsere
- olajszűrő
- fékolaj (41 463 km-t futott az előző csere óta, és elvileg 30ezrenként kell cserélni)
- plusz ki kellett cserélni a bal első kilincset

 
>> Szerviz2022-11-30

Semmi extra, gond nélkül átment.

 
>> Szerviz2020-01-26

Már egy ideje, ha bemelegedett, elkezdett hátul sípolni a fék.
Először a szerelőm megpróbálta megreszelni a betét sarkát, de mondta, hogy eléggé üveges a tárcsa (még a gyári volt), úgyhogy cserés lesz.
Nem is múlt el a sípolás, úgyhogy csere lett belőle.
Valami lengyel gyártmány került bele, a szerelő barátom szerint ebben a méretben, hátra teljesen jó ár-érték arány.
Majd még a kilincs szorul javításra, eltört benne valami rögzítő, illetve történt egy kis koccanás, úgyhogy lesz egy jobb első lámpa csere és némi polír/fényezés.

 
>> Szerviz2019-11-09

lekerült a nyári szett
Bridgestone turanza ER300 205/55 R16" 91W
felrakva: 113 725 km, levéve: 119 509, futott km: 5784 km

téli szett felrakva a mai napon, 119 509 km óraállásnál
Uniroyal MS plus 77 195/60 R15" T DOT3917

 
>> Szerviz2019-10-03

semmi extra, csak a szokásos Selenia 20k
plussz vettem 5 litert, ha után kellene tölteni

 
>> Szerviz2019-03-16

Ma felkerültek a nyári kerekek.
A vadiúj téli szett (Uniroyal MS plus 77) mindössze 1 860 km-ert futott.

 
>> Szerviz2019-01-10

Karácsony előtt már jelezte feleségem, hogy nem tudta behúzni a kéziféket, mert befagyott.
A story ismerős volt, mert néhány éve a 159-en ugyanez volt.
2019.01.10-re lett időpont Csabinál. A kocsit előző este elvittem a műhelybe, másnap délután mehettem is érte.
Ki lett cserélve a kézifék bowden, ellenőrizve lett a fagyálló és a jobb első lámpatetben a tompított izzót rögzítő rugó be lett építve. Sajnos úgy vettük anno, hogy a rugó hiányzott, az izzó pedig ki volt ékelve. Ősszel vettem egy full lámpát bontóból, így abból az alkatrész beépíthető volt.

 
>> Szerviz2018-12-22

Mivel a Micheline Snowsport 195/60 R15" téli gumiszett 2006-os DOT volt (igaz ez még "AZ A MICHELIN") és bár a profilmélység miatt éppen egy téli szezont kifutott volna, inkább vettünk egy új szettet. Annál is inkább, mert jövő ősszel a 159-re is új téli szett kell, és elég megterhelő lenne egyszerre 8 gumit venni.
Szóval a választás az Uniroyal MS plus 77-re esett. Ajánlgattak mindenféle másodszériás gumit, amik a neves gyártók olcsóbb termékei, de nem mertem olyat venni. Több helyen azt olvastam, hogy első évben király, de a második szezontól már gáz - zajos, gyorsan kopik stb.
A 159-en viszont nekem nagyon bejött az Uniroyal rainsport 3, úgyhogy úgy döntöttünk, kipróbáljuk a 147-en a télit. Ha feleségemnek bejön, jövőre én is ugyanilyet veszek a 159-re (csak persze 17-es méretben.
Újonnan a profilmélység több mint 9mm, a minta alapján pedig esős, latyakos időben is jó teljesítményt vetít előre.
Majd elválik :)

 
>> Szerviz2018-11-17

Ma lekerültek a nyári Bridgestone turanza ER300 205/55 R16" 91W kerekek. A nyári szezon alatt összesen 5 398 km-ert futottak.
Most ideiglenesen még felkerültek a téli Micheline Snowsport 195/60 R15" kerekek, de december elején veszünk újakat.
Bár a minta még kibírná az idei telet (tavaly is csak 3 144 km-ert futotak), de 2006 11. havi gyártásúak. Nem kockáztatunk.
Holnap megy műszakira a Fekete Gyöngy!