Mutasd

>> Egyéb2016-08-22

Szóval ennek a posztnak egyáltalán nem lenne itt semmi keresnivalója.

Mégis megtörténik. 5 és fél éve vagyunk együtt, vágyom valahová máshová.

Azt hiszem, ezt Ő is érzi. Mert sosem volt még olyan selymes, mint amióta hirdetem Őt.

Hogy mi ezzel a probléma? Meséljek arról, hogy 3 éves korom óta 155-öst szeretnék? Hogy amikor megszereztem, én lettem a legboldogabb, pedig előtte már a pokolba kívántam az Alfákat?

Dehogy is. Ezekről nem mesélek.



Kicseréltem a fél autót. Csináltattam rajta lakatosmunkát. Szeretgettem, ápolgattam, garázsban tartottam. Aztán valahogy jön az a bizonyos bogár a fülbe.

Aztán eljön egy érdeklődő, akkor még nem érzel semmit. Aztán eljön a második, aki teljesen beleszeret, és Te, a nagyfiú ott az Aréna Pláza kellős közepén, megöleled a másik nagy Őt, és elkezdesz pityeregni, mint valami pisis.

Aztán jön a hívás mindkét érdeklődőtől, hogy mégsem kell. Miután elhangzik a "sajnálom, de", már mosolyogsz, és tudod, hogy még nem kell elválnod tőle. Az indok? Túl erős... Persze, hogy túl erős. Indokolatlanul az, mindenkinek 60-70 lóerős autókkal kellene járnia. Vagy busszal. Vagy vw e-uppal.


Aztán egész héten arra gondolsz, hogy szeretnél egy reggelt csak vele kettesben egy szerpentinen. Eljön a vasárnap reggel 6 óra. Felöltözöl, iszol egy kávét, tankolsz, és beállítod a keréknyomást.
Kinyitod a tetőablakot. Remegve várod a szentendrei elágazást, aztán a pomázit, figyeled az olajhőfokot, megvan a 70 fok...

És jöhet háromnegyed óra ereszd el a hajamat. Senki nincs az úton, szemben csak egy Impreza WRX STI tűnik fel, rajta is látszik, hogy nem kellett volna sehová sem elindulnia, mégis megtette. Ez köt össze minket.


És csodálatos érzés, hogy ennyire egyben van, hogy a kanyarív közepéről ilyen szépen gyorsít ki, hogy pont jókat lehet vele fékezni, hogy utána le lehet őt fotózni a Bazilika tövében...
És amikor kiszállsz, kinyitod a motorháztetőt, hogy hadd hűsöljenek a lovacskák, odaülsz a Bazilikánál a másik nagy Ő mellé a küszöbre, és még 15 perc után is dől a meleg alul-felül, pattognak a hűlő fémek...

Na akkor érzed, hogy mindketten mindig a lehető legtöbbet adtátok egymásnak. Pedig ez csak egy gép.

Dehogy az. Maradni akar. Minden porcikájával. Viszontszeret.
Köszönöm.

>> Szerviz2014-06-10

221.703 km-nél. Túlszaladtam :(

AL-CO levegő ill olajszűrő került fel, eddig is AL-CO volt a légszűrőm, az olajszűrő Knecht volt, de most ez van.

L-M 10W60 GT1 Synth... Csak a szokásos :)


Magamnak: 12-es imbusz kell az olajleeresztő csavarhoz, vegyél majd!!!

>> Tuning és extra2014-06-03

Mielőtt elhatároztam a kárpitcserét, megrendeltem a patentdepo.hu-ról 20 darab új patentot, amik az összes ajtókárpitot fogják, most egy darabig remélem, hogy mindig lesz, ha kell. (Marklartól is van egy pár darab)

És ha már ez megjött ma, akkor úgy döntöttem, hogy kitisztítom a hátsó ajtókárpitokat is, csak szebb az úgy. Napokon belül úgyis megcsinálom azt a felét is.

Ja, a bolhák jelzése 10-322, és a vicc az, hogy alapból is "drága" (58 ft/darab), de az utánvét költsége 910 forint? Hát azért az szép... :D


Hmm, egyébként be is kerültek a hátsó kárpitok is, csak azóta nem tudtam lefotózni. De majd....

Illetve leszereltem az első ülésekről is a kárpitot, várja a csodatévő kezeket! :)

>> Tuning és extra2014-06-03

Összeszedtem magam, és a fényezés - lakatolással (másik bejegyzés lesz) együtt lefújattam az Afritól kapott vadcsiúj, alumínium balos kilincset is.

Ha már lefújták, betettem.

Ebből jött az az apropó, hogy betegyem a Q4 (első) ajtókárpitokat is.
A bal első ajtónál csak a szövet részt cseréltem le, visszaragasztottam jó erőssel, a műanyag nem volt az igazi a Marklartól származón.

Kisikáltam szappannal, körömkefével mindkét elsőt.
Kicseréltem "rácsosra" a Q4 kárpiton az ajtózsebet, az jobb mint a "tele", mert lehet benne látni, hogy mi hol van.

Na mindkét oldal kész, mire visszatettem a jobbos kárpitot is, addigra visszazárt a központi... De úgy, hogy előtte nem csinálta, mikor csak a balos volt fenn. Leszedtem nem vicc, ötször a komplett balos kárpitot, mire rájöttem, hogy elég lesz a zárnak egy kis tisztogatás...

Aztán mire visszatettem a jobbost is, az elektronyos ablak verte ki a biztosítékot (kicsit túlhúztam a felső két csavart szerintem, megindult, aztán megállt, visszalazítottam, azóta jó.).

De hát nem a többi biztinél van ám annak a biztosítéka, hanem a kiegészítő táblán, fölötte a műanyag alatt, amin a magasságállító van... De hogy miért?! Jó, hogy kinyomtattam az egész manuált...

Váá... :/ Elfogyott a végére a türelmem... :D De a szépsége az, hogy legalább már tudom, hogy hogy kell az ajtókárpitot leszedni meg visszarakni... :)
Majd valamikor a hátsókat is kicserélem.

>> Szerviz2014-05-14

Afri cartárs hirdetett egyet, igaz, vég nélkül. De nem baj, legalább végtelenül jó lesz... :) (Úgyis undorító a kipufogóm mióta megvan az autó...)

Teljesen gyári, hát majd meglátjuk... :) Mindenesetre ennyivel is kevesebb :)

>> Tuning és extra2014-05-07

SanyiJTD hirdetett a facebookon fóliát... Addig nem jutott eszembe a megoldás a túl világos új indexburákra, de már tudom :)

Az előnye az, hogy bármikor visszaalakítható, és ameddig fent van, addig is védi a pilácsot a kavicsoktól.
És nekem nagyon tetszik.
Ha már volt fólia, akkor 13 ezer helyett +0 Ftból az oldalindexeket is megsötétítettem...

Valamint az utóbbi idők legbosszantóbb műszaki hibáját is megjavítottam, Ricambi Originale alkatrésszel ( azaz patent.. by Marklar)

S némi spättel ugyan, de most felkerült a buon compleanni centocinquantacinque matrica is. Nem tudom, hogy marad-e .

>> Tuning és extra2014-04-19

Elhoztam Marklarlandből a fekete szőnyeget, még két első Q4 ülést (a jóból sosem elég...), 4 Q4-es ajtókárpitot meg egy nagy doboz csavart, patentot, alátétet, biszbaszt.

Szeretném, ha minél hamarabb összeállna most már a két első ülés is.

>> Tuning és extra2014-03-29

Ó, ezt teljesen elfelejtettem...

Asszem még 2013 elején egy Nardi fakormányt is vásároltam bele. Így már passzol a fa váltógombbal.
Sőt, így már egész király a bele :)
Drága volt, de abszolút megérte.

>> Tuning és extra2014-03-28

Michelin Pilot Sport 3, egy pár e(gye)lőre.

VIP gumi.

Fuhúúúúú... Nagyonállat. Annyira, hogy tuning és extra rovatba kerül :)))

>> Szerviz2014-03-21

Hát, mostanában több alkalommal is meghangosodott. Egyszer a magyar-szlovén határon... Kerkateskándon találtunk egy nagyon rendes műhelyt, ahol megcsinálták kettőezerötszázér. Meg két sörért... :)

Aztán megint, akkor Gödöllőn, akkor csak a tűzkarikánál fújt ki, az ezer pénz volt, de akkor már hegesztettünk is rajta egy picit, csak a biztonság kedvéért.

Drága autó ez... (Meg kéne egy új rendszer.)