Mutasd

>> Szerviz2015-10-02

Nos ki lett cserélve az önindító, és meg lett csinálva az olajhűtő egyik szivárgó csöve. Azonban sajnos kell egy másik akkumuláor, mivel nagyon nehezen forgatja az önindító a motort. De ez már a jövő héten lesz berakva.

 
>> Tuning és extra2015-09-19

Mióta megvan a kocsi azóta bosszant az a tény, hogy a szivargyújtóba dugható kis USB adapter(ami a crosswagonomban kifogástalanul működött) nem volt képes rendesen működni. Amikor tölteni akartam a telefont szinte egy rituális áldozást kellet lenyomnom ahhoz, hogy végre olyan pozíciót találjon a kis szörnyeteg amikor rendesen érintkezik. Persze ez gyakran az első-második gödörig tartott, úgyhogy ha nem akartam, hogy a telefonom lemerüljön mire beérek Pestre akkor bűvészkedhettem a kis szeméttel vezetés közben, ami nem a legbiztonságosabb dolog. Mivel naponta használom a "Waze"t a telefonomon, hogy legalább halvány elképzelésem legyen róla merre van nagyobb dugó/traffipax, ezért megoldást kellett találnom, mert sajna a waze nem éppen az az energiatakarékos fajta alkalmazás.

HÁTTÉRSZTORI VÉGE/LÉNYEG
Vettem tehát ebayröl egy ilyen kis eszközt(már elfogyott, de egy ehhez hasonló is megteszi), mely kiutat jelenthet a szenvedéseimből. Viszont fogalmam se volt, hogy kell kiszedni a szivargyújtót mindenestül, mert a neten meg egy ilyen tutorialt sem találtam. Így hát próba szerencse alapon megkezdtem a hadműveletet és csak remélni tudtam, hogy nem lesz annyira nehéz. Hááááát....
Az első képen lévő, felül meglelhető két kis csavart leszedve már ki is tudtam húzni a foglalatot, és hátulról a kábelt kihúzva már a kezemben is volt az egész "fiók". A neheze csak ezután jött, mert ki kellett varázsolni a szivargyújtó világítását és magát a foglalatot. Ehhez szét kellett pattintanom a tálca lenyíló részét, és kihúzni minden kábelt. Amikor azonban megpróbáltam simán kihúzni a foglalatot, persze, hogy nem jött ki..mit is vártam. Kb 15 perc szenvedés után, kicsit meghajlítva az egyik kis műanyag fognál található fémablakot sikerült kihúznom a foglalatot, aztán a lámpát és a színes műanyag karikát is. Ezután már csak rá kellett jönnöm, hogy melyik két kábelt kell a háromból az új szerkezetre húzni, aztán visszaszerelni az egészet. És ha már ott voltam, kicseréltem a hamutartó izzóját is mert az se égett már a kezdetek óta.

AZ EREDMÉNY:
Most már hihetetlen könnyedséggel tudom tölteni a telefonomat ÉS akár a tabletemet is, mivel 2 USB nyílás van a kis szerkezeten, és az egyik tablet töltésére is alkalmas feszültséggel működik.(Van ám egy lehajtatható, gumi teteje is, csak arról nem csináltam képet) És már a hamutartó is fényárban úszik!

SZÜKSÉGELTETIK:
-Türelem
-Még több türelem
-Egy éles, keskeny fejű lapos csavarhúzó(a műanyag kampók ideiglenes felemeléséhez)
-Csillagcsavarhúzó(a tálca levételéhez)
-Sok fény
-Kb fél óra szabadidő

>> Szerviz2015-09-16

Nos az autó visszatért a D.Z. Tuningos pihenőjéből, fel lett újítva az önindító, ki lett cserélve az ékszíjfeszítő, rozsdátlanítva lett az alváz és egy védőréteg is kerűlt rá és most már tolatóradar is van a kocsiban! A következő nagy projekt majd a tavaszi fényezés lesz, amikor is új színt fog kapni a jószág!

 
>> Esemény2015-09-07

Bizony, George jóvoltából ma megvolt az első látogatásom a D.Z. Tuningnál. Csütörtökön le is pihen a jószág náluk, hogy kicseréljék benne a ékszíj feszítőt,az önindítót,az első gömbcsuklókat és betegyenek egy tolatóradart.
Ezen kívűl ma hazaérve nekiestem a vezetőoldali ajtónak, mivel a felső kishangszóró kábele ki volt csúszva,és sajnos csak azt a modúlt levéve sem találtam meg, így az egész kárpitot le kellett bontanom. Ez nem is volt akkora gond, mivel az alja úgyis lifegett, így legalább azt is a helyéreigazítottam. Így gazdagodtam egy hangszóróval és egy rendesen felrakott ajtókárpittal.

>> Esemény2015-08-22

Nem nagyon figyeltem fel rá, de pár napja feltűnt, hogy a termosztát sajna nem jó. A max hőmérséklet amire fel tud kúszni az 70 °C, úgyhogy cserére szorul. Valamelyik ékszíj is nyikorog, biztos a feszítővel van valami, majd valamikor alá kell mászni és meg kell nézni. Jó hír viszont, hogy az olajfolyás abbamaradt, így a tömítés egyelőre nem létfontosságú. A jövő hét végére remélhetőleg minden hibát sikerül majd orvosolni.

 
>> Tuning és extra2015-08-19

Gondoltam ha már a külső lámpákat nem piszkálom, akkor legalább a belteret dobom fel kicsit. Ledesítettem hát az utastéri lámpákat, 4db Osram LED izzóval.

Hozzátenném, hogy én hideg fényű izzókat tettem be, de akinek a klasszikusok meleg fénye jobban bejön, annak itt a link ugyan ehhez a LED izzóhóz, csak melegebb fénnyel.

>> Szerviz2015-08-15

A tegnapi olajhűtő csere után minden jónak tűnt, ám ma észrevettem, hogy még mindig csöpög valahonnan az olaj. Le is kaptam a blokkról a két csövet, nézzük, mi a probléma. Rögtön láttam, hogy a tömítéssel volt a gáz. Levettem a régi csőről a tömítéseket, és átraktam őket az újabbra. Újbóli beindításkor láttam, hogy ezzel sem sikerült tökéletesen orvosolni a problémát, de hétfőig megteszi, majd akkor elmegyek és megpróbálok egy új párt beszerezni. A sebességmérő alsó része nem világított, ezt valamelyik este vettem észre, úgyhogy ki is operáltam, és betettem egy új izzót. A tompított fényszóró a jobb oldalon makacsolta meg magát, így azt is vennem kellett. Nagy nehezen kiszenvedtem hatalmas mancsaimmal a régi izzókat, és betettem egy pár Osram Nightbreakert. A csomagtartó hátsó részénél a műanyag panel is le volt már pattanva,el is volt törve pár helyen, szóval irány a bontó egy másikért. Igaz az eredetihez nem jöttek csavarok, így az idő nagy részét az vette el, hogy csavarok meg alátétek után kutattam. Kicseréltem az eredeti rádiót is egy Blaupunkt Londonra, melyhez vettem kormánytávvezérlő modult és egy beépítő keretet. A legvégső dolog a légzsák fedője volt, mely elég furcsán állt. Felemeltem és láttam is, hogy mindkét patent megadta magát, így abból is vettem négyet, hogy ha esetleg az első szettet eltöröm, legyen egy tartalék is. Lássuk hát a piszkos anyagiakat:
Sebességmérő izzó:130Ft
Blaupunkt London:20000Ft
Kormánytávvezérlő modul(+Blaupunkt kábel):19500Ft
Beépítőkeret(+kiszállítás):3250Ft
Csomagtartó műanyag fedőlap:3000Ft
Osram Nightbreaker H7 szett:3500Ft
Légzsákfedő patent(+posta):3000Ft

>> Szerviz2015-08-14

Ma nagy keservesen sort kerítettem arra, hogy kicseréljem az olajhűtőt a kocsiban. Bontóból szereztem egy másikat, ám annak az aljáról hiányzott a rögzítéshez szükséges lyuk, így mivel nem akartam másikat venni/hegeszteni inkább egy, az egyik képen is látható megoldáshoz folyamodtam. Hat óra munka után a motort beindítva örömittasan álltam az immáron csöpögésmentes kocsi előtt.

>> Esemény2015-08-13

Tegnap észrevettem, hogy csöpög az olaj a kocsi jobb első részénél, de csak ma volt hozzá energiám, hogy be is nézzek alá. Nem tetszett az, ami fogadott. A jobb első kereket levéve már éreztem, hogy a gumi belső része csúszik és teljesen olajos csak úgy, mint a kerékjárat. Na hát alvázvédő borítás le,nézzük mi a baj. Fél órás keresgélés után észrevettem, hogy az olajhűtő a bűnös, valahol el van repedve. Holnap lesz egy utam, hogy újat vegyek.

 
>> Tuning és extra2015-08-13

Amikor először beleültem a kocsiba rá kellett döbbennem, hogy a klíma nem nagyon hűt. El is mentem a Lurdy ház mélygarázsában található Gumiszervízes srácokhoz, akik feltöltötték a klímát.