Mutasd

>> Esemény2012-05-20

Több év kihagyás után, idén újra létezik a Time Attack! Ez egy egyszerű kezdeményezés, aminek nagy hagyománya van a világon, itthon is valamennyi. Lényege az időmérés verseny, kategóriákra bontva a résztvevőket. Korlátozás az autó fejlesztésben gyakorlatilag nincs, nagyon komolyan fejlesztett autók vesznek részt a Time Attackon. Különbség még az is egy "sima" nyílt naphoz képest, hogy ide azok jönnek el, akik komolyan veszik a pályaautózást és a versenyzést. Ez a köridőkben is megmutatkozik. Nem ritka valódi versenyautókat látni a rendezvényen. A nap folyamán az egyik boxban folyamatosan lehet követni az időeredményeket egy monitoron és élő kommentár is van:) A nap végén a kategóriákban az első három helyezett kupát kap, oklevelet és persze elismerést, ami a legfontosabb:)
Az autók kategóriába sorolását több szempont alapján végzik. Figyelembe veszik az autó súlyát, teljesítményét, hengerűrtartalmát, félépítését. Milyen gumival van szerelve az autó - utcai, utcai/pálya azaz semi slick, és a slick - , utcai-e vagy módosított futóműve van az autónak, ha módosított akkor milyen mértékben.
Négy kategória létezik, MTA Open, MTA Sport, MTA Pro, MTA Race. Az Open egy nyitott kategória olyan autók számára mint a KTM X-Bow, Radical stb. Sport gyakorlatilag az utcai autókat jelöli, a Race pedig a teljesen átépített- könnyített autókat. Nekem elvileg a Sport kategória "járna" az autó mai szintjén, mert ugye teljesen gyári. Azonban a súly/Le arány miatt épphogy de már a Pro kategóriába sorolták a GTA-át. Ennek felső határa 5,5, a GTA súly/Le aránya 5,44. Ez nem éppen előny, mert a kategória alsó határa, ráadásul az erő magában nem a legfontosabb, inkább kevesebb Le, de pályafutómű és kisebb súly kellene komoly gumival. Ebben a kategóriában gyakorlatilag egyedül voltam mint utcai futóműves autó. Tizenkettő autó került be a MTA Pro-ba, rajtam kívül kivétel nélkül mindenki slick gumikkal szerepelt. Én a sz@rrá kopott Advanokkal mentem, amik már a múltkori nyílt napon is nagyon csúszkáltak. Célom az eddigi legjobb Hungaroringes időm elérése volt a még kopottabb gumikon.
Két folyamatos óra állt rendelkezésre a legjobb idő megfutására. Ez idő alatt gyakorlatilag bármikor fel lehet menni a pályára, és persze lejönni is. Elég komoly idők születtek, nekem tizenöt gyors körből 2.18.288 lett a legjobb, ami a kategória nyolcadik helyét jelentette a tizenkettőből. Amivel elégedett vagyok, mert a kategória végére számítottam. Ehelyett sikerült több gyorsabb autót megelőzni. Ez gyakorlatilag hatvan ezreddel gyengébb mint az eddigi legjobb időm. Aminek örülök, mert ha csak a gumi állapotát nézzük, akkor jó pár tizeddel rosszabbnak kellett volna lennie.
Nagyon jó nap volt, már várom a következő Time Attack rendezvényeket a Skringen, Pannóniaringen és persze a Hungaroringen is. Valószínűleg az Euróringen is lesz rendezvény és talán más külföldi pályákon is. Legalábbis remélem:)
A rajtszámom #12-es volt:)

Cikk

Összefoglaló Video

Eredmények kategóriánként

Eredmények összesített