Mutasd

>> Esemény2014-07-05

A korábbi hagyományokkal ellentétben úgy döntöttem, hogy konvojmentesen közelítjük meg az új helyszínt Balatonfüreden.
8-kor útra kelve még kávézással is korán értünk oda, ezért mentünk egy kört Tihanyban és a félszigeten.
Háromnegyed 10 körül érkeztünk meg, így a fedett helyen kaptunk helyet.
Néhány gondolat az új helyszínről:
Ami tetszett:
- profi beléptetés,
- ajándéktárgyak a belépésnél (a nagy igyekezetben elfelejtettem megállni kulcstartóért, de később szó nélkül kaptam),
- fedett helyek,
- sok árnyékos hely a beszélgetésekhez,
- sok "itató" hely,
- szpíker a fedett részen (pl. a részeg szemüveges közvetítés)
- bepillantás a cirkusz műsorába,
- a sok különleges autó az épületek közt,
-

Ami nem:
- nagy területen volt szétszórva a rendezvény, az egyes területek erősen el voltak szigetelve egymástól,
- a fedett részen nem lehetett tudni, hogy mi megy a színpadon,
- egyes büfékben szólt a zene, holott a színpadon is,
- nem találtam fagyizási lehetőséget (lehet, hogy csak én voltam ügyetlen),
- nem volt típus szerinti parkolás, így nehéz is volt megtalálni a cartársakat,
- kicsi volt a hely, Alfához méltatlan volt, hogy a füvön is parkoltak.
+ nagyon fájó volt látni a régi 156SW-met törött orral...

Kajálni kiugrottunk a Halászkert étterembe egy bécsi szeletre.
Fél öt körül elindultunk haza az északi parton.
Badacsonyban elfogyasztottuk a szokásos lángost.
Jó nap volt. Köszönet a szervezőknek!