Blog >> autóvásárlás

>> EgyébG-Burt // Alfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-06-20

No, ezt a blogot is elkezdem vezetni, van mit írni ide is:D Az egész úgy indult, h összetört a 45. Meghirdettem, 3 nap múlva elvitték. Ez volt június 13-án. A délután hátralevő része úgy telt, mintha levágták volna a lábam. Szóval elvitték a másikat, leültem a gép elé. Elképzelés nélkül kezdtem böngészni a használtautót. Kattintgattam, nézelődtem, végül az 55nél kötöttem ki. Egyszer csak megláttam ezt az autót, 250ért hirdették. Az árához képest, a képeken túl jól mutatott (a képek tükrözték a valós állapotot), de volt bennem egy kis félelem. Telefon, másnap megyünk Kalocsára autót nézni. Eljött a kedd délután, lementünk. Az eladó srác korrektnek tűnt a telefonban, a valóságban is viszonylag az volt. Azért csak viszonylag, mert a telefonban nem mondta el, h a motorhoz hozzá kell nyúlni, de a találkozáskor szinte ezzel indított. Hf tömítés csere lesz, ezért ennyi az ára. Nosza, próbakör, ami nagyon is meggyőzőre sikeredett. Az autó belseje nem zörög. A futómű rendben. A kuplung tavaly volt cserélve, az is ok. Még a motorban is van elég erő. Gyors gondolkodás, alku, 250 helyett 210ért az enyém. Ez volt du 4kor. A törzskönyvre várni kellet 2 órát, ezalatt az idő alatt szert tettem még 4 acélfelnire, Olaszcsődör barátom pedig nagyféket szervált:) Mindezt jóárasítva:D A hazaút gondtalanul lezajlott.
Első tapasztalatok: sokkal kulturáltabb, mint a 45, főleg mint a boxer. (Azzal se volt baj, de azt el kell ismerni, h egy elég nyers technika. Már a 33ban is az volt.) Csöndes, egy szempillantás alatt már gyorshajtok:D Kényelmes, tágas, kellemes. Nyugodt, komoly autó. Ami még szokatlan, h van segge:D (eddig csak 3 ajtós autóim voltak) és az, h hosszabb az eleje. Röviden ennyi, majd a vétel utáni zsongásról jön a következő tudósítás nemsokára. Először átírás, utána belenyúlunk a dolgok sűrűjébe:D Gréta névre hallgat:D

>> Szervizgeezu // Alfa 166 3.0 V6 24V Super // 2009-11-01

2009. november elsején került hozzám, óra szerint 167.500 kilóméterrel.
Eredetvizsga, átírás, törzskönyv, forgalmi, kötelező... 116.000 forint.

Az eladó infoi alapján kb. 5000 kilóméterrel ezelőtt kapott olajat (Selénia), ugyanakkor fékbetét és hátsó féktárcsát is cseréltek. Ezen kívül cserélt: 2 db kipufogó rezoncsövet, termosztát kapcsolót, jobb oldali külső és belső féltengely gumiharangot.

Amire felhívta a figyelmet, az az időszerű vezérműszíj csere. Amire nem is kellett felhívnia: kicsit kényelmetlen, hogy a kuplungot néhány váltás után spiccel vissza kell húzni (munkahenger?).
Ezen kívül a karosszérián van egy-két szépséghiba, belül pár törött kapcsoló, könyöklő, kopott váltógomb és alkalomszerűen felbukkanó légkondi hibaüzenet.

>> EgyébGT_156 // Alfa 159 2.0 JTDM // 2009-05-04

2008. októberében tulajdonosa lettem életem első Alfájának! Nem volt szerelem első látásra, lassan édesedtünk össze. Hogy történt? Többen jártunk egy kocsival dolgozni, elméletileg váltott lovakkal. Mi történik, ha egy Alfa-rajongó is tagja az autós társaságnak?

Leginkább az, hogy minden nap az Alfával járunk dolgozni, csakhogy az Alfa-rajongó vezethesse a kicsikét. És mintegy mellékhatásként még valami történik: az Alfa-rajongás észrevehetetlenül és megállíthatatlanul tovaterjed az autóban, napi 50 km-en, heti öt napban, évenként kb. 37 hétben.

Aztán egy szép napon – szülinapi ajándékképpen - a volán mögé ülhettem. Az adrenalin felszökött az agyamban, annyira izgultam. Az érzést lehetetlenség leírni, amikor a lovak felnyerítenek és tied a világ. Pillanatok alatt képes lágyan duruzsoló úri kisasszonyból vadmacskává változni.

És azt hiszem ez az élmény meghatározta további életemet. Viccnek hallatszott, de komolyan mondtam a kollégámnak, mikor visszaültem az anyósülésre: ha ezt az autót eladod, én leszek a vevője!

Az a nap is elkövetkezett. Nem azonnal, több mint két év múlva. Azóta minden vezetéssel töltött pillanat élvezet. Kicsit féltem édesapámnak elmondani a „beszerzésemet”. Legnagyobb örömömre így kommentálta: „persze nélküle is lehet élni, de minek”.

>> Eseményvasony // Alfa GT 1,9 mJTD // 2009-04-23

3 hónapnyi pihenő után végre megint Alfa, de még milyen! Pont olyan mint amit szerettem volna, hála gondos gazdájának, teljesen tökéletes!
Elég nehezen telt el a mai nap, már alig vártam, hogy kész legyen az új rendszám és birtokbavehessem a gépet.
Ez életem első dízelje is, így a kuplung az elején még szokatlan volt, meg az is, hogy ezt nem kell úgy huzatni. És nagyon szépen muzsikál, azt hiszem minden nap nagy élmény lesz vele autózni.

>> EgyébTackry // Alfa 156 SW 2.4 JTD // 2009-04-17

8 hónap kitartó - na jó, időnként nagyon lusta :) - keresgélés után megtaláltuk a Kicsike méltó utódját, egy 156 SW 2.4 JTD személyében.

Magyarországi, első tulajdonostól, végig a pécsi Ábelnél szervizelve, szervizkönyvvel. 2002. decemberi, azaz nincs 6 és fél éves, így a 150 lovas motor és a faceliftes műszerfal van benne.

Rengeteg pozitívum, extra és sok egyéb szólt mellette, és csak kettő ellene. Az egyik, hogy 250.000km van benne, de ha minden igaz, akkor az előző tulajdonosa Németországba járt csak ki vele, így főként autópályán, hosszú utakon volt használva, erre pedig azt mondják az okosok, hogy 50%-os igénybevételnek számít, vagyis a 250 ezret vehetjük 125 ezernek is, amennyiben rendszeresen karban volt tartva. Ez utóbbira pedig számomra garancia az Ábel.:)

A másik negatívum, hogy az előző tulaj egy rossz akarója telibe öntötte kromofággal... Így az egész autó újra lett festve, ezt a rétegmérő is bizonyítja. De ennyit ennyi extra és jó állapot mellett, azt hiszem, le tudok nyelni.:)

Hihetetlen mennyi minden van benne, hirtelen eszembe sem jut minden. Az autó leírásánál úgyis felsoroltam minden széria- és extra tartozékot. Amik most mégis beugranak, az a xenon, a vadriasztó, a mélynyomó, a Bose Hifi, a 6 hangszóró, az esőérzékelő, a faceliftes műszerfal, a 150 ló, a tempomat, a fedélzeti számítógép, a színezett üvegek, a fűthető ülések, a kétzónás klíma, stb., stb., stb...:))))

>> EseményAngyal Rita // Alfa 145 1.6L (Lusso) // 2009-02-14

2009.02.14. az a nap, amikor élőben is láthattam a kicsikémet! Alexjunior előttünk ment, odavezetett minket a parkolóhoz, ahol volt a kis 145- ös. Nagyon furcsa érzés fogott el egyszer csak, ahogy mentünk odafelé. Nem tudtam, hogy már az előtt a parkoló előtt megyünk mindjárt, csak hirtelen úgy éreztem, oda kell néznem jobb oldalra. És abban a pillanatban ott mosolygott ki rám a parkolóból, szóltam Norbinak, nézd, ott van az autó! :-)
Amikor beleültem, úgy éreztem, hazacsöppentem! A motor gyönyörűen indult, óvatosan gyorsítottam vele, és éreztem, olyan életerő van benne, és alapjáratról is gyorsan emelkedik a fordulatszám! A kanyarokban stabil! Sosem felejtem el azt a csodás napot! Nagyon megszerettem kis autómat!

>> Egyébystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2008-12-20

Napok óta úgy viselkedek, mint egy 6 éves gyerek. Dia szerint nehéz ez az időszak most velem... :-)
De végre eljött a nap és átvehettem. Fantasztikus. Így hirtelen erről többet nem is tudok mondani. Ismerkedünk, még meg kell tapasztalnom dolgokat, de határozottan tetszik. :-)

Néhány szó az autó előéletéről:
2004. októberben lett először forgalomba helyezve Magyarországon. Az első tulaja német volt, aki megvette újonnan Németországban, majd itt Magyarországon a Csiki-Bege helyezte forgalomba. Ennek biztos valami anyagi oka volt. A tulaj gondosan szervizelte, rendszeresen vezetett szervizkönyve van. Másfél évig használta, akkor, 2006. májusban került az autó Dimihez. Ő is nagyon precízen gondoskodott az autóról, minden javítás számlával igazolva van. És hogy pontosan mik is voltak eddig az autón szervizelve:
- első felső lengőkar (bal és jobb, eddig kétszer),
- első alsó lengőkarok (bal és jobb, eddig kétszer),
- stabilizátor rúd gumija,
- kormánymű teljesen felújítva (2008. júniusban),
- féltengely csere (bal és jobb),
- hátsó szilentekek cserélve,
- első féktárcsa cserék
- fékbetétek elöl, hátul,
- generátor cserélve
- akksi cserélve,
- Edgár szenzor (co2-t méri),
- 2 db porlasztó csere,
- xenon izzók cseréje,
- valamint első lökhárító fényezés, ködlámpa javítása.
- Ezeken felül a kötelező szervizek során kicserélendő alkatrészek, folyadékok.
A szervizeléseket az Alfa Kontakt Kft. végezte el, onnan megfogom kapni a teljes munkatörténetet.

A kerekek:
- Nyári gumi alufelnin, 16” 2006. végén vásárolva,
- Téli gumik alufelnin, 15” (első tulajtól).

Műszaki érv.: 2010.07.18.
Zöldkártya: 2010.10.18.

Van még egy-két apró esztétikai hiba, de azokat majd megoldom. A legjobban az első lökhárító bal alján lévő repedés a feltűnő, valamint a tetején lévő karcolás (képek ezekről lejjebb). De ezek is ellesznek tüntetve majd.

Mindent nézve szerintem nagyon jó állapotban van az autó, úgy érzem, hogy jó vétel volt. Főleg, hogy ilyen szinten karban volt tartva eddig, szinte új az autó. Remélhetőleg a későbbiekben erre nem fog rácáfolni. :-)

>> EgyébKriszo // Alfa 166 2.4 JTD // 2008-06-14

2008.06.07 Elhoztam a gyönyörűséget.Fantasztikusan jóó érzés.Azt sejtettem ,hogy jó lesz na de hogy ennyire....
Azért lesz még mit dolgozgatni rajta.Kp zár szarakodik, nincs cd-tár, valamint következik a nagyszervíz az igazság pillanata is.Hihetetlenül jóó ez a dízel bálna.És Arnonak igaza van ennyi pénzért egy luxusautoban ülök még ha kell rá költeni akkor is...

>> EgyébEdyboy // Alfa 155 1.7TS 8V // 2007-10-11

Nem sokáig gondolkodtam rajta mi legyen a következő autó.
Bár egy kis ideig 33-on is gondolkoztam de nem tudtam hűtlen lenni a 155-höz,amit a legszebb Alfának tartok,így hát a mai nappal újra beleülhettem egy gyönyörűséges zöld színű 155-be bele.
Reményeim szerint sok kellemes kilómétert megteszünk együtt.

>> Egyébcount M // Alfa Spider / GTV 2.0 V6 TB // 2007-09-09

... méghozzá Ő. Akiről 10 éve álmodtam, és mindig tudtam hogy majd egyszer... Nos, itt van, és nem tudok betelni vele. Még csak ismerkedünk, de egyszerűen csodálatos!

És Őt is egy barátom mutatta be. És nemhogy bemutatta, hanem rengeteget tett (és még mindig tesz) azért, hogy a megismerkedésünk minél egyszerűbb és problémamentesebb legyen... giovanni, köszönöm! Nagyon sokkal tartozom Neked ezért.

(Mivel most ennyire agyatlanul elfogult vagyok, mindenki figyelmébe ajánlom BeeGee elemzését, két bejegyzéssel korábbról.)