Blog >> zöld

>> Tuning és extraRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2022-12-11

Az egyik kulcsomhoz még viszonylag korán beszereztem egy gyári, piros kulcs hátlapot. Nagyon jól néz ki a színes kulcs és a fekete-piros belsővel jól is harmonizál.

Kaptam viszont egy zöldet (Montreal verde) is ajándékba, amit feltettem a pótkulcsra. Meg akkor már rátettem arra is azt a szép kulcstartót, amit szintén kaptam nemrég. Ez bármennyire is tetszik, fémből van, így a "használós" kulcsra nem merném rátenni, mert összekarcolná, koptatná a környezetét, de a pótkulcson jó helye van.

>> EseményRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-09-05

Már mikor tavaly megrendeltem az autót, akkor megkeresett Halesz, hogy szívesen lefilmezné ezt a színt. Persze, miért ne.
Aztán hosszabb szünet után, mikor júliusban megérkezett az autó a kereskedésbe, fel is vett pár vágóképet róla. Úgy volt, hogy lesz velem is egy kis beszélgetés ebben, de nem tudtunk megfelelő időpontot találni.
Úgy alakult, hogy a nyár folyamán Halesznek sem volt ideje a nyersanyagból összerakni a videót, így addig húzódott a dolog, hogy végül találtunk megfelelő időpontot az interjúra is. Így, tehát, szeptember elejére elkészült a videó, majdnem az eredeti elképzelés szerint.

Backstage extra - A Montreal zöld Giulia Quadrifoglio

>> AutóápolásBéci Ɨ|ѯ // Alfa 166 2.5 V6 24v // 2018-08-13

A kocsi védelme érdekében beszereztem egy ponyvát. Bár fedél alatt áll, de a por nagyon rászáll, illetve a macskák is állandóan rámásznak.
Találtam egy ránézésre és a leírtak alapján elég jó minőségűnek tűnő ponyvát a softgarage.de oldalon. Rendeltem egy 5 rétegű 166-ra méretezett, színben is stimmelő kivitelt. 89 EUR volt. Lélegzik, meg UV, meg minden.
Tényleg ráfér az autóra, szépen lefedi mindenhol. Nem típuspecifikus, mert a tükrök helye nincs külön kiszabva rajta, de az ára sem volt csillagászati. Sok rögzítő fül és csatt is van rajta, bár ezeket most hagytam, a fedél alatt nem fogja lefújni a szél. A szélei egyébként elől és hátul gumisak, jól be lehet fogatni a lökhárítók alá.

Remélem nyújt egy kis plusz védelmet, ez a kocsi szerintem megérdemli.

>> EseményCgo // Alfa 156 SW JTD 16V // 2011-06-24

2011. június 24. - 199.611 km

Még jó másfél hónap volt hátra a 2 évből, de nem akartam az utolsó pillanatra hagyni, hiszen a xenon (= hiányzó lámpamosó) miatt szerettem volna egy kis időhöz jutni, hátha nem sikerül a vizsga és szerelni kell majd.

Ezúttal a szenci állomast választottam, vagyis Skull választotta, és intézte - a hálám üldözni fogja.

Nem tudom, mennyire Skull közbejárása miatt, de mindenki kedves volt, mosolygott, senki nem akart lehúzni, a motort nem pörgették hülyére - szóval nagyon elégedett voltam, 10 perc alatt végeztünk.

Az emisszió a koromokádás ellenére simán a limit alatt. A fékek remekül teljesítettek, pedig kértem, hogy legyen szigorú. Amit mégis talált: tompított beállítása, olajleeresztő csavarnál csurog az olaj, lengéscsillapítók kukásak és a kipufogó rozsdásodik - mind apró hiba, tehát újabb 2 év nyugalom és békesség.

Az akció ára 65€ volt.