Blog >> klíma >> műszaki

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2019-04-06

Március elején - az "üzemanyagfolyásos" mizériát követő szombaton - nekiláttam a már szokásosnak nevezhető tavaszi teendőimnek. Kicseréltem a légszűrőbetétet, a pollenszűrőt, valamint kifertőtlenítettem és ellenőriztettem a gázmennyiséget a klímában (kellett bele 200 gramm, mert csak 300 jött le az 500 helyett).
Pár héttel később, a hónap végén emelőre került az autó. A terv az volt, hogy visszacserélem a nyári kerekeket, s kezelem a fenéklemez télen bekövetkezett - előzetesen apró kis felületi rozsdaként azonosított - elváltozását. Nem mondom, hogy az várt amire számítottam, hisz észrevettem, hogy a hátsó fékbetétek már kis híján vason vannak, s a fenéklemezen is (igaz nem ott ahol előzőleg vártam, hanem egy, a legelső alkalommal még más módszerrel javított helyen) találtam egy hüvelykujjnyi lukat.
A sajnos már szokásosnak mondható munkafolyamat következett - csiszolás, Brunox, tömítőmassza, fólia, tömítőmassza, alvázvédő - de azokon a helyeken ahol már így javítottam, egészen jól tartja magát. Továbbra sem vagyok rá büszke, de csak kis felületen, és a karosszéria merevségét nem befolyásoló helyeken alkalmaztam a módszert (küszöbök, tartóelemek, és a fenéklemez nagy része szerencsére épek), ott is leginkább csak amiatt, hogy ne ázzon alulról a beltér.
Végül április elején leműszakizott, és kapott hátra egy garnitúra Textar fékbetétet, valamint hogy teljes legyen a szerviz (az üzemanyagszűrőt szintén márciusban már cseréltem), lecserélték a motorolajat és az olajszűrőt is. Ez utóbbi maradt Bosch, de az olajban változás történt. Az évek óta használt Mobil helyett most az 5W-40-es Total Quartz 9000 Energy-re esett a választásom - eddig minden munkahelyemen Total kenőanyagokat használtunk, soha nem volt semmi panasz, így remélem az Alfának is megfelel.
Műszakilag most kimagaslóan jó állapotnak örvend a 156-os, futóműve egyelőre hangtalan és feszes (kopp-kopp), fékei szinte újak elöl hátul, s az ülésfűtést valamint a leszigetelt tetőablakot leszámítva minden hibátlanul működik benne. Anno csak átmeneti megoldásnak indult, de lassan új rekorder lehet belőle. Ma már több, mint két éve megvan, ami eddigi kilenc autóm közül csak az E36-osnak és Puntónak sikerült - utóbbinak is csak úgy, hogy a nyarakat leszámítva végig garázsban pihent, s mindig volt mellette egy "első számú" járművem is.
Gyerek mellett már nem csapong úgy az ember, de pont emiatt egyre nyilvánvalóbb az is, hogy kelleni fog valami praktikusabb, fiatalabb, kevesebb törődést igénylő járgány. Két évet még biztosan kaptam, hogy megálmodjam a helyes irányt, ugyanakkor a rajongás biztosan megmarad az öreg Sportwagon irányába...

Május 4-én lejárt a műszaki. Kicsit eltolódott a javítás, az alkatrészek beszerzése miatt.
Szóval 14-én elvittem a szervizbe az autót, és ma hoztam el.

Amit cseréltek, javítottak:
bal-jobb alsó-felső lengőkar
anyósülésben lévő fólia szakadás, a fólia helyére fix kötésű légzsák vezérlő
légzsákhibák törlése (B1, J1)
hűtővíz
motorolaj + szűrő
váltóolaj
első féktárcsák + fékbetétek
hátsó fékbetétek
klíma feltöltés, rendszerellenőrzés
műszaki vizsga

Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, még el kell mennem az okmányirodába a rendszámmal, hogy feltegyék az új, már kék környezetvédelmi besorolású matricát.

Köszönet Erhardnak és az Autóház Budaörs-nek.

km: 218.678