Blog >> rugócsere

A Selénia Rallyn véletlenül vettem észre, hogy törött a bal hátsó rugó. Egy típushiba utolért, valahol számítottam is rá, nem hangolt le különösebben.
Megrendeltem egy gyári rugót, egyelőre csak a töröttet cseréljük. Ha látok eltérést a két oldal között, akkor rendelek mégegyet, egyébként felesleges. Majd ha eltört az is.
Ha már szervizre vittem, rendeltem 5db izzítógyertyát is, tél óta panaszkodik az izzításra.

Tegnap megtörtént a csere. A kárpitok kipakolását a csomagtérből én vállaltam, a többit egy igen ügyes szerelőre bíztam. Eleinte kapták az ívet az olasz mérnökök a furán, látszólag fordítva bedugott alsó lengéscsillapító csavar miatt, de aztán megenyhült. Jól szerelhető autónak bizonyult a 159. A kárpitoknál meglepett, hogy milyen kevés patent rögzíti, és mennyire könnyű kivenni. A 146-ban van vagy 5-ször ennyi patent.
A kárpitok alatt viszont nagyon rendezett, szép, szinte ipari látvány fogadott. Ez az autó nagyon meg van építve.

Hogy haszna is legyen a blognak, a rugó így jön ki:

1. A kerék levétele után az alsó lengéscsillapító rögzítő csavar anyáját le kell venni.
2. A teljes teleszkóp egységet a kasznihoz rögzítő 4 csavart ki kell venni (kerékdob felől), ekkor már érdemes a rugóösszehúzóval a rugót összehúzni.
3. ülést előre hajtani, kárpitokat, szigetelő szivacsokat kirámolni. Ezen kár spórolni, tényleg pár perc, egy kis odafigyeléssel szépen kijönnek a patentok, nem törnek.
4. a lengéscsillapító tetején lévő anyát és gumírozott leszorítót le kel venni.
5. a lengéscsillapító egység ezután kifordul annyira (ha összehúztuk a rugót), hogy az alsó anya kihúzható!
6. alkatrészek összejelölése, mi merre nézett
7. rugó csere, lengéscsillapító egység összerakása
8. rugóösszehúzóval ismét húzzuk össze a rugót, így fog visszamenni a helyére.
9-10... rakjuk össze amit szétszedtünk

Elsőre nagyobb szívásnak tűnik, mint amekkora valójában. Megfelelő szerszámokkal nem bonyolult művelet.

Ami még a szerelőt is meglepte, hogy az izzítógyertyákat mennyire könnyű cserélni. Semmit nem kell bontani, semmi nem volt felkokszolódva, csak simán ki kellett tekerni a régit, be az újat.
Én még itthon, mivel gázolajszagot éreztem hazafelé, kicseréltem egy résolajcsövet. Az izzítógyertya cserekor kapott annyi stresszt, hogy megadta magát. Hála az égnek, hogy így. Azt a csövet valaki már cserélte, de olyan rossz minőségűre, hogy tört a kezemben, mint a ropi.

Az autó rendben, alul, felül átnézve, még mindig olyan élmény, mint egy új autó. Nincs egy rozsdapötty, mindenhol tiszta és könnyen engedő csavarok, minden apró patent, kötegelő, műanyag a helyén.

km állás: 149070 (a fotót elfelejtettem)

>> Szervizforrasr // Alfa 166 2,4 JTD Progression // 2018-04-27

Első gátlókat cseréltem Kayabákra, visszakapta a régi rugókat, amivel nem SUV-s a kiállása. Kayaba RC1140 a kayaba katalógusban tévesen van megadva a 2,4jtd 10v manuálra, ugyanezt hozza a 3,0v6aut-ra is...hát magas is volt, egy év alatt sem érte el a normális szintet így mentek vissza régiek rozsdamentesítés meg festés(2k). Ha már így alakult rendbe tettem a gátlók villáit is. Bekerültek a gyári (OE) felső lengőkarok is. Jobb első kopogott, gondoltam a bal sem lehet már túl jó, de meglepően jó állapotban maradt. Mindegy ha már készleten volt új ment be az is.

>> Tuning és extraSanyi // Alfa 156 1,6 TwinSpark Progression // 2013-09-16

Olyan jópofa blogot írtam az ültetésről...de valamiért eltűnt a múlt héten. Úgy néz ki nem sikerül elővarázsolni már. Nekem meg nincs kedvem újra írni.

Képek:

>> SzervizGT Ɨ|ѯ // Alfa 155 Q4 2.0i 16V Turbo // 2013-06-12

Diósjenő Horváth Attila futóműszervíz.*****
Kicserélte a MESTER a rugókat, a szokásos színvonalon és átnézte a komplett rendszert:-)
Futómű beállítva.( Tisztítás, olajozás, grafitzsír stb, ahogy a nagykönyvben meg van írva.)
Lengőkarok cserések lesznek, azokat ( Moog ) be kell még szerezni.
2 db új porvédő cseréje megejtve.A Konik kitisztítva, lekezelve és lágyabbra állítva.

Tuti

>> SzervizKka // Alfa 156 1.8 TS // 2013-04-07

Rugó beszerelve..
Nem volt egyszerű, bevállaltam egyedül otthon :)
2 napomba tellett, de meglett. Miután az egyik oldalon kitapasztaltam hogyan jön szét a dolog, a másik oldalon fele annyi idő alatt kicseréltem őket. 1-2 öreg csavar megizzasztott, de csak sikerül. A jobb első rugóm legalsó köre el volt törve, csoda h nem történt semmi baj...
Egyből jobb lett az autó megjelenése.


Pár tanács, folyamatleírás a szereléshez, ha otthon akarsz nekiállni:
FONTOS, hogy legyen rugóösszehúzód, ez nélkül neki se állj!!!

Első futómű:
1. A fékcsövet és a betét kopás érzékelőt csúsztassuk ki a lengéscsillapítón lévő tartókból.

2. Stabilizátor "kutyacsont" leoldása lengéscsillapítóról (17-es kulcs kell hozzá)
Lehet, hogy el fog forogni, ez tud fejfájást okozni, én egy régi biciklis kulccsal tudtam megfogni a belső oldalánál, mivel szerencsére van benne lapolás, viszont egy rendes villáskulcshoz kevés a hely.

3. A lengéscsillapítóhoz hozzá van fogatva egy "villa" ami az alsó lengőkarhoz csatlakozik. Ez egy hosszabb csavar, kb 10centis (2 db 19-es kulcs kell hozzá.)
Anyát levenni, csavart kiütni kalapács és egy szár segítségével.

4. A villát el kell távolítani a lengéscsillapítóról. Ez egy imbuszos csavar, sajnos nem emlékezem mekkora kulcs kellett hozzá. A végén van egy 4szögletes anya, ez 19-es kulccsal megfogható. Csavart ki kell csavarni, majd kalapáccsal a villát a lengéscsillapító száráról le kell ütni. Ha ez megvan tud lefele mozogni a lengéscsillapító.

5. Motorházat felnyitjuk, a lengéscsillapító toronynál a két belső, azaz a motor felőli csavaranyát letekerjük (17-es kulcs). Ajánlatos ez a folyamat előtt a fekete kupakot eltávolítani, s egy csőkulccsal, vagy egy hosszabb dugókulccsal a lengéscsillapító szárán lévő anyát meglazítani, de CSAK meglazítani, levenni még nem szabad.

6. Ha az 5. pontban lévő anyákat levettük, akkor elvileg a lengéscsillapítót a csak ki kell húzni a helyéről.

7. Ha kivettük a lengéscsillapítót, a rugóösszehúzóval összehúzzuk a rugókat addig, amíg el nem mozdul a lengéscsillapítón. Fontos, hogy megfelelően inkább többször is nézzük meg hogy az összehúzó rendesen kapaszkodik a rugóba ne hogy leugorjon, s balesetet okozzon!!! Ahogy apám mondaná a rugó az nem játékszer, tud meglepetéseket okozni! :) Szóval figyeljünk oda!!!
Ha összehúztuk a rugót, a lengéscsillapító szárán korábban meglazított anyát levesszük, így már el tudjuk távolítani a toronycsapágyat és a rugótányért,majd a rugót.

8. Kiszerelt rugóról levesszük az összehúzót, s az új rugót összehúzatjuk az összeszereléshez.
Visszafele sorrendben mehet az össze és visszaszerelés :) Könnyítésként miután a lengéscsillapítót a toronyba visszacsavaroztuk a helyén kicsit össze lehet húzatni, hogy legyen több helyünk alul a korábban említett villa visszaszereléshez. Összeszereléskor a csavarokat húzzuk meg megfelelően!

Hátsó futómű folyt. köv. ... (:
Frissítés: 2013.05.28. (avagy most már illene befejeznem a leírást ha már belekezdtem :D )

Szóval, hátsó futómű.. (lehet nem lesz olyan részletes mint az első, mert már nem friss a dolog a fejemben)

1., Itt is kezdjük azzal, hogy a fékcsövet kicsúsztatjuk a lengéscsillapítón elhelyezett tartóból.

2., Szembetaláljuk magunkat egy "műanyag kutyacsonttal" ami a hátsó stab rudat köti össze a a lengéscsillapítóval. Ha szerencsénk van és nem a tizenX éves gyári kutyacsont van ott totál odakötött csavarral, akkor könnyű dolgunk lehet a csavar eltávolítása. Emlékeim szerint 17-es kulcs kell hozzá valamint ha a szennyeződéstől nincs eltömődve a közepében az imbuszos rész akkor imbusz kulcsal megfogható, hogy ne forogjon el. Na nekem nem volt ilyen szerencsém :D
Nekem egyedül szorító fogóval (http://www.toolker.hu/toolker/termekek/162510.jpg) sikerült megfognom hátulról a kutyacsont gumiharangja és a lengéscsillapító közé betuszkolva nehezen, hogy a csavart meg tudjam lazítani és letekerni. Engem ez az egy csavar szívatott meg rendesen, már közel jártam ahhoz, hogy flexet hívjak segítségül :D Szóval ha ez megvan részben királyok vagyunk, de még ne örüljünk :)

3., A lengéscsillapító 2 átmenő csavarral van rögzítve a kerékagyhoz végül is. Ahhoz, hogy a rugót kivegyük elég az alsó, hosszabbik csavart kivennünk. 2 db 19-es kulcs kell hozzá, mert biztos hogy el fog forogni. Ha az anyát sikerült levennünk, a hosszú csavart ki kell ütnünk a helyéről teljesen, s ekkor a két alsó hosszkeresztlengőkartól mentesülni fog a lengéscsillapító. Elvileg ha ezekkel megvagyunk akkor lefelé már szabad az út a lengéscsillapítónak.

4. Kezdjünk el a csomagtartóban kutakodni (SW-nél nem biztos, az nem tudom hogy van) a két belső burkolatot félre kell húznunk, hogy hozzá férjünk a toronyhoz, s az ott lévő csavarhoz. Mikor ezt megtettük látni fogjuk a tornyot, s a tetején egy szép nagy fekete tányért. Miután az első megdöbbenésen túl vagyunk hogy ez meg mi (xD), készüljünk fel a legrosszabbra hogy ennek a "tányérnak" (mai napig nem értem mi szerepe van) a közepén lesz a mi csavarunk akivel hevesen fogunk káromkodni, ugyanis egyszer nem egyszerű hozzáférni, másrészt akármilyen kulcs be se fér oda. Én személy szerint egy csőkulcsot alakítottam át, hogy megtudjam fogni azt a csavaranyát. Emlékeim szerint 22-es kulcs kell hozzá, de mindenképp olyan aminek a közepe lyukas, ugyanis a lengéscsillapító szárát is meg kell fognunk egy imbusz kulccsal megakadályozva az elfordulást. Tehát én egy csőkulcsot feláldozva elvágtam kb. 5 cm hosszúra, a falának a vastagságából le kellett köszörülnöm, hogy ennek a fekete tányérnak a lyukjába bele menjen annyira, hogy a csavaranyát meg tudjam fogni. Miután ez megtörtént, a csőkulcsot csőfogóval megfogtam, középre beraktam az imbuszkulcsot és letekertem az anyát. Miután ez megvan, azt hisszük hogy "igenjókvagyunk", levesszük azt a bizonyos fekete tányért, majd megdicsérve az olaszok édesanyát szembesülünk még egy anyával :) Viszont mivel most már ez a tányér nincs útban, ezt az anyát már könnyebben tekerhetjük. Mivel védett helyen vannak ezek az anyák, könnyen megindulnak, nem rozsdásak jobb esetben. A második anyát ne vegyük le egyből, mert akkor világvége lesz a kerékdobban, s útra indul a rugó amit nem akarunk :) Szóval a másodikat csak lazítsuk meg, max. a menet végéig letekerhetjük.

5. Térjünk vissza a kerékdobba, s a rugóösszehúzónkkal amennyire tudjuk húzzuk össze a rugót. Miután ez megvan, s a rugó mozgatható, tehát már nem feszül, a csomagtartóban teljesen le nem tekert anyát most már letekerhetjük. Ekkor a lengéscsillapító tud annyit lefele mozogni, hogy az összehúzott rugót, le tudjuk venni a lengéscsillapítóról. Lehet kicsit játszadozni kell a hellyel, de le lehet húzni. Könnyítésként a lengéscsillapító szárát benyomhatjuk a házába.

6. Ha rugót kivettük, levesszük róla az összehúzót, összehúzzuk az új rugónkat, ezt visszajátsszuk a lengéscsillapítóra, majd a lengéscsillapító szárát kihúzzuk a házból, s a végét visszajátsszuk a toronyba a lyukba. a Lengéscsillapító szárát megfoghatjuk a korábban már említett szorító fogóval, így mikor probáljuk vissza felnyomni a lengéscsillapító szárát a toronyba, az nem fog benyomódni. A visszahelyezésnél könnyíthet a dolgon az is, ha a kerékagy alá teszünk egy emelőt s asszal nyomjuk felfele (megtartja addig amíg a lenégcsillapító szárára visszatesszük az első csavart a csomagtartóban).
Ha ez megvan, s az felső csavart sikerült rátekerni a szárra, s meghúzni, nézzük meg, hogy a rugónak a végei, körülbelül (pontosan) ott legyenek kiengedett állapotban ahol lenniük kell. Ezt látni fogjuk a lengéscsillapítón és a toronyban lévő gumis lészen is. Remélem értitek mire gondolok, máshogy nem tudom leírni :D Ha benéztük a dolgot, a rugóról levehetjük az összehúzót, s nekiállhatunk a leszerelt dolgok visszaszereléséhez.

Ha esetleg valamit kifelejtettem az nézzétek el nekem :)
Sok sikert és kitartást mindenkinek aki nekiáll :)