Mutasd

>> Szerviz2010-11-10

Lecseréltettem a nyári gumikat. Tudtam, hogy a téli Bridgestone gumikkal gondok lesznek, és hogy vennem kell kettőt, mert már kopottak. Aztán ahogy nézegettük, kiderült, hogy annyira nem is kopottak. És mivel olyan nem volt, amilyen rajta volt, így négy újat vettem Hancook 205/60/15.
Centírozás, szerelés, gurulás.

Ja! Elég sokan voltak a gumisnál, és elkezdtek beszélni az olasz autókról, azon belül az alfákról, majd a 156-osról, hogy mindent túlspiláznak, hogy hengerenként két gyertya, és hogy erősítsem meg ez utóbbit. Vigyorgó bólintással nyugtáztam ezt a "hatalmas hibát", majd egy "Szép darab!" végszóval leakasztották róla a szemüket.

 
>> Szerviz2010-11-05

Szerda délelőtt Pestországban észrevettem egy másik autó hátulján, hogy a jobb oldali lámpa halványabban világít, vagyis tiszta kéken. Először a trafóra gyanakodtam, hogy megadta magát, de amikor megcseréltem a két trafót, akkor lett biztos, hogy az izzó a hibás. Ma elmentem egy xenon üzletbe, vettem egy izzót, berakattam, és tíz perc múlva már ott sem voltam.

>> Esemény2010-10-13

Tegnap estére kiégett a bal első helyzetjelző. Gondoltam, hogy majd reggel kicserélem. Leszedtem a kupakot a lámpabúráról, és próbáltam elfordítani azt a kis fület, ami megfeszíti az egész foglalatot, hogy a helyén maradjon. Ennek a következménye az lett, hogy a kis fül, letört.
Mivel nem szeretem, ha nem ég valamelyik izzó, plusz a visszajelzője, elvittem a szervizbe, de nekik nincs ilyen foglalatuk, így csak bontottat lehet beszerezni, ha lehet egyáltalán.
Az izzót sikerült kicserélni.

 
>> Szerviz2010-10-12

Kicseréltettem a hosszbordás szíj feszítőgörgőjét is. A csikorgás megmaradt, viszont javasolták, hogy cseréltessek vezetőgörgőt... ezt egy hónapja meg is tettem, és a csikorgás már azelőtt is megvolt, és most is megvan, szóval nem az a ludas.
És még a légkondi csapágy is cserére érik lassan.

km:185.442

>> Szerviz2010-09-08

Gondoltam, hogy a lentebb említett csikorgást orvosolni fogja a hosszbordás szíj és annak feszítőjének a cseréje. Rosszul. Ugyan a szíj "kritikán aluli" állapotban volt, csak úgy, mint az ékszíjvezető görgő, de a csikorgást nem ez okozza. Ami hiányzott a cseréből, az egy másik feszítőgörgő, még ez csikoroghat.
Ez lesz a következő.

km: 183.825

>> Szerviz2010-08-31

Az idei évet és a 2011-es év első négy hónapját arra fogom szánni, hogy rendberakom az autót az utolsó csavarig... van is mit:
elöl kerreg, kattog
elöl csikorog valami
elöl kopog valami (teljes futómű csere megint)
váltó?
hátsó futómű csere

amúgy megvagyunk.

 
>> Szerviz2010-07-10

Egy ideje észrevettem, hogy ha nagyon meleg van, és viszonylag sokáig araszolgatok a városban, akkor a váltókar elkezd szorulni, nem ugrik vissza az alapállapotba, üresbe. Ma elvittem szervizbe, megnézték, a perselyt bezsírozták, a bovdeneket is, volt próbamenet, járatták, meleg is volt, és érdekes módon nem produkálta a hibát. Elhoztam, irány a város, meg a dugó, és lám, elkezdett szorulni megint.
A váltó tökéletes állapotban van, ahogy a kuplung is, a bovdenek is, a persely is... rejtély

Km: 181111

>> Egyéb2010-05-06

Kezdem unni, hogy mindenféle állat valami oknál fogva vonzódik az autómhoz. Az egy dolog, és megbocsájtható, hogy a saját kutyám megjelöli a kerekeket, de hogy reggelente tele van macska lábnyomokkal, kajamaradékokkal, már kicsit dühítő. Miért jó neki az ablaktörlő lapáton ücsörögni, és ott elfogyasztani a döglött egeret vagy bármi mást?
Esélyes lassan az ultrahangos riasztó, az állatokon kívül az emberek miatt is.

 
>> Szerviz2010-05-05

Ahogy a poszt címében is szerepel, ~, hogy zörög elöl-hátul a kipufogó, meg minden vagy ki tudja mi.
Elmentem a legközelebbi kipufogóshoz (ajánlásra), elmondtam a bajomat, végignéztük mi hol zöröghet, és meg is találtuk. Hátul egy tartó, elöl valami tartó... utóbbi két darabban jött le, ez adta a pattogó hangot, amikor ferdén állt az autó. Összeheggesztették mindkettőt, visszatették, viszlát.
Most nem zörög, sehogy, semikor, 2200 fordulatnál sem.

... vagy mégis?
Elöl a pattogó hang megmaradt. Rejtély.

>> Szerviz2010-03-12

Tegnap ErHard elhozta az alkatrészeket, lmm, olaj (Selenia 20K)+szűrő.
Ezúton is kösz! Meg a lambda-szondát is. Meg a komplett első futóművet is... :)

Ma kicseréltettem a légtömegmérőt, az olajat és az olajszűrőt.
Szerintem még sosem ment így az autó az elmúlt két év alatt. Van ereje, szépen húz. A szervízből hazafelé volt nagy öröm, amikor először megéreztem az erejét. Szerintem 40 ló biztos visszakerült.

Az olajleeresztő csavarból eltűnt a menet, majd kell bele vágni újat, vagy új karter kell.
Nem szűnt meg a fordulatszám ingadozása, úgyhogy alapjárati motor probléma lesz.

Egy ideje az ablaktörlő is rosszalkodik: a legelső fokozatban elindul és utána megáll. Amikor megakad és nagyobb szakaszra kapcsolom, akkor kattogó hangja van. Gondoltam megnézetem ezt is. Szétszedték, behívtak, hogy nézzem meg, mit csinál. Mit csinált? Semmit! 15 percig bűvöltem, hogy mikor fog megakadni. Ha már itt vagyunk, szétszerelve, akkor tisztíttassuk ki az ablaktörlő spriccelőjét (mi annak a neve?) is. A három sugár helyett a bal oldaliból csak két helyen jött a víz. A tisztítás után is így maradt (csere-kuka).

És, ha már szerviz, gondoltam megkérdezem, hogy beállítanák-e a motorháztetőmet. Ugyanis az ominózus március 18. óta kissé lóg, és ferde. Nos, az is úgy maradt, mert lehet, hogy megsértik a fényezést (nem mint ha nem lenne minden elemen valami hiba, hála a sok figyelmes honfitársnak) és akkor le kell fújni az egészet, az pedig hasraütve is nettó 40ezer.

Következő kör: gyertyacsere

km~177.200