Mutasd

>> Esemény2009-05-23

Hétfőn megvette ebay-en egy srác Aberdeenből a GTV-t és ma eljött érte és kifizette, nem szarozott a gyerek, tudta hogy olcsón kapta meg. Alá irtuk a papírokat és már ment is. Már janúártól gondolkoztam az eladásán de csak most hogy megjött az utód került rá sor. Már most érzem hogy lesz még GTV-m, de egyenlőre másban lelem örömömet.
Velem volt 1 év 2,5 hónapig, megtettünk együtt 25 ezer mérföldet, sok örömet okozott és én próbáltam a lehetőségeimhez képest mindent megadni neki. Sose hagyott az út szélén és nem éjszakázott szerelő mühelyében.

>> Szerviz2009-04-02

Na megvolt a lengőkar csere és olyan lett újra mint az álom. Kicsit megszopatta magát a szerelő, mert bevállalt egy Ford Rangert és épp a 4karún pihent hátsóhíd nélkül. Igy emelőn cserélte a lengőkart a GTV-n:))))) De fiatal kora ellenére ügyesen megoldotta.
Offost azóta megvették(egy pug106dizel volt), hajóba kellett a motorja:DDDD Oda még jó a francia dizel. De hogy legyen még egy csavar az életben igy vettem egy offost felújítani(különben a GTV-t tuningolnám ezerrel és annak lehet csak hátránya lenne:(((() Na jó azért szereztem egy saválló hátsó dobot és az valószinüleg fel kerül mert tavaly az eredeti kiköpte a szigetelést és azóta alapjáraton béna szuszogó hangja van:(((
Szóval ez egy Gasztma 70 ezerért:))) Sajnos így a hétvégi gyorsulás elmarad, mert sokba is lenne elkocsikázni+belépők meg az se javítana a GTV állapotán.
Igy marad a mindennapi munkábajárás az egyik legszebb autóval a világon:)))))

>> Szerviz2009-03-19

Elkezdett búgni a jobbos kerékcsapágyam, igy kicsit pihentettem a GTV-t és offos munkábajárost használtam. De az offosról lejárt a müszaki és választanom kellett offos felújít és GTV pihen még 1 hónapot legalább vagy a GTV kap egy kerékcsapágyat és offost eladom. Na inkább a GTV-t csapágyaztattam meg(vajon miért?:))))) ). Mivel offost megvették e-bayen(azóta se jöttek érte és fizették ki) úgy döntöttem hogy az eddig elmaradt hosszbordásszíjfeszítőgörgőt is kicseréltetem. Meg is kezdték a cserét a félig haveri garázsban( haver öccse de pénzért melózik) és közel 4 óra alatt sikerült nekik. Össze volt rohadva egy csöppet a csapágy, meg minden amit bontani kellett, hiába 13 év az 13 év.
Mikor összerakták és minden penge a gyerek elkezdte vizsgálgatni a kereket, rázta forgatta és mondja hogy lengőkar csere lesz a következő mert mozog. Na hurrá:(((( Az el nem adott offos nem megkapott árát már elköltöttem és még kellene költeni.
De mivel a GTV mostmár melóbajáros lett újra, igy jövőhéten megejtjük azt is.

>> Esemény2009-01-10

Karácsnyi szabadságunkat mint minden évben, ezúttal is Magyarországon töltöttük. A repülőjegy árak szinvonala miatt ismét autóval érte meg hazamenni. A hazaút elött kapott olaj, termosztát és lambdaszonda cserét. Szépen mentünk hazafele, az úton semmi gond nem volt. Állandó problémámat az alapjárati bizonytalanságot sikerült elhárítani, az egyik gyertyapipa áthúzott. Pirinél tudtam pótolni aki feltette hibakód kiolvasásra is(két apróbb hiba volt). Kapott még új féltengely gumiharangot és hosszbordásszijjat is. A két ünnep között kávéztunk a dunaújvárosi alfásokkal és találkoztunk Korrynál az AutoexpoM1-ben a GTV-sekkel. Beinditottuk Matricát(Korry GTV V6-ja) és azt hiszem beleszerettem a V6-ok ba:))
Péntek reggel indultunk vissza Skóciába és szombat hajnalra értünk ki 25 óra alatt. Ez új rekord, de csak annyi történt hogy sehol nem volt fennakadás és tudtam a saját tempómmal jönni. Egy valami nagyon bosszantó volt: Németország után átérünk Belgiumba ahol 120km/h a megengedett sebesség de "smog" miatt mindenhol 90-es táblákkal diszitették az útak szélét:((((
A GTV-t minden dicséret megilleti, mert 230ezer km után hiba nélkül letolta a 2x 2400km-t!!!!!

>> Szerviz2008-11-08

Mivel fent állt egy kis alapjárati izonytalanság és rángatás 2000-es fordulaton amikor sik terepen épp semleges gázt nyomva, rendeltem egy légtömegmérőt. Ma kicseréltem mikor kicsit kevésbé esett az eső:))))
Este teszt, meglátjuk mit mutat, de hajamat fogom tépni ha erösebb lesz töle a motor mert akkor az utolsó két gyorsuláson is fent állt már a probléma.

>> Szerviz2008-10-31

Na hát a rekordnak idén löttek:(((((
Maradtam 16-os időnél erre az évre. A legutobbi blogbejegyzés óta voltam 2x gyorsulni de sem az időjárás sem a fejlesztések nem hozták meg az eredményt.
Kb 5fok és 60-70km/h -ás oldal-ellen szél volt mindkét alkalommal. Jellemző volt hogy az egyik gyorsuló hayabusa kb 60fokos szögben dölt ellen a szélnek a futamon.
Felvetödött a lehetösége annak is hogy a slick gumik egyel nagyobb mérete se elöny. A K&N légszürő nem hozott érzésre semmi extrát. A két gyorsulás között kicseréltem a katalizátor utáni középdobot egy saválló csőre. Ez legalább hanghatást javított:)))) De érzésre is jobb kicsit.
Ma is voltam szerelgetni kicsit mert a kuplung munkahengerem szép lassan engedte a fékolajat és sikerült beszereznem egy felújítottat az ebay-röl potom pénzért.
A csere nem volt egyszerü de sikerült:)) A légtelenitést kicsit érdekesen végeztem elsőre a rutin hiánya miatt, de miután minden szép fékolajos lett a motortérben sikerült megoldani.

>> Tuning és extra2008-10-05

Még idén szeretnék új rekordot futni gyorsulásban, ezért kihasználtam pár adodó lehetőséget. Vettem két Yokohama advan a048-as utcai slick gumit, két tojástartós felnit, és K&N betétszürőt. Mivel a yokokat nem akartam állandóra feltenni(kissé csapadékos skóciai éghajlaton ez veszélyes lehet:((( ) ezért kellett a két extra felni.
Mivel nem nagyon szeretem az ezüst felniket, igy áldozatúl estek festésnek. De hogy poén is legyen belöle, az utcai fekete felnik mellé ezeket fehérre festettem homemade:)
Igy legalább nem keverem össze öket. A szürőt már beraktam, a gumik a jövőhéten lesznek felszerelve a felnikre. ÉS jövő hétvégén kiprobáljuk beférek-e még idén 16 mp alá. Jó lenne, mert erőt adhatna átvészelni a telet:)
Ha minden kötél szakad 3 hét múlva az utolsó gyorsulási napon újra próba.

>> Egyéb2008-07-20

Probát tettem a hozzám közeli(150km) egyetlen skóciai drag pályán.
Most egyedül mentem igy nem volt se fényképezés se videó. Elözetesen nem gondoltam volna hogy ekkora érdeklödés lesz, mivel egyidőben volt a gyorsulás az Edinburgh-i Fast and Modified tuning show-val. Különösen az én kategóriám volt telitett:( Volt 6-7 subaru, 3-4 evo, rx-7, lotus elise, miegymás az érdekesebbek közül. Motoros futott 9-es időt, autótól a legjobb 11-es idő volt amit láttam(de a legtöbb időt én is sorbanállással töltöttem:)))).

>> Tuning és extra2008-07-14

Egy szép szombati reggel felkerekedtünk és elindultunk délre Santa Pod Raceway-re.
560km-re van tölünk igy reggel 5 órakor indultunk és a GTV-t bemelegités céljából kicsit megzavartam, igy tankolásokkal is leértünk 10-re:))))
Feleslegesen mert a beharangozott rendezvény(Street National show) sokkal kisebb érdeklödést váltott ki mint amennyire be volt harangozva. Jellemző hogy 10-töl lehetett gyorsulni és 11kor 8.nak regisztráltam. Mondjuk igy volt lehetöségem annyit futni amennyit akartam:)))
A pálya olyan volt amilyenre számitottam, PROFI.
Végül is csak futni lehetett, verseny nem volt. De mindenkit megmértek és kapott timeslip-et.
Állandóan gondozták és takaritották a pályát(utánam is:DDDD).
Ha átvonult egy kis zivatar utána azonnal indult a sugárhajtómüves száritó és felszáritotta a pályát.
Az inditók , és a pályabirók se néztek le senkit annak ellenére hogy ők azért top fuel dragstereket is inditanak(jellemző egy celica-s gyerek akinek 3x is segitettek be stage-elni mert nem értette meg :/ )
A pálya nagyon tapadt, talán kicsit túlságosan is mert 2,3-as 60 lábam is volt de amikor fogyott az erő már nem tudtam rendesen kigyorsitani. Igy születtek 135km/h végsebességek.
Az eredmények:
Futam 60láb 1/8 1/8seb 1/4 1/4seb
1 2.48 10.865 104 16,84 132,83
2 2,37 10.629 104,4 16.56 133,31
3 2,39 10.577 105,3 16.46 134,56
4 u.a mint a 3. valószinüleg nem mértek meg
5 2,56 10.855 105,0 16.76 134,2
6 2,45 10,751 104,1 16.70 134,51
7 2,82 11.66 97,7 17,88 130,92 <<--- szar start és lefogaztam a 2-est.
8 2,50 10,800 104,5 16.72 134.52 itt készült a köpös videó:)))))
9 2,56 10.88 102,9 16,87 133.08
készitettem több videót is a legjobb idő és a köpös videó fenn van youtube-on.
http://youtube.com/watch?v=-vIkYi7yZro ----legjobb idő
http://youtube.com/watch?v=Z3v1NSsr6EI&feature=related ------köpös videó
Összefoglalva, ha az eredményekért nem is de a feelingért és a többi rendezvényért(pl EDC Drift) nagyon megérte lemmeni. És hát a GTv is nagyon jól viselkedett a a kipufogó tömitésésének kiköpését kivéve.

>> Szerviz2008-07-11

Na meg volt a müszaki elötti utolsó komolyabb beruházás.
Kicserélték az első féktárcsákat , betéteket, kapott négy új noname asszimetrikus gumit.
És ajándékba egy olajcserét szürővel(persze beépitették az árba)
Na a gumikat holnap le is tesztelem Santa Pod-ban, Europa legjobb gyorsulási pályáján:)))