Tagok >> ÁdidiGaga (il hempescattore) >> Blog
A nap végén az asztali munka után kifejezetten jólesett egy kis robogás a szomszéd kisvárosba építkezés+hivatal ügyben, viszont most először k..baszottul zavart a gányos sárvédőm, el is döntöttem, amint megjön a múlt heti pénzem, komolyabban nekilátok.
Este arra gondoltam, egy Pininfarina-felirat leszedés nagyon előrevinné az eseményeket, de sehogy sem fértem hozzá a sárvédőlemez mentén nyúlkálva :-(
A jobboldalt nézegetve észrevettem, hogy a pöckökkel pont szemben furatok vannak a torony tetején lévő idomon, csak egy műanyag elem (amin a rolló felfekszik ) eltakarja.
Le is szereltem (egy csavar+bolha, illetve a dönthető támla két oldalán lévő "támlacsíkok" kiszedése után) , de csak lifegett, mert át van rajta fűzve a B2 biztonsági öv.. :-O
Kis agyalás után beugrott, hogy az öv felcsévélős vége soha nem fog átférni a takaróelem keskeny lyukán, kár leszedni, ellenben az öv másik vége az ülés alatt egy szemben végződik, amit egy csavar tart: na ott kell keresgélni! ;-)
Sötét este lévén - ráadásul az elemlámpa is lemerült - nem fogtam hozzá., viszont az érdekelt, hogy a B3 ablak a raktérnél hogyan vehető ki, ha akár a lakatolás, akár a festés miatt szükséges.
Eredmény: a szélvédőhöz hasonlóan ragasztott és kívülről takaróelemekkel ellátott.
A festésről már megállapítottam, hogy nem lesz telibe fújva az elem, mivel gyakorlatilag az egész kocsit végig lehetne festeni a kétféle festés illeszkedését megúszandó, épp az ablak alatti törésnél lehetne a két színt elválasztani.A lakatos remélem nem cseszi össze az üveget, ha a külső keret leszedhető lenne kockázat nélkül, szerintem meg is lenne oldva a problémám...
Azért - mivel Sportwagonspecifikus alkatrész, azaz nem nagyon lesz bontva - az üvegesnél meg fogom kérdezni, mire számítsak ha véletlenül akár a festő, akár a lakatos, akár én tönkretennénk :-p
A belső szemléhez levettem az ablak belső keretét is, az ablakon túl a mérleg a következő:
- el van a keret törve és amúgy is rettenetesen karcos, sajnos több helyről is az jött, hogy nem kapható. Egyenlőre leszedtem, így viszont a rolló is felejtős egy darabig, mivel azon ül fel!
+ viszont könnyen lejött (2 csavar volt benne csak :-), a tetőkárpit pedig önhordó arrafelé, én azt hittem be fog esni a keret nélkül! :-)
Napközben sokat űztem a gépet és megfigyeltem, hogy amióta pár napja feltettem előre a nagy nyári kerekeket, (gyenge használatban) napról-napra egyre nehezedik a kormányzás, kanyar után félrehúz, illetve ropog a rugó :-(
Tavaly többször szétszedtem a rugóstago(ka)t és mindig ezt tapasztaltam: az első időkben tökéletes, majd "beáll" ebbe a szar állapotába :-(
Akkor majdnem az őrületbe kergetett ezzel, azt hittem én csesztem el valamit, de most áll össze a kép:
a téli kerékkel (175/65 R13) semmi baja sem volt , vagyis sajnos igaz a mondás: a szépségért (205/50 R15 RONAL A1) szenvedni kell, valójában túl nagy rá :-(
(ez még a felnivel vett gumi, cserénél valszeg beérem majd a váltóméret 195/50-nel,
bár már az ET sem stimmel és azon szerintem nem is lehet változtatni, mivel szélesedett a nyomtáv...)
Kerékdob-dilemma:
Este garazsírozás után felemeltem és keréklevétel után kicsit szétnéztem a B2 kerékdob belsejében, első körben kb. 1/2 év kővé száradt sarát távolítottam el.
Miután megerősítettek boltilag is abban, hogy nem kapható kerékdob, a szemle után már én is hajlok arra, hogy egyszerűen kipótoltassam a szélét, ugyanis a dob-fél nagy része hibátlan és iszonyat mennyiségű meló lenne a cseréjéhez az útban lévő dolgokat - pl. a hátsó hidat - kiszedni.
Végül is nem lesz nagy móka maga a lemezmunka, csak olyan figurát kell találni, aki nem kapkod, és a külső rohadós részek és a mögötte lévő dob kivágása után megáll, hogy megnézzük az állapotát és szépen ki is kezeljük, amivel kell. (Nem tudom még, ki csinálja, de egy biztos: a beugró kérdésre válaszolva aki sorrendben egyből a csupasz vasra tenné az alvázvédőt, azzal nem állunk szóba többet :-p)
Majd kitalálom, hogy a logikus sorrend - először a kasztnit kell megformálni, mert az látszik, abba jöhet a hibázás esetén kevésbé zavaró dob - mellett hogy lehet szépen lekezelni az új részeket és főleg a varratokat.
Egy biztos: a tank-betöltőt nekem kell szétszedni, ugyanis hosszú ennek a kerékdobnak a története, de egyre nagyon emlékszem: eddig a beavatkozók közül SENKI nem tudta/volt hajlandó szétkapni ("féltem, hogy eltöröm"...), ilyet még1x nem akarok hallani!
Ennek megfelelően először én fogom szétkapni rövidesen, mivel a dob-csúcs állapotát addig csak tippelni lehet, amíg a cső takarja. Sőt, ha úgy látom, hogy ideiglenesen megfogható a cső valamivel, akkor vissza sem teszem a kasztni-gyűrűt a lakatolásig!
Amit még le vagy ki kell szednem az akcióhoz :
-hátsó ülés
-hátsó ablakmosó-tartály
-a hátsó lökhárító
-a B3 (raktér) ablak és belső kerete, ettől kicsit félek, mivel fix és ritka üveg, ha eltöröm, sz@rban leszek... Meg is kérdezem, rendelhető-e legrosszabb esetben!
-meg még ami, kiderül...
Még 1 apróság felmerült: a B2 ajtó valahogy hülyén áll és a zárjának a furatai ki vannak tágítva, látszólag ha beállítom rendesen, akkor lyuk marad a zár mellett :-(
Ezt ki kell vizsgálni, ha a jó beállításnál rés marad, azt a dobjavításnál szépen belülről meg lehet csinálni, illetve akkor célszerű...
Megnéztem a karosszériaelemesek honlapját , sajnos deklaráltan csak néhány konkrét - főleg ex-szoci -típushoz van alkatrész, azért megkérdezem őket az egyedi gyártásról, elég családias és rugalmas cég. Esetleg a beszerzésre is lehet tippjük. Végső esetben - mivel Józsi úgyis azt javasolta - bepróbálkozhatunk a Lada-dobbal. Úgyis náluk a legolcsóbb és még az is elképzelhető, hogy kézileg igazítani is tudnak rajta - bár a tankbetöltő miatt nem lesz 1szerű feladat :-(
0
Az ajtózárral már kialakult a koncepció: lefúrni a bontóst, kitalálni a nem-szegecses rögzítést - utána pedig a kocsiban lévő lefúrása után alkalmazni is kell a megszületett okosságot - különben zár nélkül maradok :-(
A legjobb volna olyan helyen, ahol bármi szóba jöhető (csavar, menetvágó,stb..) kéznél van, ez elvileg Keresztapám műhelye lenne, de kiköltözött 1-2 falunyira Miskolctól és csak emiatt meg nem akarok kimenni oda.
Legjobb megoldásnak a felügyelt társasházi építkezés tűnik, beszéltem is a lakatossal: fúró van és mivel nem lakom messze , maximum szétszedjük a donort és azt látva másnapra tud magával menetvágót hozni, illetve a közeli csavarboltból kötőelemek is beszerezhetőek.
~0,5
Ma délelőtt két megbeszélés között támadt egy kis űr: mivel egész éjszaka rajzoltam és otthon amúgy is pihentem volna, elmentem a bontóba. Az autó még megvolt, ellenben:
- doblemez és műszerfalernyő nem volt
-a J1 ajtó nem nyitható és burkolat van rajta, a B1-ben benne a zár, burkolat nincs - eddig OK - az a fontosabb!
Szétnéztem kicsit belül: hátsó ülés koszt leszámítva hibátlannak tűnt, plüss és osztva dönthető - esetleg majd 1x... ;-)
Kerestem a nekem hiányzó apróságokat, találtam a padlón egy láthatóan a középkonzolba illő, de még nem látott elemet. Hurrá - gondoltam -ez megy a magnó helyén tátongó lyukba!
Visszamentem megbeszélni a zárkiszedés hogyanját : látszik hogy nem egy tömegcikk, kapásból durva 3500-at mondott a srác, meg mellé olyan zöldségeket, mint pl.
"attól függ, központi záras-e?..."
(ti: a zár, ami kell nekem, csak egy "végrehajtó szerv", van rajta X nyúlvány, amiket tolva-húzva nyit és zár. Ezekre a nyúlványokra gyorskötésekkel megy rá a kulcszár, a belső kilincs, a gomb és központi zár, a külső kilincs csak hozzáér nyitáskor, tehát a zár önállóan univerzális és nem mellesleg használtan nem ér ennyit :-p
Gyorsan odahívtam az enyémhez - azon sincs borítás :-) - megmutattam, mily egyszerű a zár + közöltem, hogy pár éve (ami mondjuk már 7 :-p) 1000 HUF volt Nyéken, erre rám hagyta, mármint hogy akkor nála is ennyi lesz :-)
Mint a 33-as zárkiszerelés regionális bajnoka, 1 perc alatt végeztem vele, sajnos a műanyag ezen is repedt :-( A hátsó ajtó szintén jól hozzáférhető, gyorsan kikaptam azt is és összehasonlítottam:
-
# más a külső kilincshez menő nyúlvány és minden szegecselve van az alapra
# gyerekzáras - az mondjuk levágható könnyen
+
# az alaplemez ugyanaz , műanyag is van rajta ugyanúgy, sőt: mivel a hátsó ajtón nincs kulcszár, teljesen hibátlan!!!!
Végül döntöttem: a műanyagot is szegecs tartja, de ránézésre lefúrható, szerintem érdemes nekimenni a bulinak ennyiért.
Utána beszéltem a FIAT Miskolccal és kiderült, jól döntöttem: 14-15k körül van a zár, ez kisebb helyen is minimum 10000 lesz - bár lehet, hogy létezik utángyártott is, majd még megkérdezem.
Doblemez-ügyben úgy voltam, hogy ha van gyári belőle,nem fogok fukarkodni a pénzzel: sajnos pont a külső része nem rendelhető, csak az utastér felőli fele. Logikus, hiszen pont ott szokott NEM tönkremenni :-(
Kicsit szomorkás a hangulatom miatta, holnap megpróbálom a leömlőmet készítő alsózsolcai Török vállalkozást felhívni, ők foglalkoznak kasztnielemekkel, szerintem még egyedi gyártás is van - csak kérdés, mi alapján, mondjuk ha azon múlik, otthagyhatom a kocsit náluk 1-2 napra, a leömlő is így készült!
Már távoztamban néztem meg a belső takaróelemet: nem a magnó helyére megy, hanem a kis fiókom helyére és az Alfa Controll kijelzőjének a kerete - lehet hogy egyszer még jó lesz...
A márciusról röviden: több - itt nem részletezett okból - gyakorlatilag csak űztem a Kisszarost.
Pedig tényleg lenne mit csinálni a háza táján, leginkább a bal hátsó sárvédő és vidéke gyalázatos már, ezt kellene mielőbb rendbetenni - plusz a milliónyi apró szir-szar...
Döntésem: apró lépésekkel napról-napra elő kell készíteni a projektet.
A tavalyi év tapasztalata: túl későn és utána is csak halogatva fogtam hozzá az előkészítéshez, ez részben a legmegfelelőbb megoldás keresése is volt egyben, vizont nem értem a végére őszig...
Ez első körben sokáig nyilván csak ideák kergetése folyt, ezt fel kell adni és gyakorlatiasan kitalálni a megoldást.
A motivációt erősítendő intenzív bloggolást írtam elő magamnak, hátha a netbe vésett ígérgetések nem teljesítése feletti röstelkedés előrébb vinné a dolgokat. :-p
Első körben levettem a bal hátsó küszöbborítás-felet:
a küszöb vége teljesen OK, tehát a javítóív elég lesz.
A dob pereme szanaszét rohadva, Józsi Lada-dob befaragását javasolja - én azért meg fogom kérdezni a Fiatnál, kapható-e gyári doblemez?
Ha ez megvan, akkor elvileg tartós jó időben gyors szétbontás kell: a "hátsóülés, csomagtérburkolat, lökös le" az egyszerűbb dolog, van azonban "spesziális téma" is: eddig a futómű és a tank egyszerre kiszedésével számoltam, de ez - bármennyire is alapos hozzáállás - nem megoldható, gyakorlatilag akkor a garázsban kellene lakatolni, ahol se hozzáférési hely, se áram nincs.
Legvalószínűbb, hogy csak a tankot szedem ki, ezt feltétlenül szükséges és házilag is menni fog. Így legalább vontatni lehet - valahová, még nem tudom - emberi számítás szerint a doblemez úgyis csak a legszükségesebb mértékig lesz visszavágva, reményem szerint a rugótorony környéke ép, a korábban látott egy helyi átrozsdásodást a lakatolást követően , futóműszerelés (kiszedés) után talán már én is meg tudom csinálni - ehhez persze át kell nézni a doblemezt majd alaposan.
Ajtók brutálisan nyekeregtek, elkezdtem a WD40-ezést, egyenlőre bemutató jelleggel.