- főkép
>> SzervizAlfa 33 BoxerWagon // 2009-05-10

A logikussal ellentétben épp a hétvége nem alkalmas felénk a szerelgetésre, mivel bármikor bárki (sokszor én magam :-p) kitalálhatja a menőkét, így meg kár bármihez is hozzáfogni.
Ma is megvolt a program, szerencsére tetszőleges érkezéssel , így elétettem egy pár pontból álló - inkább vizsgálódós - szeánszot.

Valódi eredménnyel járónak a B2 ajtógumit szántam, mivel megszáradt a 2. réteg festés is, de érdekes helyzet állt elő: minden törésnél szépen beillesztve a végén a küszöbnél hiányzott egy fél centi! :-(
Gondoltam mégsem erre való, de a régit visszatéve meg tudtam ismételni a mutatványt.
Elég idegesítő, hogy a sarkoknál direkt lazára kell hagyni ahhoz, hogy végigérjen, pedig minden jel szerint rávaló :-p
Egyenlőre maradt a régi rajta, majd utánajárok később...

A legfontosabb dolog a doblemez rohadásainak ledokumentálása volt. Ez megtörtént,
és ha már ott voltam, a betöltő rögzítőgyűrűjéről is készült kép, hátha a gép előtt ülve jövök rá 1x a nyitjára ;-)
Nem utolsósorban felkerült a betöltőcsőre az új bilincs, a lyukakat meg szilóval kinyomtam, a lakatolásig megteszi... :-p

Íme a képek:

>> SzervizAlfa 33 BoxerWagon // 2009-05-08

Ma egy rövidet kellett menni a géppel, provizórikusakat kellett rögtönözni mindenhol:

B2 ajtó: még kell egy réteg festés a hibákra, ellenben gumi nélkül meg lötyög az ajtó -és pont a Bencusé... Viszont az előző réteg száraz, hát csak nagyjából (ellenőrzésnek ez pont kiváló volt) felraktam a gumit.

Betöltő: csak megemelve a kerék felett összedugtam a betöltőcsövet a tanksapkával, az alsó csatlakozástól nem féltem, ugyanis kézzel sem sikerült széthúzni , méghozzá a rákötött sok (számomra megdöbbentően túlbonyolított) vékonyka (szellőző, túlfolyó, visszafolyó, stb...) csövek nem engedték :-o

Azért volt egy kis ijedtség: tőlünk nem messze egy Megbízómhoz be kellett lépni, erre kiszálláskor érzem a benzinszagot... Nézem: folt is van, sőt csöpög :-s
Gyorsan be a sráchoz, eleinte tiszta pánikban, aztán elkezdtem magamat nyugtatni, hogy csak biztos kilöttyent és már nem is csöpög...És tényleg: mire kijöttünk, abba is hagyta és a megoldást is tudtam: egy annyira meredek rámpán mentünk fel a parkolóba, hogy egy kis nafta ki tudott folyni bilncs nélkül az illesztésnél :-p


Este megkapta a B2 ajtóperem a 2. festést, utána nekimentem a kerék környékének is.
Jó hír: a végül ki nem szedett betöltőcsövet sikerült félrehajtani az útból, így egyrészt a tanksapka fizikálisan is megközelíthető, másrészt a dobot is jobban át lehet vizsgálni.
Rossz hír: a cső mögött a beragadt sár nem kímélte magát :-( Az eleve nem egyszerű kettős-lemez kerékdob és a gátlótorony csomópont a legváltozatosabb helyeken rohadt át, egyszerű "kintről-be" átmenő lyuk szinte nincs is, van viszont:
-belső lyuk, ami a gátlótérbe vezet
-átmenőnek látszó lyuk, mai a toronypalást peremén megy át - nehogy egyszerű legyen :-(
-tenyérnyi lyuk a dob felületén, de csak a külső lemezen, felette ott az ép 2. réteg, belülről nem is látszik :-)

Lényeg: még az én szenzációs újraátélő és elmesélő képességem is kevés ezt leírni, majd fotózom - annál is inkább, mert amennyire csak lehet, meg akarom előre tervezni a foldozgatás-festegetés mikéntjét, nem szeretném, ha az egyébként normális lakatosmunka azért menne később tönkre, mert mindenféle kezeletlen felületű üregeket hoztunk létre...

>> SzervizAlfa 33 BoxerWagon // 2009-04-28

Ma csak rövid időm volt bütykölni, de egy fontos dolgot sikerült megcsinálni: a hátsó ülés alatti öv-rögzítést megoldva kifűztem az övet a hátsó torony tetején lévő elemből, majd természetesen vissza is kötöttem, mivel a "bébiket" továbbra is fuvarozni kell! ;-)

Már éppen örülni kezdtem, hogy mindjárt vihetem a verdát a lakatoshoz, amikor felfedeztem egy kis rozsdásodást a kerékdob belső, ülés felőli oldalán... Nem voltam rest belevágni a csavarhúzót - és engedett :-(
Nem nagy felület és jól hozzáférhető mindkét oldalról, mivel egyből a kerékjáratba lyukadtam ki, pont a betöltőcső mellett...(nem véletlen, pont ezért rohadt ki...)
Ezen "felbuzdulva" nekimentem a doblemezre ragasztott rugalmas hangszigetelő elszíneződéseinek és itt is volt sajnos egy találat: ez azért gázosabb, mert a lengéscsilla-toronyba lyukadtam bele, azaz ha belülről meg is lehet "varrni", szépen belülről leápolni csak a hátsó-híd kivétele után lehet majd :-(

Mivel a "helyzet fokozódik" elhatároztam, hogy egy autós témákban utazó volt Megbízómat felhívom - az üveges céghez is nála van a kontakt - lakatos ügyben, most már jó lenne "interaktíve" beszélgetni valami szakemberrel a részletekről.
(később nyugtalanító vagy inkább sürgető infókat kaptam: május végén ovis-szülős kirándulás.... Ahhoz, hogy kellően magas lóról fitymálhassam újgazdagék "sokpézérvett" verdáit, nem szabad megadni azt az esélyt, hogy a rozsdás sárvédőmön botránkozva nagyon elbízzák magukat! :-p Festve biztosan nem lesz, de
az nem is baj...)

Amin filóztam még:
1. Grego cartársat megkérem, hátha Olaszba' mégis kapható a raktérablak-keret meg a torony tetejére a műanyag (amin az öv átmegy)
2. Elnézegettem a csomagtér-rolót:
- Ezt pofozgatni hülyeség
- Bőrből újat szintén (nem lesz annyira elegáns, amennyire tönkre fog menni a használatban)
- A műbőr nem tecc, akkor viszont lehetne valami erős (zsákszerű) textília, világos színben mindjárt vidámabb is lenne és erre könnyebb lenne feliratot és/vagy logot varrni (hímezni) ;-)