Mutasd

>> Szerviz2018-07-09

A legutóbbi posztomban már írtam, hogy visszaszámlálás indul, akkor még nem is láttam élőben a kocsit. De most végre újra itthon van. Igaz kis késéssel írom mindezt, mivel ennek már több, mint egy hete. Azóta is folyamatosan tesztelem, és az apróbb hiányosságokat pótolom. A hazaút egyben egy jó kis teszt kör is volt a maga 370km-ével :D . A lényeg, viszont, hogy ha hosszú idő és rengeteg várakozás, és még több kiadás után is de elkészül és friss ropogós műszakit is kapott. Ez nagy szó, mivel 2013 január óta ( igen sajnos nem elírás ) nem volt rajta. A korábbi bejegyzésekben olvasható rengeteg minden, így csak a teljesség igénye nélkül, hogy mi is történt az autóval azóta:

Gyakorlatilag a tetőt, az A és B oszlopokat leszámítva teljesen átépült szinte már-már gyárira. Minden elem egy nagyon jó állapotú donorról került át rá. A lakatos munka nem kímélte az előzőekben megkezdett de rosszul kivitelezett padlólemezek és küszöbök cseréjét sem.

Fel lett újítva a komplett futómű, fékek, tárcsák, ki lettek cserélve a lengéscsillapítók és kapott egy szett -4es rugókat is.

A beltér egyelőre marad a régi, ott még lesz munkám vele.

A festés során természetesen nem maradt el az alváz és üregvédelem sem.

Ami még kelleni fog az egy szett szép felni nyári gumikkal, mivel most a téli szett van fent. Plussz egy ablaktörlőmotor mert az eddig bírta.

A további csinosítások majd menet közben történnek ha ráveszem magam hogy néha-néha kiszálljak belőle mert nem tudom megunni.

Sok mindenkinek tartozom köszönettel, innen az oldalról is akik tanáccsal vagy alkatrésszel segítettek, így a sértődések elkerülése miatt senkit nem említek nv szerint. Pacsi mindenkinek.