Tagok >> szabi.r10 >> 156 SW TI 1.9 16V JTD M-jet >> Blog
- Típus:156 SW TI 1.9 16V JTD M-jet
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2003
- Színe:Nero Metal
Egy éve volt olajcsere, megejtettük a szokásos esedékes olajcserét.
Most nem a km volt a mérvadó, mert az elmúlt 1 évben nem került bele egész 10 ezer km.
A képen látható gyári olajszűrő nem volt jó hozzá, rossz volt a menete, úgyhogy a szokásos Bosch szűrő került rá.
Olaj a szokásos Selenia WR diesel 5W40.
Ha már meg volt emelve az autó átnéztük, minden rendben volt vele.
A hátsó kipufogó gumiszerelékeket cseréltük még, mivel nagyon repedezettek voltak.
Km óra állása: 308375 km
Balatonról hazafele a 8-ason egyik pillanatról a másikra elment az erő, a tükörben pedig egy nagy fekete füstfelhő látszódott.
Hibajelzés nem volt, hallani lehetett, hogy az egyik turbócső megadta magát.
Másnap munkahelyemen megnéztük az alsó turbócső szakadt szét, illetve a levegőszűrő ház aljából kijövő cső lett lyukas.
Alsó turbócsőből Gates márkájú került fel az autóra, a másik csövet az alfadepotól tudtam beszerezni.
Már csak egy alapos takarítás vár remélem az autóra, és jövő hétvégén irány Alfacity.
Utóirat, egy alfa az emelőn is jól néz ki!
Km óra állása: 306246 km
Ahogy bejön a nyár, minden évben szoktam egy alaposabb takarítást végezni az autón.
A végeredményről rakok fel pár képet.
Kerékcserekor feltűnt, hogy el fog szakadni a tanknak a középső pántja.
Ez pár napra rá a Balatonra menet meg is történt.
Bontott pántot nem találtam, rendeltem a Bárdiból gyári újat.
5 nap alatt jött meg, ma sor került a felcsavarozásra.
2 hete volt javítva a futómű, rá pár napra újabb elviselhetetlen nyiszogás, most a jobb oldalról.
A jobb alsó lengőkar megadta magát, a talpas kiszakadt, az egyik szilent nyikogott.
Lemförder lengőkar került bele.
Futómű ismét beállítva.
Km óra állása: 303360 km
Kerékcserekor átmozgattam a futóművet, mozdult a jobb axiál és a jobb oldali kormány gömbfej. Cserélve lettek, TRW mindegyik.
A bal felső lengőkar meg elkezdett nyiszogni, hogy bejött a jó idő, abból Lemförder került bele. A nyiszogás megszűnt.
Futómű beállítva.
Km óra állása: 302978 km
Bal első ajtónál a kédergumi kiszakadt már egy ideje.
Zavarta a szemem, mivel naponta többször is láttam beszálláskor.
Jó állapotú bontottra cseréltem, ami nincs kiszakadva.
Felkerültek a nyári kerekek.
A féknyereg festését felújítottam.
A téli gumikba nem sok km-r került.
Km óra állása: 302457 km
2 éve tavasszal mikor lekerült a tetőről a carbon fólia, terveztem, hogy a motorháztető is fényezve lesz. Akkor mondta a festőm, hogy annak a fújását nem fogja vállalni, mert nem lehet majd szépen leszedni a carbon mintás fóliát.
Aztán mivel tavaly év végén fent akadtam egy vonóhorgon és elrepedt a lökhárítóm, az ütéstől kicsit deformálódott a motorháztető. Nagyon nem volt szembe tűnő, de az én szememet zavarta. Szóval eldöntöttem tavaszra cserélve lesz.
Amelyik autóról vettem az első lökhárítót még megvolt a motorházteteje, így év elején megvettem, szín azonos volt, de újra fújattattam.
Végre elkészült, nekem nagyon tetszik az eredmény.
Beállította a felrakás után a lakatos a motorháztetőt a sárvédő ívekhez, és a festő összepolírozta őket.
Már csak a jó időt várom és, hogy felkerüljenek a TI gurulók nyárra.