Lev - főkép
>> EgyébAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-11-20

Nem ígérem hogy most fogom megírni az érdemi összefoglalót, de röviden leírom az eddigi tapasztalataimat:

- A kormány közvetlensége, a futómű és a váltó parádés. Ugyan a gumi nekem is pattog,mint mindenkinek, de kit érdekel? :) Egyelőre jól megvagyok a fülek nélkül, így szoktam meg,nem hiányzik. Persze ha lenne, biztosan játszanék vele és mindenkinek azt tanácsolom, hogy rendeljen és kapja is meg, ne úgy mint én :D
-A teljesítményével is maximálisan meg vagyok elégedve, sőt fordulaton a hangján is hallatszik, hogy ez bizony egy Alfa (persze,a helyén kell kezelni, de nekem tetszik)
Ha szeretném akkor csak csendben suhan, pihentet és gyorsan elvisz a célállomásra, viszont ha nem ezt igénylem, akkor egy izgága dög :)

- Hogy van-e valami, ami nem tetszik? Van: a gázreakciót lassúnak találom illetve a sokak által említett ülőlap az amit kicsit kevésnek érzek. Normál használatban rettentően kényelmes, tökéletes pozíciót tudok beállítani rajta, viszont amikor egy kicsit tempósabban haladok, nem tart eléggé. Ha most rendelném, biztosan kérném a Veloce üléseket.

Ezt a két apróságot leszámítva minden szuper,ahogy G-MANN mondaná: álom :) és tényleg az!

Csak 3 hete van meg, de már nem emlékszem arra az időszakra, amikor azt mondtam, hogy sedant és automatát soha. Most ez a mondás: sedant simán, manuálisat soha többet, kivéve ha régi Alfa az alany :)

Km: 1111

 
>> EseményAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-11-01

Megbeszéltük az átvétel időpontját: 10.30(10.29-én került rá a kerámia védelem). szerda,11:30. Hosszú volt a várakozási idő, de a munka mellett nem volt időm számolni a napokat vissza, egészen addig, amíg a pontos dátumot meg nem tudtam, onnantól viszont nehezen tudtam másra koncentrálni.
Megérkeztünk. Szóltak, hogy elő van készítve Giulia az átadásra, nézzük át együtt, hogy minden stimmel-e. Hamar kiderült, hogy nagy a baj: nincsenek váltófülek. Abban a pillanatban azt hittem, hogy felrobbanok. Egyeztessük a megrendelést: nálam szerepel, a szalonnál nem. Köztünk van a flottakezelő, náluk van a hiba. Telefon, ellenőrzés,visszahívás: valóban ők hibáztak,jelezték, hogy mivel nem azt kaptam, amit kértem, nem vagyok köteles átvenni az autót, ha mégis úgy döntök, hogy kérem,akkor egyeztessünk a kompenzálásról...10 perc tanácskozás, mi legyen? Asszony azt mondta, hogy rendeljük meg újra, mert tudja, hogy mennyire szerettem volna a füleket. Igen, csak amikor több mint 4 hónap után ott állsz mellette és vihetnéd haza, nehéz ezt kimondani. Mivel minden más úgy nézett ki, ahogy elképzeltem, hamar összegyűjtöttem(inkább kitaláltam) érveket, hogy miért nem olyan fontos a váltófül (amiért eddig meg voltam őrülve)., majd hívtam a flottakezelőt. Az ajánlat több mint korrekt volt, én pedig elfogadtam. Most biztos sokan gondoljátok magatokban, hogy nem vagyok normális, rossz döntést hoztam. Könnyen lehet, majd kiderül :) Viszont én az a típus vagyok, aki ha meghoz egy döntést, már nem agyal rajta később, hogy mi lett volna ha...így elkezdtük az átvételt.

Nagyon kedvesen, részletesen elmondtak mindent az autóról (amit ennyi idő alatt lehet). Még pár aláírás, nyílik a garázs..el sem hiszem, benne ülünk, megyünk haza! Vagyis először a kútra tankolni. 3 km alatt 5x írta ki, hogy zavarja valami a radart elől..olvastam már itt pár embernél: a rendszámtábla kerete szokta a problémát okozni. Visszagurultunk, 5 perccel később már jöttünk is ki, keret nélkül, nem először találkoztak a srácok ezzel a problémával.

Milyen volt az út haza? ÁLOM :) szakadó eső, hatalmas forgalom, sok hülye az úton, de semmi sem zavart! 2,5 órával később frissebben szálltam ki belőle, mint ahogy beültem és azt kívántam, hogy bárcsak ne kéne még kiszállni :)

 
>> EseményAlfa 156 1.9 Mjet 16v SW // 2019-11-01

2019.10.30-án elköszöntem tőle. 3,5 évet és 72 ezer km-t töltöttünk együtt, imádtam.
Szerencsére egészen közelről fogom tudni követni a helyzetét a jövőben is, sok boldog,balesetmentes kilométert kívánok az új tulajdonosának :)
Úgy adtam át, ahogy én is átvettem és ahogy egy Alfát illik: kívül-belül tisztán, teletankolva.

 
>> EseményAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-10-22

2019.10.30-án vehetem át :)

 
>> EseményAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-10-08

A mai napon megérkezett a márkakereskedőhöz, 2- 3 hét múlva hozhatom el :)

 
>> EseményAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-09-01

Megérkeztünk. Mindenhol Giuliak, Stelviok..gyönyörűek!
A nézelődés befejezése után kértünk kulcsot a kiállított Giuliához, már akkor éreztük, hogy valami elindult. Készségesen segítettek mindenben, megmutattak mindent, pedig nem vagyok benne biztos, hogy potenciális vevőként tekintettek ránk. Ebben a pillanatban éreztem, hogy nem kell nekünk feltétlenül kombi autó, hiszen itt egy gyönyörű sedan ALFA és igen, tetszik egy (vagy inkább A) sedan!
Nézzük a csomagtartót, ami kulcskérdés: a mérete megfelelő, csak az a fránya nyílás ne lenne ilyen szűkös...asszony megállapítja: valóban jobban kell majd legózni, de egyel kevesebb kismotor nélkül is el tudunk menni nyaralni, magától mondta, hogy a nők minden autót telepakolnak, mérettől függetlenül :) Majd odalépett az értékesítőhöz megkérdezni, hogy kapható, felrakható-e tetőbox? A válasz igen volt. Hogy micsoda? Tetőbox? Utálom! De ha ez az ára, hogy ilyen autónk legyen, akkor majd megszeretem, de legalábbis megszokom. Még mindig aggódtam kicsit, hogy mennyi kompromisszummal járna ez a szépség? Ezt ő is látta rajtam és nyugalomra intett: sokat mennél vele egyedül,igaz? Igen. Minden reggel mosolyognál ha ez lenne az autónk,igaz? Igen. Megoldjuk évente kétszer a nyaralást ekkora autóval, ahogy sok más ember, igaz? Meg hát!:) Akkor mire várunk? Megköszöntem és megkérdeztem, hogy mi a menete, ha szeretnénk kipróbálni? Azt mondták, hogy én mutatok egy érvényes jogsit, ők meg hozzák a kulcsot. Velünk volt a gyerkőc, így abban maradtunk, hogy egyedül megyek próbakörre, a család megvár a szalonban.
Beültem, az értékesítő mellém. Egy-két dolgot még mutatott, majd jött az a mondat, amit már nagyon vártam: indulhatunk! Beindítottam, szépen lassan kigurultunk. Gyönyörű belül is, minden a kezemre áll, azt csinálja amire gondolok,amit szeretnék, a váltó parádés! Mutatják, hogy hogy szól zene..megkértem, hogy halkítsa le, mert ez az utolsó dolog ami jelenleg mozgatja a fantáziámat :) megértette, szólt, hogy most értünk olyan útra, ahol lehet valóban próbálgatni! áááá végem van, ezt keresem hónapok óta, hazaértem(ahogy itt sokan írtátok)! Komolyan gondoltam hogy máshol keresek autót? Normális vagyok? Visszaértünk, ahogy szálltam ki, asszony csak mosolygott, majd megszólalt: úgy látom eldőlt. Hogy dőlt volna el, hiszen te ki sem próbáltad még! Nem is kell, az arcodra van írva, ha belőled ezt váltja ki, akkor nincs kérdés én is imádni fogom :)
Nincs mese, tényleg eldőlt, kezdődhetett a konfigurálás, ráadásul éppen akciós volt akkoriban a Super Elegant.

 
>> EgyébAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-09-01

Hol is kezdjem? Egy ideje mozgatott már az autócsere gondolata, egyre gyakrabban keresgéltem. Egész pontosan tudtam hogy mit szeretnék: fekete 159 sw Tbi TI, tetőablakkal ( tudtam, hogy a tetőablakot el kell engednem,de azért bizakodtam :) Fél év sikertelen kutakodás után írtam Shadin-nak hátha tervezi Patesz eladását, akkor még sajnos nem volt aktuális.

Kicsit el is engedtem a dolgot, aztán úgy alakult (köszönöm azoknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna össze), hogy lehetőségünk nyílt új (0 km-es) autóra. Itt kezdődött a bonyodalom, nem úgy nézett ki, hogy folytatódik az Alfázás: A Giuliát elvetettem az elején, a mérete miatt ( tudom, a 2 gyerek nem egyenlő a kombi autóval, de én mégis azt szerettem volna, jobban is tetszenek/tetszettek).
Elkezdtük megnézni a lehetséges utódokat ( az előző blogban felsoroltak maradtak a végén, de volt még pár, ami legalább pár percig téma volt):
-Jaguar XE 2.0 (úgy voltunk vele, hogy ha elférnénk benne, akkor a Giuliaban is)
- Toyota Corolla Touring Sports 1.8 Hybrid ( olyan mint egy dodgem és egyáltalán nem is szeretnénk hybridet)
-KIA OPTIMA 1.6 T-GDI Gold DCT ( túl nagy és nem is tetszik :)
- Volvo V60 ( gyorsan rájöttünk, hogy egy olyan konfiguráció, amit szeretnék, nem fér bele a keretbe)

Subaru Levorg: Tudom, hogy ez már nem az a Subaru, de régóta szerepel a bakancslistámon ( igaz egy Impreza WRX STI). Méretre jó, a forma is tetszik. Sok rosszat írnak a váltóról, a belső design nem sokat javult a 2000-es évek eleje óta, nem estünk szerelmbe, tegyük a lista végére.
Skoda Octavia RS : az RS egész pofás, nagy is,egész jól mozog, viszonylag sok mászkál belőlük (ezt nem kedvelem), de amikor arra gondoltunk, hogy ennyi pénzért veszünk egy Skoda Octaviát, rájöttünk, hogy valami nagyon nem stimmel.
Opel Insignia Turbo: Tudom, hülye vagyok, mindig van valami nyűgöm, de ezt meg fölöslegesen nagynak és semmilyennek találtam a próbaúton, elengedtük a dolgot, ajánlatot sem kértünk.
Kia proceed GT: nagyon tetszik a forma, szépen szedi a lábát, jó a váltó is, viszont borzasztó gyenge minőségű anyagokból áll a belseje, sport módban üvölt kívül, belül, luxus csomaggal nem volt annyival olcsóbb ,mint a Giulia, mint amennyivel kevesebbet nyújtott.

Teltek a napok, próbáltam megbarátkozni a Kia-val, de nem éreztem hogy minden reggel mosolyognék amikor beleülök. Pedig ez nekem nagyon fontos! a 156 15 éves, de a mai napig imádom, tetszik, figyelek rá, óvom ( ahogy ő is minket), elvarázsol a belseje, imádok vele utazni.Ilyen autóra lenne szükségem/ünk, főleg hogy nem 1-2 évre tervezünk.

Egyik reggel asszony felvetette: -Nem megyünk el kipróbálni egy Giuliát?
-Áááá, kicsi, kompromisszumos lenne...
-Nézzük meg újra.

Nem kellett kétszer mondani, elindultunk a szalonba...folyt.köv.

 
>> EgyébAlfa Giulia Super Elegante 2.0 // 2019-08-22

Sokan megköveznek majd érte, de nem volt biztos, hogy újra Alfázunk.

Bővül a család, januárban már négyen leszünk, így nem volt olyan egyszerű a döntés meghozatala. Asszony rám bízta a dolgot, egy kérése volt, ne legyen fehér.
Honnan indultunk? Benzines, automata autót szeretnék, az sem baj, ha tetőablakos. Adta magát a Giulia (Szépe a Stelvio, de nem az én világom), de elvetettem első körben, féltem, hogy szűkös lenne.

Mik kerültek a kalapba? Kia proceed GT, Subaru Levorg, Opel Insignia Turbo kombi, Skoda Ocravia Rs kombi.

A végső döntés már ismert, de részletezni fogom az okait egy következő bejegyzésben.

 
>> EseményAlfa 156 1.9 Mjet 16v SW // 2019-08-22

Megtettünk közel 2000 km-t, mindenféle hiba és különös esemény nélkül. A "szarolasz" ismét bizonyított :) Családdal, csomagokkal haladósan ( nagyon jól autózható lett az optimalizálást követően ) 6,4 literes átlaggal értünk haza.

Novemberben elején esedékes a műszaki, terveim szerint begurulunk és kigurulunk 2 év friss vizsgával, majd átadásra kerül az új tulajdonosának, aki Budapest-Nyíregyháza vonalon fogja igen aktívan használni. Addig élvezzük az együtt töltött időt.

 
>> AutóápolásAlfa 156 1.9 Mjet 16v SW // 2019-07-30

Péntekre elkészült a hátulja, gyönyörű munkát végeztek. Ma lemostam, kitakarítottam és megállapítottam, hogy még mindig imádom :)
Hamarosan elindulunk az utolsó hosszú útra ( kb. 2000 km a terv, Horvátország, kinti csavargással) közösen, aztán novemberben elválnak útjaink, mivel addigra érkezik meg Giulia, de ez már egy másik történet lesz :)