Tagok >> Dempsey and Makepeace >> Blog
Nem melegedett 70-80 fok fölé a motor még kánikulában sem, következett a szokásos termosztát csere.
A korábban említett anomáliáknak véget vetett egy teljes kuplungszett csere. Valeo került bele.
Korábbi bejegyzésemben említett jelenség meg nem szűnésére és a viseletes kuplung főhengerre gyanakodva cseréltem.
Jelenség megmaradt,de legalább a főhenger új.
Már vásárlás után közvetlenül feltűnt egy számomra még ismeretlen jelenség (általában JTS) produkció,hogy meleg motornál mászkál a pedál fogáspontja azaz esetemben melegre lentebb emel ki éppen csak , viszont pl.: reggelre egy éjszaka ha állt, akkor felkeményedett a pedál és tökéletes volt egy pár km megtételéig. Olyat is előadott hogy menet közben ahogy hűlt pl.: több km és nem kellet váltani vissza keményedett. Az első ötletem az volt ,hogy esetleg nem bele való a fékfolyadék.
Cseréltettem a teljes rendszerben, ártani nem fog, de a jelenség az maradt.
Vásárlás után elvittem ellenőriztetni a klímát (mivel semmit sem hűtött és a kompresszor sem kapcsolt). Nyomáspróba alkalmával a cellux-al kókányolt klímacső kettévált legnagyobb örömömre. Szánalmas aki ilyet csinál, na mindegy. Kiszedtem a csövet és rendeltem egy nem töröttet a Tatai bontóból. Beszereltem , újra nyomáspróba, jó, töltés és pollenszűrő csere. Végre hideg van benne.
Nyomáspróba: 8.000-
Bontott cső: 8.000-
Nyomáspróba+töltés+pollenszűrő csere: 14.000-
A cső cserét magam csináltam : 0.-
Közel egy év és elment egy új tulajhoz ,az asszony megsiratta, az első alfa volt amit nagyon bánok, de építkezés miatt kellett egy dobozos , természetesen Fiat Dobló 1.9 JTD lett a választás. Jó utat és sok szép km.-t Blacki! 2016 11.21-én az első vevő azonnal vitte és másnap megköszönte .:)
Sikeres újabb 2 év műszaki vizsgát kaptunk, hozom-viszem bukta kizárva szolgáltatással. km: 158.023
Mivel tervben van 1-2 héten belül a friss műszaki ,előrehozottan vettem 4 db Nokian WR D3 205/55 R16 91H téli gumit ,amit a mai nyákonyás ,szutykos időben fel is rakattam. A gumik 22.900-as darabáron voltak. Egy százas volt kereken a sztori. A gumik 2016 21. heti gyártásúak.
Csináltattam egy komplett alvázvédelmet. Csak egy pici helyen volt valami a bal első ülés alatt.Le lett kezelve ahol kellett rozsdaátalakítóval ,hála ebből szinte semmi nem volt, és volt minden, csiszolás, kapargatás, takarítás.dobbetétek kiszerelése, kipufogó, maszkolás, mosás száradás alvázvédelem száradás kész.
Már vásárláskor éreztem a pedál keménységén és fogáspontján,hogy ezen is át kell esni előbb utóbb. Aztán a napokban már hallatta magát a hidraulikus kinyomócsapágy is. Elvittem cserére tegnap délbe és ma délbe készen el is hoztam. Lukas került bele , tárcsa szerkezet, kinyomócsapágy, váltóolaj csere, lendkerék alatt a főtengely is új szimeringet kapott,és természetesen a féltengelyek is. Az utolsó képen a kiszedett szett.
Km:157.420