16 év, 2 hónap, 5 nap. Ennyi ideig volt nálam a kis kormos. Nagyon szerettem, nem véletlenül maradt ilyen sokáig.
Pontosan érkezett a vevő. Kiálltam a garázsból az autóval, aztán elkezdték nézegetni. Olyan jó másfél órát tartott a mustra, kérdések, válaszok, stb. Kicsit laposak voltak a kerekek, látszik, hogy nem nagyon használtam mostanában az autót. Kerékfújás után a próbaúton mondtam, hogy kicsit lépjen oda a gázra. Megtette. Hát, egyrészt meglepődött, másrészt onnantól fülig ért a szája. :-)
Hazafelé menet kérdeztem, hogy akkor hogy érzi, mi a terv? A válasz az volt, hogy viszi, így megkértem, hogy az utolsó utamat megtenném akkor még vele. Termesztésen nem ellenkezett, megértette. Tettünk még egy kört, picit még autóztunk. Bitang jó verda ez még mindig, nagyon fog hiányozni.
Az új tulajtól ígéretet kaptam, hogy látni fogom még. Regisztrálni fog ide is, illetve találkozókra is jön majd. Mikor hazaért, küldött egy üzenetet, ezt le is mentettem, berakom a blogba.
Mindkét lányom sírva búcsúzott el tőle és én is megkönnyeztem. Kapott puszit a nózijára is.
Üres a garázs. Hiányozni fog...
Egy korszak lezárult, de az élet nem áll meg. Lesz majd, ami az űrt pótolni fogja.


:-(
Nehéz döntés volt. Fájó szívvel váltam meg ettől a gyönyörűségtől. Kapott puszit is a nózijra...
Bízom benne, hogy Kamy, az új tulaj éppen olyan nagy odaadással viseli majd gondját, mint ahogy azt én tettem. Szomorú vagyok, egy korszak zárult le az életemben... De ahogy mondani szokták, minden vég valami új dolog kezdete.
És hogy mi az eladás oka? Egy új szerelem... Egy nagyobb, erősebb, fiatalabb... Részleteket majd később...
Az autótól búcsúzom, de emléke örökké él, nagyon szerettem. És a YouTube-on is fent marad örökre, hogy láthassa az egész világ a szépségét... :-)
Sokáig árultam az autót, de kevés volt az érdeklődő. Végül már nagyon akartam egy 146 TI-t, így sokkal olcsóbban, mint amit szerettem volna érte kapni, de 2003 decemberében beszámíttattam.
Azóta láttam párszor a kocsit, kicsit le van lakva, törve is volt. Sajnálom szegényt, jobb sorsot érdemelt volna.