Új helyszínen került megrendezésre az AlfaCity. Zánka szintjét nem éri el, de szerintem jobb, mint Dunaújváros. Sőt, sokkal jobb! A tó sajnos olyan, amilyen, de végülis nem pancsolni mentem...
Reggel 8-ra, kapunyitásra érkeztünk. Sokat dumcsiztam szokás szerint, és úgy alakult, hogy idén fotókat sem nagyon csináltam. Összességében jól éreztem magam.







Nagyon jól éreztem magam. Ez köszönhető annak is, hogy az időjárás nagyon jó volt és hogy sok, sok régen látott ismerőssel beszélgettem. Többek között találkoztam MEO-val is, aki osztálytársam volt szakközlápiskolában. :-)
És találtam egy kis csomagot az autóm szélvédőjére rakva, amit külön köszönök. :-)












Évek óta nem jutottam el AlfaCitybe, és idén is rezgett a léc munka miatt, de végül csak odaértünk. Nekem tetszik a sziget, és nagyon jól sikerült a rendezvény. Vályi Pista hatalmas arc, nagyon tud mesélni, az égető napon állva még több órán keresztül szívesen hallgattam volna.
Sok képet nem csináltam, de látszik, hogy a telefonom kamerája nem volt elemében (lesett róla a külső lencse, szörnyű minőségű képeket készített).






Az időjárás nem volt a barátunk, de délutánra elmúlt az eső. Amúgy jó volt. :-)
Negatívum a pizzát illeti. Vásárlás előtt megkérdeztem a méretét, és hogy mennyit kell várni? 32 cm-es, 15 perc. Oké. Én egy nyugodt ember vagyok, de az elkészült pizza jó, ha 25 centis volt, de talán még annyi sem. A cetlire írt nevem valamiért egyre hátrébb vándorolt. Hosszú várakozás után ránéztem a sorra, még 3-an voltak előttem. Kb 10 perc elteltével már csak 5-en. Végül 40 perc után kaptam meg. Legalább finom volt, de azzal a lendülettel lángost is kellett venni...





Szép volt, jó volt. :-)
Kár, hogy kicsit megáztunk, emiatt fogok reklamálni a szervezőknél! :-D


Azt hiszem többek nevében is mondhatom, hogy végre sikerült megtalálni a legideálisabb helyszínt a találkozó számára. Nagy is, a Balaton is közel van, mindenre van hely. Hibátlan. Bár amikor elfoglaltuk a szállást, azt hittem, hogy 1972-ben vagyok Csehszlovákiában... Mikró nincs, ellenben van egy dombormű a falon, ami egy gyönyörű beázástól keletkezett. Hangulatos, na... :-D Befizettünk reggelire és vacsorára, azt mondjuk nem kellett volna. Választási lehetőség nincs, azt eszel, amit kapsz. Van egy hangulata ennek is, de ezt köszönöm, nem kérem legközelebb. Szóval minden oké, de kaját majd megoldjuk jövőre máshogy. A parti árak sem voltak elszállva, talán lehetne több büfé, mert hosszú sor volt a tűző napon. Ennyit a körülményekről, nyilván igény szerint minden megoldható. A rendezvény pedig jó volt, bár engem ilyenkor a programok érdekelnek a legkevésbé, elég sok ember van, akivel csak ezen a rendezvényen tudok találkozni és beszélgetni.
Amit viszont többektől hallottam, hogy sokak szerint nem volt igazságos a tombolahúzás. Hiszen az elővételes vásárlók dupla eséllyel indultak...
Jól éreztük magunkat, gyerekként nem voltam Zánkán, jövőre viszont újra megyünk! :-)

Ma felkerült a reklám matrica a szokásos helyre, a hátsó szélvédőre.



Fedett részen álltunk, így a nap nagyobb részét árnyékban töltötte az autó. Egész nap volt egy kis hiányérzetem, de nem tudnám megmondani, hogy mi hiányzott. Végül is jól eltelt a nap.
Negatívum, hogy a kézi mosóban a nagynyomású leszedte a festéket az autó elején lévő pajzsról. :-/
Saját készítésű videóm ITT érhető el.





Egy kiadós autótakarítás után ma felkerült a reklám matrica a szokásos helyre, a hátsó szélvédőre.


0
595
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Coffee - Minden ami kávé
- Alfa történelem, híres ...
- 155
- Filmek
- Spider
- Szerelőműhely
- 156
- Milyen a jó olaj?
- Együnk-igyunk, amíg teh...
Tagok
Új tagjaink
- boxerzsolti
- JanSzaZsu99
- Beni159
- PateszBoiii
- UrbanSanyi
- Karina24
- benassy
- Roberto81
- frksferi_GT
- farkasodu

