Az NPR-ben találtam CF2-es szettet.
Most ott tartok hogy azt kellene felvarázsolni a mostani dugóra, amin kiszélesítenénk az olajlehúzó helyét + furatokat bele.
A CF2 dugattyúhoz másik HF tömítés kell, (más sürítést ad az a dugó), de összerakható vele, és akkor megvannak az olajfurataid. De a mostani is befúrható.
Az, hogy most miért kezdte el úgy derülne ki, ha szét lenne szedve. De szerintem gyűrű lesz. Gyertyakép még megmondhatja, hogy minden henger eszi e.
Valószínű még nincs olajjal annyira eltelítődve, hogy elég még. Majd ha megevett pár litert füstöl és fújja is...
Mindössze azt nem értem hogy 10e km után ugyan ott vagyok mint egy éve. Ennyit bír egy gyűrűgarnitúra? Miért szinte egyik napról a másikra?
Miért nem büdös az autó mint egy éve? Tegnap kerültem vele és nem olajos a kipuff vége mint anno. Lehet hogy ez a Motul olaj szemben a Seleniával rendesen elég a katalizátorban?
Mi van ha CF2-es dugattyú kerül bele? Valahol olvastam hogy a CF2 gyűrűivel rakták össze.
Ezen felül a dugattyúban nincsenek furatok, emiatt a hengerfalon több olaj maradhat.
Itt is ezen agyalnak éppen, hogy visszateszik a furatokat, de a 3 részes olajáteresztő is kellene mindenképp, komoly motorokban csak az van már (3.2V6 is ilyennel szerelt)
Ennek járj utána, hogy ez tényleg használ e, mert akkor össze lehet rakni rendes gyűrűkkel (CPS, Total Seal, NPR), úgy, hogy meg van Flehone -al hónolva, és rendesen be van járatva (erről majd akkor beszéljünk, ha be kell járatni).
Innen szoktam rendelni gyűrűket, méret után: http://www.performanceunlimited.co.uk/
Furat, vastagság és a horony mélysége kell nekik. De NPRben is lehet találsz, nekik van magyar képviseletük.
"Mennyi km-t mentél az olajjal és milyen van benne? Esetleg kilóméterhez köthető az olajfogyasztás elindulása? "
- Motul 8100 x-Power 10W60 van benne tavasz óta. Az első kb. 2ezer km-en gyakorlatilag semmi sem fogyott, utána 1800-on több mit 1 liter. Ma 250 km-en jól látható a fogyás, azt mondom bő deci :-( Nem hinném hogy egy 2ezret futott olaj indítaná be a fogyást. A tavaly Selenia Racing volt benne, azzal is lett "bejáratva". A hegymászó túra majd 4e km alatt fél liter alatt maradt, egész évben 8e km-en volt 6 deci a fogyás, amit normálisnak tartottam.
"A bejáratás miként történt az új gyűrűkkel? (Terhelés, üzemállapotok, stb.)"
- Itthon mászkáltam vele vagy egy ezrest, általában a Balaton környékén a KRESZ-t betartva országúton. (Amúgy se szeretem neki tolni, arra ott a német autópálya.)
"Milyen gyártmányú gyűrűk kerültek rá? Az olajáteresztő 3 részes?"
- A márkát passzolnám, Csöri rakta be őket, emlékeim szerint 3 részes volt.
"Mekkora gyűrűhézagokkal lett összerakva a motor? Ki lett mérve mindegyik vagy csak felrakva a dugattyúkra?"
- Ezt is passzolnám. Amit láttam az az volt hogy a régi gyűrűn 0,8-1,0-es hézagok voltak. Józska bá mutatott egy újat, annál 0,1 körül volt.
"A hengerfalat áthónoltátok...?"
- Nem lett bántva, mert a hónolás még jó volt. Amit láttam amikor ott voltam, hogy mindegyik hengerben mindenhol tisztán látszottak a vonalak.
"Henger végig lett mérve, nem e ovális stb.?"
- nem tudom, hogy Csöriék mértek-e valamit
"Szelepvezetők meg lettek mérve és a szelepszár szimmeringek cserélve?"
- Szimmeringek lettek cserélve, plusz a szelepet meg lettek tisztítva.
"Mértél sürítési végnyomást a motoron most?"
- nem, itthon nincs cuccom hozzá
"Mennyi kartergázod van melegen?"
- Járó motornál működik az elszívás, ha leveszem az olajkupakot akkor ott szívja be a lebegőt. Leállítva jól láthatóan "füstöl"
Menet közben figyeltem a kipufogót a tükörben, de nem láttam füstöt. Se padlógázas kigyorsításnál, se motorfék alatt/után.
Mennyi km-t mentél az olajjal és milyen van benne? Esetleg kilóméterhez köthető az olajfogyasztás elindulása?
A bejáratás miként történt az új gyűrűkkel? (Terhelés, üzemállapotok, stb.)
Milyen gyártmányú gyűrűk kerültek rá? Az olajáteresztő 3 részes?
Mekkora gyűrűhézagokkal lett összerakva a motor? Ki lett mérve mindegyik vagy csak felrakva a dugattyúkra?
A hengerfalat áthónoltátok pl. Flexhone -al mielőtt gyűrűztetek? Megvolt a rendes crosshatch a hónolásban mindnehol és a felület megfelleő volt a gyűrűk fogadására?
Henger végig lett mérve, nem e ovális stb.?
Szelepvezetők meg lettek mérve és a szelepszár szimmeringek cserélve?
Mértél sürítési végnyomást a motoron most? (Szárazon, majd 1ccm olajat használva tömítésként az égéstérbe juttatva.)
Most nézem a tiéd belül csapat le a dekniben és visszafolyik ami tud. Ami meg nem tud kicsapódni azt beszivatják a motorral. Elvileg ez nem tud úgy eldugulni, mint a külsős lecsapatóval szereltek.