Mutasd

>> Szerviz2017-01-25

Lassan itt az ideje az olajcserének. Az olajat már beszereztem. 6 liter fincsi Selenia Racing. :)

>> Esemény2017-01-23

Egy blog egyrészt azért készül, hogy mások okuljanak belőle, tanuljanak a blog írójának hibáiból, esetleg információt kapjanak olyan szerelési, vagy más dolgokról, ami nekik is gondot okoz. Másrészt azért is készülhet, hogy saját magunknak feljegyezzünk olyan dolgokat, amire később is szeretnénk emlékezni - "kinek esze, kinek notesze", mondta többször is az egyetemen egy tanárom.
Na ez a bejegyzés inkább az utóbbi miatt készült. Nem hinném, hogy a kedves cartársakat bármikor is az a veszély fenyegetné, hogy Bulgária fővárosában télen autózzanak, de velem ugye ez is megesik.
Szóval a lényeg, hogy idén elég kemény a tél, sok hó is esett. Szokott hó lenni, de a helyiek bevallása szerint is az utóbbi tíz évben nem volt ennyi, mint most. Bár a bolgárok nem lepődnek meg 3 centi hótól, mint otthon és viszonylag rendesen el is takarítják a főutakat, de a kicsi mellékutcákat cserébe teljesen hanyagolják. Így ott csak a kocsik járják le, egy idő után szép mély nyomvályúkat kialakítva ezzel az úton. Éppen ezért mióta leesett a hó, nem is használtam Silverfox-ot egyáltalán. Ma viszont muszáj volt, orvoshoz kellett mennem, gyorsan. Szóval közel három hét után beröffentettem a V6-ot. Egyébként pöccre beindult. A fékeknek kellett egy kis idő mire bemelegedtek, de aztán teljesen rendben tette minden a dolgát. Aztán le kellett térnem a főútról és ekkor jött a tapasztalás, hogy bizony a Sport Pack ültetett futóműve nem erre való. Gyakorlatilag folyamatosan leért a haspáncél (még jó, hogy kicseréltem alumíniumra). Próbáltam úgy menni, hogy fél kerékkel a bakháton legyek, de a parkoló autók miatt ez sok helyen nem volt lehetséges. Így maradt a nagyon lassan, folyamatosan hallgatva a súrlódást, aggódva haladás. De túléltük. Mármint, hogy Silver Fox úgy tűnik nem szenvedett maradandó károsodást.

Végül álljon itt örök tanulságként, hogy tíz centi hó felett Szófiában NE/NE autózzon senki ültetett futóművel.
Ámen.

 
>> Autóápolás2016-12-03

Egy alapos mosás után hazafelé a szófiai forgalomban. Nagyon ráfért szegénykémre a tisztogatás...

U.i.: a képet a feleségem csinálta. Egyelőre még nem tudok vezetni és "szelfizni" egyszerre.

 
>> Autóápolás2016-11-28

Ma reggel vére kicseréltem a gumikat a kuplung és a fékpedálon. Egyrészt sokkal jobban néz ki, másrészt jobb vezetni is úgy, hogy nem csúszik le a lábam... Belülről most már nagyjából kész. Igazából már csak egy alapos tetőkárpit pucolás van hátra.

 
>> Autóápolás2016-11-27

Szépen leápoltam az üléseket. Jó cucc ez a Turtle wax.

 
>> Esemény2016-11-18

Megkapta Silverfox az új bolgár rendszámot. Kis közben járással sikerült elintéznem, hogy a négyzet alakút kapjam előre, bár sajnos erre felé ez is jóval nagyobb, mint kéne. Mindegy, ez van.

 
>> Egyéb2016-11-17

Ma reggel egy kis tócsára lettem figyelmes a kocsi alatt. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy mi az, ezért beraktam egy fehér lapot alá. Így kiderült, hogy fagyálló. Benéztem a motortérbe, de sajnos nem látom hol ereszt. Részletesebb vizsgálatnak kell alávetnem - csak ne kéne dolgozni, lenne időm Silverfox-szal foglalkozni...

 
>> Egyéb2016-11-17

Kíváncsiságból lekérdeztem az autó előtörténetét az alvazszam.hu-n. A felszereltség és minden egyéb adat stimmelt, egyik lopott autó adatbázisban sem szerepelt. Futásteljesítmény előzményt nem tudott adni a rendszer, pedig a magyarországi futását az ügyfélkapuval sikerült már lekérdeznem. Viszont volt egyérdekes pont: a kárelőzmény. Itt is csak a hazai adatbázisban talált adatokat, de az is elég mellbevágó volt:

2005. júniusában volt egy majd 1 milliós kárértékű balesete, majd ugyanebben az évben szeptemberben egy 257 ezres és 2008-ban egy kisebb: 42 ezres.

Azzal teljes mértékben tisztában voltam, hogy korábban törve volt az autó, de bevallom, hogy azt nem gondoltam, hogy ennyire. Azért egy közel 1 milliós kár egy ilyen autóban finoman szólva is jelentősnek mondható...

Szóval mindenkinek ajánlom, hogy szánjon rá időt és egy kis pénzt, érdemes ellenőriztetni a kocsit vásárlás előtt. Ha ezt a vétel előtt tudom, lehet hogy másképp döntök...

Itt egy kép a kártörténetről:

 
>> Szerviz2016-10-15

Mivel eléggé be vannak mattulva az első fényszórók Silverfox-on, már egy ideje keresgéltem valami megoldás után. Első körben az volt a terv, hogy felpolíroztatom és meglátjuk mennyit használ. Ugyanakkor szerettem volna megcsinálni "GTA style-ra", tehát, hogy sötét legyen a lámpa háttere. Ez az ezüst autón nagyon jól néz ki szerintem. Láttam másnál, hogy szét lehet szedni és lefújni a belsejét, majd újra összerakni, de ismerve saját korlátaimat, ebbe azért nem mertem egyedül belevágni. Lehet kapni utángyártott fényszórókat fekete háttérrel, általában DEPO és TYC márkájúak. A DEPO-t, ami a legolcsóbb egyből elvetettem, mert sok helyen olvastam, hogy nagyon rossz minőségű - látni meg azért kell :). A TYC-ről már nem olvastam olyan rossz véleményeket, de azért az drágább is. Szóval egyelőre kivártam. Aztán tegnap kis ráérő időmben átböngésztem az olaszautobonto.hu oldalát és ráakadtam egy pár GYÁRI új(!) Carello GTA első fényszóróra. Ezek egyébként hihetetlenül drágák szoktak lenni, de itt most nagyon le voltak árazva. Nem sokat gondolkodtam, felhívtam őket:
- Halló, meg van még?
- Halló, meg.
- Akkor kell.
- OK, holnap postázzuk.

És igen, másnap meg is érkezett szépen. Nagyon elégedett vagyok az olaszautobonto hozzáállásával, korrektek és gyorsak voltak.

Szóval most van egy pár gyári, új GTA első fényszóróm. Nem utángyártott, nem csak "GTA style", hanem eredeti GTA. Már csak be kell rakni. :)

 
>> Szerviz2016-10-13

Végre eljutott a kocsi Német Misihez, aki rámért a lambda-szondára és bizony nem működött megfelelően. Gyári új került bele (Bosch 0258006190), most úgy néz ki, hogy rendben van. Megszűnt a nehezen indulás és az, hogy hidegen nem megy pár henger. A reggeli büdös benzinszag is eltűnt. Remélhetőleg ezzel végére sikerült járni a problémának. :)