WarbiRunner (Gyuri) - főkép
>> AutóápolásAlfa 146 1.9 JTD // 2014-04-28

A szép gyári motorháztető megérdemelte hogy beállítsam amennyire lehet. Mint kiderült, az az autó 80e-t se futott amiről elhoztam.Kedvem lenne az egész elejét elhozni. Nade ennyire nem kéne ezt erőltetni...
Az illeszkedés látványosan jobb, de itt-ott elállt még mindig, és a baloldali fényszóró alatt sem illeszkedett a hűtőmaszk műanyag. Úgyhogy kevés szabadidőmben kipakoltam a szerszámokat, vittem mérőszalagot és tolómérőt és nekiálltam kihozni a maximumot a helyzetből.

Elsőként középre tettem a géptetőt. Végülis csak a zár rugós pöckét kellett arrébb tenni, és jó lett. Így nem feszül, könnyen csukódik-nyílik, és egyforma a hézag.

Aztán nekiláttam a baloldali fényszóró környékének, ott valami nem klappolt. Túl nagy hézag volt a hűtőmaszk műanyagtól, és nagyon neccesen ment be az irányjelző a helyére, nem is illeszkedett szépen.
Méregettem mindent mindenhez, aztán arra jutottam, hogy keresztirányban a főbb darabok a helyükön vannak. Viszont a baloldali fényszóró alsó rögzítése nincs a helyén, ezért áll furán az egész. Az a kis vékony lemez vacak amire a lámpa rögzül bentebb van, és behúzza a fényszórót jópár mm-rel.
Azt is tudom, hogy került beljebb, ez még a 2008 évvégi koccanás maradványa, a kasztnisok ennyire végeztek gagyi munkát.
Nem volt most időm szétkapni az egészet, és letört a lámpa rögzítőcsavarja is (típushiba, az alsók eltörnek és kész). Úgyhogy a túloldalon bevált módszer szerint kifúrtam a lemezt. A lámpán amúgy is van egy vak furat, azt felfúrtam, majd rozsdamentes csavarral összeraktam. Miután az eredeti állapotot már sikerült előállítani, nekiálltam különböző vastagságú alátétekkel kipróbálni az illeszkedést.
Végül egy alátétnek aligha nevezhető vaskos fémhenger került oda, de teljesen jó lett.
A motorháztető még ezen az oldalon egy hangyányit túllóg, de ezzel nincs már mit variálni, egyszerűen ennyivel rövidebb a sárvédő.
A túloldalon még egy zsanér csere kell, mert ott meg magasabb a zsanér, és felfelé kitartja a géptetőt, ami oldalról csúnya. Amúgy már egészen jól kezd kinézni.

>> Tuning és extraAlfa 146 1.9 JTD // 2014-04-22

Lassan hobbiautó lesz a munkaautóból, a kerekekkel is addig variáltam míg szép és jó nem lett.
Végül nálam kötött ki Szunyi felni szettje. Pont olyan mint a téli szett. Olasz gyártmány, de nem gyári. 156 tojástartós minta, de 4 lyukkal, amire anno azt írtam, ilyen állat nincs. Van, mostmár 2 garnitúra. Az összeset nem vásárolom fel, de ezt a két szettet betároltam, mert tetszik. A közepe bentebb van mint a széle, ellentétben a gyári felnikkel. Jobban áll ez a sportos "könyökölés" az autónak.

Plusz előny, végre nem kell különböző csavar a téli és a nyári kerekekhez! Véégre. Van 4 csavargarnitúrám a két autóra, és általában sosem találom el elsőre, hogy melyik felnihez melyik való :-)

És szép. szintereztettem, így van megint egy rendes nyári garnitúrám. A szín majdnem stimmel a fényezéssel, jó lett.

A gumik: egyszerű megoldást választottam. A közelben van a Vredestein képviselet, jól is centíroznak, gondosan szerelnek, úgyhogy nekik adtam oda a felniket, hogy tegyék rendbe, gumizzák fel.

Nagyon szép munkát végeztek. Külön meglepetés volt, amit elvileg tudhattam volna, mert már hallottam róla, hogy a gumin ott virít egy Design by Giugiaro felirat. Egy Alfán ez külön jó :-)

>> Tuning és extraAlfa 146 TD // 2014-03-31

Feltettem a nyári kerekeket. Fulda Carat garnitúra gyári tojástartós alufelnin 2004-es DOT számmal. A minta kb 90%-os, szinte újak lehettek amikor az autót "leparkolták" pár évre egy szervíz udvarán. Tavaly jól teljesítettek a kerekek, semmi gond nem volt velük. Ősszel annyit figyeltem, hogy hiába fújom 2.3Bar-ra, mindíg puhának tűnik és olyan tartás nélkül buggyan ki az autó alól. Ezzel szemben érzetre meg pont hogy keményen vette a döccenőket.
Idén feltettem és bizonyítást nyert, hogy max. 10 év egy gumi élettartama mintától függetlenül. Tapadás az még van, de iszonyatosan hangos lett. Pont olyan mintha csapágyhang lenne, zavaróan búg, fékezéskor pedig még hangosodik.

Próbából gondoltam egyet, feltettem a jtd kicsit lehasznált Bridgestone garnitúráját. Az 2009-es szett, kb 40e km-t futott, de lehet hogy többet. Minta még volna is rajta, a kopásjelzőt még nem érte el, de a belső élük lekopott nullára. Gondoltam egy próbát azért megér.

Az eredmény: puhán döccen, nagyon halkan gurul, és a tapadás persze még így is jobb mitn a Fulda szettnek. A közeli buszfordulóban leteszteltem mielőtt családos használatra átadtam :-) A jtd gyári felnijei pedig nagyon jól mutatnak a zöld autón. A dobfék kicsit kivillan, de az összhatás tetszik. Újszerűbbnek tűnik az autó. A gumik meg itt városban egy szezont még kibírnak.

Úgyhogy a TD megkapta az ötkarikás felniket örökbe, jól áll neki. Az utolsó képen a gyári felni. Jó lesz télre.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2014-03-19

Végre sikerült kerítenem jtd-be való gyári hibátlan tartóbakot, benne is van az autóban. Még csak városban próbálgattam, a különbség nem kicsi. A maradék morgás is eltűnt, legalábbis városi tempón. Az eddigiekhez képest nagyon halk! Nem véletlen hogy ólommal van kiöntve a gyári motortartó. Most inkább villanymotor hangra hasonlít ahogy szól, és fordulattól függetlenül azonos hangerőn. Nincs 2200-nál vagy épp 2800-nál hangosodás. Ez is megoldódott.

>> AutóápolásAlfa 146 1.9 JTD // 2014-03-11

Ma könyveléses ügyeim végeztével gondoltam egyet és beszaladtam egy bontóba, ahol vagy 10 éve nem jártam. Motortartót kerestem, gondoltam jtd-hez már csak lesz. És volt is! Úgyhogy megvan, gyári, ólommal kiöntött agyoncsillapított tartó. Már ázik a csavarmenet...
Hanem amiért ez a bejegyzés autóápolás kategóriába került:
Felkerült az újabb gyári alkatrész. Csak nem a Speedline garnitúra ami az előző postban erősen sejtetni engedte magát. Az ugyanis nem jött be. Feltettem, le is vettem, eladom, nem szép az autón.
Ami miatt ide került, az az, hogy ki tudja milyen rejtélyes okból pont most, hogy ismét betévedtem abba a bontóba, az első tárgy amit megpillantottam egy karcmentes ezüst 146 volt még bontatlanul. Nemrég érkezhetett. Csak nekem, csak most. És rajta egy olyan tökéletesen ép, nemhogy karc, de koszmentes motorháztető, hogy ott abban a pillanatban el is dőlt a sorsa . Így volt a legegyszerűbb és leggyorsabb. Lehetett volna olcsóbban géptetőt venni, de mivel színhelyes, és a srácok át is tették, nem gondolkoztam sokat. A jelvény is szép rajta, a pajzs pedig szintén hibátlan. Úgyhogy ott is hagytam a rozsdás vackot a bontóban, hogy legyen mivel visszatakarni a kis TS motorterét.
Még beállítva nincs rendesen, de látványosan szebben illeszkedik. A sárvédőktől való hézagot kell kicsit kiegyenlíteni, amúgy szépen fut a vonala.
És hát így esett, hogy Selénia 20K matrica virít a dízelemben. Nem baj, jó az ott, legalább piros :-)

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2014-02-24

Ahhoz képest hogy el akartam adni, jól belenyúltunk. Lehet mondani, hogy feleslegesen. De valójában az az igazság, hogy az amúgy tűrhetően egyben lévő, nem kopogó, lötyögő, használható de öregecske 146-omból lett egy nagyon új érzetű autó. A szaga nem stimmel csak, kicsit olajszagú még a sok szétszedéstől, majd kiszellőzik.
Egy hete kész, még azt az egy bakot majd cseréljük, de most tényleg kész. El sem hiszem. Dűlőre akartam vinni mindenképp, ezt is megtanultuk. Egy 14 éves autónál már kell erőfeszítést tenni, hogy minden stimmeljen, meglegyen az a makulátlan érzet amiről már azt hittem csak én fantáziálom hogy valaha olyan volt. De nem, most tényleg OLYAN!
A kulcs elfordítására nem ugrik szét a beltér, finoman beindul. Hidegen kicsit ércesen, fémesen kopácsol a kis jtd, de nem rezeg, remeg. A váltó finoman billen át sebességből sebességbe, a kuplung puhán végzi a dolgát, ha hirtelen engedem fel a pedált, jótékonyan elnyeli a bénázást, és csillapít. Nagy gázra nem remeg többé. Nekifeszül és lelkesen gyorsít. Hiába a hűvös idő, a motor csendesen duruzsol.

Konklúzió?
Az autó nem a sok km-től hangosodik, nem is attól mert öreg. Leginkább a silány minőségű utángyártott és felújított alkatrészektől lett hangos. Nem gondoltam hogy ennyire számít. Szépen bekerültek a gyári új, és jobbára első beszerelésű gyári használt alkatrészek, és olyan lett mint fénykorában.

A ráköltés? Tavaly nyár vége óta 250e körül áll meg, kezdve a klímajavítással. A legutóbbi kuplungozás volt 200 önmagában. Most a képen látható mik fértek a keretbe. Még a klímakompresszort is odatehettem volna...ez a halom alaktrész volt belökve a csomagtérbe, most pakoltam ki. Jó, a porlasztót hatásfokozóként még odatettem és két elegáns flex mozdulattal lecsaptam a szétrohadt kipufogóvéget...

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2014-02-14

A kuplungozás elkészült, beépítettük a Nándi autójából származó gyári Valeo lendkereket az új, Luk dobozban érkezett Valeo kuplungszettet és a gyári új kuplung kiemelő villát.
A lendkerék jó döntés volt, ezúton is köszönöm Nándi a korrekt állapotot és árat!

Itthon kimértem, a Luk gyári táblázata alapján kb belőttem az állapotát, egy 50%-os lendkerékről van szó. 100e km-t ki kell bírnia, főleg hogy chippelve is kevesebb nyomatékkal kell elbírnia mint az m-jetben gyárilag.
A váltások most érezhetően csillapítottak. Eddig semmi nem utalt arra, hogy egy rugós szerkezet csillapítja a kuplungolást. Most nagyon finoman, könnyen megy a váltás, elmúlt a zakkanás, zakatolás is. A pedál puhán, könnyen jár. Nagyon jó lett, ahogy vártam.
És igen, "csak" ennyi különbség van egy felújított és egy használt de gyári lendkerék közt: nem remeg, nem csúszik el padlógázra. Agyatlanul lepadlózva sem, 4-esben 1500-ról sem.
Lassan teljes felújításba csúszik ez a "jó állapot" mánia, de nem bánom. A porlasztó cserével a motor hangja lett gyönyörű, a kuplungozással nagyon kultúrált lett a váltás, és harapósak a kigyorsítások.

Egy bánatom van még....pont az eredeti, kiinduló probléma nem oldódott meg teljesen. Már nem morog a motor, nem dobol a kuplungpedál és nem ropog kinyomáskor, nem csúszik a kuplung ...de a boxerhang csak ott maradt. Mostmár felhangoktól, zörejektől mentesen, simán csak vibrál a beltér.

Vannak sejtéseim...a motorháztetőt kinyitva semmi nyoma ennek a hangnak, a motor szépen jár, semmi darabosság, semmi egyenetlenség nem érződik rajta. Fordulaton meg már-már szépnek mondanám a hangját, olyan kis finoman forog fel.

Bent meg gyorsításkor rezonál a középkonzol, rezeg a kormány, alapjáraton épp érezhetően maszíroz az űlés. Pont annyira, hogy idegesítsen. És szerintem még mindíg hangosabb mint kéne, nagyon "jelen van" a motorhang.

És ma próbálgattam álló helyben. Hirtelen gázadásra a motor nem bólint nagyot, sőt normálisnak tűnik. De az a kis bólintás észlelhető a gázpedálon lábbal. 2000-res fordulaton nincs cicergés és rezgés, de szintén a gázpedálon azt érezni mintha valami ütne, vagy az egész motor billegne. Nem is tudom hogy fogalmazzam, de közben meg a motort nézve az meg sem mozdul.
Alánézve a hátsó bak is rezzenéstelenül áll a helyén. Aztán beugrott valami...lehet pont EZ a baj?

Tuti biztos vagyok benne, hogy pár éve a hátsó tartóbak az alapjáraton rezgett mint a nyárfalevél, emlékszem hogy nézegettem, hogy normális e az úgy. És ugye minden bak cserélve volt ugyan, de egyik sem gyárira. Pont hidegben rezeg idegesítően és ahogy átmelegszik a motortér alábbhagy. Az utolsó hőmérséklet függő szivatás lenne?
Az u.gy. kínai bakok 3 év alatt felkeményedtek volna annyira, hogy már nem szigetelik el a motor rezgését? Aztán átmelegedve visszalágyulnak valamennyire. Erős a gyanúm. Ezért lehet kánikulában kis hajtás után tökéletesen halk az autó..

Chippelés óta megvan a boxerhang, de eleinte szép, kellemes tónusban, távolról jött. Aztán kezdett hangosodni a boxerség, mindíg hidegben jött elő. Aztán ráköltözött még az a ronda morgás amit autópályán csinált tipikusan esti hűvös időkben. Aztán még megtetézte az irgalmatlan motorháztető remegéssel, és érezhető kuplungdobolással.

A tipp: az alap probléma a felkeményedett motortartók. Ennek "köszönhetően" vált hallhatóvá az injektor miatti morgás, lehet enélkül sosem veszem észre annak az egy porlasztónak a könnyezését. Plusz emiatt volt érezhető annyira a lendkerék kiegyensúlyozatlan dobolása.

Utolsó tipp, ha ez se jön be, én adom fel és marad aboxerdízel...

>> EgyébAlfa 146 TD // 2014-01-28

Most hogy a jtd kuplungcsere miatt pihen, tényleg mindenhova a TD-vel megyek. Persze gyorsan bejöttek a mínuszok, leesett vagy 20 centi hó, hogy valami jó is legyen a dologban.
-7-ben kicsit teker mire beröffen, de hidegindító nélkül mit is várnék. Beindult még mindig, az akksi sem panaszkodott, egyelőre nem bántom.
Hóban viszont meglepett. A jtd se rossz, sőt...az is kiemelkedően jó csúszós úton, ez egy Alfánál elvárás... De ez a TD, egyszerűen flegma ahogy hóban a fordulókat veszi. Lehet hogy a 6 éves Conti gumik iskolázzák le az 1 szezonos Vredesteint? Benne lehet a kalapban. Plusz szerintem jobb a súlyeloszlása, könnyebb lehet a TD orra. Más a kormány szervó, a TD kisebb rásegítésű, ami hóban több útérzetet hagy. Alsó fordulatokon nincs mozdony nyomaték, csak pont annyi amivel még tapadnak a kerekek. Rövidebbek a váltófokozatok, mindíg van jó fokozat. A jtd-nél a 3-masnál nagy a "lyuk", sokat esik a fordulat. Ennél ez is pont jó.
Kifejezetten szűk kanyaroknál, kereszteződéseknél hihetetlen az érzet. Jó lendülettel ráközelítek a kanyarra, elkezdem kormányozni, ráhúzok kézifékkel, ellenkormány, majd negyed fordulat vissza. Ezt a mozdulatsort ha minden érzék és odafigyelés nélkül vakon megcsinálom, akkor is bekanyarodik, és egyenesbe áll. Direkt próbálgattam, csak az a lényeg, hogy higgadtan, egymás után meg legyen a négy mozdulat.
Jó kis gép, rendszeresen szolgál pozitív meglepetésekkel.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2013-07-02

Egy darabig hezitáltam azon, hogy esetleg meghírdetem az autót, eladom, és hozok egy frissebb, jobb, kevesebbet futott példányt. Ezt az ötletet autó nagyon nem szerette, ott torolta meg ahol tudta. A baloldali Unixos lengőkarnak nevezett vashulladék is elpusztult, ez 50e-t bírt. 20e-rel teljesítette túl a jobboldalit.
A jobboldalon ezzel egyidőben a kormányösszekötő is megadta magát, de nagyon. Olyat kottyant, hogy ijesztő.
Ezt tetézte a klímarendszer teljes lerobbanásával, majd nemrég sunyin bevillantotta a fékbetét kopását jelző lámpát is. Úgyhogy megsajnáltam...és megkegyelmeztem neki. Az autó marad, hisz valójában megbízható, jó autó, már ismerem minden porcikáját.
A döntést követte a klíma nagyszervíz, majd tegnap bekerült egy új balos lengőkar és jobbos kormányösszekötő.
Mindkettő Lemförder márkájú, összehasonlító tesztnek is szánom. Vajon a szalonból vásárolt gyári alkatrészek tovább bírják?
Első féktárcsa felszabályzást is kapott és új Jurid betétgarnitúra került be. A hátsó még jó, hadd menjen.
Végezetül elvittem egy lézeres futómű beállításra, remélem kiengeszteltem...
Egy biztos, visszakaptam a jól megszokott rezzenéstelen, "nagyon egyben" érzetű autómat.