Blog >> hosszbordásszij

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2017-10-06

Az autóhoz kapott számlák alapján 2012-ben, mintegy 80 000 km-rel ezelőtt cserélték a vezérlést és a többi hozzá tartozó hóbelevancot, így az eltelt idő indokolttá tette a művelet megismétlését.
Amúgy is illik evvel kezdeni a közös kapcsolatot, hogy biztosan tudjuk mikor mi fog következni, s hol tart épp a szerviztörténet. Került tehát az autóba új vezérműszíj a hozzá tartozó feszítő és vezetőgörgővel, vízpumpa, hosszbordásszíj szintén minden görgőjével, valamint egy új termosztát is - ez utóbbi azért volt szükséges, mert a régi folyton nyitva volt egy picit.
Közben kiderült, hogy a főtengelyszíjtárcsa is elég repedezett, így ha már le volt bontva, ennek is új állta a helyét.
Aztán ahogy az lenni szokott, szerelés közben derült még ki ez az - a legutóbbi futómű javításnál még csak repedezett bal külső féltengely gumiharang már verte ki a zsírt, így ahelyett is újat kapott az autó.
Az első fékek a hamarosan esedékes olajcsere alkalmával lesznek cserélve, addig még biztosan kibírják, de napjaik bizonyosan meg vannak már számlálva. Egy garnitúra Delphi tárcsát már be is szereztem, így ehhez már csak egy garnitúra fékbetétet kell intéznem.
Vettem új pedálgumikat is a fék és kuplungpedálokra, mert a régieket már megrágta a több mint 300 000 megtett kilométer. Utángyártott darabok (az Alfa logót keresve sem találni rajtuk), ennyit biztosan nem is fognak kibírni, mint a gyárik, de minőségüknek megfelelő volt rajtuk az árcédula is.
Végül felkerült a két kígyó az oldalindexek fölé - ez utóbbira már régóta vágytam - mégiscsak így igazán Alfa egy Alfa...

>> SzervizMarseus // Alfa 159 sedan // 2017-07-10

Kb. 10 hónapja vette a 2.4-est azóta vagyok tag és azóta készülök irkálni...
Első szervizem a vásárlást követően 2 hétre volt,az apropója egy surlodó fémes hang kuplungolás közben. Irány szerviz! Alfa szerelőhöz vittem,de mint kiderült a lelkesedése volt a legnagyobb. A hangra azt mondta,h talán a kettőstömegűm van fellazulva de ezzel még sokáig elmegy,gyűjtsem a pénzt mert kemény lesz és ha már ott voltam egy kis rutint megejtettünk: pollenszűrő,olaj,üzemagyag és légszűrő,váltóban olajcsere ( átmosatás nélkül mert akkor még nem tudtam,h azt sem ártana), motorban is olajcsere ( Selénia WR 5W 40 részecskesz. off EGR kiírva de már úgy vettem) és nyekergett a generátorszij körül is valami. 2 hétig volt a szerelőnél mert rendelt rá hoszbordásszijat meg az elasztikust (a rövid szíjat)amit nem tudott feltenni és ezért volt sokáig nála de végülis sikerült,igaz a nyekergés maradt tovább a szerelő széttárta a kezét.. meg sikerült az üzemanyagszűrő fűtőbetétjét (ha van ilyen) letörni de végülis visszakaptam a kocsit 2 hét múlva. Oda többet nem vittem. Használtam még tovább 2 hónapig a hang kuplungolásnál erősödött ugyhogy úgy döntötem nem várok vele tovább. Másik szerelő (vágja a pitét) Ő is kettőstömegűt mondott de végstádiumot sőt még azon is túl volt már hangról ítélve. LUK lendkerék és LUK kuplungszett ment bele + alsó hátsó lengőkar szilent mindkét oldalon + főtengely szimering lendkerék felől.A doktor jelezte,h a nyisszegés a generátortól az a generátor szabadonfutó és nem szíj (de legalább az is új) és a jobb féltengely lassan cserés lesz ill. felújítós. Lendkerék csere utén a hang megszünt,kuplunk tökéletes bár annak előtte sem volt gondja.Következik a pénzgyüjtés a folytatáshoz. Tettem ide képeket a váltószoknya előtte-utána meg a főtengely szimering csere előtte-utána képeket a többi a drágaságok.

>> SzervizCsongi // Alfa 156 1.6 ts berlina // 2017-02-14

Ma megvettem az új feszítőt... de inkább szettben szíjjal együtt. A beletört csavar kioperálása után be is került a helyére, szépen indult, de továbbra is kint van az ikon a műszerfalon... valószínűleg a bontott is rossz. :(

Folyt. köv.

249.964 km

>> SzervizOrosz // Alfa 156 Sportwagon 2.4 JTD 20v // 2016-04-12

Már úgyis sok ideje nem volt gond a kocsival(haha) ezért csinált néhányat magának. Kezdődött ott, hogy a hosszbordásszíj megnyúlt és nekiállt cincogni amikor bekapcsoltam a klímát, meg le-le állt a szervóm. Aztán valamelyik nap a D.Z. tuningba menet 200 méterre a bejárattól elcsattant valami a kocsiban(nem ijedtem meg,100%ig biztos voltam benne, hogy a szíj az, már számítottam is rá) úgyhogy beérve szervó nélkül varázsolhattam be a kocsit az emelőpadra. Ahol aztán kiderült, hogy a szíj vitte magával a feszítő konzoljának a talpát is, aminek rettenetesen örültem. Hál' istennek Zé megcsinálta a konzolt is és a szíjat is. Igen ám, de egy ideje már elég fura morgás jött a jobb kerék felöl nagyobb tempónál és kanyarodásnál, ami a féltengely miatt volt. Hát hogy hogynem a 200+ lóerő szétnyúzta a kis csillagocskát benne, úgyhogy azt is lehet cserélni. Lassan a kerékcsapágy jön azon az oldalon. Jó lesz ez a nyár is. Na nem baj, legalább a nyári pacskerok fentvannak!

Szíj:5000Ft
Féltengely csillag:36000Ft
Gumi(Dunlop SP SPORT MAXX RT XL 101Y):150000Ft

>> SzervizBomi // Alfa 147 1,9 JTD 16V // 2015-04-12

Esedékessé vált a hosszbordásszíj feszítő- és vezetőgörgő cseréje mert ez elmaradt a szíj cserekor és most visító hanggal jelezte hogy lejárt az ideje :)
Ami érdekes ,hogy Ruville dobozban INA vezetőgörgő és Dayco feszítőgörgő volt!
Délután kicseréltem (a régi is Dayco volt benne) azóta csend és nyugalom:)

>> SzervizDante // Alfa 156 2.0 JTS Sportwagon // 2014-03-18

Kialakult már pár hete egy enyhe /alig hallható/ csapágyhang a hosszbordásszíj felől. Mielőtt komolyabb baj lett volna belőle inkább kicseréltettem a tettest amelyről kiderült hogy a vezetőgörgő volt.
Mindemellett beszereztem ma egy komplett garnitúra kerékcsavart is.

Tegnap este ki lett cserélve a hosszbordásszíj a kocsiban.Még a multkori olajcserénél lett rákukkantva, és látszott rajta, hogy bizony az idő vasfoga már rendesen megrágcsálta.
A többit képekben:
1.- 2. kép Egykis matatás, néhány csavar kicsavarás, és gyöngéd erőszak után kint a régi szíj.
3. kép Megérett a cserére, szó szerint.
4.- 5. kép Ilyen az új
5.- 6. kép Még egy kis világíts ide, húzd meg arra, na most jó? .... és kész is:)
7.-8. kép Mindez, ővele, és ennyi kilóméternél történt
Azóta hálásan durúzsol nekem tovább :))

>> SzervizGTPeti // Alfa 156 Sportwagon 1.9 JTD Novitec // 2012-11-05

Szerkesztés alatt.

Addig is...


Alternatívák:
Dayco: Nekem úgy tűnik, hogy már nem olyan tartósak, mint a "156 időkben". (Lásd 159 topic...) A kép már az új verziót mutatja. A régebbi hasonlóan nézett ki, mint a régi Contitech.
Ruville=INA, lévén ugyanahoz a konszernhez tartoznak (Schäffler). Könnyen lehet, hogy a Dayco-tól származik.
A Corteco-t a BMW-sek cserélik szorgalmasan (Erhard írta).
Az Akron Warbinál 2 évet bírt. Kerülendő.
A Gates egy cartársnál rövid idő alatt széthullott.
Febi: Valószínüleg ez is Dayco.

Én hosszas mérlegelés után Continental VD1065 szíjtárcsát vettem. Ez már az "új verzió", eredetileg nem így nézett ki.
Kép 1.
Kép 2.
Kép 3.
Kép 4.


A csere menete:
...jól le van írva droberto cartárs blogjában.
Kieg.: Meghúzási nyomaték kb. 25Nm, a menetre ajánlott csavarrögzítő pasztát is tenni.



Szöveg és további képek jönnek.

>> Egyébsüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-09-08

Kb. 250km után, a nemrég cserélt szíjnak is van valami hangja (vagy valaminek, amihez hozzáér). Van valami fémes nyikkanó hang (mintha fémet súrolna a szíj). Emellett nem jár "egyenesen" (a klímakomp tárcsánál látszik leginkább).

>> Szervizsüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-08-29

A beszerelt Dayco szíj a motor bemelegedése után nyikorgott. Először azt hittem beleér valamibe, ami a melegtől kitágul. Beszéltem Zé-vel, ő egyből vágta a problémát, azt mondta, nem az első eset, hogy a Dayco szíj ilyet produkál. Melegen meg-meg csúszik. Így visszamentem hozzá és betett egy Contitech-et, meg is szűnt a hang. :)