Aktuális volt már a vezérléscsere többek között a P0365-ös hiba miatt is, miszerint a szívó oldali vezérműtengely pozíciója helytelen. Ennek oka volt a (hideg)indításkor jelentkező kerregő hang, ami a beindulást követő 1-2 másodpercig volt hallható.
A jelenséget első sorban a szívó oldali "VVT" tárcsa hibája okozta.
1-es kép: Beragadt a lock
2-es kép: Mert a rugó felfutott a műanyagra és amikor megkapta az olajnyomást, rászorult a lock "kupak"
3-as kép: Aztán megreparálva, (még működik)
4-5-ös kép: Ennek köszönhetően ennyivel volt eltolva a szívó oldal indításkor
Slusszpoénként, miután összejelöltem a tárcsákkal leszedtem a szíjat, majd beforgattam a helyére a vezérműtengelyt és rögzítettem, a másik oldalon a tárcsa visszatért persze nyugalmi állapotba (ahol lock-olnia kellene, de nem tette), visszatettem rá a szíjat befeszítettem a megfelelő értékre és két fog elcsúszás volt a vezérlésben. Tudom, hogy ez így nem pontos mert nem oldottam a tárcsák csavarjait, de két fog akkor is sok. Márkaszerviz :-( Bocsi.
Bontott nincs, nem is javasolja senki, bár nem értem miért, hiszen nem egy elromlós dolog...
Ha legközelebb jön a P0017-es hiba, megyek és másnapra rendelek egyet 60k-ért.
Senki se gondolja, hogy a Tibinek nem lesz semmi hibája, a nagy számok törvénye itt is érvényes, minél több lesz belőle annál több hiba fog jelentkezni.
Album...
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000079/0000079333t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000079/0000079334t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000079/0000079335t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000079/0000079336t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000079/0000079337t.jpg)
Régi kormánygomb illesztő kiszerelésre került egyrészről mert eléggé gány volt, másrészről pedig nem tudta azokat a funkciókat amit az újabb már igen.
Ilyen pl. a telefon gomb használata, felvesz-lerak, a Pioneer navi kihangosítójával és a gyárihoz hasonlóan gyújtás nélküli használhatóság is. Típusa az 1-es képen látható
Az új cucc bekötéséhez mindössze 4 vezeték kell az A1 stekkerből, a test, a kapcsolt 12 Volt, a CAN high és a CAN low. A dobozból a kimenet a navi felé a kézifék, rükverc, világítás, kézifék és a kapcsolt 12 Volt.
Ez utóbbi azért szükséges mert ez teszi lehetővé, hogy a gyújtás (gomb) kikapcsolása után is tudjon működni a zenedoboz. Egyébként meg csak a kulcs be ill. kivételével van/nincs kapcsolt villany a navi felé, ami miatt állandóan gyújtáson kellett legyen az autó pl. zenehallgatáshoz.
Két opció van a gombhasználatra, az egyik, hogy bent marad a Blue&Me modul, a másik meg, hogy kikerül az autóból. Én az utóbbit választottam, mert a rendszer nem tud elég intelligens lenni :-( Ha bent marad a B&M akkor annak kezelésekor, menüjének bogarászásakor pl. telefonkönyvben kereséskor azt egyszerre teszi a navi csatornaválasztásával, zeneszám urással stb... amikor a jobb oldali kormánygombokat nyomkodom. Erre nem találtam megoldást :-(
Így hát maradtam a második verziónál, kiszedtem a B&M modult és a mikrofonját is, meg az USB aljzatát is felhasználtam a navi bemenetére. A Pioneer mikrofonját betettem a gyári mikrofon helyére egy kis szivaccsal betámasztva és felül duct-tape-pel leragasztva lukat, kizárandó a szél okozta zaj negatív hatását. Jól hallanak a túloldalon általában, ill. nem hallanak rosszabbul, mint amikor ki volt lógatva a mikrofon a csillár mellett. Ronda volt na...
Már csak egy dolog maradt hátra, életre kellett kelteni a gyártó által beígért telefon gomb működést. Ehhez a MES-ben az eredeti állapotot (4-es kép) át kellett állítani. Tiltottam a B&M modult és az AUX bemenetet, ami a BT modulból küldte a hangot a gyári fej felé, és végül átállítottam a gomb típusát 10 funkciósra. A beállítás az 5-ös képen látható.
Ebben a konfigurációban ugyan buktam a gyári B&M kis kijelzőn kiírt információit, de ezek nagy részét már a navi elvette, így ez már nem okozott gondot.
Jelenleg minden kormánygomb funkció rendesen működik, a bejövő hívást a bal gombcsoport bal gombjával lehet felvenni és a jobb gombjával lehet a hívást megszakítani. Ez utóbbi korábban a hangvezérlés gombja volt.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078811t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078812t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078813t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078814t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078815t.jpg)
Kitakarítottam, leápoltam a bőr kárpitot, meg egy klímabombát is bedobtam. Kezdi elveszteni a holland füvescigi szagát a beltér :-)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078803t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078804t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078805t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078806t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078807t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078808t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078809t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078810t.jpg)
A bőr kárpitok elég elhanyagolt állapotban voltak.
A szálszakadást nagyjából sikerült orvosolni, de szükség volt egy kis felületfelújításra is.
A választásom erre a színfelújító balzsamra esett.
Tisztító és ápoló anyagot szintén ettől a cégtől rendeltem.
Tisztítást követően kezeltem a kopottas részeket a balzsammal.
Az eredmény kérdéses, nem tökéletes, de jobb lett. Lehet h nem úszom meg a festést.
1-2. képeken az előtte, míg a 3-4-5. képeken az utána állapot látható.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078795t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078796t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078797t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078798t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078799t.jpg)
Felragasztottam tükörragasztóval az első rendszámot :-)
Nem adták meg a D típusút most éppen. Előző kettőre érdekes módon igen.
Nincs kedvem utánamenni.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078582t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078583t.jpg)
3mm-es ruhaszárítókötelet húztam be a régi helyett. Továbbá kapott egy kis gány filctoll festést is. Vállalható. Még le kell kezelni fekete balzsammal.
1-2 előtte
3-4 utána
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078578t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078579t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078580t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078581t.jpg)
Sajnos úgy néz ki, hogy a feltevésem beigazolódott.
A szelepfedéltömítésnél szivárog az olaj a gyertyaüregbe.
Ez azért szar ügy, mert ragasztott :-(
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078577t.jpg)
Van egy kis szépséghibája a vezetőülés kárpitjának, ahogy a képen is látszik, megszakadt az él vezető szál. Kihúztam és ideiglenesen tettem bele egy vékonyabb damilt, amíg a megfelelő anyagot meg nem találom.
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078446t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078447t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078448t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078449t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078450t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078451t.jpg)
Tisztán látszik, hogy a hollandusok kamuztak a szervizzel kapcsolatban. A vezérlés és a hosszbordás környékén semmi sem volt cserélve. Olajat, olajszűrőt, légszűrőt, pollenszűrőt cseréltek, az olajat eltúlozták, mert sok ment a gyertyákhoz is, meg az egész blokkot meglocsolták és alul tiszta olaj az egész. Vagy a szelepfedél tömítésnél folyik az olaj a gyertyához, illetve a fötengelyszimering ereszt és az van a kocsi alján. Legrosszabb esetben mindkettő fennáll:-(
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078442t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078443t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078445t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078452t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078453t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078454t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078455t.jpg)
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078456t.jpg)
Yani volt olyan rendes és hozott egy pár Pioneer kiszedőt, így ki tudtuk venni.
Kiderült, hogy azért nem volt jó a rádió vétel mert Holland barátunk nem tette bele a fantomtápot. Ezt polcról pótoltam, így már vele van a (tér)erő.
Van benne TMC vevő ami jelenleg nem működik, erre még megoldást kell találni.
A képen látható régi kormánygomb vezérlő van benne, ezt cserélni fogom erre, mert ez elvileg tudja használni a telefon gombot is. Továbbá azt is várom tőle, hogy az autó leállítása után addig villany alatt tartsa a fejet, amíg a kulcsot ki nem húzom...
![](http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000078/0000078386t.jpg)