Blog >> lengőkar >> trw

>> SzervizKuccer24 // Alfa 159 1.9 JTS Ti Sportwagon // 2021-01-21

A gyári alsó lengőkartól búcsúzni kellett, mert nagyon kopogott. Meg is rendeletem Autodoc-ról a TRW márkájú lengőkart, 4-5 nap alatt megérkezett.

Rászántam magam, így hát nekiestem a műveletnek. Majdnem minden csavart simán kitudtam csavarni, viszont a bölcső belső részénél egyáltalán nem sikerült.
Így hát 2 óra szétszedési idő kárba veszett, tehettem össze mindent ahogy volt. Be kellett látnom, hogy ez akna nélkül nem megy sajnos. Szóval én azt mondom, hogy AKNA nélkül szinte képtelenség szétszedni.

Átálltam aknára, ahol kb. 45 perc alatt szétkaptam a dolgokat. A két csavar amit korábban nem sikerült kicsavarnom, úgy meg volt húzva, hogy egy 2 méteres vascsővel tudtam csak meglazítani. Így is akkorát pattant, azt hittem eltört a csavar.
Betenni sem volt egyszerű, szenvedtem vele eleget. Aztán nagy nehez megadta magát és sikerült mindent visszatennem a helyére. A csavarókat terhelve húztam le, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Az SKF felső lengőkar is megadta magát, nyikorog, viszont nem olyan hangosan, de azért idegesítő. Átszilenteztem a Lemfördert TRW sziletekre és az került bele.

Szóval a jobb oldalt már ki van minden cserélve!

Pont pár napja érkezett meg a bal oldali alsó lengőkar is. Arra a jövő héten fog sorkerülni.

TRW jobb alsó lengőkar: 49.524 Ft
TRW bal alsó lengőlar: 45.786 Ft
TRW szilentek felső lengőkarba: 7.000 Ft

>> SzervizKuccer24 // Alfa 159 1.9 JTS Ti Sportwagon // 2020-06-18

Borzalmasan nyikorgott már a jobb első felső lengőkar TRW márkájú. Már volt benne szilent cserélve (TRW), de az is feladta a harcot. Így hát rendeltem egy Lemförder lengőkart.

AutoDoc-ról rendeltem, gyorsan megérkezett. Szállítással együt volt 27.900 Ft.

Ki is cseréltem, de sajnos 3000km bírt, és ez is szintén elkezdett nyikorogni siralmas módon.
Fújtam már be Lítiumus WD-40-nel de nem igazán segített. Egyszer kiszedtem, hogy megnézzem melyik szilent kezdett el vonyítani de nem jöttem rá. Viszont észrevettem, hogy a baloldali szilet már kotyog.

Viccesnek tartom, hogy egy közel 25eFt-os "minőségi" lengőkarnak már kivan a szilentje és nyikorog.

Máskor tényleg az olcsóbb lengőkart választom és sűrűbben cserélem.

Amit viszont megtudtam, hogy nem mindegy a csavar mehúzási nyomatéka, mivel képes a csúszós szilentet kihordósodni és hamarabb elkezd nyikorogni.
Elvileg a meghúzási nyomaték 25NM!!!

>> SzervizJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2019-10-18

Az utóbbi időben némi kopogó hangot hallatott a kocsi jobb elölről. Doktorbácsi megállapította, hogy egy felső lengőkar csere megoldja a dolgot. Így is lett. Friss új TRW jobb első felső lengőkart kapott. Ismét csend. :-)

km állás: 207.654km

>> SzervizPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2019-06-01

Bal első alsó lengőkar csere, az előzőn szétszakadt a gumi és megadta magát a golyóscsap. TRW-t vettem az Elaforgtól, kapott új csavarokat is.

Csavar (60689020) 2.107 Ft (2 db)
Csavar (60657242) 1.237 Ft
Csavar (60655492) 2.080 Ft
Csavar (7676542) 2.246 Ft
Lengőkar TRW 33.139 Ft
Munkadíj 10.000 Ft

>> SzervizPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2017-12-16

Új kuplung (Valeo), főtengely és balansztengely szimeringek.
Új első felső lengőkarok (bal gyári, jobb TRW).
Új hátsó féktárcsa (Brembo) és fékbetét.
Légzsák lámpa világított, első övfeszítőket írta hibának. Kontakt hiba javítva, hibakód kiütve.
Ismét maximális elégedettség a Csörgő Autószervizzel.
Km: 179570

>> Szervizgiacinto // Alfa 156 2.5 V6 24V Distinctive // 2017-04-08

-Első felső és jobboldali alsó lenőkarok és stabilizátorok cseréje (TRW)
-Motul 10w60 motorolaj
-Mann Filter olajszűrő, légszűrő
-TRW lyuggatott-mart első féktárcsák
-Termosztát
Km:~241.000km

Eltelt 10ezer km az előző olajcsere óta, így aktuálissá vált újra.
A kb 1000 km-el ezelőtt beszerelt, korábbi szerelőm által javasolt alsó lengőkarok 500 km-t bírtak.. (kép) Eleve nem vagyok a kísérletezés híve, így ezúttal TRW került a helyükre, végre csendben van a futómű.
A jobb oldali stabilizátor pálca is cserés lett, így meg lett ejtve az is.

A műveletet a Csörgő autószervizben végezték el, alapos, gyors munkát végeztek. Köszönöm!

>> Szervizaranytl // Alfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-05-28

Az előzetes vizsgálaton megállapítást nyert, hogy az első alsó lengőkarokban a lengéscsillapító szilentje elszakadt, cserélni kell. Kuplung nem emel ki teljesen, ez az oka az autó bemozdulásának álló helyzetben, cserés. Bal hátsó hátsó lengőkar belső szilentje vsz még a futómű állításnál elszakadt, cserés. Hátsó gumi fékcsövek kissé repedezettek, cserés. Felső motortartó szilent szakadt, cserés.
Emellett persze a szokásos olaj és szűrők cseréje esedékes.

A lengőkar még a gyári volt, sőt minden futómű alkatrész eredeti, még talán a kuplung is a gyárban beszerelt cucc volt. Ez akár jót is jelenthetne, csak sajnos lassan elérkeznek az élettartamuk végére közel a 170000km-hez (lengéscsillapító pl.).

Előre kapott trw lengőkarokat, hátulra valami madaras márka, Erhardt szerint jó lesz.
Valeo kuplungszerkezet és Lpr kinyomócsapágy lett beszerelve. AP kuplung volt benne Fiat logóval és már megette a kenyere javát. A kinyomócsapágy berágta magát a szerkezet fémlapkáiba. Maga a csapágy sem volt jó, leszakadt róla a porvédő gumi és a hangja sem volt bíztató.

Ha már lent volt a váltó, szétszedettem. Kipucolták kívül-belül és eltömítették a házat, így végre nem szórja az olajat. Amúgy rendben van a váltó, még sokáig jó lesz. Egyébként a kuplungcsere nem egyszerű művelet. Le kellet szedni a bölcsőt, a kipufogót, a váltókart tartó lemezt és a kézifék kart is. Durva volt látni így szétszedve a kocsit.

Mivel lent volt a bölcső, kicseréltettem a stabilizátor szilenteket is. Ezek már a megvételkor is recsegtek a nagy melegben, de mivel bonyolult kicserélni, halogattam. Birth márkájút vettem (B340) a Bárdinál, de gyári szilent van benne. A rudat épp hogy megcsípte a régi szilent a szélén, szóval még jó.

A futómű sokkal csendesebb lett, tompábbak az utastérbe szűrődő zajok. Futómű állítás után végre középen áll a kormány :D
A kuplung bent fog és nagyon jól adagolható, még szokni kell.
A lengéscsillapító cseréjét egyelőre elhalasztottam, bár néha mintha kopogna a jobb első. Nem húzza már sokáig :(

166230km van az autóban. Valamikor nyáron megejtjük az olajcserét és esetleg a hosszbordás szíj feszítőjét és görgőjét is kicseréljük mert az is egyidős az autóval.
Rossz hír, hogy kevés olajat találtam a szelepfedél pereménél. 150ekm-nél volt cserélve a tömítés (utángyártott), egy gyárit bepróbálunk az olajcsere alkalmával és majd meglátjuk meddig bírja.

>> SzervizAbarai // Alfa 156 2.0 JTS Selespeed // 2011-11-24

Lassan úgy járok Csörihez, mint haza. Kaptunk két új felső lengőkart, hogy elöl is csend legyen. Gyári alkatrészek, szóval remélhetőleg tartósak is lesznek. Utána egy Balatonfőkajár túrán meg is hallgattuk, hogy nem halljuk. :)

Amúgy mintha kanyarodni is jobb lenne az új lengőkarokkal. Kíváncsi lennék, mennyi ebből a fizika, és mennyi a placebo hatás. Bár a lényeg mégis az, hogy érzésre szinte új autóban ültünk.

Apropó, vizsgáztak az új gumik is, bár egyelőre csak szárazon. Csendesek, mintha nyáriak lennének, és fognak, mint a zöld festék. Csak hó lenne már... Szuggeráljuk az időjárásjelentést, de Fehérvárra nem ígérik.