WarbiRunner (Gyuri) - főkép
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-05-01

A jeladó cserék után nem sokkal haveromat vittem a géppel, aki megjegyezte, hogy milyen halkan jár. Mondtam ilyen ez mióta "beidomítottam"...aztán mégis igaza lett. Autópályán 140 körüli tempónál figyeltem fel én is, hogy nincs hangja a motornak. Már a kezeim alatt amúgy is sokat javult, a Spuritól is halkult, de most eddig ez a csúcspont asszem. Fogyasztásom a 140-es tempóhoz 6.5l volt. Szerintem ez sem rossz.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-04-25

Túlvagyunk egy hetes jeladó kálvárián. Történt, hogy Budapestre menet, az M3-mason 150-nél egyszercsak leállt a motor, a piros injektor ikonocska tolakodó megjelenésével egyidőben. Lehúzódtam, vészvillogó ki, gondolkozzunk. Hívtam Ferkót, aki George-tól kért infókat, Erhardot, akivel dumáltunk vagy 5 percet, de közelebb nem jutottunk a megoldáshoz. Azonban az autó kis idő múltán beindult. Majd 10km múlva leállt megint. Hazáig eljutottunk, az utca végében Józsi bácsinál kiolvastuk az Agyat. Szenzor hibák kavalkádja, plusz LMM gyenge jel. Na bassz. Arra jutottunk, hogy vez.tengely szenzor lesz. Ezt ki is cseréltük, ezt a szerelővel közösen hoztuk össze, és egyedül vezérlésbontásba nem bocsájtkozok, ki tudja mi lenne a vége :-) Kész lett, 5km próba, jó, oké, mehet. Már hazafelé menet megállt...
Újabb kiolvasás, ismét köszönet Józsibának a nagylelkű segítségért. Na itt jött az első felismerés, csak fordulatszám jeladó hibát írt! Vagyis a sok hiba, mind régi betárolt hiba, az előző tulaj nem törölte. Tanulság1: hibamegállapítás előtt biztosnak kell lenni abban, hogy előzőleg üres a hibatároló!
A szenzor cseréjét otthon, felbakolva végeztem. Szar volt, nem lehet rendesen aláférni ennek a vasnak, de azért összejött. Azóta jó. Egy 10-esből megúszhattam volna az egészet...Tanulság 2: ha az ember guruló computert vesz, vegyen hozzá illesztőkábelt :-)

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-03-25

Hát ma bebizonyította az öreg kormos, hogy nőnemű. Minden sz_r rájött egyszerre. Reggel lapos balhátsó kerékkel fogadott ("jajj ma neee, fáj a fejem"). Na mondom nesze algopirin, rátettem a gyönyörű mankókereket, irány a gumis. Ingyé' szelepcsere, aztán go tovább, volt dolgom bőven. Kicsit gyengének is éreztem az autót ("jajj ne má' fáradt vagyok!"), úgyhogy kicsit meghúzattam, hátha...ébresztő aranyom! Na hát ami nem megy, ne eröltessük, node váltani csak kéne. De ez most azt se szerette ("ne piszkálj kérlek, mindíg siettetsz"). A kupplung már régóta nincs a topon, de most kifejezetten szarul működött és karcosan vette az összes sebességet de hát így járt, bébi úgy is betolom :-)
Na erre még a futóműből is elkezdett határozottan hallani a szilent (?) kopogása ("mondom hagyjáááál má' "). Eddig persze nem, vagy épphogy éreztem, hogy majd eljön az ideje. Na most pikk pakk úgydöntött, hogy eljött. Hát rosszban voltunk ma...

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-02-19

Nagyszervíz óta bő 2000 km-t autóztunk. Megrögzött motortér pásztázóként ellenőrizgettem az olajszintet, és azt vettem észre, hogy bizony most fogy. Előzőleg szintén Selénia WRD-t kapott, akkor 15000 alatt lényegében semmit nem ment lejjebb a szint. Mi változott? Nem tudom, de én az olajra gyanakszom. Mint másoknál is, megjelent a turbó környékén a kinyomott olaj is. Úgyhogy 10000km múlva búcsút intek a Seléniának azthiszem...


Comment 2008.07.07: Valószínű csak annyi volt a "fogyás" oka, hogy visszacsapó szelepes az olajszűrő. Első beindítás után rá kell még tölteni, akkor nyeli el a szűrő a neki járó olajadagot. Nos ez nem történt meg, én meg nem is néztem frissen, csak 2e km után. Ekkor feltöltöttem max alá picivel, és azóta is ott van, nem csökkent a szint semmit, de szó szerint! Most járok olajcsere óta 11000km-nél. Úgyhogy igazságot szolgáltatok a WRD-nek, azt kap legközelebb is :-)

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-01-25

Az 5 napja lejárt zöldkártyát megújítottuk! Simán lazán meglett. Életem első "tiszta" zk-ja.:-)
A srác kétszer jött ki beigazítani a szondát, mert nem akart semmit kijelezni a gép. Kb 6 felpörgetés után végre 0-tól különböző adatot regisztrált, majd nyomtatott is valamit. A zk-ba is bekerült egy ettől eltérő szám, ugyanis a srác meg se nézte az eredményt. Füstölés 4800-nál 0.92. Persze.. 4-ig se forgatta el, de meg is nyúztam volna, ha megpróbálja...

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-01-12

120633km-nél megtörtént! Sokak szerint nem volt rizikómentes eddig húzni, de mit ér az élet izgalmak nélkül. :-) Lecseréltük a vezérműszíjat és a feszítőgörgőt gyárira, a vezetőgörgőt egy apró malőr miatt nem a gyári szettből tettük be, hiányzott hozzá a megfelelő csavar. MIvel az autó kell holnap, összeraktuk Ruville görgővel, amit terveim szerint 30ezer futás után szíjastól átcserélek a gyárira. Így a biztos... Az új vízpumpát (Ruville), hosszbordás szíjat és annak görgőit is megkapta friss Selénia WRD és gyári olajszűrő kíséretében. Kicsit most azért nyugodtabb vagyok. A kikerült görgők már azért tényleg csereérettek voltak rendesen. A vízpumpa meg alig jött ki, két rögzítőfüle le is tört szegénynek. No mindegy, 2-3 évre most ez rendben van, gurulhat tovább a traktor!

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2007-12-22

Csak egy megfigyelés: termosztát csere óta észrevehetően halkabban, szebben jár a motor, élénkebben reagál gázadásra.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2007-12-20

Túlvagyunk a mutatványon, újra tökéletes az Autó,a víz 4km alatt 89 fokos, és annyi is marad!
Így szeretem, utálom, ha valami nem stimmel...Az alugaranciás fagyálló valami eszement pénz volt (3l 4500Ft), de ez van, ezen nem spórolok.
Megnéztük a váltóolajat, mert hidegen karcosnak éreztem a kettest. Az olaj Min és Max között, és tökéletesen tiszta, alig tudtuk leolvasni a szintet. Ez is rendben, mehet a gép!

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2007-12-18

December közepére csak összejött. A Wartburgról örökölt 185/60R14-es Continental WinterContact téligumikat felrakattam. Kicsit féltem feltenni a /65-ös nyáriak után, nem hiába. Egyrészt bár nem sokkal kisebbek így a kerekek, de feltűnően nem olyan szép így az autó. Olyan kis béna így. És ezt tetőzi, hogy konkrét gokart lett belőle, ami vezetési szempotból igen élvezetes és rohadtul kényelmetlen. Már a gumistól hazafelé letesztelhettem a futóművet egy vakegér papa jóvoltából. Jöttem egyenesen a Vámospércsi úton (Debrecen) a megengedett sebesség x-seresével (x valós szám), amikor szétnézés nélkül elém kanyarodott egy bácsika a ződ utánfutós asztmájával. Fékezés esélytelen, úgyhogy jávorszarvas teszt a túlsó útpadka igénybevételével... Hát meglepett, hogy mennyivel direktebb így a reakció, sokat számít az a 8mm különbség a gumi oldalfalában. De azóta dübög minden sz*ron, és hallhatóan a beltér sem szereti már ezt a keményebb stílust. Alig várom, hogy legyen pénzem egy garnitúra /65-ös téligumira. És alucipő sem lesz, amíg ilyen kritikán aluli utakon kell közlekedni.

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2007-11-21

Nem sokáig élvezhettem a lecsökkent fogyasztást...ahogy bejöttek az 5 fok alatti hidegek, elkezdett szórakozni a termosztát. Nyáron 88-89 fok körül állt be a mutató, és onnan nem nagyon mozdult. Most 80 fokra áll be, illetve emelkedőn 85-ig is elmegy, lejtőn meg csak78 körül van.És jól felment a fogyasztás vagy fél literrel. Kicsit nem jó ez így, úgyhogy hamarosan termosztát csere...addig meg óvatos közlekedés, végtére is nem üzemi hőfokon duruzsol a motor. Mellémég vészesen közelít a 120e km-nél esedékes nagyszervíz is, ami zsebbenyúlós lesz asszem...