RedOne - főkép

Jól elfelejtettem írni, miután kicseréltem a trafókat. Trafókat... többesszámban.
Volt egy olyan érzésem, hogy ha 1 trafó tönkre megy, akkor azt követi majd egy másik is. 2 trafót vettem így kapásból, hogy legyen egy tarcsi. Na jó, azért kettőt, mert mikor
szétszedtem megnéztem mindet, hogy hátha volt már cserélve közülük néhány és volt... kettőt már valaki cserélt előttem.

Kicseréltem a kettes hengert, aztán még másnap délután meghalt a 4. hengeré is.
Jól ki vannak ezek számolva. Így rögtön lett helye a másik trafónak is.

Na mindegy, jó megérzés volt, most egy teli vizes pezsgős pohár szépen megáll a blokkon, semmi rázkódás, gyönyörű alapjárat.

Viszont, hogy ne unatkozzak beesett a kuplung. Ez 250.000km-nél nem csoda.
Kap egy alsó-felső munkahenger és egy kuplung szerkezet cserét.

Szerintem ez lesz nálam az utolsó szervíze, mert kell egy kombi, nem férünk el.
Miért van az, hogy mire összeáll egy autó, addigra valamiért mindig el kell adni...

A tetőt lefóliáztattam, mert a lakk bemattult rajta, elég jampi lett. Jól áll neki, megy a sötétszürkéhez. A motorház tető is matt volt, viszont az szebb gyári fényen, a fényező gyönyörű munkát végzett. Szép lett.

 

Elöljáróban annyit, hogy örülök és szomorú is vagyok. Örülök, mert végre kiírta mi a baja,
és szomorú vagyok, mert nem volt Check-engine-em hosszú-hosszú ideje.

Amióta megvettem az autót, azóta volt az a jelenség, hogy hidegen (főleg télen), nagyon nehéz volt kezelni, gázra nagyot ugrott egyesben, kettesben meg rángatott olykor. Talán erről korábban írtam is. Nem írt ismert szervíz utasítást sem az e-learn sem az autodata, sem külföldi fórumokon nem találtam használható információt...
Check-engine sose volt erre utaló hibával.

Végig a gyújtásra gyanakodtunk. Rengeteg minden ki lett cserélve (főtengely jeladó, gyújtáskábelek, gyertya "pipák", gyertyák mind) , és ennek hatására ez a probléma valamelyest csökkent is. Az autó alapvetően használható lett, de sose szűnt meg teljesen a probléma.

Viszont most ! Most végre felfedte magát a hiba forrása.

Egyik reggel beültem az autóba és tisztára olyan érzésem volt, mintha nem menne egy henger. Kis telefonálgatás Apuval, ez mindig megnyugtat, aztán motorháztető fel, tvínszpárk burkolat le, és szépen lehúzgáltam a trafók primer csatiját. Lássuk melyik henger rakoncátlankodik. Nehéz volt megállapítani, mert mindegyik henger lecsatlakoztatása esetében nőtt a vibráció, változott a hang és egyenetlen lett a járás, de a 2. henger esetében valamivel kevésbé. Gyanús... rossz érzésem támadt... ez tényleg trafó lesz, ahogy azt Apu előre megmondta...
Aztán szokás szerint vártam 2 percet míg bemelegszik, és huss, minden OK, ahogy szokott.

Aznap délután elindultam a munkahelyről, nyugtáztam is, hogy milyen frankón megy az autó, milyen szép az alapjárat, mintha mi sem történt volna reggel. (Hülyén hangzik, de ha sütötte a nap az autót és volt egy alap hőmérséklet, sose volt gond, akkor is szépen sütött a nap.)
Miután a vízhőmérő kellően felmászott, egyszer csak autó elgyengül, check-engine villog !
Na ilyet sem láttam még... már majdnem megálltam, amikor újra erőre kapott.
Mondanom sem kell, tojáshéj a lábam alatt hazáig, bámultam a villogó check-engine-t (ami egyébként kialudt kb. 1km után), és imádkoztam, hogy érjek haza.
Otthon több se kellett, VAGCOM adapter kézbe, hiba kiolvasás megtörtént és nem nagy meglepetésemre két hiba várt: gyújtáshiba + 2. henger gyújtás kimaradás.

Ami érdekes, hogy amikor alapjáraton lehúzgáltam a trafókat, akkor egyértelműen nem volt gyújtás, viszont nem dobott hibaüzenetet az ECU.
Most, hogy terhelésen volt az autó (egyébként megnéztem a freeze-frame-et és 81% terhelésen volt a motor), így rögtön észrevette a computer, hogy baj van.

Végre... beérett a sok fiatal fejlesztőmérnök munkája, akik a kopogásérzékelő gyújtásfigyelésének algoritmusát írták... gratula srácok ! 3 évet kellett várnom erre :D.

Alig várom az új trafót, kíváncsi leszek milyen lesz vele hidegen. Remélem sima mint a tükör. Addig autó parkol, nem gyötröm, három hengerrel véletlenül sem akarok közlekedni... majd leírom milyen lett :)

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1.8 T.S. Saloon (Már nincs meg.. // 2016-03-25

Még tavaly nyáron (2015) sikerült szert tennem két világos szürke bőr garnitúrára, amiből egy törött (borult) autóban volt, ennek a bőrözése szép volt. A másik garnitúra érintetlen volt, viszont a bőr már eléggé a halálán járt.

A terv az volt, hogy a két garnitúrából csinálunk egyet. Hát ebből az lett, hogy a gyári plüss-t is be kellett vonni a manőverbe. Az egyik garnitúra ugyanis légzsákos volt (MOMO), hátul elektromos ablakokkal, a másik meg deréktámaszos nem légzsákos, hátul tekerős ablakemelővel. Utóbbiban plusz ülésfűtés....

Persze az én autóm elektromos ablakos, légzsákos verzió volt, így aztán a 3 garnitúra swinger klubosat játszott, minden eleme párosodott a másikkal, aztán csere... agyvérzés volt, mire összejött.

Olyan érdekességek vannak, hogy például a MOMO üléseknél a fenékpárna váza öntött aluminium, míg a régi nem MOMO préselt lemez. Természetesen a sínrendszer véletlen sem passzol.

A deréktámaszosba pedig nem lehet beépíteni a légzsákot, mert nem fér el.
A hátul nem elektromos ablakosnál a vezető oldali ablak vezérlő kisebb... szóval volt bőven buktató és kellett variálni rendesen, hogy mindenhova a szép bőr kerüljön, de az eredményért határozottan megérte.

Nekem az a tanulság belőle, hogy nagyon meg kell nézni a bőr szettet, mert sok pici apróságon el tud bukni a dolog, ami aztán hosszas agyvérzésbe torkollik.
No meg, kell egy végtelen türelemmel rendelkező Apuka, aki higgadt marad akkor is, amikor a kicsi fia éppen baltával készül beszabni az ablakemelő kapcsolót...
Köszi Apa :)

 

Rég nem írtam már... januárban jól megszívatott a POLCAR hűtő, amit még 2 éve (?) cseréltünk ki.
El se hittem, de a hűtőradiátor két szélénél, ahol a zárófedelek vissza vannak peremezve, mindkét oldalon elkezdett ereszteni.
Gyakorlatilag 1 hét leforgása alatt eszkalálódott a probléma. Még jó, hogy rendszeresen figyelem az olaj meg a víz szintet...

Marha gyorsan kellett szerezni egy hűtőt, de nem a legolcsóbbat, valamit, ami talán nem döglik meg 2 év alatt... NRF lett belőle. Nem fotóztam le, de sokkal-sokkal jobb minőség, mint a POLCAR volt. Kézben fogva, súlyra, kivitelezésre, mindenhogy érezni a különbséget. Hozzáteszem, öcsém autójában is POLCAR van, neki nem ment (még) szét. Persze nem szakszervízben szerelték be, mert mi csináltuk stb. stb. stb., és persze árban is van bőven különbség, tehát nem a márkát szidom, csak a tapasztalatot írom le. Ha úgy vesszük, olcsóért elment 2 évet... hagyjuk is... Most szuper. Nyilván nincs garancia arra, hogy az NRF többet elmegy, de valahogy van egy ilyen érzésem...

Amitől féltem, az az alsó csatlakozó, mert ugye az ezeken pattintós "O" gyűrűs és sajnos a POLCAR csatlakozója elég lazára volt tűrve, ezért a gyári "O" gyűrű nem is volt jó, mert eresztett. Túlméretes kellett. Kicsit féltem az NRF-nél is ettől, de ez teljesen passzolt. Elsőre. Csodás.

 

Miután ebben a melegben elviselhetetlen mértékűre nőtt a ropogása az első futóműnek, és tervben van egy külföldi út, úgy döntöttem nem várok tovább, több rázópad és több szerviz átnézetés után én magam (vagyis időközben öcsémmel ketten), nekiállunk és megcsináljuk.
Volt itt már mindenféle "diagnosztika", kormányösszekötő, felső lengőkar, stabilizátor rúd szilent.... utóbbit nem rég ki is cserélték, de lényegesen jobb nem lett.
Talán mikor megvettem és ki lettek cserélve a felső lengőkarok, akkor volt egy kis csend.

Elmentem tehát a FASTORIGINAL lengőkarok termőföldjére a 17. kerületbe, megvettem őket, és aznap délután neki is álltam.

Itt veszek is egy nagy levegőt, nehogy elragadjon a hév és káromkodjak egy pár oldalnyit.
Kiszedni pofon egyszerű volt. Kijött rendesen. Amint kijött, egyértelművé is vált számomra,
hogy ez volt mindvégig az erőteljes ropogó-kopogások okozója. Azt nem értem, hogy ezt szakemberek nem veszik észre ? Vagy csak lusták szólni ? No de azért vittem átnézetni... hagyjuk is... ideges leszek csak megint...

A két szilent ki van lágyulva, kézzel könnyűszerrel mozog, a gumi repedezett, a belső körbe is fordul a tengelyen. Kuka. Egyértelműen.

És innen jött a hatalmas szívás. Az új lengőkar szilent blokkjai merevek, kézzel nem is mozgathatók. Így rengeteget szenvedtem mire vissza tudtam játszani a helyére.
A trükk az egészben a több emelő együttes használata és a minimum 4db. kéz volt.
Eleinte sajnos egyikkel sem rendelkeztem, így viszonylag hamar facsarni lehetett a ruhámból a vizet. De végül a helyére ment. Itt aznap fel is adtam. Fájt az összes kezem.
Másnap jött segítség, öcsém. A jobbos lengőkar pite volt, de a becsavarozás...
Elfecséreltünk kb. 2-2 órát a lengőkarok utolsó csavarjának betételével...
...sehogy sem mentek be, a végén persze ennek a trükkjére is rájöttünk, összeraktuk a
futóművet, kereket vissza, ráeresztettük az autót, megnyomkodtuk, be is ült a helyére,
kis izmozással a csavar is bekerült. Még azt nem értettem, hogy ha az olasz mérnökök a külső rövidebb csavarok végét be tudták esztergálni, hogy menesztőt képezzenek és kisebb furatátfedésnél is központosítson, akkor a két belső esetében ezt mi a fenéért nem tudták megtenni ? Mindegy, kúposra köszörültem a csavarok végét, el is kapták a furatot rögtön.

Két teljes kora délutántól estig történő szívással kicseréltük őket.
Alapjába véve megérte, ha az eredményt nézem. De többet nem szeretnék nekiállni...

Az eredmény az leírhatatlan most aztán tényleg kuss van elöl. Se nyeszergés, se ropogás, se kopogás, semmi. Csak csend. Leszámítva a kormányösszekötőket, de az minimálisan szól, és nemsoká viszem futóműveshez amúgy is...

Ebből az egészből azt a tanulságot vontam le, ha a következő autóm futóműve elkezd kopogni, mindent ész nélkül egyszerre cserélek. Akkor rögtön tuti jó lesz.

 

Az autóm alacsony fordulaton elég erőtlennek tűnt. Sokszor rángatott is, de a
gyertyakábelek és trafószárak cseréje után sokkal jobb lett. Azonban nem tökéletes.
Mivel szinte már mindent átnéztünk, hibakód meg nincs, így elkezdtünk Apukámmal
gondolkodni azon, hogy mi lehet még ? Rá is találtunk a változó légbeszívó rendszerre,
vagy angolul Variable Intake Systemre. Pár hete kompjúterrel próbálgattuk kivezérelni, és érzésre elég "vérszegényen" mozgott.
Akkor eldöntöttük, hogy szét fogjuk szedni. Meg is néztük az összes szakirodalmat ami fellelhető, én több angol fórumot is végigolvastam az ügyben. Bizony, ha ez nem jó, akkor az könnyen okozhat gyengeséget, rángatást.
Ma szétszedtük. Vért izzadtunk a két hátsó gumibak csavarral, de szétszedtük.
Alig két óra szenvedéssel a szívósor a kezünkben volt...

Az van, hogy be volt állva kivezérelt állapotban, mint a szeg. Ez azért kellemetlen,
mert állítólag (angol fórumon olvastam) valahol 3000 körül kell bekapcsolnia, és valahol 4800 körül ismét ki.
Ez azt jelenti, hogy pont alacsony fordulaton nem stimmel a "klapni" állása, ami miatt az egész változó szívócsonk vezérlés rezonancián alapuló elve semmit sem ér, sőt ront a helyzeten...
Maga a "klapni" egyébként kb. egy negyed körpalástnyi felületen fekszik fel a szívócsonk házra, ennek a negyedkörnek középpontjában fordul el.
Ez is volt a gond. Az elmúlt 15 év olajpárája és a beszívott "kosz" szépen beült alá és beragadt a klapni az elosztóházba. Mivel szétszedni nem tanácsos, így alternatív megoldást kerestünk. Először az alaphelyzet spirálrugója lett letakarítva szépen féktisztítóval, majd belelocsoltunk párszor fél lityi benzint az elosztóházba.
Jól kiöblögettük és utána szépen egy vákuumkompresszorral és 12V-tal leellenőriztük a rendszert asztalon. Álomszépen kapcsol. Könnyedén, ahogy kell. Gyorsan össze is raktuk.
Az autó alapjárata gyönyörűen kisimult. Még várnom kell arra, hogy a komputer teljesen rátanuljon, de már most szebben, egyenletesebben húz és klímával sincs "remegés".
Ismét egy kis sikerélmény :).

 
>> AutóápolásAlfa 156 1.8 T.S. Saloon (Már nincs meg.. // 2015-05-25

Volt egy apró momentum, amit már le szerettem volna írni, csak mindig elfelejtettem.
Az én autómon is lekopott a festék az első emblémáról, ami persze nagyon zavart.
Találtam egy embléma javító készletet bulgáriából. Nem volt nagy összeg.
Mivel annak a híve vagyok, hogy ami javítható azt javítsuk meg, így rendeltem egyet és pont úgy ki tudtam javítani, mint ahogyan az alábbi linken látható. Nagyon pofás lett.
Persze kézügyesség és türelem kell hozzá.
A maszkot célszerű leszerelni a javításhoz, így nem kell kivenni az emblémát.

http://www.youtube.com/watch?v=PzeyzUok37I

 

Gyönyörű szép nap ez a mai. Hosszú idő után ma először nem ég egy hibajelző lámpám sem.

Elég rég óta nem volt ABS-em. Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy az előző bejegyzésemben leírt hibák csak és kizárólag a BOSCH 5.3-as ABS blokk-on belül jönnek létre és az ABS ikerszámítógépe diagnosztizálja a saját szelepeit rossznak. Tehát rossz. Ezt most nem is boncolgatom tovább, így van és kész.

Mivel elég sok mindent vettem már a világ minden pontjáról, így figyelgettem európát (Ebay), hátha valamikor felkerül egy BOSCH cikkszám alapján számomra megfelelő ABS blokk kompjúterestül. Nem is olyan rég sikerült leütnöm 4350Ft-ért (igen, 4350 magyar forintért) egyet Lengyelországból. Jött még rá némi posta, de nem bánom. Van egy olyan érzésem, hogy itthon ennyiért egy ablakemelő kapcsolót sem kapok bontóban.
Megvettem tehát, megjött, és beépítettük. Simán ment. Számítógéppel rögtön "kikérdeztem", de nincs hiba. Első nagy "hűha, ez ennyiért tényleg működik???".
Jött a feltöltés, légtelenítés, majd a teszt. Földutas az utca, így 50m-en belül ki is derült, hogy frankón működik az ABS blokk, szépen próbálta forgásban tartani a kerekeket, pedál masszíroz keményen. Mentem vele pár kilométert, rásatuztam párszor, had dolgozzon, meg persze kerüljön a rendszer nyomás alá rendesen. Ezután vissza a garázsba, fékcső hollandereket leellenőriztük, nem ereszt. Szuper. Eddig sikersztori, remélem egy darabig így is marad.
Azt majd elfelejtettem, hogy a fékolaj tartály ürítése közben vette észre Édesapám,
hogy a tartályszint kapcsoló nem jó. Egy sima kontaktust kéne, hogy adjon, de nem ad.
Csak azért írom le, mert ha nekem nem jó, akkor valószínűleg rajtam kívül sok embernek nem jó, csak nem tudnak róla. A baj az, hogy szakadásban van, tehát
teljesen mindegy hogy mekkora a fékolajtartály szintje, nem jelez "alacsony szintet".

Át is térek a klímára. Egy egész vasárnapot töltöttem az Audodata katalógussal, a laptopommal és egy multiméterrel a motortérben és a műszerfal mögött. Kimértem mindent. Tényleg mindent. Hogy az előző tulaj szerelője (vagy Ő maga), mi a csudáért cserélgette fel a reléket az akku előtt, azt nem tudom, de pont úgy sikerült neki, hogy egyetlen relé sem stimmelt a burkolatra felszitázott feliratozással... nem nagy gáz, csak bosszantó volt.
Megdöbbenésemre minden működött, még az is ami nem, mert azokat szépen leteszteltem direkt kötésekkel. A motorvezérlő lábait is kimértem, tranzisztorok feszültségei szépen rendben. Klíma mégsem megy, tehát csak a nyomáskapcsoló tilthatja a klímavezérlőt. Így is volt. Nincs benne kellő mennyiségű gáz.
Klímás levákuumozta, de nem tartotta a vákuumot. Kiderült, pont a feltöltő szelep a rossz. Kicserélték, vákuumot tartja, feltöltötték, nyomást tartja, de nem indul. Kicsit ciki volt a helyzet, mert a lelkükre kötöttem, hogy minden tuti, hiszen én magam mértem végig.
Persze, hogy a nyomáskapcsoló is rossz volt. Mondjuk mentségemre szolgáljon, azt nem igazán lehet kimérni, legalább is egyszerűen nem, mert otthon nyomást produkálni házilag kicsit nehézkes. Mindegy is, a nap végére lett egy 5.5C-ot fújó klímám. Szuper. Külön köszönet itt annak a csapatnak, akik feltöltötték (ha olvassák).

Már csak a ventilátor rövidre zárt 1-es fokozatát kellett megjavítani, mert az elégett előtét ellenállás helyére bekerült (előző tulajnál) egy szép pofás rövidzár.
Szintén Ebay-ről jött egy utángyártott a gyári helyére passzoló előtét 6300Ft-ért. Itthon hagy ne mondjam mennyiért találtunk... Rögtön vettünk egyet a család 147-esébe is, mert abban is tönkre volt menve a gyári.

A gyertyakábeleket 2 éve, mikor megvettem az autót átnéztük, akkor még jók voltak.
Pár hete ismét volt olyan reggelem, amikor mindenféle hibát kiírt, nem ment egy henger stb. stb. Felhívtam egy ex-Alfa szerelő barátom, Ő látatlanban annyit javasolt, hogy a gyújtást nézzük végig. Így is tettünk.
Lebontottuk, megnéztük, elrohadt a réz csatlakozó szinte mindegyik gyertyakábelen (pedig víznek nyoma sem volt). A trafó direkt csatlakozói rendben voltak.
Itthoni beszerzést itt is esélytelennek láttam, így rendeltem Angliából ProSpark gyertyakábeleket.
Nagyon minőségi szett, és olcsóbb volt a szett, mint itthon 1db. BOSCH. Mondanom sem kell, az autó járása tökéletes lett. No de ez egy alap dolog, tehát ezzel nincs mit "dicsekedni".

Nagyon remélem, hogy most egy darabig élvezhetem a "hibalámpa" mentes kilométereket.

 

Mikor megvettem az autót már volt nekem ELM-327-es OBD2-es adapterem, így alapvető dolgokat tudtam nézegetni vele, de az igazából csak egy "fancy" játékszer. Azt hittem, hogy hibakiolvasásra és törlésre jó, ami így önmagában igaz is, de abszolút nem mindenre. Mondjuk azt kifejezetten élveztem, hogy mobilon láttam menet közben több paramétert, pl. fogyasztás, akkufesz stb., vagy hogy menet közben olvastam ki és töröltem hibát pár koppintással a telefonon.

Namost eleve úgy vettem meg az autót (talán írtam korábban), hogy égett a Check-Engine, de az, hogy a nálam töltött egy év alatt az összes létező hibalámpa égjen... na erre nem számítottam. Azt még eleinte elviseltem, hogy az ABS és a (!) kézifék világít az ABS hibája miatt néha, de az is szépen állandósodott. Természetesen az ELM-327 csak a motorvezérlőt (ECU) tudja olvasni, a CAN-en lévő többi vezérlőt nem. Így fogalmam nem volt mitől jön elő. Mára állandósult, már folyamatosan ég. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a légzsák visszajelző is kigyulladt. Na ez már nem vicc, emiatt a vizsgán sem megy át, nomeg a biztonság az biztonság.

Úgydöntöttem (mivel járműdiagnosztika szakirányon végzős vagyok), utána nézek mi van a kocsiban, mi kell hozzá, és az mennyibe van. Hamar találtam is németországban megfelelő adaptert (VAGCOM 410), hozzá kábeleket és egy programot (MultiEcuScan). A cuccot megrendeltem, meg is jött, és ki is próbáltam.

Fantasztikusan jól működik, rácsatlakoztam a légzsákra, kiolvastam a hibát, mondta, hogy vezető oldali szélső légzsák valamikor szakadásba ment, de már nem élő hiba, ellenőrizzem a csatlakozót és a kábeleket. Ellenőriztem, semmi gond, hiba törlés és azóta nem ég. Kontakthiba lehetett, vagy a tönkrement akkum beesett akkufeszültsége miatt billenhetett be a hiba.

ABS vezérlőre is rácsatlakoztam. Azt is kiolvastam. Még jó, hogy nem vettem ABS szenzort, mert a leengedő és feltöltő ABS szelepekre panaszkodik, mégpedig a vezérlése vagy szakadt, vagy rövidre zárt időnként. Úgyhogy következőnek azt fogom ellenőrizni, remélhetőleg szimpla kontakt hiba.

Klíma vezérlőt kihagytam egyelőre, de arra is ránézek majd, mert nem hűt a klíma.

A motorvezérlőt is nyaggattam kicsit. Kiderült, hogy 231.000km helyett 220.000km van "csak" a kocsiban (ezt nem tudom hova tenni, valószínűleg 10 ezernél ECU cserés lehetett). A vezérlőt 2001/03-ban programozták fel és soha nem végeztek rajta módosítást. Az autó 255-ször lett fordulatszám tiltatva, és 392 másodpercet ment magas fordulaton (pirosban) a 13 év alatt... Miket meg nem tud az ember ??? :D

Végignéztem az összes szenzort, és végre pontos és részletes leírást kaptam a változó vezérlés szenzoráról is, ami mostmár egyértelműen kontakt hibás valahol, a VC vezérlésnek semmi baja. Ha lesz időm és oszcilloszkópom, akkor kimérem.
Szerintem spóroltam magamnak pár tízezret...

Régen nem írtam már a blogra. Nagyon sok mindent kicseréltünk az első futóműben, mivel nagyon irritált a kopogás. Felső lengőkarok (Fastorginal), stabilizátor összekötők (kutyacsont), idén pedig mind a két pár kormányösszekötő. Egyik sem hozott sikert.
A stabilizátor rudat többször ellenőrzitük, de nem lötyögött. A héten elvitte a szerelőm rázópadra, mert mi már feladtuk a harcot, majd azt mondták, hogy a jobb felső (egyébként cserélt) lengőkar a rossz. Vettem egy Monroe-t és szidtam az olcsó gagyit, de teljesen érdemtelenül, mert kiderült a szétszedéskor, hogy nem az volt a kopogó szellem lakhelye. A Fastoriginal lengőkar tökéletes állapotban van 1 év után.
Amikor az összes csatlakozási pont lekerült a stabilizátor rúdról, akkor lehetett látni, hogy lötyög. Mondanék valami csúnyát, de itt jön az, amit még épp eszű ember nem látott.... Nem lehet leszedni a stabilizátor rúd gumibakjainak hordozópántját, mert hiába tartja azt egy csavar, az Alfa mérnökei úgy döntöttek, hogy le- és össze- is hegesztik. Na itt azthiszem bátran mondhatom, hogy ez hatalmas ökörség. Természetesen cserélni csak úgy lehet, ha a komplett alsó hidat lebontjuk, de azt meg úgy célszerű, ha kivesszük a blokkot... Remek. Ehelyett inkább a szerelőm előállt egy ötlettel, hogy összébb préseli a bakot tartó lemezt. Csinált hozzá szerszámot, sikerült is. Ettől függetlenül a "manyákolás" nem lesz végleges megoldás, de most nem fért bele egyikünknek sem, hogy 3 napig mókoljunk az autón. Hozzáteszem, teljesen csendes lett a futómű, persze azt nyilván sejtem, hogy nem sokáig. De legalább egy darabig és legalább tudjuk mi zörgött.