Mutasd

>> Esemény2018-08-25

El is felejtettem ide feljegyezni, hogy Csongor barátom viseli gondját ennek a szuper járgánynak augusztus óta. Kaptam céges autót, ami ráadásul pont ekkora is (csak német :S), ezért badarság lett volna megtartani, Csonginál jobb kezekbe nem is kerülhetett volna.

Előtte azért elvitt minket nyaralni hibamentesen. Szerettem :)

>> Esemény2018-05-03

Már egy éve nálam van, bejelentkeztem olajcserére. Mire végül a próbálkozásaim sorából csere alkalom is lett, belement ~12ezer km az előző olajba. Kicsit bosszantott, mert 10 ezret akartam, de hibátlanul teljesített a kocsi, főleg pályán mentem vele, így ennyi bele kell, hogy férjen. Ezalatt nem fogyott szinte semmi a minőségi löttyből, egy egységgel mutatott kevesebbet a vége felé a visszajelző, ennek örülök. Meg annak is, hogy már-már unalmasan megbízható a kocsi, egy tompított izzót kellett cserélni az 1 év alatt, illetve ahogy korábban írtam elfogyasztotta a gyári önindítót, ezt cseréltük. ű

Most (is) cseréltettem légszűrőt, pollenszűrőt és gázolajszűrőt is, így a tuti. A D.Z. műhely pecsételt a szervizkönyvbe, egész fura érzés, hogy végig vezetett szervizkönyvű kocsim van.

Kértem Zét, hogy nézzen rá a fékekre (még gyári a tárcsa így ~76 ezernél), de azt mondta még sok van bennük. Meglepő, de nem bánom. Elég erős a motorfék, így nem sokat nyomkodom a pedált, no meg nem kínzom városban meg kis távokon, arra ott a Mini :)

Megjártuk most a hosszú hétvégén Bledet, csodálatos a tó, a kocsi ment szépen, suhantunk végig, néha a német autópályán elég gyorsan is, de a fogyi nem ment 7 fölé így megpakolva sem.

Az utcán parkolás nyomaitól eltekintve hibátlan "kis" vas.

>> Egyéb2018-01-30

Zsákutca végén lakunk, ott is parkolok, nem mindenkinek sikerül megfordulni :(
Betétlapot adni meg pláne nem divat...

 
>> Esemény2017-06-28

Hibátlan "kis" kocsi. Nagyon élveztük az utazást mindenfajta úton.

A fogyasztással úgy voltam, hogy klímával, tempósan 8 alatt bármi jó sok autópályával, némi várossal, helyi hegymenetekkel, mindennel. Erre egyik tank 6.86 lett, a másik meg 6.38. Mondom mi a fene, de átszámolva is annyi. Comp szerint az első 6.9, a második 6,6 volt, de megfigyeltem, hogy az utolsó pár km vezetési stílusa simán átírja az akár 2-3ezer km-es B trip átlagát is, ami nyilván hülyeség, de együtt lehet élni vele, pláne, hogy nem nézegetem gyakran, csak az első hosszú úton érdekelt.

Kényelmes, szuper a napfénytető, a bőr, a klíma, minden. Imádjuk. És öröm volt ránézni az apartmanból minden alkalommal. Jó, hogy nem volvót, vagy mazdát vettem asszem :)

>> Esemény2017-05-25

Haboztunk, feldiszítettük és tádááámm

>> Szerviz2017-05-18

Hiányzott épp, mint üveges tótnak a hanyattesés, hogy megmakkanjon az önindító, de hát a jó öreg Bosch nem kérdezett, nem is tekert, szép csendben elhalálozott. Zé cserélte igen rugalmas munkavégzés keretében (este fél10kor diagnosztika, másnap alkatrész beszerzés és csere), köszönet és hála érte.

>> Esemény2017-04-22

Már nagyon rég fotózgattam km állásokat, de nem is volt olyan kocsim soha, amiben ennyire kevés km volt, ezért lőttem a 67 ezerről is. Plusz az IKEÁs ültetésről, egész sok minden befér a kocsiba, az MX5tel bajban lettem volna :)

>> Esemény2017-04-16

Ördögi km állást rögzítettem az M3-ason. A kocsi remekül muzsikál, elégedett vagyok eddig Vele. A tetőablak autópályatempónál elég hangos ha nyitva van, akár bukóra, 100ig egész kellemes, de főleg városban a tuti.

 
>> Esemény2017-04-09

Benzines autót akartam. Volvót és Mazdát néztem az elmúlt napokban, de nem győzött meg a hazai kínálat. JTS-t, akárki akármit mond, nem akartam venni, ezért nem is nagyon nézegettem Alfákat. 2 MX5ös után már nem is idegenkedtem annyira az OFFos verdáktól, de hát végül csak hazatértem.

És igen, dízel lett. Ezt még meg kell emésztenem, de a kocsi segít benne. Hála a 66 ezer valós kilométer futásnak, illetve Ákos vigyázó kezeinek, nincs olyan nehéz dolgom.

Megnéztük, megalkudtam, elhoztuk.

PS: a tetőablak király dolog és ritka is, de nem lőttem még róla képet.