Gondolkoztam mi legyen a nyári kerekekkel. A két első szinte új gumi volt, a két hátsó viszont a belső peremén teljesen el volt kopva, kuka. Goodyear Efficientgrip volt rajta, ami egyrészt csendes és jó tapadású gumi, másrészt borzalmasan kényelmetlen, kemény, rázós. A lányoknak is feltűnt, hogy hátul kényelmetlenül ráz rossz úton. Mivel a téli gumikkal ez elmúlt, sőt az egész autó érezhetően kényelmesebb lett, a teljes átgumizás mellett döntöttem. A két elsőt eladja nekem a gumis. Nyilván bukok rajta így, de nem bántam meg. Felkerült négy egyforma vadiúj Vredestein Ultrac, és ismét nem csalódtam. A 159-en is ilyen van, ott is feltűnően puha párduc tappancsként viselkednek a gumik, ugyanazt kaptam most is. Határozottabb kormány erő, sima halk és puha futás. A tapadást majd meglátjuk, de a célnak ez így máris ezerszer jobban megfelel.
Hosszas gondolkodás után meghirdettem. A Giulietta is kellett hozzá, hogy így döntsek. Ősz óta kb. 500km-t autóztam vele, nincs szükségünk most két autóra, most tudok nyugodtan kiszállni belőle. Úgy átadni, hogy egy jó autót adjak tovább, problémák nélkül. Úgy eladni, hogy még én is értelmezhető összeget kapjak érte.
Ma értejöttek, Zen mától másnak Zenél. Sok élményt az új gazdinak. Igazán jó helyre került, igényes, alapos emberhez, remélem egymásra találnak.
Hát.. ja hiányzik. De majd elmúlik :-)
Hétfőn vittem el az autót a fényezőhöz, az iskola járatot addig Zen teljesítette nyárigumikon. Szerencsénk volt az időjárással, és úgy az egész üggyel. Nem hiányzott persze, de egyszerűen, gyorsan túlestünk rajta. Chili újra tökéletes formában, karcmentesen, teljesen új gyári küszöbbel ma haza is jött. A műhelynek ahol javították nem véletlenül ennyire jó a híre. Tökéletes munkát végeztek, tényleg olyan lett az autó, mint volt. Választhattam volna a küszöb kijavítását is, ugyanis avultatták az alkatrészt. Inkább kifizettem a biztosítás által nem fedezett összeget. Nekem így kerek a dolog.
A ködszitálós reggeleken az eredeti törlő lapátok már nagyon nem működtek. Érdekes, hogy teljesen épek a lapátok, puhák a gumi élek, viszont eldeformálódtak a sok egyhelyben fekvésben. Jó régóta semmire nem használták őket. Az már biztos, hogy telet nálunk lát először az autó- már ha el nem marad idén is - de kezd gyanús lenni, hogy az esővel is mi ismertettük össze.
Mára hozták meg nekem az SWF ablaktörlőket, amit rendeltem. Veszettül drága, de...
A zöld TD-nél a gumit kellett cserélgetni a karban, nem szerettem gyakran csinálni. Így kitapasztaltam, hogy melyik márka ami tényleg jó. És az SWF annak bizonyult, több szezonon keresztül hibátlanul, hangtalanul törölt. Így legyen most is.
Hogy ez is rögzítve legyen, még szeptemberben megkapta a piros autó a szélesebb, kényelmesebb, térkövesebb beállót. Szerettem ott nézegetni a 159 formáját, de így logikusabb, kényelmesebb a napi sürgés forgás.
Úgy tűnik ez eldőlt, a 159-re nem kerül téli kerék idén. A gumik elkoptak, már nem adok nekik még egy szezont. Újat nem veszek rá, a tavalyi tapasztalatok alapján felesleges, 1000km-t ha mentünk téli körülmények között az autóval. És még előttünk a karantén.
Ezzel a lendülettel a Giulietta megkapja Zen téli felnijeit, nagyobb szüksége lesz rá. És végre kész amit elterveztem, úgy gondolom jól alakult. Az autó amivel a családom naponta közlekedik, annak legyen az aktív és passzív biztonsága is maximális. És legyen Alfa.
Mivel az autó kinti műszaki vizsgája lett honosítva forgalomba helyezéskor, hamar eljött az első itthoni műszaki ideje. Fel is hívtam a szerelőmet, hogy vinném a pirosat, műszakiztassa már le valamikor októberben. A válasz: "Te Gyuri, én nem kellek ahhoz. Az az autó bárhol átmegy, olyan mint egy új"
Jól esett ezt hallani. Azért adott egy számot, hogy hova vigyem, ő is oda hordja újabban az autókat.
Felhívtam, kaptam időpontot, mára szólt. Mit is írjak. Fél órát ücsörögtem, majd visszakaptam a papírokat, kulcsot, kész, minden rendben az autóval. Jó ez így kalandok nélkül.
A véletlen úgy hozta, hogy pont Budapestre kellett mennem szombaton, mégpedig elég korán, fél nyolcra. És aztán pont volt egy szabad délelőttöm, így az utolsó pillanatban regisztráltam az Alfa Amore vezetéstechnikai tréningjére. Régóta terveztem, hogy egyszer elmegyek,most jött ki rá a lépés. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a téli csúszkálások számítanak e, jó berögződéseket adnak e egyáltalán olyan helyzetekben, amikor az autó stabilitását megőrizni kell (nem keresztbe vágni) vagy visszaszerezni.
Szintén érdekelt, hogy a 159 hogy szerepel alattam, volt róla egy kialakult képem már, vajon változik e a véleményem?
1. Körpálya, vészfékezés, nagy kanyartempón megcsúszó autó
Első feladat volt, kicsit izgultam, bevallom. Egy vészfékezéssel kezdtünk vizes aszfalton, majd műgyantán. A legelső vizes vészfékezésemkor döbbentem rá hogy mennyire profik akik vezetik a tréniget.
"746-os, sokat vezet ABS nélküli autót, nem abban ül! A végén is szorítsa azt a pedált rendesen!" És igen, teljesen igaza volt, úgy fékeztem ahogy a zölddel, a végén reflexből kerestem a tapadáshatárt a fékkel, bizony sok centit lehet nyerni ha nincs abs. Oké, innentől figyeltem erre, és nem is jött elő újra az elavult reflex.
Ezután körben "verettünk" nyomtuk a gázt amíg ki nem tört az autó fara, orra, kinek hogy. Kikapcsolt VDC-vel. Ebben a feladatban a 159 szépen viselkedett, tolta az orrát, húzta a farát, a kontrol megvolt és ilyen szituációban pozitívum a relatív tompasága. Nem tör ki hirtelen, nem is reagál gyorsan a gázelvételre/ellenkormányra. A Zen névhez méltóan tényleg izgalom mentesen lehet megfogni az autót, szépen kiszámíthatóan mozgott. A műgyantán is hozta ugyanezt. Az elején izgultam, a feladat közben pedig már élveztem, a kedvenc pályám volt.
2. Vizes/műgyantás kanyar, majd 9%-os emelkedő.
Ennél a feladatnál valahogy nem ért újdonság. Annyi talán, hogy a műgyantás balkanyarban ezúttal sokkal rosszabbul viselkedett az autó, mint a forszírozott körpályán. Durva orrtolás, és nagyon nagyon nehezen érezhető tapadáshatár. Biztosan nedvesebb lehetett a gyanta, csúszósabb volt mint az előző. Kicsit össze kellett szedni a kanyarban az autót, pedig nem ez volt a terv :-) Felfelé a csúszós emelkedőn elhangzott sok tanács, találjuk meg a tapadást. Nos ezt kicsit én felülírtam, mert kíváncsi voltam. Azt éreztem, hogy lábbal ezzel az autóval soha nem fogom megérezni a pont jót, viszont van ebben motor nyomaték kontroll. Lássuk mit tud. Odaléptem neki.. és tökéletesen megoldotta, nyárigumis autók közt a legjobb beérkező tempót produkálta a csoportunkban.
Itt érdekességként: A legjobb beérkező tempót (52km/h!) Michelin Crossclimate négyévszakos gumival hozta egy 159 sw. Őket követte egy Giulia QV (Sottozero téli gumikon) és egy Stelvio szintén téli gumikon 40km/h-val, majd következett Zen 32km/h-val. Nekem cseppet sem tűnik rossznak a négyévszakos gumi teljesítménye, és ez az összes pályán szépen látszott.
3. Rántópad.
Na itt megint volt egy kis izgalom, nem is tudom miért :-) Figyelni a belépő tempóra, fúú merre rántja, tudok e olyan gyorsan ellenkormányozni... És ez az első próbánál látszott is: "a megoldás tökéletes, de kicsit későn reagált, az első mozdulat legyen azonnali, csírájában fojtsuk el a csúszást" Igen, valahogy rosszabb volt tudni, hogy történni fog, mintha váratlan lett volna :-)
A másodiknál már móka volt, ott persze megint rám szóltak, mert kicsit megint az összes berögződés működni kezdett, ellenkormány, gáz. "szép megoldás, de most csak kormánnyal oldjuk meg, jó?" Oké oké...
Harmadikra így történt, talán ez is sikerült legjobban.
Végig figyeltem arra, hogy optimális tempón érkezzek a padra, jól rántsa ki, nem akartam megúszni :-) És itt tanultam valamit az autómról.
Egyszer sem forogtunk meg, és ez a VDC-nek köszönhető. Hihetetlen, de folyamatos oldal driftben tartotta az autót a VDC, teljes rákormányzás mellett. Aztán addig dolgozott, hogy megindult vissza az autó fara, innen pedig már egy-két gyors mozdulattal egyenesben volt. Érzésre másodpercekig mentünk keresztbe, aztán lényegében a nehezét megoldotta az elektronika. Figyeltem a másik 159 Ti-t (TBi), ugyanígy driftelt keresztben.
4. Szlalom váltott felületen - aszfalt/műgyanta
Talán itt voltunk legkevésbé otthon a 159-cel. Volt egy pont a pályán ahol jobban csúszhatott, és ott egyszerűen nem találtam a tapadáshatárt az autóval. A mért körön keresztbe is raktam, aztán már mindegy volt. Egyszerűen eltolta az orrát a csudába, onnan kellett menteni, a bója megúszta :-) A mért idő annyira nem, pláne hogy aztán a bal hátsóval mégis érintettem a bóját (vagy a következőt? Nem tudom) . A pálya aszfaltos szakaszán is valahogy nagy volt az autó, inkább csak megoldottuk mint mentünk egy jót. Lehetne normálisabb időt menni vele ettől függetlenül, 45s körül biztosan tudná (ha a hibáimat leszámolom), de ezt nem feelingből, hanem még vagy 3 kör tapadás keresgélés után. Érdekes módon a műgyanta túloldalán nem volt egyszer sem gond. De talán ez a pálya az ahova nem ezzel az autóval jönnék vissza.
Eljött ez is, 13 év után nincs 146-om. Szerettük, hiányozni fog :-(
Még augusztus végén kirándultunk egyet, egy családi összejövetelre, Mátraházára. És újra az autópályás csendet választottuk. Nem volt rossz döntés, és az odafelé út keserűségét is sikerült enyhíteni, legalább egy kicsit. Ugyanis gyönyörű időnk volt, vidám autózásra számítottam azon a pár kilométeren Mátraháza előtt. És csalódtam, az elmúlt időszakban sokadjára. Egyetlen élmény kanyarra sem futotta, úgy jártam, ahogy mostanában nagyon sokszor a csobánkai szakaszon is. Elöl egy 40-nel guruló (E Merci), mögötte sor, előzni képtelenség. Negyvennel gurultunk át az összes élményt ígérő kanyarkombináción. Meg is fogalmazódott bennem hamar, kezd igazán felesleges lenni bármiféle élményautó. Egy-két éve rendszeresen azzal szembesülök, hogy lehetetlen egy jót játszani, legalább pár kilométert, pár percet. És mi marad? Beülni a gyenge, öreg, zöld Alfába, és lent az Alföld tengersík vidékin keresni valami helyet ahol tényleg játszhatok, mert 90 lónak kifér nyélgázon itt is, ott, is, amott is. 230-nak nem, csak szenvedünk.
Aztán egy óra múlva szebben sütött picit a nap, leszaladtunk Mátrafüredig és véletlenül épp üres volt az út. A motor még meleg, így pár kanyar jutott nekem is végül. Morzsa ez de már ennek is örülök.
A táj, a másnapi túra, és az élmények kárpótoltak persze, és hazafelé Zen újra nevéhez híven fantasztikusat alakított. Végig jó időnk volt, ám hazafelé ránk szakadt az ég. Az autópályán 140-nel haladtam egy kisebb konvoj végén a belsősávban, amikor egyik pillanatról a másikra özönvíz lett. A száraz útról 140-nel belehajtottunk a vízbe. Előttem fejveszett fékezések, úszkálások, vészvillogózások. Zen egy határozott lassítással 80-on volt, végig teljes tapadás és biztonság mellett. Nagy dolog, hogy egy ilyen kaliberű autó vigyáz ránk.
Aztán ahogy szétszéledtek előlem, Zen nyugalomban tudtunk ennél kicsit gyorsabban is haladni. Víz előtte, köd utána :-) Rendíthetetlen..
