A gumis akihez járok, már egyedül dologzik, úgyhogy hetekre ad időpontot. Viszont végre újra minőségi a munka, úgyhogy nem bántam, kivártam. Ma tette fel a téli garnitúrát, frissen mosva, egyensúlyozva. Még korábban beszereztem négy felnikupakot, hogy ne kelljen cserélgetni szezononként. Jöhet a hó!
Itt az őszi szünet, Chili egy hétig pihenhet. Kapott egy teljes takarítást, bőrápolást és waxos áttörlést.
Tartottam tőle, hogy Chili varázsa elmúlik, és a Giulia árnyékában már nem tűnik majd olyan izgalmas kis játékszernek.
Szerencsére nem ez történt.
A Giulia egy kifinomult gép, gyors, precíz, jó vezetni.
A Giulietta mégsem vált unalmassá mellette. A hangjai sokkal hagyományosabbak, nekem jobban tetszik. A motor hang, a kipufogó dörmögése, fordulaton az Alfás trombitálás. Persze tompítva vannak, de jó hangok. A kézi váltó a rövid fokozatokkal, az agresszív gázreakció olyan kis dög autót adnak ki, amivel nagyon könnyű ledobni a láncot. Bármilyen békés szándékkal indul az ember a sarki fűszereshez, vagy a templomba, egy ártatlan momentum és elszakad a cérna. Egy sárgára váltó lámpa ami még annyira nincs messze.. vagy egy üres sáv, az erdő felé senki nem megy.. akkor kerülünk. És vége, onnantól ha Herendi porcelánnal van tele a csomagtartó az sem számít. Jobb pedál, bal pedál, jobb pedál, bal és jobb és vissza fokozat és jobb, és bal és jobb és átnyúl a jobb, sarokkal jobb jobb, bal, visszakapcs, nagyonjobb, bal nagyon jobb :-)
Nem hothacth, nem versenyautó, csak egy szép kis Alfa, amivel szuper jót lehet autózni. Ügyes hozzá a futóműve, rugózik, kanyarodik, jó a súlyeloszlása, tapadása, és még az alap fékek is nagyon magabiztosan fogják meg. De leginkább van benne valami vidám lekesedés, ami élménnyé tesz minden métert.
A színnel tudtam mit vállatam be. Könnyebb ügy, mint a fekete, de épp csak kicsivel. A 146 esetében sem volt könnyű tisztán tartani, de egy-egy mosás, áttörölgetés után az esztétikai élmény megérte a fáradozást. Ez olyan kis öncélú öröm, de felfogható műélvezetnek. A Giulia megrendelése előtt sosem láttam élőben a Visconti Verde színt, csak reméltem, hogy hasonlítani fog a 146 Verde Bottiglia színére. És szerencsére igen. Picit más árnyalat, de nagyon hasonló élmény ránézni. Úgyhogy újra örömmel vállalom a küzdelmet, mert az lesz vele.
A K2 gyors waxot ezen is kipróbáltam, és sokat javított itt is a mosás utáni nyers állapoton. Viszont minden apró törlésnyom megmarad, a mikroszálas kendő amilyen könnyen működik a piroson, annyira nem jó ezen a sötét fényezésen.
Attila erre is ajánlott eszközt, szintén K2 termék, egy szintetikus törlő. Ma elvittem lemosni, majd itthon direkt nem waxot, hanem sima üvegtisztítót használtam a foltok letörlésére. Ez gyorsan megvan, kb 5 perc áttörölni az autót. Ha nem süt a nap, akkor ennyi meg is teszi. Ha süt, akkor egy maszatos, foltos fényezés az eredmény.
Úgyhogy kimosott, nedves mikroszálas törlővel az egyik kezemben, a K2 törlővel a másikban, nekiálltam áttörölni az autót. A mikroszálas törlőt többször kiöblítettem közben. Ez így egy jó negyed óra munka, de tényleg eltűnik a maszatos kinézet. Ezt a fura maszatosságot nyilván az okozza, hogy a wax réteget kenem ide-oda, ez a gyors wax hátránya (?).
Az eredmény ha nem is tökéletes, de tényleg szép, öröm ránézni. És pont azt az esztétikai élményt adja, amit a zöld 146 adott.
Tudom, hogy még több fáradozással, még több munkával akár tökéletesre is tisztítható, de én megállok ezen a szinten, úgyis koszos lesz :-)
Nem tudom ki hogy van ezzel, a legtöbb ismerős új autó vásárlás után elmerül a funkciók tengerében. Hetekig boldoggá teszi őket a rengeteg kütyü, az érintőképernyőn elérhető beállítások.. és piszkálják, matatják unásig. Én eljutottam addig, hogy a ráfutás megelőző érzékenységét sikerült "Low"-ra tenni. Két hónap alatt kb. 7db ujjlenyomat került a matt képernyőre. Persze, kényelmes dolgokat tud, a telefontükrözést hasznosnak is tartom, de nem ez tesz boldoggá.
A második napon már alatta feküdtem és a karbon kardánt akartam látni. A harmadikon zsebkendőbe csomagolt mágnessel álltam neki, akartam tudni, hogy mi van alumíniumból. Később megint azon kaptam magam, hogy az autó alatt fetrengek, és a futóművét nézegetem. Mi hova van bekötve. A hátsó futóművön valami szenzor rozsdamentes hengeres fejű torx csavarral van feltéve? Ilyet se láttam még. Csupa szép, igényes megoldás. Mindenhol ipari "rend". És rengeteg alumínium. A motortér is csupa műszaki csemege. A futómű tornyok, a merevítések, a külön vizes intercooler, a hatalmas méretű turbó. Komolyan, mintha egy versenyautót nézegetnék.
A hátsó acél futóműkeret kicsit nem illett a képbe számomra. Aztán nem várt helyről, BMW-s drift őrültektől kaptam meg a választ. Az alu törik ha inzultálják, az f10-es 5-ösnek pont ez a baja. És hát kell egy kicsit nehezíteni a farán, aluból lehet már nem volna jó a tömegeloszlás. Ez az autó ennyire ki van találva. Minden részlete az autózásért van. És engem ez tud lenyűgözni. Álló helyben is, ha ránézek, a gyönyörű formán kívül látok egy műszaki tárgyat ami tele van különleges megoldásokkal, anyagokkal. Az autóipar néha váratlanul kiköhint egy-egy különleges autót. Ez egy olyan.
Vezetve érezni is lehet. A kicsit kavicsos úton alászedett kormánnyal óvatosan megfordulva érezni ahogy az autó könnyű eleje és a nem lassú tempóhoz beállított kormányzás geometria egyessével küzdenek a kavicsokkal. Pattog, elugrik, mintha szétfelé állnának a kerekek (és valóban úgy is van). És ez is egy jó érzés. Meg sem tudom fogalmazni miért, de érződik a lassú tempón elpattogós orrán, hogy csak egy gyors kanyarra vár. A gyors kanyarban pedig hogy még gyorsabbra.
200 ló? Kiváncsi voltam, hogy elég lesz e nekem. A 159 2.4 közel 230 lóerő volt, nem ment rosszul. Aztán jött a Giulietta a pici morcos motorjával és megmutatta, hogy ő is tudja szedni a lábát közel ugyanúgy. Nem is tudtam mire számítsak. Erre a rugalmasságra őszintén nem számítottam. A számokat felejtsük el. A kilókat, a lóerőket hagyjuk. Odalépek neki és ahogy nő a tempó, úgy lesz egyre lelkesebb a motor, és valahol 170 körül elkezdenek olyan autók is tisztelettel félreugrani amiket nem nagyon volt szokásom piszkálni. És ekkor sem az okoz örömöt, hogy milyen autót toltunk le. Dehogyis! Az, ahogy az egyre nagyobb tempón szinte keresi az ívet az autó. Egy enyhe kanyar, vagy akár egy sávváltás és az autós énem boldog.
Eltelt egy év, elszaladt 8000km. Az első évet hibátlanul teljesítette az autó, reméltem is.
Ma hoztam el a szerelőtől, megtörtént az olajcsere, szűrők cseréje, klíma tisztítás, pollenszűrő csere. Mindenből gyári alkatrész került bele. Illetve pár pozitív véleményen felbuzdulva beépítettek egy erősített kivitelű gyári tartóbakot.
Nos itt a baki. Tényleg eltűnt az a kis rezonancia, nem rezeg a jobboldali tükör. De eltűnt az autó mérges karaktere is. Elcsendesedett. Nincs "vráááámmm", nincs az az instant, széttéplek-megeszlek reakció, csak a távolban dolgozik a kis motor. Kingának sem tetszik, nekem sem. A bak mizéria csak utolért újra, de már rutinos Alfásként. A gyári bakot csavarjaival együtt kihalásztam a hulladék vasak közül és hazahoztam.
A szerelő lebeszél a visszacseréről, mert nem hiányzik semmilyen alkatrésznek a plusz rezonancia. Igaza van, de nekünk meg hiányzik, ez így túl modern autó, Chili nem ilyen. :-)
Más autóimról ennyi idő után már írtam valamit, első benyomásokat, bármit. Hát most szóhoz sem jutok. Valamit írnom kéne, repesni az örömtől, rajongani, hiszen egy nem akármilyen új autó áll itt. Szinte elhinni is nehéz, hogy ez az autó itt állhat a beállómban. És mit érzek? Mintha mindig is ez lett volna az autóm. Rajongás és örömmámor helyett egy megnyugvást érzek. Kicsit benne van az eddigi összes Alfánkból valami, és kicsit benne van minden ami eddig hiányzott. Kicsit benne van a Maseratiság ami miatt állandóan öreg olasz luxuslimuzinokat nézegettem, kicsit benne van az Alfa Romeo verseny öröksége, kicsit benne van a hagyományos autózás minden értéke, és kicsit benne van a mai modern technika , anyagtudomány minden trükkje. És az egész így ahogy van olyan nekem, mint egy régi ismerős. Csak tudnám honnan.
Olyan, mint egy szabott öltöny. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Viselem és természetes érzés. Pont olyan hosszú, pont ott gombolódik, pont jó a válla, és nincs mit róla áradozni. Hiszen méretre készült. Na ez az autó ilyen. Beülök, megnyomom a gombot, finoman megbillen oldalra ahogy beindul, elfog az érzés, hogy itt nagyon jó helyen vagyok. Jók a hangjai, jók a reakciói. Mintha az Alfa Romeo mérnökei munkaórák ezreit töltötték volna az én megfigyelésemmel, vagy a gondolataim kiolvasásával. Aztán még ezer órákat azzal, hogy azt a sok igényt egy autóvá gyúrják. Hogy legyen utazóautó, de legyen könnyed. Legyen halk, de legyen hangja. Legyen versenyautó és legyen luxus limuzin. Legyen alacsony, de legyen kényelmes. Legyen benzines, de fogyasszon keveset. Legyen automata, de ne legyen unalmas és kompromisszumos miatta. Legyen különleges, de ne ordítson az emberek arcába a design, legyen visszafogott is.
Nos, szóhoz sem jutok. Itt van, és pont olyan. 1073km-rel az órájában azt érzem, mintha 1073 éve az enyém lenne, és ez így is maradna a világ végezetéig.
Hol is kezdjem... a 159-et elengedtem, nem az én autóm volt. Megbecsültem, szerettem, de az autózás élménye, az autózni akarás szépen elsüllyedt alattunk. A végén már tényleg csak betettem a kisebbik beállóba és ott állt. De ez nem én vagyok, nekem az autózás eddig örömöt okozott, egy jó élmény egy géppel összhangban kommunikálva száguldani. Sok fejtörést okozott ez nekem. Szükségem van még erre egyáltalán? Vagy pont megvagyok nélküle? Azt kell mondjam, hogy Giulietta visszarángatott a Start mezőre. Ugorjunk neki mégegyszer. Unod az autózást? Biztos??? Na akkor szaladjunk egy kört. És valamiért a kis Chili kulcsa rendszeresen nálam kötött ki.
Úgyhogy megérett lassan a gondolat, hogy most, vagy soha. Ami az autóiparban történik, ami az Alfa Romeoval történik, az nem hagy több időt gondolkodni. Ha kell csináljuk, ha nem, akkor ne, de ne bánjam meg a döntésemet.
Az utolsó autó az én szememben a Giulia.
Nem könnyítette meg a dolgomat az Alfa Romeo, mert hónapról hónapra változtak, szűkültek az opciós lehetőségek. Viszont 2020 októberben az árlistán megjelent a Super felszereltséghez a hátul szélesebb Sport felni. Semmi mással nem tudtam elképzelni az autómat. És megjött a lehetőség.
A maradék probléma a beltér volt. Nem szerettem volna egyszínű feketét. De a barna bőrbelsőhöz szerelt barna műanyag betétek nagyon nem tetszettek. Legalábbis az általam választott színhez nagyon disszonáns. Sehogy nem tudtam elképzelni sem a feketét, sem a barnát. A pirossal varrott szövet ülés tűnt a legizgalmasabb variációnak, pláne, hogy 2020-ban még piros ajtópanellel szerelték. Aztán 2021-re befeketedett ez is. Nem tudtam mi legyen.
Aztán eljött a március, közben a Stellantis rátette a kezét a dolgokra, elkezdték racionalizálni az Alfa Romeot. Ekkor hívott fel Bársony István a Pappastól. Emlékezett, hogy érdeklődtem, és ő volt az egyetlen, aki jó kereskedőként felhívott és elmondta mi várható. Drasztikus áremelés, kevesebb adható kedvezmény, és az opciók további szűkülése. Ha tényleg Giuliát szeretnék, akkor árkorrekció előtt tegyem meg, jól járok vele, az árak nagyon nem 360-as Eur-hoz voltak belőve. Itt is köszönöm neki, ha nem hív fel, valószínűleg lemaradok, és soha nem lett volna ilyen autóm.
A beltér továbbra is nagy kín volt nekem, nem tudtam mi legyen. Beletörődtem egy fél műbőrös változatba, jó lesz az, csak legyen.
Azért kínomban az Internet összes beltér fotóját lementettem, kategorizáltam, és szépen rendezve megmutattam a lányoknak. Én nem tudtam elszakadni a 159 belterének hangulatától. Nekik ez jóval kevesebb fejtörést okozott. Kinga belsőépítész, olyan egyszerűen választotta ki a jót, hogy még most sem értem. Hogy nem jutott ez nekem eszembe? :-)
És valójában másnak sem nagyon, pedig ott van a konfigurátorban 2019 óta. Soha, sehol nem láttam még black-ice belsős Giuliát, egyetlen Ron's Rides videót találtam róla, illetve pár képet a neten (pl Millermotorcars.com). Az Alfások vakok erre az opcióra valahogy, engem is beleértve. Aztán miután jobban megnéztem a videón, képeken már tudtam, hogy EZ AZ. Nekem ilyen kell. A csajok még opcióztak nekem egy sárga féknyerget, mert nehogy már fehér legyen. És így megszületett a konfiguráció.
Istvánnak átküldtem, még aznap hívott. Ha tényleg ilyet szeretnék, akkor csináljuk MOST. Mert másnapig rendelhető a black-ice belső, aztán megszüntetik.
Nos így lett, hogy aznap megrendeltem az Alfa Romeo manufaktúrától egy egyedi autót. Ilyen nem sok lesz, sőt kicsit reménykedek, hogy talán ez az egyetlen egy.
Három hónap várakozás, titkolózás, izgalom után most itt áll. És tökéletes. Ez pont olyan, ez az én autóm. :-)
Az iskola szezon hagy nyomokat, és sosincs idő rendesen kitakarítani. Chili sorsa hasonló lesz, mint a Zöld TD-é volt. Szerviz, leállás, nagytakarítás csak téli és nyári szünetben. Ilyenkor egy parókányi hajszáltól szabadul meg a beltér, hiába, lányok használják nap mint nap.
Teljes mosást, nagyon alapos kárpittisztítós, fertőtlenítős beltér takarítást kapott, aztán a szokásos Auto Glymes bőrápolást is elvégeztem rajta. Jól néz ki még mindig!
u.i. a fotókat a fórummotor borzasztóan lebutítja, az eredeti fotókhoz semmi köze
Tegnapelőtt vettem észre, hogy Chili jobboldali hátsó lámpája nem világít. A csomagtartón lévő rész. Pár hete mondjuk már szólt, hogy nézzük már meg a tolatólámpát, valami van vele, de mivel tükröződve láttam, hogy van fehér fény, nem érdekelt :-)
Persze hogy tudtam, hogy mi a helyzet. Típushiba.. vagy mondjuk korszaktünetnek. A kábel átvezetésben a vezetékek eltörtek.
A jobboldali átvezetőt húztam ki, nyilván. Három szakadt vezetéket találtam, köztük egy vastag test kábelt. Abban biztos voltam, hogy nem toldozok-foldozok, hanem kicserélem az összes vezetéket az adott oldalon.
A jobboldallal volt annyi mázlim, hogy az átvezetőben 7 vezeték plusz a 2.5mm2-es testkábel fut. A testkábelhez gumikábelből bontottam megfelelő vastagságú hajlékony vezetékdarabot, a többi hét eret pedig ipari megoldással javítottam. Konkrétan a teljes átvezetőbe egy Igus Chainflex ipari héteres kábeldarab került. Üvegszál erősítéssel, mindennel, százezres nagyságrendű hajlításra méretezve. Ha már épp volt kéznél..
A javítás rutin forrasztás munka, azért eltartott egy darabig, hogy normális minőségű legyen. A testkábellel gyűlt meg a bajom leginkább, pláne, hogy kifogyott a folyasztószerem. Úgyhogy keresnem kellett jó gyantás forrasztóónt, és azzal gyógyítgattam jó sokáig, amíg normálisan be nem futotta a felszínét. A szél is jól fújt, halkan köszönetet rebegtem a jó édes... na mindegy, feltekertem 350 fokig a forrasztó állomást, aztán adjad neki. Végül szépen összeállt.
Szálanként teszteltem, összeraktam, gyújtás rá, minden szuper. Megjavult minden, a tolatólámpa is. A túloldalt most békén hagyom, mert kigugliztam, ott 12 ér fut. Oda más megoldást kell majd kitalálnom, hogy elférjen az átvezető gumiban.
