Blog >> beltér

>> Egyébpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2018-07-07

Közel két hónapja írtam utoljára bejegyzést - egész véletlenül szintén az Alfáról - viszont már annyi piszlicsáré apróság történt az autóval, amikért önmagukban külön posztot nem volt érdemes írni, hogy nem várok a közelgő olajcseréig, mert úgy már félő, hogy "Csikósi" méreteket öltene a hossza. A múltkori írásomból a kuplungozás grandiózus élménye miatt kifelejtettem, hogy áprilisban megejtettem a már szokásosnak mondható tavaszi légszűrő, valamint pollenszűrő cserét, összekötve egy klímatisztítással.
Szintén ekkor tettem két 17cm-es Blaupunkt hangszórót az első ajtóban levő gyáriak helyére, az utóbbiakat pedig elköltöztettem hátra. Már mindkét hátsónak szakadt volt a membrán része a peremén, így elmondható, hogy rájuk fért a nyugdíjazás. Nem mondom, hogy ezután autóhifi versenyre fogok vele járni, de a Blaupunktoknak köszönhetően kicsit teltebbek lettek a mély hangok, a selejtek kiiktatásával pedig megszűnt a recsegés. Már csak az első ajtókban levő kábelátvezetőkre kéne ránézni, mert azok miatt rossz úton néha elhallgat egyik egyik oldal.
Aztán időhiány, és egy hirtelen jött munkahelyváltás miatt sztornóztam az előző poszt végén idén nyárra betervezett karosszériát érintő munkálatokat, így szintén átmeneti jelleggel a múltkor már bevált módon ismét folytonossá tettem néhány lyukat az alján (így alulról már nem tud beázni, és talán tovább nem is romlik). A tartóelemek szerencsére hibátlanok, de a hátsó fenéklemezek - feltehetően még az előző tulajnál történt, és nem kezelt rendszeres beázások miatt küzdenek némi folytonossági hiánnyal. A tél előtt kapni fog még egy réteg alvázvédőt, aztán tavasszal a műszaki vizsga után majd úgyis kiderül hogyan tovább.
Egy már vásárlás óta fennálló apró, ám annál idegesítőbb apróságnak is sikerült pontot tenni a végére, miszerint ha mostam az első szélvédőt, úgy mindig csurgatott egy kis vizet a hátsóra is. Ez azért volt bosszantó, mert emiatt mindig moshattam - sok esetben tök feleslegesen - azt is. Mivel egy motor nyomja előre hátra egyaránt a vizet, világos volt, hogy az irányváltó szelepe nem tud zárni teljes mértékben. Rendeltem hát egy új komplett szivattyút, amit egy alapos tartálymosással összekötve be is építettem. Azóta csak ott, és az a szélvédő lesz vizes, amelyiket éppen mosni akarom.
Került új feszítőgörgő a hosszbordásszíjhoz - ez utóbbi is egy elmaradt tétel, még anno a vezérléscsere alkalmával sikerült úgy elbújnia az alkatrészes dobozban, hogy nem került beépítésre. Június elején aztán volt egy kis szabadidő, és pótoltuk a hiányosságot, így már ez sem lóg ki a sorból. Ugyanekkor - ha már úgyis csápon volt az autó - kiszúrtam, hogy igencsak repedezett az összes kipufogófüggesztő gumi. Filléres tétel, kapott újat ezekből is. Annyit tuti nem bírnak ki, mint a gyáriak, de egy pár évig talán jó lesz.
Tavaly felpolíroztam géppel a fényszórókat, de sajnos utókezelés híján elkezdtek visszamattulni. Gondolkoztam új utángyártott lámpatesteken, de szervizes pályafutásom alatt eddig csak elvétve sikerült olyat találni, aminek van valami értelmezhető vetítési képe is, így hamar elvetettem az ötletet. Vettem TurtleWax-os felújító szettet, és azokkal alaposan megdolgoztam a gyári Carello-kat. Az eredmény nagyon jó lett, de itt inkább az a kérdés, hogy vajon mennyire lesz tartós.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve még utolsó projektként a régi munkahelyemen lefestettem a rozsdás ütött-kopott ablaktörlő karokat matt feketére. Nem volt egyszerű lehúzni őket, pedig tavaly az esőcsatorna tisztításakor meg voltak bolygatva ezek is. Most kaptak rézpasztát, hogy ne rohadjanak ismét ennyire össze.
Ahogy hazaértem az utolsó munkanapomon, arra lettem figyelmes, hogy nem világít az üzemanyagszintjelző, és az óra alsó fele. Bár nem volt nehéz, de jól szét kellett bontani a műszerfalat az izzócseréhez. Természetesen kicseréltem mind a hatot, s az is csak ekkor tűnt fel, hogy a szegénységjelzőé már valamikor régebben kiégett, a hamutartóé pedig valószínűleg mióta nálam van soha nem is volt jó. Most ismét fényárban úszik a középkonzol.
Végül a napokban nekiláttam, hogy a denaturált szeszes módszerrel eltüntessem a kopott, ronda és mára már gusztustalanul ragadós "soft-touch" bevonatot az ajtóbehúzókról. A kiszerelés könnyen ment, s egyik este az oldalborda legnagyobb örömére a konyhaasztalon elkezdtem lemosni róluk ezt a maszatot. Ekkor szembesültem vele, hogy az Alfa esetében nem szép fényes fekete műanyag lakik a bevonat alatt, mint sok VW csoportos autó esetében, hanem egy porózus tapintású szürkésfehér rondaság. Ezek festés nélkül nem kerülhettek vissza (azt pedig mégsem vállalhattam be otthon), így jobb híján, hogy legyen valami kis sikerélményem, kivakartam az évtizedes mocsokból az ablakemelő kapcsolókat. Ma jutottam el addig, hogy lefújjam őket matt fekete festékkel, s újra elfogadható külsőt kapjanak. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott, pikk-pakk megszáradt mind a négy. Visszaszereltem a kapcsolókat, és mehetett vissza minden a helyére. Azon felül, hogy sokat dobott a beltér megjelenésén, végre nem azokhoz a ragacsos vackokhoz nyúl az ember, s ez az érzés megfizethetetlen...

>> Autóápoláspinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2018-03-25

Homlok egyenest szembe megy a sztereotípiákkal az én 156-osom is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy nem szolgáltat kellő témát a blogra, s ilyen "alibi posztot" kell írjak tulajdonképp a semmiről...
Még a tél folyamán elcseréltem a lakásfelújításból megmaradt gázbojlert négy 15-ös tojástartó alufelnire, melyek se jók, sem pedig szépek nem voltak. Ki kellett görgőztetnem a négyből hármat, egynél pedig fel kellett hegeszteni a kitört peremet is. Megcsiszoltam, s lefújtam mind a négyet szórókittel, ezüst keréktárcsa festékkel, valamint lakkal is. Kerítettem hozzájuk négy új felniközepet, s felkerült rájuk a tavaly szerzett négy Pirelli nyárigumi. A dolog pikantériája, hogy alig elkészültek, el is adtam őket, így továbbra is az autóhoz kapott két garnitúra lemezfelnivel operálok.
Még szintén a télen egy hirtelen ötlettől vezérelve benéztem az összes 156-oson bénán álló légzsákfedél mögé, s lám, el volt törve a bal oldali rögzítőpatent. Felbuzdultam a dolgon, s rendeltem egy csomag új patentet. Valamit javult ugyan a helyzet a cserét követően, de úgy látszik a fedél önmagában is csálé gyárilag (plusz a 16 év napsütés és hőingadozás sem feltétlenül javított a helyzeten), így valószínűleg soha nem fog már tökéletesen állni.
Az eladott nyári kerekek helyett intéztem négy vadonat új Falken Ziex ZE914 nyárigumit a megmaradt lemezfelnikre, melyek tegnap fel is kerültek az autóra, bízva abban, hogy most már talán nem kell senki autójába átülni, mint anno 2013 március 15-én. Kerékcsere közben megállapítottam, hogy nem romlott az autó állapota számottevően a télen, így talán tényleg elég lesz a lakatosnak csak a múltkor ideiglenesen javított részeken dolgozni. Ezt követően végre megkaphatja a komplett alvázvédelmet, s szeretném legalább a két küszöböt újrafestetni, hisz ezeken itt ott - ahol a kerekek által felvert kavicsok érik - már a pőre lemez látszik. Ez utóbbi is inkább az állagmegőrzés, mint sem esztétikai szempontból lenne fontos. Ha időnk engedi, rá kell nézessek az ülésfűtésre is, mert idő közben mindkét oldalon megadta magát, valamint egy kuplungcsere is amolyan Damoklész kardjaként lebeg fejem felett. Ez már vásárlás óta hol jobb, hol rosszabb - ha megmelegedett, elkezdett rázni dobálni (valószínűleg a hőtől felhullámosodik a tárcsa). Télen egy Keszthely-Zalaegerszeg etapon a négysávos úton dombon felfelé már meg is csúszott néha, így látva szomorú sorsunkat, beszereztem hozzá egy új Valeo szettet. Legnagyobb meglepetésemre viszont, mióta ott a polcon az új kuplung, se nem csúszott, se nem rázott, egészen az utóbbi hetekig, mikor az induláskori remegés visszatért néha. Következő szerviznél nekiugrunk, és kicseréljük, nem idegesítem magam evvel tovább, s mivel már családi autóról beszélünk, műszakilag minden szempontból kifogástalan kell legyen. Így egy év, s kis híján 25 000 km távlatában is csak azt tudom mondani, hogy nagyon megszerettem, s teljesen magával ragadott az Alfa Romeo, így elég nagy esélyt látok rá, hogy a következő autóm orrán is a kígyós jelvény díszelegjen. Persze nem tervezem konkrétan a cserét, fiam születését követően millió egyéb értelmesebb dologra is el tudjuk költeni a család pénzét. Emiatt akarom olyan állapotba hozni, hogy egy pár évig még mindenképp problémamentesen szolgáljon minket. Persze ha szembe jönne a tuti vétel, s a feltételek is adottak lennének, nem mondnám, hogy ne ugorjunk bele, de az alapfelállás most az, hogy a tőlem megszokottnál hosszabb távra tervezek a 156-ossal...

>> Tuning és extrapinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2017-09-23

A hónap elején kétnapos villanyautó oktatáson kellett részt vennem, melyre kivételesen céges tesztautóval mentem, így remek alkalom nyílt az Alfa belterének apró csinosítgatására. Mindkét első ülésben az idő, és a több mint 300 000 megtett kilométer martalékává váltak az oldaltömések, így az indulás előtti nap parkolópályára tettem a gépet, és kiürítettem a belteret. Az egész hóbelevancot kollégám Traficjával elvittem egy kis renoválásra, a hozzá nem férhető helyekről pedig végre ki tudtam takarítani az évek folyamán felgyülemlett mocskot. Az üléseket ahol szükséges volt újratömték, a kormánykereket pedig bebőröztettem a már ismert emberrel. Nem lett olyan, mint anno az E46-é, a perforált rész is lemaradt róla (pont nem volt olyan anyaga, heteket meg nem tudtam várni), ettől függetlenül nagyon jó a fogása, és feldobja belteret. Örültem is a végre vállalható beltérben eltöltött minden percnek, egészen addig, míg az utóbbi napok egyik nagyobb esőzése után ismét vészjósló foltok jelentek a tetőkárpit hátsó részén. Világos volt, hogy most már nem a korábban vízhatlanná tett tetőablak lesz a ludas, így figyelmem a tetőantennára irányult. Lebontva a tetőkárpitot a csomagtartó felől gyanúm beigazolódni látszott: vízcseppek, folyásnyomok, és egy még mindig nedves elvízkövesedett antennát rögzítő anya jelezte, hogy jó helyen keresgélek. A tetőablaknál már bevált szilóval (persze nem ecetsavas, hanem fekete RTV szilikon) jól aládolgoztam, s telenyomtam az antenna talpat is, hogy azon keresztül se kerülhessen nedvesség az utastérbe. Azóta volt eső, és autómosás is, hogy kiderülhessen ha baj van, de - lekopogom - úgy néz ki végre teljesen inkontinens a tetőlemez. Aztán, hogy szégyen, vagy sem, de a már fentebb említett kárpitosmunkának köszönhetően esett csak le így fél évvel a vásárlás után, hogy nem véletlenül vannak ott azok a ledek az ülések oldalán, ugyanis gyárilag fűthető mindkettő. Elbeszélgetnék avval az olasz mérnökkel, aki meghatározta a fűtéskapcsolók helyét fittyet hányva az ergonómia legapróbb csírájára is - a belső sínnél teljesen láthatatlan módon előrefelé néznek. Ha nem szedem ki az üléseket, a helyükön soha nem találtam volna meg őket. Mivel a világ egyik legjobb dolgának tartom, nagyon megörültem, de sajnos csak az anyósoldali működött. Ha már van, s jön a tél, kell hogy működjön mindkettő, így pénteken ismét szét lett borítva a vezetőülés, s kicserélték benne a fűtőpárnákat. Nagyon jó lett, így már tényleg csak az alvázvédelem van hátra, mielőtt beköszönt a tél...

Na most majd kiderül, hogy hányan olvassák a blogomat. Szereztem eredeti zöldkockás kárpitot :)

>> Tuning és extraKTMGábor // Alfa 156 Sportwagon Distinctive // 2014-04-13

Nos nekem is volt egy kiégett izzóm a középkonzolban, ami annyira nem zavaró, de egy idő után csak megcsináltam :)
A ledeket kemény 140Ft/db áron vásároltam Gyáfrás Krisztiántól

A műszerfalon és az óráknál nem bonyolult a csere, egy-egy az egyben bele megy a foglalatba, a hőmérséklet szabályzóknál viszont más a foglalat, itt egy kis trükkhöz kell folyamodni. Ha T5 ledekről levesszük a műanyag házat akkor gond nélkül beleforrasztható a foglalatba, vagy közvetlen a nyákra is. Nem árt előtte megnézni hogy a LED melyik lába hova megy, a dióda miatt nem megy oda vissza mint a rizsszem izzóknál :)

A végeredmény a képeken látható. Van egy pink műszerfal is a képek között, ezt a narancs szinlap és a kék LED kombináció eredményezte... nem rossz de nem előnyös :D

Mechanikai téren megmerevedtek a frontvonalak, 4 hete mindig a jövő hétre vállalja a szerelő... De a kárpitos elkészült egy munkájával és következő előtt szétszedte az üléseimet. Hétfőn hazahoztuk, kipakoltuk az udvarra és leszakadt az ég. Annyi időm volt, hogy egy gumimatracot dobtam a kupac tetejére és berohantam a teraszra. Fél óráig néztük a zuhogó esőt, utána mire elállt, beesteledett és csak behordtam válogatás nélkül. Már említettem egy előző posztban, hogy jó pénzt fogok keresni aszály idején a helyi gazdáktól, hát egyre biztosabb vagyok a dologban. Ez az autó ha kimozdul a garázsból akkor leszakad az ég...
Két komplett belsőből sikerült annyi zöldkockás anyagot menteni ami talán elég lesz egyhez. A fekete és a műbőr azért könnyen pótolható. Kimostuk a zöld kockás részeket, ne tudjátok meg mi volt benne... 30 év mocska azért nem semmi. Az első 5 áztatóvíz tök fekete volt, a következők már valamennyire átlátszóak. A mosás után már egészen kultúráltan néznek ki.
A kárpitos benézte és két jobbos ülésvázat adott, még szerencse, hogy kiterítettem az udvarra az egészet átnézéskor. Kiderült, hogy van 3 jobbos és egy balos ülésem. Szétkaptam az egy szem balost is. A rugókat savazom, holnap mennek galvanizálóhoz. A keretet hétvégén tisztítom, rozsdátlanítom, festem. Elhozom az ülés műanyagait, összeválogatom a legjobbakat, ha karcosak kipolírozom őket. A műszerfalat csak mosni kell elvileg.
Ha ebben a tempóban haladunk a nyár végére összeáll az egész és lesz egy csomó időm a januári OT vizsgáig a finomításkora.

>> Tuning és extraG-Burt // Alfa 33 1.7 16V "ÖREGLÁNY" // 2013-04-24

Az egész úgy kezdődött, hogy maradt egy szürke, itt-ott kopott bőrbelső a legutóbb elbontott 56ból. Kattogtak az agyamban a fogaskerekek, egyszer csak kipattant az az ötlet, hogy mi lenne, ha bekerülne a 33ba? Miért ne.
Első lépésként egy unalmas délutánon bekerültek az első ülések, igaz csak próbaképpen. A konzolt véglegesíteni kell, az üléseket pucolni, illetve festeni.
A mai nap elkészültem az ajtókárpitokkal. Elsődleges szempont a beltér cseréjénél, hogy az eredeti zöld plüss belsőt félre tudjam tenni, mégiscsak az autó sajátja, ami elég jó állapotban is van. Előre mindenképpen 16centis hangszórókat akartam, ezért jött kapóra, hogy éppen fölösleges volt pb_éknek a kiemelőkeretes, kivágott kárpit. Egyelőre úgy áll a dolog, hogy csak a hátsó ülést kell megcsinálni, ehhez is már megvan a donor 33 ülés. Az a terv, hogy az 56os hátsó padjáról átszabom rá a bőrt. Ha ez is kész van, akkor az egész kap egy nagytakarítást és egy bőrfestést, hogy egységes legyen.
Egyelőre így áll a projekt. Sajnos a kiemelőkeretek nem úgy sikerültek, ahogy kellett volna, ezeket újra meg kell csináljam, másik módszerrel. A formájuk buzi, a műbőrt nem lehet nyújtani, viszont van még egy ötletem, ami már tuti jó lesz.
Kell még egy pár szép kilincs/könyöklő, hátra. Gondolkoztam azon is, hogy kicseréljem-e a fa dolgokat az autóban de valahogy ebbe a beltérbe nem tudnék fekete bőrkormányt elképzelni. Szerintem a fával hangulatos, szóval kell egy szép fa váltógomb is:)
A nap zárásaként kicseréltem a generátorszíjat, közel volt a szakadás.
A két első kárpitot kiemelőkeretestül pb_vel bizniszeltük, a hátsó ajtókárpitokért és egy hátsó ülésért, generátorszíjért köszönet Zé.-nek, a bőrért Föckösnek.

Ha minden igaz ma elkészült a motor, egyedül a szelepfedél nincs fixálva, az alá még keresek 2 db olajterelő lemezt és egy olajnyomás jeladó kell, ez el van tetetve. De ezek elég jól hozzáférhető helyen vannak, ráérünk bármikor betenni. Ma mentem volna egy szép állapotú belsőért, de leesett a hó, így áttettem későbbre az utat. Jó lett volna elmenni, mert holnap egy bontóban is lett volna jelenésem, talán lett volna náluk az olajterelő lemez, de annyira esett a hó reggel és fújt a szél, hogy inkább nem indultam útnak. A következő állomás a lakatos lesz a jövő héten, megjavítja a hazaút során szerzett sérülést. Utána megy a szerelőhöz, beteszi a motort, összerakja a féket, azután jön a neheze. A belső tértől félek a legjobban, elporladt gumitömítések, kifakult kárpit, elöregedett és rideg műanyag bolhák, bizbaszok. Ha ilyen tempóban halad a dolog, elkészülünk a nyárra.

És ami törött volt, most újra ép. Ha valakit érdekel, csak villogjon rám :)

update: A lemezkékben 2mm-es lyukak vannak, M2-es csavaroknak, nekem odahaza csak M3x25-ös csavarjaim voltak anyával, ezért átfúrtam a lyukakat és lecsiszoltam a kilógó csavarvégeket. Megpróbálok olyan verziót készíteni aminél a menet az eggyik lemezkében lesz (M3). A negyedik anya a zsanér közepében van. Ha valaki kér az újított verzióból, csak szóljon.

>> SzervizSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2012-07-21

Nekiálltunk szétkapni a 156 belsejét, mert lakatolni kell még pár helyen.

Gonosztevővel 2,5óra alatt ki is műtöttük.

A helyzet elég sz@r,de nem adom fel!!!!!

Találtunk 72centet,ezzel ki is fizettem a Sógor segítségét :)