Blog >> nyaralás
Ismét Olaszországban jártunk. A légtömegmérő cseréjének köszönhetően a fogyasztás határozottan jobb lett, mint volt. Caorle volt az úticél, de jártunk Portogruaroban, Velencében és Bibioneban is. Amikor indultunk, nem sokkal később a km óra számlálója 222222-t mutatott.
Megjártuk Olaszországot. Tengerpart, Lido di Spina volt az úticél, de azért jártunk másfelé is. Megnéztük a Mirabilandia vidámparkot, Comacchiot, Trevisot és érintőlegesen Padovát és Argentát is.Valamint egy helyi szervizt, mert ahogy előző blogbejegyzésemben írtam, az akku megadta magát.
Hazafelé Padova mellett még egy paparazzi fotó is készült rólunk az autópályán, az egyik Facebook csoport tagja által. :-)
Idén is leruccantunk a szomszédba lazulni egy hetet, mielőtt elindul a mókuskerék.
Most Krk sziget, Baska volt az uticél, onnan támadtuk a környező helyeket.
Nekem a hegyes-sziklás területek jobban bejönnek, igy a sziget dél-keleti kopárabb csücskét fésültük át.
Baska gyönyörű kis városka, de a tömeg az nem kicsi. Én meg nehezen tűröm a közelharcot, ezért sokat kirándultunk, és jártuk a hegyeket, kerestük a lazább látogatottságú öblöket.
Vrbnik és Krk klassz helyek, Stara Baska meg a gyönyörű strandjairól hires.
A vas jól birta a tempót. Eleinte. Aztán beütött a krach. Már ott voltunk pár napja, mikor észrevettem hogy bejön a kipufogófüst. Hallgatom a hangját, csühög mint egy gőzmozdony. Kifújt a cr-csúcs mellett, minden kormos volt.
Út melletti renoválás következett, kikaptam a csúcsot, nagyon nehezen jött ki, beledagadt a korom a résbe.Egy olasz Audi megállt hogy segitsen e, megköszöntem nekik, és mondtam hogy megoldom. Egy dróttal kihorgásztam a tűzkarikát, két öngyújtóval felmelegitettem pirosra, aztán gyors lehűtés. Az asszony sarokreszelőjén még kicsit felpoliroztam, egy gumicsővel ami istentudja mért volt nálam kiszivtam a kormot a csúcs alól, és összeraktam. A műtét sikeres lett, hazaértünk vele gond nélkül. Első dolgom lesz az összes tűzkarikát kicserélni.
Összességében jó kis túra volt, bár az árak Baskában nagyon durvák, ennyi zsetont még sehol nem költöttünk.
Idén is megjártuk a horvát tengerpartot, mert tavaly átszaladtunk Pag-szigeten, és úgy lenyűgözött a kopár holdbéli táj hogy eldöntöttük, ide még visszajövünk.
Pag-városkában foglaltunk apartmant, és onnan jártuk körbe a jó helyeket.
A pagi öböl két oldalán klassz kis öblökből álló partszakaszok vannak, bal oldalon Bosana, jobb felén Basaca. hát ide többször lenéztünk délutánonként.
Pag városka tündéri mediterrán kisváros, öreg belvárossal, sikátorokkal, jó éttermekkel.
Felmentünk Lun-ba a sziget északi csücskébe, egy 1000 éves olajfaliget miatt. Fantasztikus látvány volt. Megint elmentünk Metajnára (ott tavaly is voltunk) és egy látványos gyalogúton mentünk fel a Rucica-beach-ig.
Másnap felkerestünk olyan öblöket, amit a google -térképen előre kinéztem. 1-2 km túrával elérhető, és nagyon klassz, látványos helyek. Csak a térképen azt nem látni hogy a felszín járhatatlan a szétrepedezett, élére-állított karszt-kőzet miatt, nem beszélve a függőleges szintkülömbségekről. De végül sikerült, és nem hagytuk ott a fogunkat a birkakoponya mellett, amit félúton az egyik szurdokban találtunk.
Végülis klassz hét volt, Pag-ot ajánlom mindenkinek aki szeret túrázni (nem igazán kisgyerekkel).
A Romeo jól viselkedett, ennél megbízhatóbb autóm még nem volt, pedig pár kocsit már elnyűttem. Olyan helyeket megjártunk, ahová csak a quad-osok, meg egy-két őrült merészkedett oda.
A párom bérelt egy ENC-kütyüt a Bajcsy-n valami boltból. Klassz volt, amikor az autópályakapuknál állt a 2km-es sor, és mi a szélső sávon végighúztunk, sorompó nyílt, és beelőztük a sort. Fél órákat spóroltunk a kilépéseknél. Szerencsére kevesen használják, pedig megéri.
Pár kép:
Idén Horvátországban nyaraltunk Krk -Szigeten, kb. 1000 Km-t tettünk meg a kis Alfával , nagyon jól teljesített :) rendben volt minden és a nyaralás is szuper volt már most várjuk a következőt:)
Megvolt az idei nyaralásunk is, ezúttal Horvátország volt az úti cél. Az Alfa GT-vel mentünk szolidan négyesben. Óriási dugókat éltünk át a horvát fizetőkapus rendszer és a szombati turnusoknak hála, de az autó jól vizsgázott megint, nem forrt, végig hűtött a klíma, az ülések pedig megnyugtatóan tartották a gerincet, combokat, s nem fáradtunk el egyetlen egyszer sem. Kitűnő utazó autó! :)
Végigjártunk pár hegyet is vele, a tenger s rá fröcsögött a nagy szélben, de még autómosót is találtunk negyven kilométeren belül :D
Nagyon pozitív élményekkel gazdagított minket! Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki a mediterrán partvidéket egy GT-ben4