Buksi - főkép
>> EgyébAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2010-06-22

Nah, ennyit bírtak a Sofita LED-es izzók az utastérben! Vagyis kb. 2,5 évet! Egy kivételével az összes (3, a csomitartóét is beleértve) megadta magát! Mindegyiknél úgy kezdődött, hogy először csak elkezdett vibrálni, aztán hol világított, hol meg nem! Végül kimúlt mindegyik! Gondolkodtam, hogy veszek bele újakat, de aztán egyik haverom mondta, hogy ő is ugyan így járt és az egyik ismerősével csináltatott (forrasztatott) LED-ekből világítást! Ráadásul kb. annyiba is kerül, mintha megveném az újakat annyi különbséggel, hogy a srác örök garit vállal a munkájára! Valami ipari LED-eket használ, de fogalmam sincs, hogy mi lehet a különbség a hagyományos LED (már ha van ilyen) és az ipari LED között! Na jó, próbáljuk meg, veszteni valóm nincs! Kiszereltem a foglalatokat és elvittem a gyerekhez! Másnapra már kész is volt, és a végeredmény is az lett, amit vártam! Az előzőekhez képest sokkal nagyobb a fényerejük (uccsó kép), pedig ezekben csak 6, míg a régiekben 9 LED van!

>> Tuning és extraAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2010-06-06

Ismét Marklar mindenessel boltoltam egy Q4-ből valósi ülésgarnitúrát! Az egyetlen szépséghibája, hogy a vezető oldali elég csúnyán ki van szakadva! :-( Meg a fekete színű ülések elég érdekesen néznek ki a világos szürke beltérben, ezért majd ha összegyűlik a jó sok máni, akkor ezek is világos szürke színű "ruhát" fognak ölteni! Terveim szerint bőrből! ;-)) De azt hiszem, ez még egy kicsit odébb lesz! :-D Egy hírtelen tisztításon már átestek, de vár rájuk még egy alaposabb "csutakolás"!


Eladva 2012.07.14-én broáfka (Vikking, most már Vitaprix) Cartársnak!

>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2010-05-14

Az elmúlt héten arra lettem figyelmes autókázás közben, hogy kinyomott kuplungnál elkezdett az alapjárat 500-1000 RPM között ingadozni! Nem foglalkoztam vele különösebben, mert menni viszont ment rendesen! Egészen addig, amíg egy-két nap múlva már kinyomott kuplungnál le is állt és már csak fulladozva akart menni! Aztán beálltam az udvarba és onnantól meg már el sem akart indulni! Na mondom f@sza… Megint előjött egy korábbi (fényezés után) probléma, vihetem a villanyászhoz! De előtte még ellenőriztem, hogy az AC műkszik-e! Adtam neki direktbe tápot és semmi baja, nyomta szépen a benyát! Mivel nem sok ötletem volt, így kivettem az összes gyertyát (tiszta korom volt mindegyik, mert hőértékileg nem ebbe a mociba valósiak, de ez majd egy másik bejegyzés lesz) és megpucolgattam őket, aztán megnéztem, hogy van-e mindegyiknél szikra! És van!! Kipiálva! Aztán eszembe jutott, hogy némelyik típusnál ha leveszik az akksi sarut, akkor állítólag törlődnek a tárolt hibakódok! Levettem, gondoltam egy próbát megér! Majd másnap vissza és indítózás! Nagy megkönnyebbülésemre beindult egyből, viszont a fordulatszám ingadozás megmaradt! Így hát szétszedtem a szívóoldalt és A-tól Z-ig kipucoltam mindent (szívócsonkot, alapjárati motort, folytószelepet és LMM-t + a köztük lévő nagy csövet, kartergáz lecsapató tartályt és csöveit - ezekből rengeteg dzsuva jött ki, olyan volt, mint valami kutyahányás)! És ha már szét volt szedve, kicseréltem a benzincsöveket (500,-) is, mert egy kissé repedezettek voltak már, + az összes gyári roppantós bilincs helyére AWAB szorítóbilincsek (1655,-) kerültek! A széthullot folytószeleptömítés helyett meg kartonlapból vágtam ki "újat"! Összerakás után egy kicsit remegő kézzel indítóztam, de elsőre beindult! Szerencsére az ingadozás megszűnt, és az üzemi hőfokot elérve a mutatót mintha bebetonozták volna a 750-800 RPM közé, azt mutatta, amit egyébként is szerettem volna látni! :-) Kintről hallgatózva is sokkal szebben jár, mint előtte! Sőt, valamivel még jobban is megy! ;-) Azért a biztonság kedvéért még berendeltem egy vízhőfok jeladót (NTC) a termosztátba (3990,-)! Egyenlőre megnyugodtam! :-))

>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2010-04-13

Még tavaly nyár végén teljesen szétrohadt a hátsó és középső dobom és szükségmegoldásként (pénzhiány miatt) a katalizátortól hátrafelé szimpla csövezés került beépítésre egyetlen hátsó dobbal! Az ember azt hinné, hogy megszabadult némi folytástól így jobban fog menni a gép! Hát nem így történt! Még a szétrohadt, szitaszerű rendszerrel is jobban húzott, mint így! Tehát ez az állapot nem maradhatott! Telt-múlt az idő és egyszer csak Thomika Cartársnak eladóvá vált a kipuff.rendszere, ami egy hátsó-, és középdobból állt, valamint egy gázgyorsítóból! Nem hagyhattam ki a kedvező ajánlatot és egyből le is csaptam rá (35.000,-)! Ma pedig fel is került a helyére mindez a katalizátor után (10.000,-)! Azt mondta Thomika, hogy a hátsó dob az egy BOSAL sportdob, de semmi hangja nincs! Ami nem is baj, mert nem szerettem volna, ha mondjuk 160-nál üvölt a rendszer, mint a sakál! :-) És ami a legfontosabb, hogy végre megy is az autó!!!!! Hurrá!! Köszi Thomika!! :-))
Jah... egy dolgot majdnem kifelejtettem! A két hátsó emelési pontot is kijavíttattam, mert a jobb oldali egy emelés során beszakadt és a balos is igen csúnyán nézett már ki! :-)

>> EgyébAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-12-13

Ma én is felpattintottam a téli kerekeket a vasra! Először lemezfelniket akartam, de aztán a választásom a 15"-os gyári Speedline (tojástartós) felnikre esett, amiket Marklar kollégával gyorsan el is üzleteltem (20.000,-/ 4 db)! Jah, meg 4 kupakot (2000,-) a felnik közepére, mert azok nem voltak hozzá! Gumis-felnis haverommal gyorsan át is nézettem őket, de szerencsére nem kellett görgőzni egyet sem! Tőle szereztem 205/50 R15 méretű Dunlop SP Winter Sport M3-as gumikat is (30.000,-)! Nagyon jó állapotúak, majdhogynem kitűnőek a 8mm-es barázdákkal! :-) A szerelés elég baráti volt, a 4 kerék került 4000 ft-omba! ;-))))) Köszi mindkettejüknek! :-)
Most már jöhet a hó! :-)


Közben már eladva a Brembo nyergek miatt!

>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-11-07

Ma megejtettem az akksisaruk cseréjét, mert a az egyik régi teljesen megadta magát! Vagyis az a tőcsavar, amelyikre a plussz kábeleket (pl. a hifi tápkábelét) kell csavaraozni egyszerűen kiszakadt a helyéből! A régiek helyére Audison Connection saruk kerültek a Paradox Autóhifi jóvoltából! A beszerzést pedig nagyon köszönöm knoxx kollégának! :-) Előzör is a gyári sarukat le kellett vágnom a kábelekről, aztán blankolás, majd GTVili tanácsára érvéghüvelyek kerültek a csupasz drótokra és így csavarozódtak az új sarukba! Nem volt vészes a folyamat, annak ellenére sem, hogy annyit értek az elektromos dolgokhoz, mint a harangöntéshez! :-D

>> Tuning és extraAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-10-19

Ma eAtis155-nél jártam és lettek TSW nevezetű 17"-os felnijeim! Neki meg 16"-ak, mert elcsereberéltük egymás garnitúráját! Nagyon örülök, hogy ezt így meg tudtuk oldani, mert minden vágyam volt a 17-es kerék, de eddig még pénzmag hiányában nem sikerült hozzájutnom! Egészen idáig! :-)) Mindkettőnk nemrég újíttatta fel a felniket (görgőzés, festés)! Az én gumijaim még vadi újak voltak, viszont a 17-es pacskerok már csak egy szezont bírnak, ahogy néztem! Ennek ellenére nem bántam meg a cserét, sőt! ;-) Nagyon tetszenek, rohadt jól néz ki a verda velük! :-)
Méret: 7.5JJ x 17 H2, ET 39 (ebben nem vagyok biztos)

>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-09-27

Ma elhoztam a gépet Schulek Bélától, pár dolog ki lett rajta cserélve, amit a nagy futóműfelújításkor sajna pénzmag hiányában már nem tudtam megejteni! De ezek is meg vannak és végre már technikailag 100%-os a kicsike! És hogy mik lettek cserélve? Féltengelyek + féltengely szimmeringek + kuplung szerkezet + főtengelyszimmering + lendkerék szabályozás (nem könnyítés) + váltó olaj! De nem volt ilyen egyszerű! A felújított féltengelyekkel (26600,-), amiket vittem nem volt gond, de a török gyártmányú Valeo kuplungszettből csak a kinyomócsapágyat lehetett felhasználni, ami meg ráadásul francia gyártmány volt! A szerkezetet alapból nem rakta be Béla, mert járt már úgy hogy eltörtek a villák és szedhette szét mégegyszer! A tárcsával meg nem volt 2-es és rükverc! Ennyit a törökökről! Jól megszívtam! :-/ Úgyhogy Béla szerzett másik Valeo szerkezetet (45000,-), meg Schneider tárcsát (14629,-) és azzal már jó lett! Még szép, hiszen ez már mind olasz! ;-))
És most egy jó darabig KUSS!!!!! :-DD

Km óra állása: 102860 Miles
Régi óra szerinti km állás: 206667 Km
Motorgenerál utáni óra állás: 55794 Km (34669 Miles)

>> SzervizAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-07-16

Ma kicseréltem a fűtéscsapot, mert elkezdett csöpögni! Mikor SD-től elhoztam a klímaboxot, mondta, hogy már nála is csöpögött! Ezért berakás előtt bekentem egy kis szigetelőanyaggal, de eddig bírta! BIRTH fűtéscsap lett a régi helyett és frankón megszűnt a csöpögés! :-) Kiszedni és az újat visszarakni nem volt különösebben nehéz, bár elég kicsi hely van a kormány alatt a lábtérben! :-/ Két csavar és két bilincs kilazít! Ennyi! Viszont nem árt leteríteni pár rongy- és újságpapír darabot mielőtt nekifogunk a műveletnek, ha nem akarjuk összekenni a szőnyeget! Viszont a csapot zárt állapotában kell levenni és a csőről lehúzva gyorsan be is kell fogni azt, hogy a víz ne folyjon ki! Ugyan így gyorsan és zárt állapotában kell feltenni az újat is! Azért egy tálkát is érdemes odakészíteni az esetlegesen kifolyó víznek! :-))

 
>> EgyébAlfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2009-06-23

Így néz ki a gép teljs egészében! Naon tetszik! :-)))