Mutasd

>> Szerviz2008-11-05

Vettem pár apróságot Whiteskull Cartárstól. Közte volt két hátsó ajtókárpit amit már régóta kerestem.Így végre befejeződött a hátsó elektromos ablak projekt, és most már minden gyári.
Aztán egy takarót a pedálok fölé, mert valaki valamikor "elfelejtette" visszatenni. Gondolták az előző gazdája soha nem fog alánézni, de engem zavart a hiánya a tudatom legmélyén :)
Aztán végül a légszűrőház teteje és az LMM közti csövem nekem 3 darabból állt, és a gumi megadta magát, ami helyett már más van és az 1 darabból áll. A boltokba nem tudták megmondani, hogy jó-e nekem az 1 darabos, de András bácsi megmondta a tutit, így azt is vettem, és kicseréltem.

 
>> Szerviz2008-11-02

Sajnos a rezgéscsillapító csövem elfáradt ezért cserélni kellett. Igaz picit élveztem, mert 3000 fordulat fölött nagyon szép hangja volt. Mint egy versenyautónak.

 
>> Szerviz2008-10-10

Ma megint Várpalotán jártunk Csörinél, hogy kicserélje a vezérlésmódosítót. Most egész normális hangja lett, és indulásnál nem hiszik azt, hogy diesel vagyok. Ki lett cserélve a szelepfedél tömítése is, mert kicsit el volt fáradva.

 
>> Szerviz2008-09-16

Sajnos ki kellett vennem a kilóméterórát, és a vezetékeket is lekötöttem róla. Miközben szereltem egy másodpercre véletlenül gyújtásra raktam, ez elég is volt hogy világítson a légzsák visszajelzője. Szerencsére Csőri volt olyan rendes, hogy azonnal fogadott, és kiütötte a hibakódot. Én meg voltam olyan idióta, hogy nem vettem el elég intenzíven a lábam a gázról időben, így ez volt a történelem legdrágább hibakód kiütése. Olyan 90000 Ft-ra számítok. Pedig fékeztem is :))

 
>> Szerviz2008-09-09

Eltöltöttük az első 10000 közös km-t. Olaj és szűrők cseréje megtörtén. Természetesen Selénia.

 
>> Tuning és extra2008-08-29

Még régebben vettem az Ebay-n egy Novitec tetőidomot, ráadásul az autó színébe.Igaz későbbre terveztem de ennyi pénzért nem hagyhattam ott. Viszont felrakni nem tudtam, így elvittem egy tuningműhelybe. Ott garanciával felrakták. Azt mondták, ha leesik nyugudtan reklamálhatok, bár akkor már úgysem fogok, mert lesz más gondom is, mondjuk a tetőt kompletten cserélni.
A következő a Novitec hátsó szárny lesz.

 
>> Autóápolás2008-08-20

Elvittem autófényezőhöz végre, mert úgy vásároltam, hogy a jobb hátulján volt egy kis húzás, meg a múlt alkalommal egy másik fényező a tükröket színkód alapján keverte ki, ami nem egy nyerő ötlet. Sajnos az UV vagy valami más hatására a külső fénye egy kicsit sötétebb lett, és így a tükrök eléggé elütöttek. Most jól sikerült szerintem, igaz én most is látok egy hangyányi eltérést, de ez nem annyira észrevehető.

 
>> Egyéb2008-06-26

Sajnos sehol nem találtam az autó kódkártyáját, ezért gondoltam veszek másikat, mivel soha nem tudni mikor lesz rá szükség. Gondoltam pár nap alatt megjön. Meglepődtem, mikor azonnal a kezembe nyomták, igaz nem kártya, hanem papír formátumba. Gyorsan le is lamináltattam, nehogy megsérüljön. Ez legalább jó nagy /A4/ méretű. Talán ezt nem hagyom el. Valamikor a másik is elő fog kerülni, mert a lakásba kell lennie, de gondoltam nyaralni nem megyek a kódok nélkül, főleg külföldre.

 
>> Szerviz2008-06-26

Már több mint fél éve nálam van az autó, és annak hiszek amit én látok, ezért gondoltam mivel van egy kis időm elugrok megnézetem a futóművet. Jól tettem, a bal hátsó keréken kellet állítani egy kicsit, és az elsők összetartására is ráfért egy kis igazítás. Most biztos meg van csinálva és jó is.

 
>> Tuning és extra2008-06-05

Mivel nagyon meleget mondanak nyárra, és elég sokat járok autópályán, és hosszabb távon, gondoltam, hogy megelőzöm a gumimban a légnyomás változást, így beugrottam egy konkurens gumisműhelybe, mivel ahol én szoktam dolgozni sajnos nincsen, és feltöltettem a kerekeket gázzal.Így a légnyomást se kell ellenőrizni olyan sűrűn mivel ez nem tud elszivárogni, mint a levegő.