Tagok >> Németh Lajos >> Blog
A téli álom után ma őt is kihoztam a garázsból. 6 hónap alvás után is úgy indult, mintha tegnap parkoltam volna be.
Lemostam, kitalarítottam és mentünk egy nagyobb kört. Óriási élmény volt. Zene sem kellett, csak a szépen duruzsolú boxer motor és a Supersprint kipufogórendszer fantasztikus kórusa. Teljesen elérzékenyültem tőle :) Már nagyon hiányzott az autózás vele.
A nyári kerekek majd a jövő héten kerülnek fel, arra ma már nem volt erőm. Minden szigorúan maszkban és gumikesztyűben történt és igyekeztem kerülni az embereket.
A krúzolás után vissza is vittem, őt nem hagyom kint a szabadban. Május 21-én lesz 25 éves.
A 3. kép azon ritka pillnatok egyike, amikor mindhárom kispajtimat egy fotón tudtam megörökíteni. Ignác viszont úgy néz ki besértődött, mert csak a hátsóját mutatta.



Az előző rögzítés elengedett (állítólag szupererős szerelőragasztó volt), kb. 5 hónapot bírt. Másik megoldás után néztem és egyelőre úgy tűnik, hogy tökéletes választás volt. A kétoldalas ragasztó nyomásra aktiválódik és nagyon erős, tartós kötést biztosít.



A karácsonyra kapott sportpedál szetthez csináltattam lábtartót. 1,5mm vastag rozsdamentes acéllemezből van. Az embléma és a felirat gravírozott.

Többnyire hetente átmegyek (kb. 400 m-re van a házunktól) megnézni mi a helyzet a "barlangban". A tappancs nyomokról kiderült, hogy egy macsek partyzott az autón, de amióta ponyva van rajta nem mer a közelébe menni.
Hetente be szoktam indítani. Ez kb. 5 perc járatást jelent, de mostanra teljesen lemerült az akksim. Kénytelen voltam kiszedni és hazavinni feltölteni.
Legközelebb a földbe csavarozott parkolásgátló vackot is fel fogom szedni.



1
606
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Coffee - Minden ami kávé
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
- Spider
- Stelvio
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Off-os verdák, tapaszta...
- Zenebutik
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV