Végre újra. Két év szünet után az Alfa Romeo Club Magyarország újra megrendezhette a kedvenc Alfás talinkat. A legutolsó, Hollókőn is egy csúcs rendezvény volt, most is hozták a szintet a szervezők. Szarvason a Liget Hotelben volt a rajt/cél helyszín és a szállás is. Volt olyan mázlink, hogy a családi apartman amit kaptunk a színpaddal pont szemben volt, a "verandáról" néztük az eseményeket.
A verseny szép, érdekes helyeken vezetett idén is. A mentidő is kicsit talán már túlzás is volt, pláne, hogy egy 25 perces eltévedést is sikerült beiktatnuk. Ennyit számít 100 méter az itineren. A Giulia órája végig elég pontosnak bizonyult, de egy helyen és rosszkor volt egy 100m-es eltérésünk. Így egy kis mellékút helyett a 45-ös főúton haladtunk itiner szerint 60-nal bő 10 percig, nem kis útakadályt képezve. Aztán rájöttünk, hogy valami nem oké. A Google map-et hívtuk segítségül, ami még messzebb vitt minket, elfelejtett szólni, hogy forduljunk meg. Szerencsére ekkor már ment a stopper és hátul a kis metek zsenink már kalkulálta, hogy hol kb mikor kellett volna lennünk, és mennyit mentünk rossz irányba 60-nal. Közben száguldottunk vissza a 45-ösön nem lassan, hogy belül maradjunk a fél óra levonáson. Később egy több kilométeres 40-es szakaszon is trükköznünk kellett, kerek 80-nal mentem végig, így 2 percenként 1 percet visszanyerve. Megmentettük a versenyt, visszataláltunk a helyes útvonalra és 23 perc elcsúszást számoltunk, vagyis belül a max levonható fél órán!
Hullafáradtan értünk be, olyannyira, hogy már mi sem tudtuk, hogy mennyit ültünk autóban. Meg voltunk győződve róla, hogy 3ó 52p alatt értünk körbe, és az eredményhirdetésnél, amikor a szintidőtől (4:55?) való legnagyobb eltérés díját osztották, őszintén vártam, hogy mondják a nevem. Aztán sorolták a helyezetteket, mi csak tapsoltunk, örültünk a többiek nyereményeinek. Nagyon váratlanul ért amikor 8. helyezettként kihívtak minket. Ismét az első tízben! Az időnk ugyanis valójában 4:52 volt, vagyis 3 perc pontosan sikerült kimatekozni az eltévedést.
Nagyon jó érzés volt két év szünet után a régi ismerősökkel találkozni. A verseny közben is, a Satya állomás, Lajosék állomása a bejáratánál a gyönyörű 164-gyel, és a sok sok régi ismerős, akikkel így, normál esetben évente találkozunk.
Rengeteg nyereményt, felajánlást osztottak ki idén, három gyerkőccel érkezőként a Körös-Maros Nemzeti parktól kaptunk két belépőt. Ezt ezúton is köszönjük, a gyerekeknek és nekünk is nagy élmény volt a vadaspark látogatás és egy jó két órás kenuzás a holtágon.
Írhatnék még rengeteget, nagy élmény volt. Egy biztos, ha lesz Selénia Rally, megyünk!
Neveztünk, indultunk idén is, mert muszáj. Selénia Rallyt kihagyni mindig bűn.
2018-ban a szokásosnál is jobban sikerült a rally, legalábbis ami az útvonalat illeti. Jóanyám sok éve mondogatja, hogy az Őrség csodálatos hely - és egyet kell értenem vele. Visszamegyünk alkalomadtán. Az itinerrel itt-ott meggyűlt a bajunk, de komoly eltévedést nem hoztunk össze, ahogy komoly helyezést sem. :)
Ami még említést érdemel, az a rendszám saga folytatása, aminek ráadásul van egy extra seléniás vonatkozása is. A rally előtti éjszakát Ajkán töltöttük, aztán reggel autómosás és indulás Hegyhátszentjakab felé. Kraszy volt a fogadóbizottság, aki rögtön azzal kezdte, hogy nem szép dolog rendszám nélkül közlekedni. Nabzmg... Telefon az ajkai mosóba: megvan, ott esett le. A rendszámtartó két helyen is eltört, sanszos, hogy átmentem rajta a mosóból kifelé, a tábla viszont egyben maradt. Este visszamentünk érte, aztán behajítottam a csomagtartóba. Pár napig megint nem autóztam, szóval ráért a visszarakása. A Seléniához annyi köze van a dolognak, hogy találtam otthon egy rendszámkeretet, amit egy korábbi rallyn kaptam. (Talán tavaly? Tudja a hóhér...) Az sem titánból van, de talán tartósabb lesz, mint az auchanos vacak.
Megérett az elhatározás, hogy B típusúra cseréljem az első rendszámot. Már csak lelkierő kell, hogy újra nekimenjek az okmányirodának...
Bár klubos esemény, ide írom le, itt van alkalmas blogmotor. Szóval a verseny... Nagyon vártuk, a gyerekek is nagy izgalommal készültek, híresztelték az óvodában, iskolában, hogy autóversenyre megyünk :-)
A rajt Várpalotán a Thury várban volt, a szállásunktól egy szűk órányi autózásra. Kicsit késve szedtük össze magunkat, úgyhogy elég tempósan száguldottunk a helyszínre. Nem is maradt sok időnk tenni-venni, már indulhattunk is a Selénia állomásra.
Idén először nem én vezettem. Még annak idején a Hercegkúton az én vezetési stílusom a haradik helyre volt jó, aztán pár évre rá egy 7. majd egy 10. hely is összejött, de egyre csak hátrébb kerülünk. Úgyhogy idén taktikát váltottunk, Kinga vezet. Nem volt önbizalma, már a Selénia ponton át akarta adni nekem az ügyességi feladatot. Na mondom ne már... aki szebben parkol nálam, az simán megold egy ilyen kötél körbevezetős feladatot. És így is lett, szerintem életünk legjobb Selénia állomásos pontszámát hoztuk össze. Beleszámolva az egész jól sikerült Selénia totót is Csöriéknél.
Az itinert az első kanyarnál elrontottuk, de sebaj, mert aztán helyre került minden. Később már csak apróbb malőrök csúsztak be, a mi számlálónkhoz képest nagyon csúszkáltak az itiner szerinti jelzések. Forgalom alig volt, Kinga szépen vitte a kis autót, bár utólag kiderült, hogy ennyire nem kellett volna szigorúan értelmezni a KRESZ szabályokat :-) A kanyarokat fűzte rendesen, gyorsak is lettünk idén is.
Gyönyörű utakat jártunk be, szokatlan kényelemben. A kis TD szinte meg sem érezte a patchwork szerű bakonyi utakat. Meglátogattuk Öskün a kerektemplomot, Zircen az apátságot, Bakonybélen a kálváriát, testközelből megnéztünk egy hatalmas szélturbinát... szép volt és érdekes
A Thury várban is könnyen telt a beérkezés után az idő. Mindig mondogatjuk, hogy "idén megnyerjük", pedig igazából nem is a nyerés hajt minket. Ez egy igazi örömautózás, egy jó kaland. Volt már jobb helyezésünk, de jobb kalandunk talán még nem. Nagyon jó választás volt az öreg 21 éves autó, ez így nagyon kerek volt, kicsit kiszakított a mindennapokból. Köszönjük a szervezőknek a rengeteg munkát amit beletettek. Ha lesz jövőre is Selénia Rally, mi biztosan ott leszünk!
Megtettük az első 400km-t. Az M3-mason 110-120 körül autóztunk. Eleinte csak tapasztalgattam, hogy hogy bírja. Melegszik e, vagy bármi jelét adja e, hogy nincs inyére az autópálya. Szépen jött, duruzsolt, erő is volt benne. Hatalmas szél volt, amit érezhetően rosszabbul viselt, mint régen a jtd. Kicsit kóválygott, de tartható volt. Mások sem siettek, most legalább átéltük az átlag autós kínjait.
Budapesten pihentünk, olajszintet ellenőriztem, motorteret pásztáztam. Minden tökéletes. Az M7-esen már bátrabban nyomtam neki, szépen jött 130-cal, egyszer egyszer megnéztük a 150-et is. Gond nélkül elhozott minket, és a legjobb, hogy el sem fáradtunk. Sima ügy volt. Holnap verseny.. :-)
A tavalyi kihagyás után újra rajthoz álltunk. Idén a hátsó üléseket is kihasználtuk: először vett részt a versenyen a kisfiam és az unokatesóm. Nem titok, hogy elég lazán álltunk hozzá az egészhez. Kirándulni indultunk és szép autókat nézegetni, és azt kell mondjam, hibátlanul teljesítettük is a célunkat.
A feladatoknál nem kapkodtunk. Hol kisautókat tologattunk a homokban, hol lépcsőt másztunk kifulladásig (valaki magyarázza el egy kétévesnek, hogy ezt nem találjuk elég szórakoztatónak), ráadásul egy csapat biciklist is kifogtunk. Meg is lett az eredménye, több mint 40 percet csúsztunk a célbaéréssel. Az ezért kapott büntetéssel sikerült is összehoznunk egy negatív pontszámot. Tegye fel a kezét, aki meglepődött azon, hogy a dobogó közelébe se jutottunk! :)
Láttunk viszont rengeteg gyönyörű autót, Holló (az utód) nem győzött egyik ámulatból a másikba esni, csak a Quattroporte zavarta össze. Kétszer nézte meg mindkét végét, de nem érte fel ésszel. Szép autó Alfa logó nélkül?! Az anyukája könnyebben viselte a dolgot, csak haza akarta vinni a Maseratit. Apropó, ha valaki apró ujjlenyomatokat talált az autója orrán, akkor Holló a bűnös. Remélem, mindenki meg tudja bocsátani.
Az utak jó része ismerős volt. A 811-es Vértesacsa felé nagy kedvencem, a nadapi utat még annál is jobban szeretem, és az Alcsútdoboz-Biatorbágy szakaszt is imádom, még a vacak aszfalttal együtt is. Láttunk persze új helyeket is, ráadásul másfél éve elköltöztünk már Fehérvárról, szóval az ismerős utakon se járunk már olyan gyakran. Jó volt viszontlátni őket. A kilométerszámláló is itt fordult át a 135 ezren.
Jövőre is ott leszünk!
Számítógép gondok miatt csak most tudok frissíteni..
Részt vettünk a Selenia Rallyn, idén is nagyon jó volt! :)
Jól éreztük magunkat, és sikerült csinálni néhány jó fotót a vasról. :)
Hirtelen elhatározás volt, hogy induljunk a Selenia Rally-n, egy héttel korábban még szó sem volt róla itthon... nem bántuk meg. Nagyon jó volt a szervezés, nagyon jó volt a program, az útvonal és a feladatok is!
Külön kiemelném a Driving Camp-es részt, mert nagy élmény volt azt a két kört lenyomni a pályán. Közúton ritkán van lehetőség arra, hogy az ember ilyen tempóban vágjon bele egy-egy kanyarba, már csak a kátyúk és a forgalom miatt is.
Mivel első indulók voltunk és korábban semmi hasonlóban nem volt részünk, sikerült Zsámbék után eltévednünk veszett módon, egy jó 40 percet és 20 km-t karingyolva találtunk újra magunkra, onnantól viszont végig sikerült nyomon maradnunk. A helyszínek tök jók voltak, a társaság is, mindenhol tudtunk néhány percet dumálni, persze a feszített idő miatt haladni kellett, főleg, hogy lényeges lemaradásban voltunk.
Végül 70 ponttal zártuk a versenyt, ami ugyan maximum tapasztalatnak volt elegendő én mégis elégedett vagyok vele! Biztos vagyok benne, hogy jövőre is ott leszünk és jobban fogunk szerepelni. A cél a dobogó! :)
Mostanában kissé hanyagolom a blogírást. Ahogy nézem, az utolsó bejegyzés a vezérléscseréről szólt, de nem valami bőven. Nem írtam le azt sem, hogy az előző cserekor sikerült a kipufogóoldali vezérműtengelyt egy foggal mellérakni. Amióta Csörinél jártam, szinte teljesen megszűnt az alapjárati "puffogás", és fordulaton is lelkesebben húz a szekér. Azelőtt betudtam annak, hogy a JTS nem annyira hegyes jószág, mint a Twin Spark, mert hát menni ment, csak nem akart megőrülni 5000 fölött. Na most már megőrül. :)
Pár nappal a vezérléscsere után Selénia Rally is volt. Az alapos felkészülés jegyében apámnak csak Diósjenő előtt pár kilométerrel mondtam meg, hogy hová is megyünk és hogy itinert fog olvasni. Egészen könnyen megemésztette a dolgot, és profi navigátor vált belőle úgy 2 perc alatt. A rajt előtt többször is végignyálaztuk az Alfákat a placcon. Azt hiszem, most értette meg az öregem, miért is kellett nekem olasz autó. A vak szlalom óriási volt, az útvonal gyönyörű, a feladatokon is jókat vigyorogtunk, csak kicsit sok volt az olyan, aminél csak le kellett olvasgatni valahonnan a megoldásokat. Ha idetéved véletlenül egy szervező, üzenem neki, hogy korábban azért rafkósabbak voltak ám. Rossz azért nem volt így se, de most csak ötös alá. A célban megkaptam a tavalyi fair play díjat. Köszönöm még egyszer! Vettem az akkor másfél hónapos kisfiamnak egy alfás sapkát. Kell még neki egy-két év, hogy belenőjön, de az ilyesmit nem lehet túl korán kezdeni. Jóatyámtól pedig kaptam egy lóherés kulcstartót - amit nem tudok a kulcsra akasztani, mert hiányzik róla az a kis fül. Egyelőre fogalmam sincs, mit kezdjek vele, a végén még kénytelen leszek újítani egy 4C-t, hogy legyen alkalmas kulcsom is. :)
Az is újság, hogy leszoktam a mosóról, ahová jártam, mert úgy adták vissza szegény Alfát, hogy a tetején éktelenkedő gólyaf0st (Komolyan mondom, a Dunántúl összes nagytestű madara az én autómra jár anyagcserélni...) csak szétkenték, de nem tűntették el. Érdekes módon a Tesco melletti mosóban egy perc alatt le tudtam szedni. Azóta oda járok és inkább a két szép kezemmel mosom a vasat.
Bénázás is akadt az elmúlt időben, konkrétan tegnapelőtt este. Azzal indítottam, hogy megtaláltam a munkahelyi parkoló bejáratánál egy vasoszlopot. Törni nem törött semmi, éppen csak a fényezést b@sztam össze a lökhárító sarkán. Szerencsére a rendszám megúszta. A fényezésen esett sebet talán egy polír is el tudja fedni, az önbecsülésem viszont már sose lesz a régi. (Dehogynem, csak legyen már hétvége. :))
Miután az Alfa orrát elintéztem, eszembe jutott, hogy a tükörtartó háromszögek fényezése is elég rusnya, szóval kezdenem kéne vele valamit. Késő este a dolgozónál, mindenféle szerszám nélkül csak addig jutottam, hogy a belső borítást leszedtem róla, és megszakértettem a csavarjait. Nem sok, de hiba ebbe is csúszott, ugyanis a borítás két tartó pöcke közül az egyik szublimált, sőt, nemlétezővé vált. Ezt is pótolni kell. Ja, a háromszöggel azt tervezem, hogy leszedem róla a festéket, alapozom, aztán matt feketére festem, amilyen eredetileg is volt. Ha nem sikerül elég jól, akkor is matt fekete lesz, csak festék helyett fóliából.
Kilométerállás: 182 229
Megnyertük, de mégsem. Erről majd a végén.
2002-ben és 2003-ban jártam két diósjenői Selénia Rallyn, akkoriban még navigátorként, mivel csóró diák voltam, nem Alfa tulaj. A fene gondolta volna, hogy ennyit kell várnom, mire saját autóval is elindulok egyszer. Tavaly már majdnem összejött. Hónapokkal a rally előtt kezdtem autót keresni, csak sajnos nem ment olyan gyorsan, mint szerettem volna, és csak jóval később leltem meg az igazit.
Nem baj, idén végre ott voltunk, és megért minden várakozást!
Hajnalok hajnalán ébredtünk Arival, a kedvesemmel, hogy kapunyitásra ott legyünk Mácsaszálláson. Szokás szerint elpiszmogtuk az indulást, száguldozni meg nem akartam, végül mégis pontban 8-kor álltunk meg a parkolónak kikiáltott placcon. Segítségünkre volt egy 147 és 155-ös kollégája, akik Kalocsa előtt pár kilométerrel tűntek fel a visszapillantóban. Naívan azt hittem, hogy csatlakoznak a nagypapás autókázáshoz, és együtt gurulunk Mácsáig, de ők nem úgy gondolták. 140-es tempóval húztak el mellettünk... Eszemben sem volt annyiban hagyni a dolgot, három Alfa mégiscsak szebb, mint kettő, így aztán visszaböktem negyedikbe, ráléptem a gázra, és mentem utánuk - Kalocsáig. Egy lámpaváltáson nem fértünk át mind a hárman, vagyis az etap végét mégis egyedül tettük meg.
Érkezés után vigyor, köszönés, irány befelé.
A regisztrációs asztalhoz valahogy mégis mi keveredtünk elsőként. A lányok megfenyegettek egy egyes rajtszámmal, mire visszavonulót fújtunk, és egy kicsit még "nemhivatalosan" tébláboltunk az autók között. Közben tömegesen érkeztek mindenféle Alfák, még egy kisebb sor is állt az asztalnál. Végül mi lettünk a kilences.
Sok időnk nem maradt szocializálódni, ugyanis elkezdődött a rajt. Miután az első öt-hat autó nekivágott a versenynek, elgurultunk megfordulni és beállni a sor végére. Néhány perc múlva megkaptuk a jelet: indulás!
Az itinernél csak a navigátorom volt profibb. Pár perc akklimatizálódás után be is fordított az első feladathoz. A régi-régi Selénia Rallyk után rögtön meglepetés ért. Ügyességi feladat. A legügyesebbnek akkor éreztem magam, amikor egy értékes pontért bemutattam az érvényes EÜ dobozunkat. A pallóknál megilletődtem kicsit, de sikerrel vettük az akadályt, a madzagos feladatot meg a szó szoros értelmében dícséretesen teljesítettük. Állítólag mi voltunk a leggyorsabbak. Na ja, előttünk csak nyolc autó járt ott. A Selénia totót, khm, borítsa jótékony homály.
A hajósi pincéknél megemlékeztem Villánykövesdről. Szerencsére nem olyan hangosan, hogy a helyi erők is hallják, így megúsztuk a lincselést. A Kovácsborháznál pedig várt a leggonoszabb feladat. Borkóstolás autós túrán. Az ilyen kínzásokat nem tiltja a genfi egyezmény?! Arinak nem akaródzott bort kóstolni, nekem nem szabadott, maradt az illatminta. Hát... nem aprókat nyeltem közben. Valahogy azért túléltük, meg is lett a félédes bor. Számunkra emlékezetes kérdés volt az is, hogy melyik évben nem lehetett jégbort készíteni. Tudományos alapon (mivel az autónk akkor készült) behúztuk a 2003-at. Nem nyert, de annyi baj legyen. :)
Érseki kastély. Megálltunk, kiszálltunk, percekig tátott szájjal bámultuk a kastély parkját, aztán rászántuk magunkat, hogy megnézzük a feladatokat is. Számolgatni tudunk magunktól is, az alagút viszont majdnem kifogott rajtunk. A helyi erők segítségét kellett igénybe vennünk, hogy egyáltalán megtaláljuk. Ha jól emlékszem, itt minden pontot begyűjtöttünk.
A miskei templom hozta a régi Seléniákon megszokott szintet: egy kisebb hadseregre való Alfa állt egy rakáson, és még több alfás kerülgette a templomot. Nem tudom, ki ötlötte ki ezt a feladatot, de külön bugyor várhat rá a pokolban. Mi is sétáltunk pár kört, aztán felderengett egy régi emlék. Velünk bizony ki van szúrva. Itt nevet nem találunk. Lapra felír, Alfába beül, gyííí tovább. Itt is taroltunk.
A kalocsai feladatot is elsőre megtaláltuk. Sose gondoltam volna, hogy városban is lehet itinerből tájékozódni. Hála a magasságosnak, az itiner készítője és Ari, a világ legjobb navigátora rácáfolt erre. Nem emlékszem, mennyi ideig bolyongtunk a megoldásokra vadászva, de talán itt töltöttük el a legtöbb időt. Végül egy kivétellel minden kérdésre megtaláltuk a választ, egyedül Símig Rezső hadnagy úrról nem találtunk semmit. Ekkor jött baromi jól a nem egész' egy hete újított okostelefon és a Google. :) Itt is meglett minden pont.
Dunapataj, újabb templom. Csak nem az Alfa jelvény keresztje miatt volt ennyi? Akárhogy is, a szobor és az építője is gyorsan meglett, az emléktábla viszont kifogott rajtunk. Itt is körözgettünk egy jó darabig, mire találtunk egy olyat, ami megemlített egy volt főtisztelendőt, Mons. Szabó Istvánt. Fel is írtuk a nevét, de a szervezők nem rá gondoltak. Több is veszett Mohácsnál, gyííí tovább.
Kikötöttünk a Szelidi tónál, átvágtunk a homokon a seléniás asztalhoz, kitöltöttük a totót - botrányosan rossz eredménnyel. Ha jól emlékszem, 5 egész pontot sikerült begyűjtenünk.
A szakmári feladatok elsőre rém egyszerűnek tűntek. Számolunk egy kicsit, leolvasunke egy évszámot... Ja, aztán belelógott a kezem a bilibe. Az öt lámpa seperc alatt megvolt, a kőgolyónál viszont megismétlődött a miskei jelenet: egy hordányi tanácstalan alfás kerülgette a szökőkutat. Valaki felvetette, hogy biztos nincs is évszám, de lehurrogtuk. Ennyire nem lehetnek szemetek a szervezők, hogy kétszer is eljátszák ugyanazt. Őőő... de. Mégis. Némi tanácskozás után megegyeztünk abban, hogy beírjuk, hogy nincs évszám, majd elindultunk a cél felé.
Azt hiszem, másodiknak futottunk be. Mivel a nyolc előttünk indulóból hetet megelőztünk a 92 (az Alfa órája szerint 94) kilométeren, azt hittük, túl gyorsak voltunk, így aztán időt nem vonattunk le, csak a feladatlapot adtuk át. Az eredményhirdetés után derült ki, hogy így is 9 perccel tovább tartott a körünk a szintidőnél. Végülis az se rossz.
Fújtunk egyet, felszívtunk (jó, felszívtam) annyi vizet, mint egy kisebb tevecsorda, aztán megpróbálkoztunk egy ebéddel. Homokszem került a gépezetbe, nem sikerült. Annyira kitikkasztott a nap és a hőség, hogy képtelen voltam meleg kaját venni a számba. Ari hősiesen elpusztított vagy két kanállal a gulyásból. Ízlett neki, de ő se bírt többet enni. Megegyeztünk abban, hogy az illata jó, ha valaki kérdi, finom volt, de ennyit az ebédről. A paprikapálinkát szívesen megkóstoltam volna, de sajnos nem ottalvósra terveztük az utat, szóval szó sem lehetett róla.
Mivel elég korán befejeztük a versenyt, bőven maradt időnk megcsodálni az összegyűlt Alfákat, beszélgetni, kolbászolni, árnyékot keresni, csak úgy tespedni... Ja és alfás polókat venni. A nap második felében már én is abban feszítettem. :)
Vártuk ugyan az eredményhirdetést, de csak kíváncsiságból, mondhatni, az esélytelenek nyugalmával. Végül késő délután, valahol a végzetes kimerültség és a klinikai halál határán arra jutottunk, hogy elindulunk hazafelé. Kitaláltuk, hogy a hazaúton megállunk egy fagyira. Először Kalocsán akartunk, aztán úgy voltunk, hogy jó lesz később is, Dunaföldváron vagy Dunaújvárosban akár... aztán mégis Kalocsa győzött. Letettük az Alfát egy útba eső parkolóban, vettünk két fagyit, és leültünk egy padra az autó mellett.... és akkor csörrent meg a telefon. "Helló, Mike vagyok. Hazamentetek?" Amikor közölte, hogy mi lettünk az elsők, arra gondoltam, hogy valaki szólt neki, hogy hívjon fel ezzel a szöveggel, hátha vissza tud csalni. Arra nem, hogy tényleg nyertünk. :) Aztán valahogy eljutott a tudatomig, hogy talán mégis...
Autóba be, gyííí, újra Mácsaszállás. Átvágtuk magunkat az embereken, akik mintha sokkal többen lettek volna, mint egy félórával korábban. A dobogó második és harmadik fokán egy-egy páros, a tetején senki. Hoppá, ez tényleg nem vicc. Felkapaszkodtunk, próbáltunk minden fényképezőbe belenézni, és leírhatatlanul zavarban voltunk. Fogadtuk a gratulációkat mindenfelől, aztán a csoportkép után visszaballagtunk az Alfához, hogy most már tényleg hazainduljunk. Még aznap elkezdtük hinteni az igét, miszerint megnyertük a versenyt, másnap elautóztunk családot látogatni, ott is elbüszkélkedtünk mindenkinek...
Aztán megláttam azt a bizonyos fórumposztot az elszámolt pontokról.
Sajnos rossz szájízünk maradt az egész esemény után, hála annak a vicces gyereknek, aki - nem tudom finomabban mondani - beleszart mind a szervezők, mint a résztvevők tányérjába. Félreértés ne essék, egy cseppet sem zavar, hogy nem mi vagyunk az igazi győztesek, elvégre még akkor sem tartottuk magunkat esélyesnek, amikor először hazaindultunk Mácsáról. Amiatt van bennem , bennünk rossz érzés, hogy érdemtelenül álltunk a dobogó tetején, és érdemtelenül hoztuk el a trófeát és a nyereményeket. Kösz, vicces gyerek. Nekünk is elszartad.
Minden elismerésem a szervezőké. Érdekes feladatokat találtak ki, élvezetes útvonalat alakítottak ki, kellemes helyet találtak a találkozóhoz. Vádolni őket nincs mivel. Ami történt, kivédhetetlen volt. Kösz, vicces gyerek, nekik is elszartad.
Ha minden igaz, a valódi győztesek is megkapják a nyereményüket, kapnak kupát is, de az a pár perc, amíg a dobogón kellett volna állniuk, az pótolhatatlan. Kösz, nekik meg végképp elszartad.
Azt eldöntöttük már a verseny alatt, amikor még senkisem tudta, mi lesz a vége, hogy jövőre is indulni akarunk. A rossz szájíz sem vette el a kedvünket. Ott leszünk, és megpróbálunk tiszta versenyben felkerülni a dobogóra. Ha pedig nem sikerül, hát akkor is örülünk, hogy ott lehetünk.
Immáron zsinórban az 5. Selénia rallyn vettem részt. Navigátorom ismét Andyka lett. Ezúttal nem sikerült elérnünk helyezést, de mondhatom, hogy ott voltunk az élmezőnyben. Az új helyszín nagyon tetszett, még akkor is, ha hajnali 4-kor kellett indulnunk itthonról és több, mint 400 km-t kellett autóznunk. Idén kevesebben voltunk mint az elmúlt 4 évben Pécsen, de ennek (és a 400 km-es távolság) ellenére én örülnék, ha jövőre is itt kerülne megrendezésre.
A vendéglátást nem érheti kritika, hangulatosabb volt, mint Pécsen. Viszont itt nem volt normális mosdó (vagyis volt, csak eldugva és sokat kellett odáig gyalogolni) és nem sok fedett hely volt, amire napsütésben nem is lenne nagy szükség, de sajnos az időjárást nem lehet befolyásolni. A Götz család volt a házigazda, nagy örömmel fogadtak bennünket, ami azt hiszem elengedhetetlen.
A rajtoltatás csúszott egy kicsit, ezen van még mit javulni. És csodák csodájára sikerült nagyjából a rajtszám szerint indítani a versenyzőket, ezen nagyon meglepődtem. Véleményem szerint jobb volt így, nem kellett sorban állni és addig is járatni a motort, melegedni az autóban stb...
A feladatok nehezebbek lettek, azért az asztal aljára eldugott Alfa Romeo matrica szerintem már g€ciség. A verseny gyönyörű helyekre vezetett el bennünket, ahol sajnos csak kevés ideig tudtunk nézelődni. Ezt megemlíteném most is, hogy minden feladatra lehetne adni 5-10 perccel többet, ahol van valami látványosság.
Célba érkezésünk után nem sokkal eleredt az eső. Sajnos az a fedett rész, ami a verseny előtt még a miénk volt, azt egy másik csoport kapta meg. Így vagy állhattunk az esőben, vagy lemehettünk a sötét pincébe. A vendéglátók részéről ezen lenne mit javítani.
A lovagi bemutató nagyon jó ötlet volt, remélem lesz jövőre is, ha marad ez a környék.
És amire a legjobban kellene figyelni, hogy az adatlapokon a pontszámokat helyesen adják össze, illetve figyelni arra, hogy az ember levonatni akar -e időt vagy hozzáíratni. Ha jól emlékszek, régebben nem is nagyon lehetett hozzáíratni, csak levonatni. Meg a Seléniás teszteket se engedném csoportosan kitölteni, hanem egyénileg :P
