Eljött az évnek az a része, mikor a nyári topóka már nem elég biztonságos a reggeli fagyos utakon. Ideje átvetni a papucsokat.... Nehéz megszabadulni arra a pár hónapra ezektől a gyönyörű 18"-os felniktől, de a zord téli körülményeknek semmi áron nem tenném ki.
Kaptam egy fülest, hogy ha akad rá módom mindenképpen nézzem meg a dobbetét mögötti vízelvezető csatornákat, mert hajlamosak az évek alatt eltömődni mindenféle kosszal, sárral, levelekkel és onnantól már a rozsda meg is kezdi majszolni szép lassan a Giu kecses vonalait. Több sem kellett mint egy szabad hétvége a négy téli papucs és a szerszámkészlet. Szép sorba szedve ki a dobbetéteket meglepetésemre szinte csak felületi rozsda és egy minimális berakódás fogadott. Kellemeset csalódtam, mivel valószínűleg az Osztrák kolléga aligha törte volna magát ilyenekkel. Egyedül a jobb első sárvédő aljánál volt eltömődve.
A takarítást követően a 17"-os téli felniké lett a színpad. Vadi új téli Barum gumik kerültek fel rá. Csere közben figyelmes lettem rá, hogy a jobb első fékkopás jelzőm el van szakadva - ezt majd orvosolni kell. A bal elsőn pedig egy teleszkóp mandzsetta szorul majd cserére.
A kocsi téliesítve, remélve minél hamarabb eljön a tavasz és vele együtt visszakerülnek majd a gyönyörű nyári felnik is.
Nem hittem, de megtörtént...
Tökéletes őszi szombat reggel volt. Éppen kondiba siettem, mert már késésben voltam és nem akartam, hogy sokat várjon rám a haver. Amint lehetett toltam D-be és nyomtam a szemét kifele. Összesen 2 perc késésem lett, azt is a városban szedtem össze. Nagyon jól ment a kis piros golyó, büszke voltam rá.
Mikor már letudtuk a kötelező edzést elköszöntünk egymástól majd kocsiba ülve - kulcs elfordít, motor pöcc-röff és egy SMS az asszonynak, hogy már indulok. Vagyis indulnék, csak se nem csipog a senzor hátul, se nem megy a műszerfal világítás. Mi a szösz ?! A fordulatmérő sem mozdul, gázadásra sem.... Na jó, akkor kocsi ledöf, majd újraindít. Semmi változás.... Ideje felhívni Turpit, mondjon valamit, mert ez nagyon nem okés, így haza nem vezetek. Kitudja haza e vinne, sőt nem e mondana még valami fel útközben?!
Megnyugtatott azzal, hogy csak kapjam le az akkusarut, majd vissza és mennie kellene.
Király akkor kell gyorsan szereznem valahonnan egy kulcs szettet és meg is vagyok.
Hívom a közelben lakó rokon csajt nem e tud szólni az apjának, hogy két tömbnyire vagyok lerobbanva a kocsival és kellene egy kulcsszett. Persze a szülei nincsenek otthon és ő nem tudja, hogy hol vannak a szerszámok. Akkor hívom a bátyám, nincs otthon. Hívom a fathert. A probléma hallatán rögtön kocsiba is ült és hozta magával a kulcsokat. 30 perc múlva megérkezett a felmentősereg a kulcsokkal együtt. Neki is estünk - motorháztető fel, aksi megkeres ééééés.... A rohadt anyját, hisz ehhez nem is kell kulcs?!?!?! Quick-release-es a mínusz pólusa. Na akkor pólus le, vár egy kicsit, majd vissza. Visszaülve a kocsiba minden ugyan úgy ment, mint ahogy kellett volna, csak a VDC hibát kellett kiiktatni egy egyszerű kopptól-koppig tekeréssel és meg is vagyunk.
Otthon azonnal utántöltöttük és le is rendeltem egy vadi új aksit.
Jól rám ijesztett ez a kis dög, de örülök, hogy ilyen banálisan egyszerű megoldással orvosolni lehetett. Remélem nem változik át egy hisztis dívává és vele már csak a gondmentes autózás marad.
A reggel nyugisan telt. Mindent, ami szükséges előző nap előkészítettünk, így végre csúszás nélkül, nyugodtan tudtunk a kissé szomorkás időben, ellenben fülig érő mosollyal nekivágni az utunknak. Sajnos a gondmentes utazásunk nem több mint pár kilométerig tartott. Két faluval odébb jöttünk rá, hogy a khmm...khmm... na, akarom mondani COVID-Pass-os nyomtatványunk otthon maradt. Több sem kellett, hogy a szomorkás, borús időjárás hangulatát mi is felvegyük egy kis morgással és egy leheletnyi veszekedéssel fűszerezve.
A gyors otthoni látogatást egy még gyorsabb "érjük magunkat utol" stílusú vezetés vette kezdetét - nem szerettem volna a csomagtartóban lévő tárgyak valamelyike is lenni. Igyekeznünk kellett, mert konvojban szerettünk volna érkezni a City-re. Néhány perc és egy csomó falu után meg is érkeztünk a megbeszélt helyre - még éppen időben, majd innen csoportosan nekivágtunk az útnak.
Sajnos sem az út minősége sem az időjárás nem kedvezett nekünk. A magyar veseverős mellékutak mellé kaptunk egy laza felhőszakadást is a nyakunkba, de mindezt leküzdve sikeresen megérkeztünk Dunaújvárosba. A belépéshez még kellett pár percet várni - kicsit korábban érkeztünk - de szerencsére minden zökkenőmentesen ment. Csomó fotó készült a konvojról, rólunk és a kocsikról is (később még híressé is vált a mi kis Giunk). A szemerkélő eső ellenére is csak mosolygós arcokkal találkoztunk. A karszalag megszerzése után leraktuk a kocsit és körbenéztünk a sok szebbnél-szebb Alfa között.
Az egész esemény hangulata a korlátozások mellett is nagyon jó volt. A programok mellett a kaja is mennyei volt, sajnos a tombolán nem sikerült nyerni semmit. A napot egy közepes csomagos tisztítással fejeztük be, melyet ott helyben végeztek a srácok.
Nagyon király volt és remélem jövőre is részt tudunk venni.
Nem volt egy könnyű döntés, de úgy érzem most helyesen döntöttem. Ugyan nem egy makulátlan példány és már 11 éves is sőt az ára egyenesen horribilis, de valószínűleg ez volt a legjobb példány, amit lehetett kapni. Nagy elvárásaim vannak a szervizigényesség szempontjából, ugyanis Giu-nak enyhítenie kellene a szervizre kidobott összeget, amit sajnos a Bálnánál nem lehet csökkenteni.
Ezen felül ez maga az álom.... Egy szempillantás alatt a 235 csikó úgy veti meg lábát, hogy testem belepréselődik az ülésbe, pupillám a kétszeresére tágul és agyamat elönti az adrenalin. Bele sem merek gondolni mit tartogat még a Dynamic mód a maga +35lovával amit hozzátereltek. Na majd egyszer, ha nem fogom úgy érezni, hogy ez a ménes minden alkalommal agyon akar taposni. Egy igazi sleeper a kocsi. Szolid külső alatt ott lapul egy kövér gázfröccs mögött a pokol tüze, amit csak egy quadrifoglio verde sejtet. Imádom és igazából már nem is bánom azt a nagy teret és formát amit a 159-es kínál.
Remélem sokáig rójuk együtt az utakat és kíváncsian várom mit hoz a jövő e remekmű volánja mögött.
Még mindig a kocsi varázsa alatt vagyok. Teljesen más világ mint a 66-os, minden téren.
A kocsi teljesítménye egy teljesen más világ, bolygó, sőt... univerzum ! Szokni kell, mert harap és még a Dynamic mód az ujjam közelében sem volt. Nem akarom rögtön a pokol összes haragját magamra zúdítani zöldfülűként.
A Giu kapott egy finom kis Lotus-os gyorswaxot és este még a szokásos újautós bemutató köröket le kellett tudni a haverokkal. Na és itt jött az első kis bökkenő. A kocsi este szinte használhatatlan. A fényszórók vetítési szöge valahol Elon Musk roadsterjét pásztázták a csillagos égen, és én csak próbáltam refivel közölni a szembejövő húszezer fényszóróval felszerelt kamionnak, hogy bocsi de ez ilyen, nem én vagyok a paraszt refis. Na de egy szó mint száz, ez nem maradhat így. Sürgősen kell állítani a fényszórókon. Kerestem is a műszerfalon, a menüben a kapcsolót vagy valamit, amivel lejjebb lehetne állítani, de sehol semmi. Na igen, Bi-xenon, ez nem lesz egy 5 perces meló és sajnos az AlfaCity csak még jobban sürgeti a dolgokat. Marad a jó öreg otthoni beállítás.
Mivel a Google a barátunk ezért gyorsan sikerült orvosolni a hibát és nagyjából belőni a magasságot úgy, hogy az ne legyen zavaró a forgalom többi tagjára. Ezt követte pár nappal később egy szakszervizes fényszóró állítás. Az otthoni beállítás annyira jól sikerült, hogy az egyik fényszóró vetítési szöge szinte hibátlan volt. Most már úgy hiszem készen állunk az AlfaCity-re.
Az egyik késő esti bevásárlás bepakolása közben lettem figyelmes arra, hogy a csomagtér ben sötétebb van, mint a vakond belső zsebében. Mivel minden más funkció hibátlanul tette a dolgát, ezért fejben letudtam annyival, hogy égőcsere szükséges. Amint egyre kevesebbet használtam a kocsit esténként, egyre kevésbé éreztem az igényét, hogy ezt a hibát elhárítsam. Mígnem egy napon csúnyán visszaköszönt és a csomagtér nyitásával is gondjaim akadtak, majd a hátsó menetfény is végleg eltűnt.
Egyből tudtam, hogy a csomagtér átvezető kábele lesz a ludas. Egyszer már kezelésbe vettem, de akkor csak egy részét cseréltük ki, most viszont egészen a kalaptartótól a tolatólámpákig tartó rész került cserére. Kicsit időigényesebb és pepecselősebb munka volt, mint az első alkalommal, de megérte, mert ez biztosan szolgál még pár évet.
Egyre jobban furdal a gondolat, milyen lehet egy Giulietta a 159-hez viszonyítva. Igen tudom mindkettő teljesen más kategóriát képvisel, de számomra ez a két típus jöhetett szóba. Egy alkalommal mikor Turpinál voltunk a legfrissebb szerzeménye ott lapult a garázs tövében, félig megbontott orrésszel. Akkor még nem tudtam, hogy pont ez a kocsi lesz az egyik kiszemelt alany.
Eltelt pár hét, majd ismét Turpinál kötöttünk ki egy szerviz alkalmából. Tovább boncolgatva a kocsi váltás témáját Turpi egy másik alternatívát dobott fel. Ekkor rámutat a garázs tövében pihenő csilli-villi Rosso Giuliettára. Az állam a talajt súrolta, szemeim pedig ragyogtak mint Salamon fa..khmm... fallosza. Gyönyörű látvány volt, majd kinyitotta és bele is ülhettünk. Szinte full-extrás volt a kocsi. Ámultam bámultam, majd közölte velem, hogy nézzem meg bátran a motorteret is. Igen, pontosan tudta, hogy ez majd levesz a lábamról. Ott pihent benne a 1.75Tbi a maga 235 kiscsikójával. Máris beleszerettem és már kevésbé hiányzott az a nagy csomagtér és rengeteg hely.
Ezt követően váltottunk még jó pár mondatot, hogy miért is érné meg, de azért QV-nek az árát is fontolóra kell venni. Végül abban egyeztünk meg, hogy alszunk még rá egyet és majd a hét folyamán felhívjuk a döntéssel kapcsolatban, ő pedig volt olyan szíves és megtartotta nekünk arra a hétre a kocsit. Otthon átbeszéltük még egyszer és mindketten arra jutottunk, hogy márpedig nekünk ez a kocsi kell, mert ilyen aligha lesz még egy. Még aznap felhívtam Turpit és közöltem vele, hogy egy karikát azért még mennénk vele, de számolhat azzal, hogy mi a kis Julcsit hazahozzuk.
Még a héten, szombaton leugortunk hozzá a beígért tiszteletkört letudni. Sajnos a kocsi mivoltjából adódóan még nem rendelkezett rendszámmal ezért egy ideigleneset kapott és tényleg csak egy kis karikát tudtunk vele menni. Eddig is lenyűgözött a kocsi, de vezetni még ennél is jobb volt. Nagyon agilis és sportos, mindemellett kiegyensúlyozott, finom járású a motor és a futómű is. Az arcomon az erejéből adódó félelem és a fülig húzott Joker-es mosoly váltotta egymást... Megvettek kilóra...
A próbakör után csak annyit mondtam, hogy nekem ez kell és mindenképpen visszük. Sajnos nem vihettük el a kocsit, mivel egy behozatalról van szó ezért az alapból magas árhoz jár még egy magas papírozási költség is. A nagyját szerencsére Turpi elintézi a többi majd rám vár. Nekünk pedig nem maradt más mint pár fénykép és a hooooszú hoooszú várakozás, de úgy érzem, érdemes lesz ezt kivárni.
Minden kapcsolatban eljön az az idő, mikor eltűnik a rózsaszín köd és alábbhagy a szerelem. Itt sem maradt el, sőt egyre hangosabban kiált egy új szerelem iránt.
Ahogy már az előző postom alatt is említettem szeretett nagyvadam egyre több és komolyabb gondot küzd le az utóbbi időben, ami igencsak könnyűvé teszi a pénztárcám.
Szeretnék a márkánál maradni ezért két lehetőségem adódott - Giulietta vagy 159.
Mindenképpen olyan típus kellene, ami kevésbé szervizigényes. Így esett a választás a 2.0JTDM-re illetve 1.4T változatokra, Turpi a szerelőm tanácsára. Mivel ő foglalkozik az autók behozatalával és honosításával, ezért valószínűleg tőle lesz majd a kiválasztott darab. Adódott egy alkalom, hogy kipróbálhattam egy 1.9 TI 159 SW-t. Nagyon tetszett, de valahogy úgy éreztem, hogy ez nem lenne az a megfelelő lépés, amit tennem kellene. Sok a 159 gyerekbetegsége, ami ugyan nem a motorhoz köthető. Talán majd egy Giulietta helyre hozza a gondolataimat...
Lassan a bűvös 300K km határát súroljuk a Bellával (végül kiderült, hogy vagy 350K van a gépben) és reméltem, hogy ezt a pár ezer kilométert már szerviz nélkül tudjuk le, de sajnos ez nem az a történet.
Egyik átlagos hétköznapon leugortunk bevásárolni a közelben lévő kisváros szupermarketjébe, de sajnos a visszaút már kevésbé volt mosolygós. Egyre inkább azt éreztem, hogy a kuplung nem nyom ki teljesen és a sebességeket már-már reccsenve kell behúzni. Nagyon ment az imádkozás az utolsó kilométerekben, hogy legalább hazahozzon, de betegsége ellenére becsületesen lábon hazahozott. Amint leparkoltam, onnan se előre, se hátra egy centit sem mozdult.
Nagyon szidtam a szerelőt, aki pár hónapja cserélte mindkét munkahengerem. A kocsi nem mozdul ezért gondoltam, hogy egy levegőztetést esetleg megér. Áthívtam hát Bogyó barátom, akivel kilevegőztettük a rendszert, de akkor olyat hallottam, amit nagyon nem szerettem volna... "na ez úgy fest kuplungos lesz..." Ekkor már tudtam, hogy jöhet a száraz kenyér + víz egy teljes hónapig :D
Mivel a kocsi önerőből képtelen volt megmozdulni és a környékbeli szerelők alaposságát egy óvodás kifestőjéhez hasonlítanám, ezért csak egy valaki maradt, mégpedig Turpi. Szerelőgödör hiányában ezt a műveletet az egyik barátja végzi majd, mivel ő rendelkezik ilyennel. Nem maradt más, minthogy megkérjem az egyetlen nagyobb kocsival rendelkező barátomat Balcukát (innen is Gracie mille!! ) hogy vontasson el. Ekkor még nem tudta, hogy 50km-t kell majd megtennünk, de szerencsére mind épségben megérkeztük és átadtuk a kocsit.
A cserére szorult alkatrészek nem csak egy kuplung szettet adtak ki, hanem még egy hűtőfolyadék tartályt és egy új fékfolyadékot is. Maga a lendkerék nem volt vészes, ezért ennek a cseréje nélkülözhető volt. Mindez nagyjából 4 nap alatt megvolt.
Ez egy elég nagy nem betervezett összeg volt, ami gondolkodásra bírt, hogy valamit kellene kezdeni a Nagyvaddal. Amikor jó, akkor nagy a szerelem és a végtelenbe és tovább feeling, de ezt a soha véget nem érő kisebb-nagyobb szervizelések csapják nyakon. Lehet hogy itt az ideje, hogy elengedjem a kezét és egy kevésbé szervizigényes utódra cseréljem... ? Nehéz kérdés és talán sosem kapok rá választ, de a jövőnkre tekintve annyi biztos, hogy egy jól megfontolt döntésre lesz szükségem...
A kedves ~soha viszont nem látásra~ szerelő bravúros ügyködése után nekiláttam, hogy feltárjam mi okozhatja, hogy a legnagyobb tél közepette fűtés nélkül maradtam. Ilyen állapotban a kocsi használhatatlanná válik, ezért mielőbb orvosolni kellett.
Az első ami az eszembe jött, az a már egyszer utolérő fűtés lapátját mozgató pöcök meghibásodása. A nagy hideg biztos végzett a gumiszalagokkal, amik a helyén tartották.
Így is volt. Ezt egy rommá égett biztosíték is tanúsítja. Sajnos még a foglaltba is beleégett,amit elég macera volt kitakarítani. Többször már nem szeretném orvosolni a lapát hibát, mert elég macera az odajutás, ezét kellene egy jó és tartós megoldás. A gumit egy alu lemezke váltotta fel az eredeti mintájára faragva annyi eltéréssel, hogy ennek nem volt nyitott a vége, nehogy ki tudjon ugrani a lapát.
Újra megbolygattuk a szentek nyugalmát, míg nagy nehezen ráimátkoztuk hárman azt a kis lemezt a helyére. Gyorsan rögzítettük, bepattintottunk egy új biztosítékot, majd jött a tesztelés ééééés... Voila, olyan mint az álom.
Remélem erre már nem lesz gondom jó pár évig. Végre újra fullos a Nagyvad és falhatjuk együtt a kilométereket.
