V.Tomi.145-146 🍀 - főkép
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2020-02-22

Észrevettem mikor a feleségem használta az autót akkor kívülről látszott hogy enyhén füstöl azért a kis TD. Persze vezetésnél tükörből semmi.
Még régebben kicsit feljebb lett 'állítva' hogy jobban menjen, bár úgy hogy nem sokat értettem az adagolóhoz, meg most se igazán mivel nem volt gond vele. Kértem tanácsot hogy hol kell állítani rajta.
Úgy hogy lett rajt tekerve, persze nem sok, de igazából nem volt túl célszerű. A képen a bekarikázott helyen.
Aztán még a napokban úgy voltam hogy módosítom az LDA tüskén hogy magasabb fordulaton jobban húzzon mint ahogy, és ezen pedig amit régebben eltekertem, vissza teszem az eredeti pozícióba. Az eredeti helyét én anno megjelöltem.
Most hogy vissza lett állítva, szebben is indul, bár ez majd reggel derül ki igazán, és most nem látni azt a füstöt sem egyáltalán. Jobb az alapjárati hangja is, mondjuk így a fordulat is vissza esett egy 100ast. Eddig kicsit talán magas volt. Erőben most sincs hiány, úgy hogy az LDA valószínűleg marad az eredeti. Majd egy városon kívülin kiderül hogy mennyi erő lesz benne, bár nem akarok én száguldozni és mindenkit is meg előzni. Arra ott a TS :D normál körülmények között.

Egy másik dolog. Az olaj betöltő sapka tömítése kilapult mára, eresztett. Kapott újat.

+ kipróbáltam a Bluetooth-os lejátszót telefonról, nagyon király. Nekem még ez újdonság egy ilyen idős autóban :))

Az LDA tüskével kapcsolatba köszönöm WarbiRunnernek a honlap linkjét, ahonnan lehetett okosodni.

 
>> AutóápolásAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2020-02-22

Egy kis takarítással kezdődött.
A vezető ülés alsó részén a gyári varrás elengedte magát, kB 5-7 cm hosszúságban. Úgy hogy ülés ki, húzat félig le és össze varrva.
Az ülés szett kapott bőr tisztítót majd bőrápolót.
A két első gyári gumi szőnyeghez lett kettő darab gyári hátra is. Így már teljes a szett ;-)
Öv párnák is kerültek hátra, elől már volt korábban is.
A pótkerék kicserélve Special Edition verziósra. Ha felkerül a "ti" fékek előre akkor talán ez rámegy ha szükség lenne rá. Bár nem kizárt hogy a gyári piros mankó is elférne.

Most hogy teljes tisztaság lett még nagyobb öröm beülni és egyet autózni ;-)

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-02-16

Váltó és szervó olaj lecserelve.
Váltó olaj csere fotókkal.
Kicsit keresgéltem az amoren hogy a JTD-t hol kell feltölteni váltó olajjal. Konkrét dolgot nem találtam, csak inkább hogy cserélve lett. Az olaj le eresztés nem volt kérdés, mivel látszik alulról, csak hogy én kettő helyen találtam le eresztő csavart, de ahogy olvastam más is többesszámban írta, úgy hogy el fogadtam ezt ilyennek.
Le eresztő csavarok (1.-2. Kép)
Feltölteni a tolató lámpa kapcsolónál töltöttem. Remélem jutott mindenhova :))) másnak 2 liter ment bele, nekem 1.9 liter.
KB úgy saccolom hogy ennyi is jött le az edénybe, bár nem álltam neki méregetni.

A szervó olaj is sűrűbb volt már és sötét is. Most feltöltve az újjal. Érezhető változás nem történt mivel eddig is jó volt.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-02-16

Régi lökhárítóról átkerültek sallangok.
A ködlámpa keretnek hiányosak voltak a rögzítő fülei, úgy hogy pótolva.
A első rács tartó fülei kaptak egy takarítást és festést.
A vízhűtő és intercooller elé is vissza kerültek a műanyagok.
Lökhárító felkerült.
Ködlámpa világításának magassága is ellenőrizve.
Új alfás rendszám keret.
A régi bajusz rácsot már törték, a törést össze csavarozták. Kapott egy bontott törés mentes színazonos rácsot.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-02-16

Régi lökhárító párszor fennakadt, így hiányos lett.
Volt egy színazonos csere lökösünk, amit még az autóval együtt kaptunk vásárláskor.
Az egyiket javítani kell, de mindegy is hogy melyiket igazából. A régi annyi hátrányban volt hogy hiányzott a kitört darab. (1-2. Kép)
A csere darab is fentakadt már, csak kisebb mértékben. Ennek a főbb baja hogy valamit el ütöttek vele. Javítva, újra egyben.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-02-16

Olaj teknőt újra kellett tömíteni, kapott friss olajat és szűrőt mellé.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-02-14

2020.02.02
Régi vízhűtő esztétikailag nagyon oda volt, bár nem eresztett, nem melegedett nyáron sem.
Hűtő lamellák hiányoztak, és az alsó vízszintes tartó el volt rohadva, ezért még az alsó porvédő és levegő megvezető műanyagot sem lehetett volna vissza csavarozni.
Kapott egy bontott hűtőt. A vízhűtő átmosva és a kiegyenlítő tartály is kitakarítva. Utóbbit nem lehetett 100%ra kitakarítani, de tisztább lett.
Hűtő ventilátorok le próbálva és a tartó váza festve.
Régi de tiszta hűtő folyadék vissza töltve ideiglenesen ami hamarossan cserélve lesz.
A vízhűtő mögötti cső is le takarítva, legközelebb festés.
A kékesnek tűnő festék száradás után fekete lett.

2020.02.14
Az összeszereles után lett egy másik bontott kiegyenlítő tartályom, amin nincsenek lerakódások. Cserélve lett erre.

Kapott új fagyállót. KB. - 35°C

Víz cső is festve lett ami még el volt maradva.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-01-31

Fényszóró maga elé tekingetett.
Már látszódott hogy volt szétszerelve, a tömítő anyag használata végett.
A két lámpa tartozéka kissé hiányos is volt, össze szerelésnél elveszhettek a dolgok belőle korábban. Ezeket pótoltam (1. kép).
Mivel ezek a műanyag rögzítő karikák nem voltak benne, ezért a fényszóró belseje billeget a házban.
Az egyik állító műanyagot már cserélték (fekete színű), ami egy "kicsit" rövidebb, de attól még ugyanúgy beállítható lett.
A magasság állítok így szemrevételezésre hibátlanok voltak.
Az elektromos része kapott mindenhol szigetelést.
Újra tömítőzve.
A helyzetjelző ledes izzók cserélve halogénre.
Majd beállítva, és szépen látni vele...

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-01-22

Lámpa tartó keret javítása : fényszóró rögzítő menetes szárak mindkét oldalt az alsó részei hiányoztak/letörtek. Ezt előttem lévő valamelyik gazdi mellette csavarral helyettesítette.
Tettem bele új menetes szárat, ahogy eredetileg is volt.
Egy alapos tisztítás és festés.
A lámpa tartó keretet új csavarok rögzítik, mivel a régiek elfáradtak.

A baloldali fl előtti sárvédő faceliftesítése, a lökhárító megvezető és rögzítése végett.

A hűtő tartó cserés volt, már megette az idő. Az ép bontott darabra át hegesztve a kettő darab lökhárító tartó fül, mivel első szériás volt eredetileg.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2020-01-18

Felkerült egy rohadás mentes sárvédő és vissza került a motorhaztető is
Cserélve lett a motorhaztető kitámasztó műanyag zsanérja újra
Csomagtartó teleszkóp új párban
Új hátsó ablaktörlő gumi