Fórum >> Műszaki-szakmai topicok >> Szerelőműhely

GEORGE2006-03-12 22:08:33 // 11032
Látom akad "segítőkéz" örülök neki. Remélem hamar oda kerül az ügy, hogy már a megoldásán keljen fáradozni.
Vik.. + Rich2006-03-12 21:33:39 // 11031
Benne vagyok.
Charlie 1662006-03-12 20:53:34 // 11030
Köszönöm a segítséget és az egyetértést, Kando nevében is. Nem engedi meg a javíttatást? Lehet, viszont a kárszakértőt , lehet hogy kettőt is meg kell hallgatni. Az egyik gondolom a Serpentéé, másik meg Kandóé. Azok majd kihoznak valamit. Ekkor jön majd a döntés, hogy kb mennyi, és főként mi a kár. Namost, ugye azt tudjuk, hogy Kando nincs éppen vastagon eleresztve, és már 500.000 Ft sem kis pénz neki, nehogy több millió. Namost, én a következőképpen gondolkodom. Serpente mielőbb pénzt szeretne látni. Kando saras a balesetért meg az értékvesztésért. Ergo: a leghamarabb és legtöbbet úgy lehetne kihozni az ügyből, hogy mi itt segítünk faszán megcsinátatni a kocsit, az eladódik, és egy kb hasonlót vesz, kando pedig ott vesz fel hitelt, és kifizeti az értékvezstést. Most nem írok összeget, met azt a kárbecslők mérik fel. TFH: a kárbecslők mondanak egy összeget. Ha serpente pénzt akar látni, akkor azt Kandonak kell megoldania, ami nm lesz könnyű, legroszabb esetben a bíróság tiltja el a fizujából, kb 30.000 forintával havonta, vagy vmi ilyesmi. Kandonak vagyontárgya gyakorlatilag nincs, a bíróság meg nem kötelezhet hitelfelvételre. Így Serpente is megkapja a pénzt, de évek hosszú folyamán. Ez is megoldás persze, de nem hinnám hogy ezt szeretné, persze ezt Ő dönti el. Viszont ez így minden fikció, mi azért csak vessük össze, mit tudunk segíteni, hogy ha itt az idő, ezen már ne kelljen tökölni. Én is beszélok némi pénzmaggal. Én így látom.
Zsifi2006-03-12 20:32:00 // 11029
Amennyiben sikerül zöldágra vergődni ebben az ügyben és utat kapunk a javítás irányába természetesen anyagiakkal támogatom.
Whiteskull2006-03-12 20:28:20 // 11028
Nekem is tetszik az ötlet.
csocsi2006-03-12 20:28:05 // 11027
Miért ellenkeznénk?? :)))
tibcsi2006-03-12 20:26:47 // 11026
Benne vagyok.
GEORGE2006-03-12 20:21:30 // 11025
Nagyon jó ötlet! Csak el kéne dönteni az ügyben résztvevőknek mit is, akarnak, mert hiába szervezzük meg a javítást, ha a tulaj nem engedi meg, hogy megjavítsuk. Mike-35-el beszéltem telcsin erről is. Azt is el tudnánk képzelni, hogy aki tud, az beadna egy kalapba egy kis pénzt kb 3-4 ezret, és akkor pár dolgot megvennénk a gépre, pl lámpát, lökőst stb stb akkor még se pénzt adnánk, ha nem alkatrészt! Mit szóltok hozzá?
bb182006-03-12 18:23:14 // 11024
ok. ezt nem tudtam...
csocsi2006-03-12 16:19:48 // 11023
Gratula a 11K-hoz :))
Robi2006-03-12 16:19:02 // 11022
Nekem még mindig gyorsan dolgozott. :)
Wickey2006-03-12 16:04:23 // 11021
Ellenben nem gyorsan :-PPPP
Robi2006-03-12 14:42:00 // 11020
Szóval így szerettem volna mondani: Keressétek meg Karcsit. :) Ha esetleg nem reagál az emilre, akkor szóljatok, beszélek vele telefonon.
Robi2006-03-12 14:39:16 // 11019
Szerintem keressétek meg "Karcsi"-t. Mindkét GTV-jét összetörte az ex-barátnője, de csak az egyiket akarja megcsinálni, úgyhogy elvileg van fölös alkatrésze. Ezenkívül szerintem szépen dolgozik.
Robi2006-03-12 14:37:07 // 11018
Ha jól tudom, nem volt CASCO az autón.
Mike.2006-03-12 14:36:57 // 11017
Nincs biztosító, ezért nem kell a számla sem.:-) Vagyis, én így tudom. :-)))
kando.2006-03-12 14:27:22 // 11016
A biztosító ilyenkor mire fizetne ? Ezt most én nem értem....
bb182006-03-12 14:24:43 // 11015
itt a gond az hogy ha a biztosito fizet akkor csak számla ellenében tériti a kárt, vagy csak filléreket ad. ugyhogy kell számla is mindenröl, ráadásul olyan ami a biztositonak is megfelel.
bb182006-03-12 14:22:19 // 11014
söt !! a kipufogot gyakorlatilag a gyárban sem tudják pontosan tervezni, csak nagyjábol. utána probálgatják hogy melyik lenne a tuti.
isa1562006-03-12 12:34:11 // 11013
Úgy látom nem olvastam végig a kérdést:)). Két olajcsere között kb 1/2 l fogy. 120 e km van a motorban.
isa1562006-03-12 12:30:59 // 11012
Hali! Nekem úgy hogy fele városi. fele hosszú táv így télen 10-11 l. Nyáron egyszer beérte 8 al, de az nem tudom hogy sikerült.
Charlie 1662006-03-12 11:42:23 // 11011
Uraim, Tudom hogy uncsi a téma, de szeretnék egy ötltet felvetni. Gondolom sokan ismeritek a Kando - Serpente félr csatt történetét. Attól most kérem mindenki vonatkoztasson el, hogy milyen megjegyzséek / történések voltak itt a fórumon. Megtörtént a baleset, és most az egyet nem értés miatt mindketten a negatív oldalon állnak. Az egyik a kocsi, a másik a pénz miatt. nem szeretnék döntőbíró és igazságosztó tisztében tetszelegni, csupán tárgyilagosan segíteni szeretnék. A lényeg az, hogy az autó kárát fel kell mérni független szakéártővel, és utána meg kell csináltatni. Hogy utána mi történik vele az már a két fél dolga, de meggyőződésem hogy így lehet a legtöbb pénzt kihozni belőle. Az ötletem: Beírjuk a szerelőműhely topicba, hogy ki miben tudna segíteni, alkatrésszel, karoszszériamunkával, festéssel, mittomén. Megkérem Kando-t hogy rakja fel a képeket, illetve tegye közkinccsé a szakértői véleményt. Utána neki lehetne állni a buherálásnak. Kérek mindenkit hogy aki nem ért egyte az hagyja figyelmen kívül, és ne kommentálja, aki pedig segytene az csakis a tárgyra szorítkozva írja le a dolgait amit segíteni tud. Szorítkozzunk kizárólag az ügyintézésre és a javításra !! Ne azzal foglakozzunk hogy mi jogos és mi nem, ki a hibás és ki nem. Én Kando-nak akarok segíteni. Előre is köszönöm az építő jellegű hsz-eket. C.
GPti(V6)2006-03-12 09:19:18 // 11010
Hellosztok.Kérdésem: a 2000TS motor átlg. olajfogyasztása mennyi?Kösz.
Robi2006-03-11 21:28:57 // 11009
Ha túl kicsi a kipufogó fojtása, akkor beégnek a szelepek. A kipufogó tervezés is olyasmi, mint pl a hangfal tervezés. Bárki meg tudja csinálni, de ha nem hozzáértő csinálja, akkor úgyis szar lesz.
twin2006-03-11 21:01:18 // 11008
miért is?
Robi2006-03-11 20:53:45 // 11007
Szerintem jobban jársz, ha hozzáértővel csináltatod meg a kipufogódat. Egyébként én nem szedném ki a helyedben a lambda-szondát.
twin2006-03-11 20:49:53 // 11006
sziasztok! meg tudná nekem mondfani vki hozzáértő,h károsítanám-e a kocsimat,ha kicserélném a kipufogó-rendszeremet egy dobosra,és a lamdaszondát nem építeném vissza?!
Robi2006-03-11 20:42:36 // 11005
Régebbi típusnál már találkoztam a problémával. A motornál van a bibi. Vannak csúszóérintkezők, amik egy tárcsán keresztül küldik a delejt. Na az egyik ilyen érintkező alatt nincs meg a teljes körpálya, hanem van benne egy kis "szünet". Ez a pálya mindig kap tápot, ha rajta van a gyújtás. Tehát addig megy a motor, amíg oda nem ér a kis "szünethez". Ott nem kap tápot, ezért megáll, ez a végállás. Ha ezen a pályán nincs feszültség, akkor nem megy vissza az ablaktörlő a végállásába. Ha még nincs nagyon elkopva az érintkező, akkor simán javítható. De az is lehet, hogy csak kontaktos a kábel, ami ennek a pályának vinné az áramot.
GEORGE2006-03-11 20:29:47 // 11004
Ezeket a fosch-kat csak és csakis azért építették, be hogy ne unatkozzunk :-((
Blacky2006-03-11 20:28:32 // 11003
mi más lenne:(
Blacky2006-03-11 20:27:48 // 11002
persze köszi az infot:)
GEORGE2006-03-11 20:27:30 // 11001
Fogadjunk, hogy ez is fosch motor lesz!! :-((((( / Köcsög németek :-(((( /
Blacky2006-03-11 20:25:54 // 11000
na ez rossz hír:(((((
Zsifi2006-03-11 20:21:15 // 10999
A motorban. Az ablaktörlőkar alatti baloldali takaró levétele után láthatóvá válik a motor és a rudazat. Az enyémet egy szerelő csinálta, levette a motort próbára rátett egy másikat az múködöt. Tehát motor hibás, mivel nem lehúzós a srác felajánlotta, hogy szétszedi a motor. Motor szétszed, rotor tisztít, kefe csiszol összerak és működik. Sajnos most újra rossz. Újat nem szeretnék venni mert 58.000HUF.
Blacky2006-03-11 20:13:03 // 10998
És hol van a szénkefe?
bb182006-03-11 19:52:53 // 10997
akkor ebben nincs ilyen. a csatirol nem tudok nyilatkozni, de biztos hogy van benne.
Smith2006-03-11 19:32:22 // 10996
de, injektoros, akkor ebben nincs ilyen szelep? diag csatiról valami infó? Ki lehet azzal deriteni valamit?
Zsifi2006-03-11 18:16:32 // 10995
A szakaszos állásod biztos, hogy megy? Nekem hasonló hibám van és már volt is. Nekem csak folyamatos törlésem van és ott áll meg ahol megállítom.Szénkefe ragadásom volt, tisztítás után működik. A multkor lefagyott rá lett indítva és ismét előjött a hiba.
isa1562006-03-11 17:52:28 // 10994
Hali! Úgy tudom hogy a motoron van valahol egy "végállás kontakt". Ez biztosítja, hogy a lapát mindíg alul áljon meg,és ettől kap impulzust az időzítő is. Szerintem ott lehet a hiba. Vagy a motor csatlakozójánál veszik el a jel.
Blacky2006-03-11 16:06:20 // 10993
Segítség kellene Uraim! A hiba a következő az Alfámban: 156-os 2002-es faceliftes, (lehet hogy ez számít) az ablaktörlő csak folyamatosan töröl a szakaszos karállásnál is, továbbá ha kikapcsolom ott áll meg ahol éppen tart, ügyeskednem kell a kikapcsolással, hogy ne legyek DTM-es:(( Biztosíték biztos nem lehet rossz mert akkor ugye egyáltalán nem műkszik, relé van ezekben ha igen hol, vagy az ablaktörlő bajuszkapcsoló a rossz. A burkolatot lebontottam a kormányoszlopról és mit látok a bajuszkapcsolón hát bosch, bakker:( Ha tud valaki ötletet adni a hiba kiküszöbölésére kérem segítsen:) Köszi, Ciao
bb182006-03-11 15:20:40 // 10992
neked nem injektoros? az automatikusan zárja a spricniket, de karbisnál is elképzelhetö bár nem jellemzö hiba. ha elromlik az alapjárati mágnes szelep akkor nincs alapjárat, de fordulaton megy.
Smith2006-03-11 14:01:47 // 10991
Na emberek, megvan a gyújtáskábel készlet, délután bele applikálom a járgányba, remélem meggyógyul... 164 TS-nek van egyébként valami olyan diag csatija amire okos berendezést rákötve ki lehet dríteni hogy mi okozza az időszakos rángatást és gyújtáskimaradást? (már ha gyújtáskimaradás van egyáltalán...) Kollégám azt kérdezte van-e mágnesszelep az üzemanyag útjában, mert hogy motorfék esetén az le szokott zárni, de lehet hogy az én esetemben nem csak akkor zár le... előfordulhat ilyesmi?
Alfa166JTD2006-03-11 11:28:21 // 10990
Valaki tud-e gyógymódot 164-es klímavezérlőjének javításához? Pixelhibák eltüntetéséről lenne szó.
Cgo2006-03-10 23:14:44 // 10989
kozben mar megtalaltam a PDF-ben, azt hiszem minden vilagos, sot a mukodeset is ertem. azert az ePER biztonsagi masolat johet :)
granturismo2006-03-10 17:35:45 // 10988
Igen ez az. De a hibajelzést nem ez az érzékelő okozza hanem kell lenni az üzemanyagkörben egy másik hőérzékelőnek is. Először a képen látható egységet ellenőrizd. Ez nem hőérzékelő csak egy kontaktus, 5 fok alatt mindenképen rövidzárat 15 fok felett mindenképpen szakadást kell mérni a két láb között. Ezen kívül még van 2 db ptc ellenállás amelyik a fűtőáramot szabályozza de azok magába a fűtőtest részbe vannak beépítve. A másik érzékelő az egy ntc szenzor, 2 lába van és 20 fokon 2,3-2,6 kohm ellenállást kell mérned a lábai között.
Cgo2006-03-10 17:24:26 // 10987


ezek szerint a kepen lathato cucc az elomelegito? eddig csak Fordon lattam elomelegitot, de az a szurobe van beepitve (dragabb is a szuro 4x)
granturismo2006-03-10 17:19:00 // 10986
Ez igaz. Fúrni meg nem tudom érdemes-e? Egy fúrás/hónolás 40 rugó kb. A túlméretes gyári dugó/gyűrű/csapszeg garnitúra egy boxerhez 75eFt. (Ezt hoztam a nemrégiben, a TS-hez gondolom több 80-90 körül.) Erre jön még a szétszedés összerakás tömítésgarnitúra stb.... Nem olcsó na.... És nekem az a tapasztalatom hogy ezek a dolgok utángyártottban sem olcsóbbak mert tulképp nincs is utángyártott illetve a gyári is utángyártott. Mindig 2 fajta dugattyút emlegetnek Alfa szinten. A Borgo-t és a Mondialt. A Pistone Borgo-t 1923-ban alapították. 1960-ban az AE fennhatósága alá került. 1994-ől AE Goetze néven szerepel. 1998-óta a Federal Mogul tulajdonában van. Jelenleg közvetlen gyári beszállító a Fiat csoport, az Iveco, a BMW, az Audi, a VM Motori, a Volkswagen és a PSA részére. A Mondialról annyit tudok, hogy 1987-óta a német Mahle a tulajdonos aki jelenleg a világ legnagyobb dugattyúgyártója.
zsomeo2006-03-10 17:08:40 // 10985
Ha nem látni a hónolást, kár küzdeni, úgy is enni fogja!!!
granturismo2006-03-10 17:01:42 // 10984
Ja meg a Mahle-nak van egy kedvező árú gyűrű márkája a Cofap. Az is van.
granturismo2006-03-10 16:59:51 // 10983
Mahle, meg a Federal Mogultól a Glyco éa az AE csapágyak vannak. Ha valami konkrétan érdekel dobjál meg maillel.
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak