Sajnos egy kulccsal jött az autó.
Mindenképp pótolni kellett a hiányzó pótkulcsot, mert ha elhagyom az egyetlent, akkor szívás van.
Fb-on jött szembe egy hirdetés, egy Rinkóczi Laci nevű srác és Csaba barátja járják az országot, és a megbeszélt találkahelyen az autójuk csomagtartójában lemarják a kért kulcsot, majd felprogramozzák vagy klónozzák a másikról.
Mivel az én autómhoz a diag szerint hozzá volt rendelve mégegy kulcs (valszeg az eredeti pótkulcs az előző tulajnál maradt), ezért fennállt a veszélye, hogy a régi kulccsal kinyithatják és akár el is vihetik, ezért töröltük a régi kódot, és a régi és a másolt kulcs is új kóddal lett a kocsihoz illesztve. Minden klappolt, indult a régi és az új kulccsal is az autó, de amikor az ajtózárba belepróbáltuk az új kulcsot, azt nem nyitotta. Majd kiderült, hogy a régi kulcs sem nyitja mechanikusan, csak a távirányítóval. Ekkor esett le, hogy kicsit más színű a bal első ajtó, valószínűleg a kontárok kicserélték az ajtót, és benne hagyták a saját zárbetétjét, így az autó kulccsal nem, csak távirányítóval volt nyitható/zárható és ez mostanáig nem derült ki.
Mivel pótkulcsnak nem távirányítóst kértem, így erre valami megoldást kell találni, mert ezzel a kulccsal csak akkor érek valamit, ha már bejutottam az autóba. Megbeszéltük a srácokkal, hogy ha jobb megoldás nem lesz, akkor készítenek nekem kedvezményesen egy távirányítós kulcsot. Ez is egy megoldás, de zavarna, hogy nem lehet kulccsal nyitni az ajtót.
A srácokat ajánlom, profi eszközökkel dolgoznak, kenik-vágják a témát és jutányos áron dolgoznak. Elérhetőség fb-on.
Egy csodás Giuliával kevesebb az utakon.
Egy esős szerdai estén a vérét adta, hogy megmentse az életem. Sajnos menthetetlen, az A-oszlopig eltűnt a fél eleje, én viszont kis zúzódásokkal kiszálltam.
RIP SNS-300 2021.03.02-2025.02.26.
Ma megvolt az olajcsere 69100 km-nél.
Duna Autó.
Kiolvasták a hibakódokat, de sajnos a MA rendszer hibáját nem sikerült kimutatni, így egyelőre nem lesz csere.
Ma ez is bekerült.
Nem jó, de van. Jobb, mint a semmi.
Ma Jartronic (Budavári Csaba) beszerelte az új 6,5"-os Uconnect rádiót, illetve bekerült egy utólagos Valeo tolatóradar is.
A rádióhoz kapott Carplay átalakító nem igazán győzött meg minket, így végül nem került beépítésre, ezért a tervekkel ellentétben a Carplay funkció nem lesz elérhető.
Illetve idő hiányában a kamera most nem lett rákötve a fejegységre, de ki lett építve egészen a csatlakozóig, így emiatt még később vissza kell mennem.
Költségek:
rádió: 60.000
kód letöltése a rádióhoz: 5.000
szálcsiszolt műszerfalbetét: 20.000
Valeo szett: 22.000
tolatókamera: 22.000
munkadíj: 60.000
Göngyölített vételár: 3.788.00 ft


67200km
Ma felkerültek a télik.
A bal első gumi puklis volt, úgyhogy kellett előre két új gumi. Ez reggel derült ki a szervizben, mikor már mind a 4 kerék lent volt az autóról, de szerencsére ez volt az első gumi, ami fel lett szerelve, úgyhogy gyorsan ment vissza mindenhova a nyári. Közben a flottás kollégám szerzett két újat, így délután vissza is tudtam menni és felkerült mind a 4 kerékre a téli.
Az új első gumik típusa: Yokohama BluEarth Winter V905
A hátsókban még bőven van egy szezon, de jövőre ezek helyére is ezek mennek fel.


A gyárilag beépített 5”-os Uconnect helyett a nagyobb, 6,5”-os fejegységre szerettem volna váltani, mert erre már rá lehet tenni a tolatókamerát, illetve egy külön eszköz segítségével a Carplay is menni fog rajta.
Egy nagyon jó ajánlatot sikerült elcsípnem (60e ft volt, de majd a következő posztnál számolom az árát).
A beépítést a Jartronic végzi majd később.
Ezen a párás-esős reggelen ismét előjött a már korábban tapasztalt jelenség, indítás után egyenetlenül járt a motor, mintha 2 vagy 3 henger ment csak volna, gázra nem nagyon reagált, rángatott, rázta a kasznit. Próbáltam újraindítani, de nem segített, így végül óvatosan elindultam a mellékutcákban, hogy hátha magára talál, de nem segített. Jópár utcával arrébb egy újabb indítási kísérlet után végül minden korábbi tünet nélkül, ismét szépen járt a motor.
8-ára kaptam időpontot a Duna Autóban, ahol a Multiair szűrő eldugulását diagnosztizálták. Abban maradtunk, hogy egyelőre nem nyúlnak hozzá, de küldenek egy árajánlatot, ami fura, mivel a motorra 5 év garancia van. Egyelőre jó az autó, még gondolkodom, hogy mi legyen…
(10.28-án írom a bejegyzést, mostanáig nem jött elő a hiba)

Hónapokig vadásztam 8C felnire, végül sikerült egy szettet megszerezni, de mivel már jön a hűvösebb idő, idén már nem fognak felkerülni az autóra.
Hibátlan sehol nem volt (sőt, leginkább sehol semmilyen…), ha meg már úgyis javítani kell, akkor mindegy, hogy hány helyen van a perem lehorzsolva, uh végül egy nem túl szép esztétikai állapotú szettet vettem.
A fejújítást a Cultcar Bt. végezte. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, szépek, teljesen gyári új állapotúak lettek a kerekek, alig várom, hogy tavasszal felkerüljenek! A 18-as szett felújítása 60e ft volt. Kapnak majd faceliftes kupakokat is.
Göngyölített vételár: 3.599.000 ft


